Amióta világ a világ, az érintőkijelzős mobiltelefonoknak teljesen sík kijelzőjük van, a gyártók legfeljebb itt-ott némi optikai trükkel elérik, hogy a készülék ne keltse nagyon egy kilapított tégla benyomását. Egy most bemutatott üvegelőállítási technológiának köszönhetően új korszak kezdődhet a mobiltelefónia történelmében, mely könnyen véget vethet a mára unalmassá és egysíkúvá (szó szerint) váló formáknak.

Az 1800-as évek közepén alapított, New York-i székhelyű Corning üveggyártó (az ő nevükhöz fűződik a Gorilla Glass üveg) új találmánya, a leheletvékony, mégis rendkívül strapabíró Willow Glass a felület igényeinek megfelelően, így tetszőleges, akár teljesen szabálytalan formára is "ráfeszíthető". A cég kifejezetten a jövő vékony és "okos" kijelzőihez alakította ki az új üveget, melyet éppúgy 500 °C-on lehet megmunkálni, mint a mai kijelzőkhöz használt legtöbb üveget.

A Willow Glass mindenféle érintőkijelzőhöz használható, legyen bármilyen technológiájú (OLED vagy LED), a segítségével összességében a jelenlegieknél vékonyabb és könnyebb kijelzők építhetők. A Corning közleménye szerint a gyártástechnológia olyan fejlett, hogy akár 100 mikron vastagságú üvegfelület is előállítható lesz a közeli jövőben -- hogy tudjatok mihez viszonyítani, nagyjából ilyen vastag egy mindennapok során használt fénymásolópapír.

dream_blackberry_big.jpg

Hogy a gyakorlatban mi mindenre lehet jó egy ilyen megoldás, azt jól szemlélteti az a telefon-koncepció, amit pár hónappal ezelőtt mi is bemutattunk: a fenti képen látható, egyelőre csak a dizájner fejében létező készülék érdekessége, hogy a telefon elő- és hátlapja mellett az egyik élet is átfogja a kijelző -- a Corning-féle Willow Glass-szel az ehhez hasonló megoldások legyártása elől elvileg minden akadály elhárulhat. 

Éljenek a kerekded idomok!

Ha már az előző posztnál szóba került az LTE, mint a jövő mobiltechnológiája, érdemes pár másodpercre megállni és elmerengeni azon, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a RIM nemhogy az újat, de még a jelen mobiltechnológiáját sem vezette be a PlayBook termékvonalba, noha erre korábban több jel is utalt. Ha emlékeztek, legutóbb éppen arról volt szó, hogy talán áprilisra jön egy új tablet a cégtől, amiben már lesz mobilnet-modem, de aztán hipp-hopp elrepült az április, meg aztán a május is, új PlayBooknak pedig nyoma sincs.

Azért nincs veszve semmi, hiszen már javában folyik a PlayBook OS 2.1 bétatesztje, ami egyrészt azt jelenti, hogy a több mint egy évvel ezelőtt kiadott első változatokkal is törődik a RIM, másrészt meg talán pont ennek az OS-nek a startja kell ahhoz, hogy az új hardver elstartolhasson. Bár ez általában fordítva szokott történni, láttunk már hasonlót, például az újabb iPadeknél és iPhone-oknál is rendre érkezik új iOS is, szóval van a dologban ráció.

playbook3g.jpg

Ettől függetlenül érdemes leszögezni, hogy bár a technikai részletek korábban kiszivárogtak (lásd fenti dia), a RIM semmiféle új PlayBookot nem ígért - nem úgy, mint tavaly, amikor már az első tablet-széria bejelentésekor szó volt róla, hogy még a nyáron (figyelem, 2011. nyaráról beszélünk!) meglesznek a 4G-s változatok. 

Ami azt illeti, simán előfordulhat, hogy a RIM-nél most nagyjából mindenkinek kisebb gondja is nagyobb annál, mi lesz az új PlayBook termékcsaláddal, még azt is el tudjuk képzelni, hogy várnak a BB10 megjelenéséig az új termékekkel, a cég valószínűleg ezzel sem veszítene sokat.

Na és hogy gondolod te? Kell egyáltalán a RIM-nek tablet? Újra kell éleszteni a PlayBookot? 

Címkék: playbook tablet lte 4g

Amellett, hogy gőzerővel zajlik a BlackBerry 10 OS és az új mobilok fejlesztése a RIM-nél, a társaságnál dolgozó szorgos mérnökök más területeken is sürögnek-forognak, hogy amikor eljön az idő, és piacra kerülnek az új eszközök, minden kerek legyen. A BerryReview most például több forrásból is úgy értesült, hogy a cég több jelentős hardveres és szoftveres frissítést hajt végre a kiszolgáló-háttérinfrastruktúrán annak érdekében, hogy az el tudja látni adattal az új készülékeket.

servers.jpg
A kép illusztráció!

Most ne elsősorban a szokásos BIS-frissítésekre gondoljatok, hanem annál valami sokkal komolyabbra, hiszen míg eddig működési struktúrájukat tekintve kvázi tökegyforma eszközökre kellett szabni a háttérinfrastruktúrát, addig most bejön a képbe egy új OS, ami érthető mód más bánásmódot követel. A BerryReview szerint elsősorban az LTE-alapú BlackBerryk miatt kell a fejlesztés, mivel ezek a készülékek sokkal gyorsabb adatforgalmat igényelnek, elsősorban a válaszidőt tekintve (ez az az idő, ami aközben telik el, hogy a telefon elküld egy lekérést a szervernek addig, míg megkapja a választ, vagyis az adatot), a hardver- és szoftverfrissítésben tehát az a logika, hogy a gyors telefonokat ne fogja vissza a lassabb hálózat.

