Hát eljött ez a pillanat is, álljunk meg egy pillanatra a napi rohanásban, morzsoljunk el egy könnycseppet a szemünk sarkában: Február elsejével felengedi a BlackBerry NOC-ra csatlakozó BB10-es készülékeket a 4G-s hálózatára a Magyar Telekom. Azaz - legalábbis elvileg - nem lesz többé diszkriminálva az, aki még most is fizet a Telekomnak a BlackBerry szolgáltatásért leginkább azért, hogy tudjon BBM-ezni (és persze BBM-hívást bonyolítani) mobilneten is.
Hogy ez egyet jelent-e a BIS-konstrukciók változásával, illetve új díjcsomagok, vagy tarifaopciók megjelenésével, arról egyelőre nem tudok semmit, de elég megbízható forrástól tudom, hogy a blackberry.net APN 3G-re kárhoztatásának korlátozásának a jövő hét végével annyi. Persze az sem kizárt, hogy az egész blackberry.net APN-nek annyi lesz, majd meglátjuk.
Ez azon túl, hogy gyorsabb lesz a mobilnet a 4G-képes BlackBerryken, leginkább azért jó, mert olyan helyeken is lehet majd használni a mobil szélessávot, ahová a 3G-s térerő már nem ért el, ezért EDGE, rosszabb esetben GPRS használatára kárhozott az előfizető. Ez amúgy jelenleg kábé 75 százalékos kültéri lakossági lefedettséget jelent, két év múlva pedig eléri majd a 95%-ot ez az arány, miközben a 3G-s hálózat fejlesztésére (legalábbis a lefedettség bővítésére), alighanem egy kanyi vasat sem fog áldozni a legtöbb mobilcég.
Azt hiszem, ez igazán jó hír így csütörtök délutánra, éljen a fejlődés, az innováció meg a kakaós csiga!
A 4G-s BlackBerryket használó telekomos előfizetők vesszőfutása kezd lassan szappanoperába illő magasságokba érni, tavaly már odáig fajultak a dolgok, hogy még az Index fogyasztói panaszládájaként funkcionáló Tékozló Homáron is jelent meg poszt a témában. A Telekom először ígért, majd később már nem is ígért, mindenesetre remélem, hogy a cég egyik újévi fogadalma az volt, hogy egyszer, s mindenkorra pontot tesz ennek a szánalmas ügynek a végére.
Némi újévi reménykedésre adhat okot, hogy a Telekom két hónap múlva komoly változásokat eszközöl a 4G/LTE hálózat elérésében, konkrétan március 1-től már a feltöltőkártyás, vagyis dominós ügyfeleket is felengedi a 4G-s hálóra, ha a készülékük egyébként támogatja a technológiát. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy ezzel a BlackBerry-felhasználók számára is eljön a mobilnetes űrkorszak, pláne mivel prepaid kártyával amúgy sem volt elérhető semmilyen BlackBerry-szolgáltatás a múltban, és ez aligha változik majd a jövőben.
Ettől függetlenül márciustól változik a rendszer, ami jó jel, illetve ha addigra sem oldják meg ezt az egész 4G/LTE parát a blackberry.net APN-en, akkor már tényleg csak a BlackBerry-felhasználó marad az egyetlen, akinek nem jár a gyorsabb és nagyobb kiterjedésű mobilnet. Akkor sem, ha fizetne érte, illetve ha a készüléke egyébként alkalmas a 4G-s mókára. Fingers crossed!
Via HWSW.
Miközben velem egyetemben több ezer felhasználó arra vár, hogy a BlackBerry Messenger és a Magyar Telekom műszaki színvonalát tekintve egyébként kitűnő adottságú 4G/LTE hálózata megbarátkozzon egymással, a legnagyobb magyar operátor láthatóan szép lassan búcsút int a BlackBerrynek - remélhetőleg csak ideiglenesen. Ahogy azt több olvasó is jelezte a napokban, a Telekom választékából novemberre az utolsó szálig eltűntek a kanadai gyártó telefonjai, azokat már csak egyetlen Telekom-érdekeltség, a T-Systems forgalmazza, elsősorban nagyvállalati ügyfeleknek.
Valószínűleg hasonló okok vezettek oda, hogy a Telekomnál teljesen eltűntek a kínálatból a készülékek, mint a ami korábban a Telenornál és a Vodafone-nál is szerepet játszott, de a hazai választékot e téren nagyban meghatározza az anyacég, a Deutsche Telekom piacpolitikája is, márpedig ismereteim szerint a német-kanadai viszony sem felhőtlen (finoman szólva) napjainkban. Talán ennek is köszönhető, hogy míg pár évvel ezelőtt a beszerzés szinte teljes egészében a Deutsche Telekom csoporton keresztül zajlott, addig ez mára megváltozott, a Magyar Telekom pedig éppúgy nem jut termékhez a régióban, mint bárki más, és míg korábban azért havi pár ezer BlackBerry elfogyott a cégnél, addig ez a szám mára pár százra csökkent.
