A múlt heti tippek bejöttek, a RIM tegnap egy újabb BlackBerryről rántotta le a leplet, mely gyökeresen különbözik az eddigi modellektől, vagyis körülbelül annyiban van egyezőség, hogy az újdonság is QWERTY-s telefon, és az új csúcsmodellhez hasonlóan érintőkijelzős modell.
Dubajban tegnap bemutatkozott a BlackBerry P'9981, az osztrák Porsche Design (mint megtudtuk, ez nem feltétlenül egyenlő az autógyártóval) által tervezett okostelefon, mely belül lényegében egy Bold 9900-nak felel meg, kívül meg hát, nem nagyon tudnánk mondani hozzá hasonlót. Nekünk görcsbe rándul a kezünk, ha csak rá nézünk, de hát ízlések és pofonok, korábban már jeleztétek páran, hogy tulajdonképpen elfogadnátok.
Most már csak az a kérdés, hogy vajon adnátok érte 2000 dollárt?
A RIM okostelefon-platformja máig a legbiztonságosabb mobilos ökoszisztéma, ami valaha létezett, ezt nagyjából senki nem vitatja, és ez az a tulajdonsága a rendszernek, ami még most is újabb szolgáltatásokat csábít a BlackBerryk felé.
Itt van például napjaink egyik leginkább felkapott mobilos alkalmazási területe, az érintés nélküli fizetés, azaz az NFC (Near Field Communications). Ez az a rövid hatótávolságú rádióval működő rendszer, melynek segítségével a nem is olyan távoli jövőben nem lesz szükségünk sem bankkártyára, sem pedig pénztárcára, a telefonunk lesz ugyanis a pénztárcánk.
Ehhez persze előbb biztosítani kell, hogy ne zsebelhessen ki minket senki virtuálisan, így a kártyatársaságok által fejlesztett rendszerek esetében egy csomó biztonsági előírásnak meg kell felelniük a telefonoknak, mielőtt egyáltalán szóba kerülhet, hogy bármilyen bankkártyás tranzakciót teljesen kiváltsanak.
A BlackBerryk a cserélhető SIM-es mobilok közül elsőként feleltek meg az egyik legnagyobb iparági szereplő, a MasterCard előírásainak, az NFC rádióval és antennával rendelkező BlackBerry 9900 és a BlackBerry 9360 típusok a világon elsőként kaptak MasterCard PayPass megfelelőséget.
Hogy mindez pontosan mit is jelent? Talán láttatok már olyan MasterCard PayPass kártyát, vagy karórát, amit elég meglóbálni egy bankkártya-terminál előtt egy fizetőhelyen, és máris létrejöhet a tranzakció. A telefonoknál mindezt egy alkalmazás-köztesréteg is megtámogatja majd, feltéve, hogy a PayPass szolgáltatás nyújtására szerződött bank és a szolgáltató közösen egy olyan, erre a célra speciálisan kialakított SIM-et ad az ügyfélnek, ami alkalmassá teszi a telefont a fizetésre.
Hogy nálunk mikor lesz ebből a varázslatból mindenki számára elérhető valóság, azt egyelőre mi sem tudjuk, de a pilot projektek szervezése már megkezdődött, és amennyire tudjuk, a DT-csoport is a BlackBerryket választotta ehhez, így nem kizárt, hogy már jövőre fizethetünk a modern készülékekkel a pénztáraknál. Cool!
A DevCon alkalmával a RIM közzétette a PlayBook tabletek új, 2.0-s verziószámot viselő operációs rendszerének fejlesztői tesztváltozatát, ami bizonyára többek - főként persze a PlayBook-tulajok - számára nagy csalódást jelentett, hiszen nagyjából mindenki ekkora várta a végleges build kiadását. Hát nem így lett, és a legfrissebb hivatalos információk szerint még jó pár hónapot várni kell arra, hogy a szoftver kiadható legyen a nagyközönség számára is.
Az Inside BlackBerry blogra tegnap írt egy elég terjedelmes posztot David J. Smith, aki a PlayBookért felelős felsővezető a RIM-nél, és a hosszú bekezdésekben taglalt változtatásokat követően jól mellkason döfte a legtöbb PlayBook-hívőt, majd alaposan meg is forgatta a kést a szívükben: a 2.0-s BlackBerry Tablet OS csak jövő februárban jelenik meg.