Persze az is kérdéses, hogy az új eszközök mennyivel fognak nagyobb adatforgalmat lebonyolítani a mostaniaknál, a kapacitás növelése akkor jöhet jól, ha az új BlackBerryk tulajdonosai nem érik be e-mailek küldözgetésével vagy facebookos státuszüzenetek posztolásával. Mert ehhez önmagában nem kell LTE, sőt igazság szerint 3G sem, de az idei második félévtől nehéz lesz eladni olyan okostelefont (főleg a tengerentúlon), ami nem tud megfelelni ennek az adatátviteli szabványnak, meg hátha a felhasználók többet akarnak.

Az, hogy a vásárlók többet vagy jobbat akarnak, nem kérdés, a RIM-nek pedig nem elég igazán szuper telefonokat gyártania válaszul, egy igazán szuper háttérhálózatot is kell rakni alájuk.

Via BerryReview.

Címkék: hálózat bis bes bb10

Nem éppen mai hír, de a múlt hét forgatagában elfelejtettünk megemlékezni róla, hogy frissült az Opera Mini webböngésző, 6.5-ről 7.0-ra ugrott a verziószám, ami néhány fontos újítást hozott, nem csak BlackBerryre, hanem gyakorlatilag az összes ismert okostelefon-platformra.

Opera-Mini-logo.png

Az új Opera Mini legnagyobb húzása kétségtelenül a Smart Page-nek nevezett kezdőoldal, ahol mostantól az általunk látogatott oldalak fontosabb hírei mellett megjelennek a közösségi oldalak bejegyzései, posztjai is, amennyiben a programon keresztül bejelentkezünk a Twitterre vagy a Facebookra. Az Opera Mini egyébként szigorú értelemben véve továbbra sem böngésző, hiszen teljesen máshogy működik, mint például a BlackBerryk gyári browsere, ami mégis közös a két programban az az, hogy minimális adatforgalom mellett lehet velük a weboldalakat böngészni.

Ha valakinek netán nincs BlackBerry előfizetése a telefonján, a legjobb alternatív választás a böngészéshez az Opera Mini, melynek 7-es verzióját egyelőre csak az m.opera.com weboldalról lehet letölteni, de nemsokára várhatóan az App Worldben is frissül majd a program.

Javában zajlik a BlackBerry Jam fejlesztői fejtágítás, mely a RIM soron következő, sokak által megváltónak tekintett operációs rendszerének, a BlackBerry 10-nek az eljövetelére készíti fel a fejlesztői közösséget. Eközben Alec Saunders, a társaság fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnöke szépen végigturnézza az egész világot, hogy meggyőzze a kisebb-nagyobb, mobilos alkalmazásfejlesztésben dolgozó cégeket arról, hogy érdemes a BlackBerry 10-zel fogalkozni.

saunders.jpg

Alec legutóbb éppen a világ negyedik legnépesebb országában, Indonéziában járt, ami nem mellékesen manapság nagy BlackBerry-fellegvár, fejlesztői oldalon is. A létszámot tekintve a legtöbb alkalmazásfejlesztőt India és Kína után éppen Indonézia adja. Szóval Saunders Dzsakartában járva nyilatkozott a helyi népszabinak a cég terveiről, és bár sok újdonságot nem mondott, néhány érdekességet azért érdemes kiemelni az interjúból:

"Az App Store-ban lévő PlayBook alkalmazások közel harmada ma [átportolt] Android app. Egy fejlesztőnek nagyjából tíz percébe telik az androidos alkalmazását a BlackBerry alkalmazás-piacterén megjeleníteni."

"Minden, ami ma a PlayBook 2.0 OS-en fut, futni fog a BlackBerry 10-en is. A BlackBerry 10 okostelefonokon és tableteken egyaránt megjelenik majd, de nem fog futni a régi eszközökön. A BlackBerry 10 OS futtatásához kétmagos processzor és sokkal több memória kell, mint ami a mostani BlackBerrykben van."

"Nem foglalkozunk az iOS és az Android fenyegetésével. Az iOS-t öt éve tervezték, Steve Jobs egy médiafogyasztásra szánt eszköz evolúciójából csinálta az iPhone-t. A BlackBerry nem elsősorban médiafogyasztásra termett, másról szól."

"Az Androidnál meg az van, hogy ott az a több ezer telefon, ami a fejlesztők számára rémálommá teszi a munkát, egyszerűen lehetetlen mindegyikkel tesztelni egy alkalmazást. Másrészt meg ha az iOS egy ötéves felhasználói felület, akkor az Android ennek az ötéves felületnek a klónja."

"Mi más módon gondolunk az okostelefonokra, újra kommunikációs eszközt csinálunk belőlük, nem pedig valami olyasmit, ami csak mozizásra alkalmas."

"Sok mindent jobban kellett volna csinálnunk annak érdekében, hogy a PlayBook sikeresebb legyen, és ezeket a dolgokat most, a BlackBerry 10 esetében jobban is fogjuk csinálni."

Nem mondom, ebben a Saundersben aztán van önbizalom - egyébként éppen ezt tapasztaltam én is, amikor februárban ott voltam a DevCon Europe-on és beszéltem vele kicsit. A RIM felsővezetői végtelenül elhivatottak és biztosak a dolgukban, ami egy ilyen átmeneti helyzetben életmentő lehet. Nagy-nagy hajrá Alec!

süti beállítások módosítása