A Bush család lassan annyira áhatja az amerikai politikát, mint a Kennedy, előbb az idősebb, majd a fiatalabb George W. Bush került elnöki pozícióba, és nem teljesen kizárt, hogy lesz még egy Bush-klánba tartozó elnöke az Egyesült Államoknak, aki Barack Obama után, 2016-ban költözhet be a Fehér Házba. Ő Jeb Bush, Florida egykori kormányzója, akiből most republikánus elnökjelölt lehet.

bush_obama.jpg

Politikai pártállástól függetlenül az már most bizonyos, hogy ha a legifjabb Bush váltja Obamát az elnöki poszton, akkor újabb BlackBerry-függő elnöke lehet az USA-nak. Vagy legalábbis egykor biztosan durva dózisban tolta a BlackBerry nevű drogot, erről árulkodik az a több ezer e-mailt tartalmazó gyűjtemény, amit most a transzparencia jegyében - nyilvánvalóan már a kampány előszeleként - nyilvánosságra hoztak. Ezeket az e-maileket Bush a BlackBerryjéről küldte a floridai stábnak és a helyi lakosoknak, akik mindenféle ügyes-bajos dolgokkal keresték meg őt kormányzói hivatali ideje (1999-től 2007-ig) alatt.

Bush-hoz abban az időben saját bevallása szerint szinte hozzá volt nőve a BlackBerryje, egy átlagos héten legalább 30 órán keresztül levelezgetett a készülékével, ezt a teljesítményt pedig hiába telt el azóta sok idő, ma is csak egy QWERTY-s készülékkel lehet hozni, már ha Bush az új kor szellemének megfelelően nem like-okkal, vagy Viberen küldött cuki kis matricákkal kommunikál.

Attól tartok amúgy, ha elnök lesz belőle (őszintén szólva fogalmam nincs, az mennyire lesz jó Amerikának), erősen korlátozni fogják, mire használhatja majd a telefonját, legyen akármilyen típusú készülék a zsebében. És a levelezését meg aztán végképp nem hozhatja majd nyilvánosságra.

Via CTV News.

Ez egy ilyen coming-out lesz, előre mondom, nem is érdemes senkinek sem felzaklatnia magát, mások vagyunk mi itt mindannyian. nem kell ugyanaz tessék mindenkinek. Szóval az van, hogy alig több mint egy hét gombnyomogatás után visszaváltottam a Z10-re, mint elsődleges telefonra. Tudom durva, magam is meg vagyok kicsit lepődve ezen, ráadásul olyan embernek tartom magam, aki viszonylag sokat kommunikál írásban, szóval abszolút hasznát veszi a QWERTY-nek.

z10q10.jpg

A Q10 kapcsán ez így rendben is volt, bár még mielőtt hozzám került volna, éreztem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, triviális döntés. Mert hogy tényleg a Q10-re építették a világ legjobb mobilos QWERTY-billentyűzetét. Csakhogy ezért számomra túl sok áldozatot is hozott a gyártó. Leginkább az van, hogy ha megfeszülök sem tudok megbarátkozni az 1:1-es kijelzővel, egyszerűen nem ebben a világban élek már vagy három hónapja, az ember borzasztóan könnyen hozzászokik a tepsifonokhoz.

Meg aztán ha a Q10-en van a legjobb fizikai QWERTY-gombsor, akkor a Z10-en a legjobb virtuális, ez is hard fact. Egy baj van csak a virtuális gombsorral: nézni kell gépelés közben. Ez a probléma a fizikai gombokkal számomra legalábbis nem létezik, már vakon gépelek kvázi mindenen, aminek sok gombja van és kézre esik. A Z10-nél azért ezt nem állítanám, de a virtuális QWERTY a BB-s közhiedelemmel ellentétben nagyon is megszokható.

Igazság szerint az van, hogy szívem szerint mindkét telefont használnám párhuzamosan, de mivel egy fő SIM-em van, a BBM fiókom pedig csak egy telefonhoz rendelhető hozzá, ezért ez az ördögi tervem hamar meghiúsult. Úgyhogy most a Z10 lapul ott minden alkalommal a zsebemben, mivel úgy érzem, hogy azon keresztül egyszerűen többet látok a világból.

Persze hangsúlyozom, ezek csak az én szempontjaim, és még csak véletlenül sem jelenti azt, hogy a BerryBlog nem preferálná a Q10-et, vagy bármelyik QWERTY-s BlackBerryt. Már csak azért sem, mert Jack Potata éppen a minap ruházott be egy Q10-be, amiről az előző posztban meg is írta első benyomásait tapasztalatait -- ahogy láttátok, neki inkább a nyomógombos újdonság fekszik.

Címkék: választás q10 z10
süti beállítások módosítása