Vannak olyan országok a világon, ahol a kormányzati szektorban az informatikai közbeszerzések során nem csak a termék hype-faktorát veszik figyelembe, hanem azt is, hogy a kütyühöz adott esetben ne lehessen olyan könnyen kívülről hozzáférni. Ilyen ország az USA, ahol csak a többfokozatú, és meglehetősen szigorú Federal Information Processing Standard, azaz FIPS megfelelőség után veheti kézbe az eszközt a szenátor, intézményvezető, vagy akár maga az elnök.
A RIM múlt héten jelentette be, hogy a PlayBook a tabletek közül a világon elsőként és mindeddig egyedüliként megkapta a FIPS 140-2 kriptográfiai certifikációt, vagyis a tablet adatvédelmi mechanizmusán még Sandra Bullock sem tudna áttörni, pedig a Hálózat csapdájában óta tudjuk, hogy ő aztán tényleg mindenhová "bejut".
A certifikáció elnyerése egyébként nem csak kormányzati, hanem újabb (nagy)vállalati megrendeléseket eredményezhet a PlayBook számára, hiszen a vállalati szektorban is elvárás a biztonság, még akkor is, ha az alkalmazottak nagy része a cool-faktort fontosabbnak tartja, mint a cége adatainak a védelmét.
És ezzel végre talán Obama is kaphat egy PlayBookot a BlackBerryje mellé.
Kissé klisészerű már a következő megállapítás, mindenesetre mi elsütjük huszadszorra is: Jelenleg kétféle ember él a világon, aki már facebookozik, és aki még nem facebookozik. A RIM most annak érdekében tett egy kis lépést előre, hogy az előbbiek tábora növekedjen.
A kanadaiak saját fejlesztésű Facebook-alkalmazása tegnap (azaz nálunk már ma) elért a 2.0-s verzióhoz, ami látszólag csak egy kis előrelépés a régebbi, 1.9-es buildhez képest, a két kiadás azonban ennek ellenére mondhatni ég és föld. Meg merném kockáztatni, hogy a BlackBerry platformra fejlesztett új app az üzenetkezelő rendszerrel integrálva az összes többi platformot lenyomja használhatóságban.
Az új Facebook kliens kezelőfelülete gyökeresen átalakult, áttekinthetőbb lett, van végre integrált Facebook chat felület, részletesebbek a profilok, illetve bővültek a biztonsági/privacy beállítások. De ezekről már írtunk a korábbi béták kapcsán, kipróbálni viszont csak most tudtuk az alkalmazást, ez alapján pedig a következő megállapításra jutottunk:
A Facebook 2.0 piszok gyors lett (legalábbis a Torchon). A régebbi kliens olykor kifejezetten komótos lassúsága a múlté, a 2.0-s kiadással élmény a posztolás és a lájkolás. Annyira tetszik, hogy írnunk kell mégegy klisét: a RIM újra feltalálta a Facebookot. Ez persze nem igaz, de jól hangzik.
Ha még nem használjátok, próbáljátok ki, ha már használjátok, frissítsetek mielőbb! Ha az automatikus frissítési figyelmeztetés még nem ajánlotta fel a letöltést, irány az App World webstore, vagy szkenneljétek az alábbi QR-kódot a telefonotokkal!
Az év elején felröppent a hír, hogy Larry Page áprilisban visszaveszi a a Google irányítását Eric Schmidttől, aki elnökként azért továbbra is a vállalatnál marad, ahol a cég - azaz a hirdetők - pénzén végighaknizhatja az egész világot, és ha úgy tartja kedve, indonéz táncoslányokat fotózhat egy fogadáson, miközben utódja azzal van elfoglalva, hogy a Jobs-birodalom hogyan próbálja kicsinálni az Android platformot a gyártók perbe fogásával.
Ez persze már egyáltalán nem kell annyira foglalkoztassa Schmidtet, aki láthatóan önfeledt napokat töltött az ázsiai országban, amit természetesen végig dokumentált - a BlackBerryje segítségével.
Jó, most mondhatjátok, hogy alig látszik a képen, hogy milyen telefonról van szó, meg egyébként is, Schmidt félig háttal van a kamerának, szóval akár egy német turista is lehet azon a képen, de ne feledjük, hogy a Google elnökét 2009-ben egyszer már lencsevégre kapták, amint lelkesen fotóz a BlackBerry Curve-jével, szóval rendkívül gyanús nekünk a tag.