Vagyis ez azt jelenti, hogy jövő februárig nem oldódnak meg az idén április óta kapható PlayBook legfontosabb szoftveres hiányosságai, nem lesz natív e-mail kliens, és jó eséllyel az Android App Playerrel is legfeljebb a fejlesztők, vagy az igazán fanatikus geekek játszhatnak addig. Őszintén szólva nem lennék most Smith helyében, egy ilyen bejelentés mindenesetre aligha fogja fellendíteni az eladásokat, hiába az árcsökkentések.
Ami engem illet, hadd szőjek egy kis személyes szálat a történetbe: Londonból írom ezt a posztot a hotelszobámból, és akár már holnap vehetnék magamnak egy vadonatúj PlayBookot 85 ezer forintnak megfelelő angol fontért - de inkább másra fogom költeni a pénzt, többek közt a mostani bejelentés miatt. A RIM PlayBook-stratégiája kapcsán egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a BBX-es készülékek fejlesztése minden erőforrást elvesz, szimpla bénázással ugyanis ennyire nem lehet elcseszni egy terméket, ebben kérem komoly stratégia van.
Bízom benne, hogy a BBX-es BlackBerryk ettől tényleg csak jobbak lesznek, és az első szupertelefont kézbe véve azt mondhatom majd, nem volt kár PlayBookért.
Új hét, új BB-celeb, ezúttal is Amerikából, és ezúttal is egy bájos színésznő, a harmincas éveinek végén lévő, de még mindig nagyon megnyerő Gwyneth Paltrowra esett a választásunk.
Paltrow kis túlzással mindent megkapott az élettől, amit egy színésznő csak remélhet, nyert Oscart és Golden Globe-ot a Szerelmes Shakespeare-ben nyújtott alakításáért, valamint egy sorozatban nyújtott beugró szerepért Emmy-t is kapott. És persze BlackBerryje van, méghozzá a kép tanúsága szerint egy Bold 9900.
Gratulálunk Gwyneth, kevés színésznő mondhatja el mindezt magáról!...
De vajon mi lehet az a borzalmas színű lötty a másik kezében?
Amint az az előző posztból kiderül, a RIM első BBX-es BlackBerryje tehát Európában a London kódnevet kapja majd, de ennek a posztnak egyelőre legfeljebb maximum ennyi köze van a telefonhoz. Ellenben a BerryBlog teljes stábja a következő napokat Londonban tölti, a jövő héten pedig Németországba vagyunk hivatalosak - mindkét utazásnak köze van a mobilitáshoz, de ennél többet egyelőre nem árulhatunk el.
Mindez azt jelenti, hogy a BerryBlog a következő napokban (mondjuk jövő hét péntekig) elég hektikusan frissül majd, bár azért a lehetőségekhez mérten igyekszünk majd mindenhonnan ellátni titeket újabb információkkal, hírekkel. Addig is készüljetek, a BerryBlog egyéves születésnapjáig ugyanis már alig több mint egy hónap van hátra, és már most szólunk, hogy ennek kapcsán lesz néhány meglepetésünk a számotokra!
See you soon!
Azt csiripelik a verebek, hogy a RIM-nél már javában készül az első QNX-es, pontosabban BBX-es BlackBerry, amiről korábban már napvilágot láttak különböző találgatások, most azonban elsők közt tudunk nektek beszámolni további érdekességekről, információkról az újdonság kapcsán!
Az eddig Colt néven emlegetett típusról annyi információt sikerült megszerezni némi nemzetközi konspiráció révén, hogy a telefon európai variánsát Londonnak hívják majd, és egy teljes érintőkijelzős, alumíniumházas unibody készülékről beszélünk, vagyis nem lesznek rajta gombok és nem lehet eltávolítani az akkumulátorát a telefonnak. Tehát lényegében egy mini PlayBookot csinálna a RIM a BBX-es körben elsőként, ami mellesleg szupervékony is lesz (azt hallottuk, hogy a vastagsága bőven 1 cm alatt lesz). Megjelenés valamikor május környékén.
Aki inkább a hagyományos QWERY-forma híve, annak sem kell bánkódnia, a RIM nyomógombos modellel is jön majd a BBX-es vonalba, bár erről, vagy ezekről a típusokról egyelőre semmit nem tudni.
Szóval készüljetek, London, BBX, május! Képek is lesznek hamarosan.