Bár telefont beszerezni nem csak szolgáltatótól lehet ugyebár, az, hogy kikerültek a BlackBerryk a magasságos T kínálatából, semmiképpen nem jó hír, sem a lakossági ügyfeleknek, az üzletieknek (illetve a kkv-szektornak) meg aztán pláne. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon csak teljes áron lehet BlackBerryhez jutni, nincs hűségkedvezmény, kamatmentes részletfizetés és nincs országos szervizhálózat sem, ahol lehet, hogy a pultos soha életében nem látott még BlackBerryt, de legalább átvette javításra a telefont, ha gond volt vele.
Meg aztán a Telekomnál dolgoztak, illetve dolgoznak most is olyan szakemberek, akik tényleg értettek, értenek a BlackBerrykhez, többüket személyesen is ismerem és tudom, hogy az idők során hogyan veszett ki belőlük szinte teljesen a lelkesedés részben belső hatásra, részben a BlackBerrynek betudhatóan. De ilyen az üzlet, azzal kell ma foglalkozni, ami a lehető legkisebb energiabefektetéssel, időráfordítás nélkül pénzt hoz, lehetőség szerint egy jó nagy talicskányit, a BlackBerry pedig egy darabig biztosan nem ugorja meg ezt a lécet.
Én a magam részéről nagyon bízom benne, hogy a Telekom (illetve a másik két operátor) idővel újra meglátja a lehetőséget a BlackBerry megoldásaiban, a viszonyok pedig újra rendeződnek és egy mindenki számára előnyös helyzet teremtődik. A Passport rétegtermék, de jön a BlackBerry Classic, melynek elődjéből, a 9900-as Boldból nagyon jó eladásokat produkáltak az itthoni mobilszolgáltatók - talán az volt az utolsó BlackBerry, mely viszonylagos népszerűségre tett szert Magyarországon.
Remélem, hogy a Classic a jövő év elején bekerül majd a portfólióba, és egy gyümölcsözőbb korszak kezdődhet meg a hazai szolgáltatók és a BlackBerry viszonyában.
A Telekomnál lévő BlackBerry-felhasználók vesszőfutásáról már több alkalommal is írtam itt a blogon, most legutóbb már egészen felső szintre is eljutottak a 4G-s hálózat használhatóságáról, illetve használhatatlanságáról szóló sirámaim. Állítólag most már tényleg meg lesz oldva ez a probléma, ami a Telekom mai sajtóbejelentése kapcsán egészen új kontextusba is kerül.
A szolgáltató ugyanis ma bejelentette, hogy a holnapi naptól megduplázza a 4G-s hálózat letöltési sebességét, vagyis 150 Mbps lesz az elméleti maximum letöltési irányban, emellett egyetlen nap alatt 53-ról 73 százalékra nő a 4G-s országos lefedettség. A 4G-s hálózatok előnyeinek felsorolása kapcsán sokan abba a téves hitbe ringatják magukat, hogy ez az egész móka csak a gyorsabb letöltésről szól, és hát különben is, minek nekem 4G, amikor elég gyorsan jön be az Index, meg a YouTube-videó a jelenlegi 3G-s hálózaton is.
Csakhogy a 4G nem csak a sávszélességről, hanem (most már) a területi lefedettségről is szól, így az említett 20 százalékpontos lefedettség-növekedés, illetve a fenti térképen látható szép nagy magentaszínű paca csak azoknak az ügyfeleknek érhető el holnaptól, akik jelenleg is 4G-t használnak, 3G esetében nem változik a világon semmi. Ez persze mindaddig nem jelent problémát, amíg mondjuk a fővárosban, vagy valamelyik megyeszékhelyen netezgetsz a BlackBerryddel, de amint falura érsz, az egyébként több mint egy éve megjelent, 4G-képes BlackBerryk és más, 4G-képes készülékek közt hirtelen eléggé nagy különbség lesz, ami az internetelérés sebességét illeti.
Szóval nem a csillió megabit miatt kell végre megoldani ezt a nonszensz helyzetet, hanem azért, hogy vidéken is legyen jó minőségű net minden felhasználónak, függetlenül attól, hogy milyen márkájú telefont használ.
