Figyelem, ez nem játék! Rövidesen NFC-tesztelésbe fogunk, méghozzá kissé házibarkács módon, egyelőre minden külső támogatás és segítség nélkül, ha már az újabb BlackBerryk úgyis azok közé a készülékek közé tartoznak, melyekben gyárilag megtalálható az NFC-modul.
Fogunk NFC chipeket programozni, kiolvasni, makrózni, két BlackBerryvel tagelni, hogy aztán a végén megállapíthassuk, hogy pontosan mire is jó ez az egész NFC a mai formájában - és persze mire lesz jó a jövőben. Az ötletet egyébként a CrackBerry tegnapi bejegyzése adta, amitől egyből késztetést éreztünk magunkban arra, hogy szanaszét tageljünk mindent a környezetünkben.
Az ötletet tett követte, már úton is van egy tízdarabos NFC matricacsomag a tengerentúlról, remélhetőleg rövidesen megérkezik és be tudjuk a segítségükkel mutatni Nektek, mennyire egyszerű és kézenfekvő dolog ennek a misztikus, új technológiának a használata.
Ha van kedvetek, addig írjátok meg, ti mire használnátok az NFC-t, illetve egyáltalán használnátok-e, vagy szerintetek az egésszel tök fölösleges foglalkozni manapság.
És persze ha gondoljátok, nyugodtan próbáljátok ki otthon.
Az utóbbi időben elég sokszor emlegetünk egy újabb hárombetűs rövidítést, nem mintha nem lenne már így is elég ezekből a mobiliparhoz szervesen, vagy kevésbé szervesen kapcsolódó betűszavakból. Szóval itt az NFC, a Near Field Communication szavakból alkotott rövidítés, aminek a mögöttes jelentésével és a BlackBerrykkel kapcsolatos tudnivalókkal nem árt már most tisztában lenni, mert idén még rengeteget fogtok hallani róla. Következzen tehát a BerryBlog NFC gyorstalpalója, for dummies.
Na jó, kezdjük azzal, hogy mit is jelent ez az NFC?
Ott van az első bekezdésben, de azért leírjuk, Near Field Communication, vagyis szabad fordításban közelteres kommunikáció. A kifejezés két eszköz (lehet aktív vagy passzív eszköz) speciális rádióhullámokon keresztüli kommunikációját takarja, nagyon kis hatótávolsággal, kis adatmennyiséggel.
Most aztán jól kisegítettél, mi az, hogy kis hatótávolság, meg adatmennyiség?
Az NFC-alapú rádiókommunikáció többnyire legfeljebb néhány centiméteren belül használható, de az is elképzelhető, hogy az optimális kapcsolódás érdekében a két kommunikáló eszköznek fizikailag is érintkezniük kell egymással. NFC technológiával jellemzően rövid kódsorok, például telefonszámok, webcímek, rövid szöveges üzenetek és tranzakció-azonosítási információk (lásd később) továbbíthatók.
És mi az hogy aktív, meg passzív eszköz?
Aktív eszköz lehet például egy BlackBerry, passzív eszköz pedig meghatározott kódot tartalmazó NFC chip, aminek a tartalmát például egy telefonnal is felprogramozhatod. Az NFC chipeket különböző formában és kiszerelésben gyártják, néhányuk egyszerű matricaként bármire felragasztható, vagy elrejthető akár egy prospektusban, plakáton, így egy NFC-olvasóval ellátott BlackBerryt elég a megfelelő pontra helyezni, máris megjelenhet a plakáton szereplő termék weboldala a böngészőben.
Jól hangzik, de ez ugye nem működik minden BlackBerryvel?
Nem, jó hír viszont, hogy jelenleg az okostelefonok közül a legnagyobb választékban a BlackBerryk támogatják ezt a technológiát. Egyébként a BlackBerry 9900/9930, a 9790, a 9360 és a 9380 típusokban van NFC-egység.
Ha már itt tartunk, mi az a BlackBerry tag?
Egy vadonatúj funkció, mely az OS7.1-es rendszerfrissítés után jelenik meg a fent említett BlackBerryk esetében. A BlackBerry tag arra használható, hogy két NFC-kompatibilis BlackBerry közt könnyebben tudj adatot (például képeket, zenét, névjegyet stb.) átküldeni. A BlackBerry tag használatakor a két telefon az NFC-rádión keresztül azonosítja egymást és meghatározza az elvégzendő feladatokat, majd Bluetooth-kapcsolaton küldi át az állományokat.
Lehet, hogy ez így kissé bonyolultnak hangzik, de hidd el, pofonegyszerű!
Na és mi lesz az NFC-s fizetéssel?
