Bár valószínűleg a Desktop Software már korábban szólt sokaknak a frissítések miatt, aki jobb szereti letöltögetni az új rendszerfrissítéseket a telefonjához, annak jó hír, hogy immár a magyar T-Mobile-nál is elérhetők a hivatalos OS 7.1-es frissítések, elsőként a hazai szolgáltatók közül.
Éppen a héten került szóba ez a téma, ki tudja, talán éppen a BerryBlogon megjelent poszt miatt frissült a lista, mely így az alábbi szoftvereket tartalmazza:
Persze van ennél frissebb, nem hivatalos kiadás is, de aki ezektől tartózkodik, az most végre frissíthet, cserébe kap Wi-Fi hotspot üzemmódot, FM-rádiót (csak a Curve 9360-nál) és energiatakarékos üzemmódot. Aprócska érdekesség, hogy van a frissítési listán két olyan készülék is, mely (egyelőre) nem kapható a T-Mobile-nál, a 9790 és a 9380, bár ez még korántsem jelenti azt, hogy egyik-másik típus záros időn belül feltűnik a választékban.
Aki tehát eddig kivárt, annak jó frissítgetést, a többieknek pedig jó kísérletezgetést az újabb verziókkal!