Mike Lazaridist, a RIM társelnök-vezérigazgatóját januárban megkérdezte a PCMag.com arról, hogyan fognak kinézni az újabb, jövőre érkező QNX-es BlackBerryk, mire Lazaridis felmutatott egy PlayBookot és közölte: "Pont így" - és mit ad isten, igaza lett.

A RIM az októberi DevConon hivatalosan is bejelentette a jövőbeni BlackBerryk és a tabletek alapjául szolgáló BBX operációs rendszert, de új készülékről, készülékekről nem beszélt, még egy megveszekedett látványtervet sem mutattak az érdeklődő közönségnek a kanadaiak. Ettől függetlenül egyes, korábbi pletykák alapján sejteni lehetett, hogy az első BBX-es BlackBerryk - melyeket Lazaridis nemes egyszerűséggel csak szupertelefonoknak nevezett - nagyjából olyanok lesznek, mint egy PlayBook, csak kicsiben.


Nyugi, képünk csak illusztráció!

Ezeket a híreszteléseket erősítette most meg a PCMagnek Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért és ökoszisztémáért felelős alelnöke, aki elmondta, a Colt fedőnéven (Európában minden bizonnyal London néven jön a telefon) érkező készülék kijelzője éppúgy 1024x600 pixeles felbontású lesz, mint a PlayBooké. És nem lesz rajta fizikai billentyűzet.

Emellett Saunders igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a BBX-es BlackBerryk a megjelenésre teljes BIS és BES kompatibilitást kapnak - Kanadában ezért bizonyára néhányan éjt nappallá téve dolgozhatnak - és mire a készülék megjelenik, tulajdonképpen ugyanezt fogja tudni a PlayBook is a 2.0-s OS-frissítéssel. 

Az egyplatformos modell tehát a RIM-nél is rajtot vesz, már csak az a kérdés, hogy mikor, elemzők szerint ugyanis az első BBX-es BlackBerryk nem jelennek meg az első negyedévben, vagyis legkorábban az április-június idősávban lehet számítani a rajtra. Aki QWERTY-s BBX-es telefonokra vágyik, az se csüggedjen, jönnek majd azok is, meg addig még bővülhet az OS7-es széria is egy-két meglepetéssel.

Via PCMag.com

süti beállítások módosítása