Ez kétségtelenül az egyik legizgalmasabb felhasználási módja a technológiának, hiszen a rendszer a biztonságos azonosítási protokolloknak köszönhetően elvileg lehetővé teszi, hogy fizetési tranzakciót kezdeményezz a telefonoddal egy pénztárnál. Úgy kell az egészet elképzelni, mint a bankkártyahasználatot, csak ezúttal elég a telefont elhúzni egy érzékelő felett, és esetleg beütni a terminálon a PIN-kódodat a vásárláshoz.
Az NFC-s fizetési és egyéb, azonosítási tranzakciók elterjedése a következő években várható, okos szakemberek szerint a mobiltechnológia egyik meghatározó trendjévé válhat idővel a rendszer, a BlackBerryk pedig minden bizonnyal elsők közt tudják majd kiaknázni az NFC-ben rejlő lehetőségeket.
Akarsz még valamit tudni az NFC-ről? Gyerünk, kérdezd meg, akár a kommentekben, akár e-mailben!
Ahogy arra számítani lehetett, a CES idén egy sor érdekes szoftveres újdonságot tartogatott a BlackBerry-felhasználóknak, így a RIM bemutatta az új, 7.1-es készülékszoftvert, amiről eddig hivatalosan soha nem beszélt, demózzák a PlayBook OS 2.0-t, valamint itt az új BlackBerry Messenger is. A Trafficot és a Travelt csak azért nem említem, mert úgysem érhető el Magyarországon egyik sem.
Szóval itt a BlackBerry Messenger új, 6.1-es verziója, mely a világ első olyan mobilos csevegőalkalmazása, amivel egy egészen újszerű módon is fel lehet venni az ismerősöket: NFC-vel. Az újabb BlackBerry okostelefonok közül a 9900, a 9360 és a 9380 tartalmazza a Near Field Communication szavakból betűszóvá összeálló technológiát, mely egy speciális, kis hatósugarú, kevés adatot küldő és fogadó rádiós egységből, valamint a hozzá csatlakozó antennából áll. Utóbbi a mobil hátlapján található.
Bár az NFC-t sokan szeretik a mobilos fizetéssel összefüggésbe hozni, látható, hogy a technológia jól használható arra is, hogy ismerősöket vegyünk fel egy csevegőprogramba. Ehhez a BBM legújabb, NFC tag támogatással rendelkező verziója, valamint a most frissiben bejelentett 7.1-es készülékszoftver szükséges - meg persze NFC-s BlackBerry. Ha ezek adottak, akkor a BBM-et megnyitva az új partner felvételénél a menü kiegészül egy új opcióval, ezt kiválasztva a két telefont csak a hátlapjuknál fogva össze kell érinteni, és voilá, máris felkerül mindkét kontakt listára a kapcsolat.
A magam részéről egyébként a régóta elérhető QR-kód szkennelgetős kapcsolatfelvételt nagyobb poénnak tartom továbbra is, az NFC tag használata azonban kétségtelenül olyan előremutató technológiai kuriózum, ami jelenleg semelyik másik okostelefon-platformon nem létezik tudomásunk szerint. És ez még csak a kezdet.
A mobiltelefonok közti adatátvitel kapcsán a legtöbb embernek minden bizonnyal a ma már fájóan lassúcska Bluetooth jut eszébe - éppen a hétvégén töltöttem át egy barátom mobiljára egy MP3 zeneszámot, simán megvacsoráztunk az étteremben, mire átért az az egy track. A Bluetooth tehát ma már őrülten lassú, ráadásul a készülékek párosítása sem olyan magától értetődő.
Jól látható az NFC chip antennája a Bold 9900 hátlapján
Szerencsére a modern mobiltelefonokba, így például a Bold 9900-ba, vagy a Curve 9350/60/70-be épített NFC (Near Field Communication) chipet ilyen adatátviteli célokra is lehet használni, amellett hogy állítólag a jövő pénztárcájának is ez ad majd alapot. A RIM ma bejelentette, hogy az említett OS7-es készülékek rövidesen érkező, átfogó rendszerfrissítésébe belekerül a BlackBerry Tag nevű funkció, mely két NFC-s BlackBerry közti gördülékeny(ebb) és gyors(abb) adatátvitelt szolgálja.
Hogy az átvitel mennyire lesz valóban gyors és gördülékeny, arról hamarosan mindenki meggyőződhet, bár egyelőre semmi konkrétum nem derült ki arról, mikor várható az ominózus nagy OS7 upgrade. A RIM a funkciót fejlesztői támogatással is ellátta, vagyis egy erre szolgáló programozói interfészen keresztül az alkalmazások fejlesztői elláthatnak gyakorlatilag bármilyen appot a "tap to share" funkcióval.
Kíváncsiak vagyunk, mennyire lesz használható ez a funkció, amint tehetjük, kipróbáljuk.