A RIM kommunikációjában láthatóan manapság központi szerepet játszik az új táblagép, a PlayBook, ami nyilván nem véletlen, a szakma és a márka rajongói egyaránt sokat várnak az iPad után az első, kvázi zárt pltaformra épülő tablet megjelenésétől. Rosszmájúak szerint a RIM ha akar sem nagyon tud mostanában másról beszélni, mint a PlayBookról, hiszen új, ütőképes telefon egyelőre nemigen van a tarsolyban, bár Lazaridis nemrég kétmagos processzorokkal ellátott, QNX-alapú BlackBerryket vizionált - csak éppen nem tudni, pontosan mikorra.
Egyelőre a PlayBook szállításával kapcsolatban sincs még konkrét dátum, mindenesetre annyival beljebb jutottunk a negyedéves eredményeket ismertető tegnapi befektetői konferencia után, hogy a RIM nem számol bevételi oldalon a február 26-án véget érő negyedik pénzügyi negyedévében a PlayBookkal. Tekintve, hogy a gyártó korábbi ígérete szerint a tablet még az első naptári negyedévben megjelenik a tengerentúlon, mindez azt feltétlezi, hogy február legvégén, vagy márciusban debütálhat Észak-Amerikában a kütyü.
Mindez annak ismeretében nem túl jó hír, hogy a PlayBookot csak a második naptári negyedévre ígérték Európának, és mivel bevallottan elsősorban a honi piacokat akarják ellátni a cégnél, ezért a raktárkészlettől és a kereslettől függően elképzelhető, hogy a nagyobb európai piacokon is csak valamikor a nyár közepén debütál a RIM tabletje.
Tegnap itteni idő szerint az esti órákban kiadta harmadik pénzügyi negyedévéről szóló üzleti jelentését a RIM, mely lényegében teljes mértékben megfelel a korábbi, elemzői előrejelzéseknek. A cég így többek közt közölte, hogy rekord mennyiségű, 14,2 millió BlackBerryn adtak túl a november 27-én záródó időszakban, az eladott készülékek mennyisége éves szinten összességében nagyjából 40 százalékkal nőtt.
A cég a harmadik negyedévben 5,49 milliárd dolláros árbevételt ért el, 19 százalékkal többet, mint az előző negyedévben és 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A háromhónaps időszak alatt összesen 5,1 millió új BIS előfizetést aktiváltak, ezzel a teljes előfizetői bázis túllépte az 55 milliót.
A RIM negyedik negyedéves előretekintésében közölte, hogy a február 26-án véget érő időszakban körülbelül 5,5-5,7 milliárd dolláros árbevétellel kalkulál.
Nem vagyunk kifejezett hívei az árlisták folytonos böngészésének, a BlackBerryk valahogy nem azok a telefonok, melyekre kinyomtatott árlistával a kezükben vadásznak a leendő tulajok. Néha azonban muszáj megnézni, hogy alakulnak a szolgáltatói árak, annál is inkább, mert olykor érdekes anomáliákat lehet felfedezni az árlistákban.
Itt van példának okáért a T-Mobile MédiaMánia akciós árlistája, ami a nemrég piacra dobott Curve 3G-t és a 9700-es Boldot tartalmazza - valószínűleg eleve ez az a két BlackBerry, amiből a T-Mobile raktáraiban a legtöbb van. Lehet, hogy a Boldból túlontúl sok is akad, vagy kedvező beszerzési áron kapják a mobilt, így vagy úgy, de érdekes mindenesetre, hogy MédiaMánia XL és L díjcsomagokkal és két év hűségidővel a Curve 3G egy tizessel drágább, mint a Bold.
A BlackBerrykkel kapcsolatosan eddig általunk hallott legtöbb kritika valamilyen módon kötődött a telefonok kissé ódivatú, mondhatni avittas kezelőfelületéhez. Tény, hogy napjaink okostelefon-csodái olykor valóban szemet gyönyörködtető kezelőfelülettel rendelkeznek, és ma már többnyire kellően gyorsak is ezek a felületek ahhoz, hogy jól lehessen használáni őket - a nagy többségnek pedig ez elég.
Ettől függetlenül természetesen a BlackBerry-tulajoknak is meglehet az igényük rá, hogy a RIM, vagy rosszabb esetben a mobilszolgáltatók által megálmodott háttérkép-kezelőfelület kombinációt lecseréljék, adott esetben valami egészen szokatlan, a BlackBerryk látványvilágától gyökeresen különböző valamire.
A tegnapi Mac-es verzióval együtt érkezett Windows platformra is új Desktop Software, mely a 6.0.1.18-as verziószámot viseli, és egyelőre senki sem tudja, hogy milyen újdonságokat vagy hibajavításokat hoz, lévén a RIM (még) nem tett közzé changelogot.
Az uszkve 105 megás frissítésére a program is figyelmeztet ha elindítjátok, akinek pedig még nincs fent a gépén Desktop Software (van ilyen egyáltalán?), az letöltheti a szoftvert a RIM weboldaláról.
Félreértés ne essék, a világért sem akarnánk azt a látszólagos ellentétet szítani, miszerint az Apple és a RIM esküdt ellenségek, láttátok tegnap, Justin Bieber zsebeiben is megfér valahogy egymás mellett az iPhone és a BlackBerry. Attól függetlenül tehát, hogy Mike Lazaridis és Steve Jobs olykor jókat odamondanak egymásnak a nagy nyilvánosság előtt, a RIM természetesen ugyanúgy számít vevőkre az Apple-hívők táborából.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy elkészült végre a Desktop Software új Mac-es kiadása, mely a 2.0.0.64-es verziószámot viseli, és a telepítése után immáron az Apple számítógépei segítségével is majdnem olyan jól működik a BlackBerryk szinkronizálása, mintha PC-t használnánk. A frissítés egyébiránt mindenképpen szükséges ahhoz, ha BlackBerry OS6-os készülékünket akarjuk szinkronizálni egy Mac-kel, illetve akkor, ha megunt BlackBerrynket újra akarjuk cserélni (ami azt feltételezi, hogy valami különösen perverz okból kifolyólag Mac tulajdonos létünkre még mindig nem estünk az iPhone bűvkörébe).
Mindegy is minek a bűvkörébe kerülünk, az a jó, ha van választási lehetőség, miért ne használhatná valaki a Macintoshával a BlackBerryjét - ehhez most jó segítség az új Dekstop Software, mely letölthető a RIM weboldaláról.