Egyébként Schmidt elsősorban a Google partnerkapcsolataiért felel az új pozíciójában, szóval nem kizárt, hogy a RIM-től kapta ajándékba a mobilt - feltételezzük egy PlayBookkal kiegészítve.
Mi mondtuk, hogy a mai nap a kellemes meglepetések napja lesz, és úgy látszik ezt a T-Mobile-nál is így gondolják. A magentások határozatlan ideig tízezer forinttal leárazták a Torchot, éljen!
A szolgáltató kínálatában február óta szereplő Torch most MédiaMánia L csomaggal 40 ezer forint helyett 30 ezerért elvihető, de csak online megrendelés esetén, természetesen két év hűségvállalás mellett.
Kétségtelen, hogy az akció olyan hatalmas potenciális előfizetői kört nem fog érinteni ettől függetlenül, de azért jó látni, hogy a szolgáltatók akcióiban és promócióiban az utóbbi időben egyre több BlackBerry tűnik fel.
Ha azt akarjátok, hogy a Bold 9780 is tízezer forinttal olcsóbb legyen MédiaMánia S díjcsomaggal, szavazzatok a telefonra a T-Mobile Facebook-oldalán!
Minden Facebook-függő BlackBerry tulajnak piros betűs ünnepként íródjon be a naptárjába a mai nap: ha minden a tervek szerint halad, a RIM ma kiadja a gyári Facebook alkalmazás 2.0-s verzióját! A gyártó állítólag már kiküldte egyes partnereinek az értesítést, hogy az alkalmazás a hosszú bétatesztelés után július 26-án, kedden jelenhet meg az App World-ben!
Éppen ideje volt mondjuk a frissített alkalmazás közzétételének, a RIM talán eddig soha, egyetlen mobilos appot sem tesztelt annyi ideig, mint a Facebook 2.0-t, de nem is baj, hiszen mint tudjuk egyre többen használják a BlackBerryjükről a közösségi alkalmazást, így a felhasználók most már úgy posztolhatnak és lájkolhatnak majd a telefonjukról, hogy abban hiba nem lesz.
Az új app persze nem csak erre a két dologra lesz jó, különben aligha lett volna szükség ilyen hosszadalmas fejlesztési fázisra. A változások listája bőséges, de érdemes kiemelni a teljesen átalakított kezelőfelületet, a chat támogatást, a továbbfejlesztett értesítéseket és a jobb integrációt az üzenetkezelő alkalmazással.
Az app megjelenése tehát kedden várható, de ne feledjétek, hogy a RIM alighanem kanadai idővel számol, ezért ha délután hatkor nincs még frissítés, ne csüggedjetek, hisz Waterlooban akkor még csak dél van!
A mai meglepetéseknek ráadásul ezzel még koránt sincs vége!
Nem lennék most a Research in Motion dolgozója, a mélypontról kiutat kereső cégnél kezdődik a leépítési hullám, ahogy az lenni szokott ilyenkor. A vállalattól a legfrissebb, hivatalos információk szerint kétezer alkalmazott repül rövid távon, ez a teljes munkaerő-állomány mintegy 11 százaléka.
A vállalat egyben bejelentette, hogy a felsővezetés háza táján is változások várhatók, elsőként Don Morrison, a vállalat operatív igazgatója kerül majd lapátra. Viszlát Don, jó volt veled!
Ami azt illeti, a leépítéseket és a személycseréket leszámítva nem úgy tűnik, mintha a RIM nagyon nagy krízisben lenne. A cég a múlt héten jelentette be, hogy felvásárolja az online videoszerkesztő felületet fejlesztő JayCutot, emellett egy hónapon belül két új gyáregység megnyitásáról is beszámolt (egyet Malajziában, egyet pedig Argentínában nyitottak, illetve nyitnak majd). Mindez egyáltalán nem egy agonizáló vállalat utolsó rúgásainak tűnik.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a RIM - amennyiben hihetünk a pletykáknak - az újabb termékeket világszinten terítené, máris kevéssé látjuk borúsan a kanadai vállalat jövőképét.
Máris látszana a fény az alagút végén?