De most komolyan, kit kell megdugni azért, hogy végre-valahára az LTE-képes BB10-es BlackBerryk is tudjanak csatlakozni a Telekom 4G-s hálózatára? Hogy végre sikerüljön megugrani azt a lécet, amit mára a világon gyakorlatilag mindegyik mobilszolgáltató megugrott? Miért pont az a cég nem képes ezt nyélbe ütni, amelyik úton-útfélen a nagyszerű 4G-s hálózatot hirdeti?
First world problem? Nem, ez már annál több egy kicsit, lássuk csak, miért. Egyrészt a Telekom, meg a másik két mobilszolgáltató éppen szeptember végén jutott hozzá egy rakat olyan frekvenciához, amit a 4G-s szolgáltatás bővítésére tud majd használni. Vagyis a 4G gyorsabb lesz, és nagyobb lesz a hálózat lefedettsége is, azaz több előfizető fogja tudni használni - olyan helyen is, ahol 3G soha nem volt és nem is lesz elérhető. Kivéve persze azokat az előfizetőket, akik 4G-képes BlackBerrykkel rendelkeznek, ők ugyanis ha a platform összes szolgáltatását (pl. BBM) ki akarják használni, kénytelenek 3G-n maradni - legalábbis most.
Aztán itt vannak az új, 4G-képes csúcsmobilok, mint például a Passport. A Passportban egy nyolcsávos LTE-rádió van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a létező összes 4G-s hálózatra fel tud vele csatlakozni a tulajdonos, már ha a hálózat felengedi. Ahhoz pedig senkinek ne férjen kétsége, hogy ezt a rádiót minden vásárlóval kifizettetik, függetlenül attól, hogy használja-e a telefon 4G-s képességét, vagy sem. Továbbmegyek, a 4G ma már nem is csak a csúcsmobilok kiváltsága, már a középkategóriában is kezd általánosan elterjedni ez a képesség.
A fentiek fényében azt hiszem most már több mint egy év ígérgetését követően igazán időszerű, hogy történjen valamiféle előrelépés ebben az egész 4G-ügyben. Bizonyára sok az elfoglalt ember manapság a Telekomnál meg a BlackBerrynél, mindkét cégnél voltak és vannak átszervezések, sok a meló meg miazmás, de most már komolyan bemegyek társadalmi munkában segíteni, ha csak ezen múlik.
De ha semmi más nem működik, minden lehetőséget meg fogok ragadni a magam részéről, hogy az ügy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon és a Telekom felsővezetéséhez is eljusson, hogy több tízezer prémium ügyfél kénytelen nélkülözni azt a technológiát, ami 2014/15-ben már a legcsiccsóbb andridos mobilon is ott lesz. 4G-t akarok a telekomos BlackBerrymre! Tegnapra!
András hívta fel a figyelmemet múlt héten erre az idestova több mint egy éve született posztra, melyben arról fejtegetőzünk, hogy az 4G-képes (LTE-képes) BlackBerryket mikor lehet már végre 4G-képesen használni a Telekom 4G-képes hálózatán. Akkor még úgy tudtuk, hogy ez mutatvány a nyárra megoldódik. Mármint a tavalyi nyárra. Hogy repül az idő, sitty-sutty eltelt egy év 4G nélkül, úgyhogy arra gondoltam, ideje ezt a témát feleleveníteni a Telekomnál.
A szolgáltató szerint szerencsére már TÉNYLEG nem kell sokat várni, és az egyébként több mint egy éve 4G-sként hirdetett BlackBerryk (Q10, Q5, Z30, illetve újabban a Z10 is) TÉNYLEG tudnak majd csatlakozni a Telekom 4G-s hálójára. A vállalat sajtóosztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tesztek már az utolsó fázisban járnak, így várhatóan még Q3-ban, vagyis a harmadik negyedévben (ami ugyebár szeptember utolsó napján ér véget) felengednek mindenkit a 4G-s hálóra, aki jelenleg blackberry.net APN-en lóg, és 4G-képes BlackBerryje, valamint előfizetése van.
Mondjuk én továbbra is kissé szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez az egész 4G-s mizéria valójában mennyire kell az előfizetőknek, de mindegy, a lényeg, hogy a 4 jobb mint a 3, és a Telenornál már különben is repesztenek a BlackBerryk a hiperszuperneten, szóval úgy illik, hogy a legnagyobb BB-s előfizetői bázissal rendelkező Telekom is beáll végre a sorba.
Egyébként a feladat nem is annyira triviális, bár hozzáteszem, szerintem nincs mégegy olyan szolgáltató a világon, melynek ilyen hosszú időbe telt a BlackBerryk 4G-sítése. Remélem, cserébe valami nagyon izgalmas dolgot prezentál majd a szolgáltató, mely túlmutat azon, hogy a mobilnet-kapcsolat sebessége megnő, miután feltűnik a 4G-jel a kijelző jobb felső sarkában.