A RIM a Consumer Electronics Show-n először engedett betekintést a nagyközönség számára a PlayBookhoz készülő operációs rendszer 2.0-s verziójának minden részletébe. Bár a frissítés bétatesztjére egy ideje gyakorlatilag bárki jelentkezhet, akinek van PlayBookja, fontos, hogy az így beszerezhető kiadás nem tartalmazza azokat a natív PIM-funkciókat, tehát többek közt az üzenetkezelő rendszert vagy a naptárt, melyeket az alábbi videón láthattok működés közben.

A videó megtekintése közben nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy basszus RIM, ezzel kellett volna kezdeni tavaly áprilisban, az új funkciók ugyanis tényleg coolnak számítanak, és bizonyos téren egyedi megoldásokat láthatunk, csakhogy a PlayBook nem most áprilisban kerül forgalomba, hanem tavaly tavasz óta kapható (már ahol, ugye). 

Persze nézhetjük a dolog jó oldalát is, más gyártónál nem nagyon látni rá példát, hogy egy közel egy éve piacon lévő tablethez egy ilyen jelentős rendszerfrissítést adnának ki. Pedig azért más platformoknál is van azért mit behozni.

Bónusz video (lent): Bridge control, vagyis így távirányítható a PlayBook BlackBerryvel.

<

Via Inside BlackBerry

Címkék: pim os 2 playbook ces

A mobiltelefonok segítségével, rövid hatótávolságú rádióhullámokon keresztül végzett fizetési és azonosítási tranzakciók az előttünk álló év egyik meghatározó technológiai trendje lesz, így különösen jó hír, hogy az adatbiztonság terén mindig is jól teljesítő BlackBerryk ezen a területen sem szégyenkezhetnek. Még októberben írtunk róla, hogy a BlackBerry 9900 és a 9360 a világon elsőként kapták meg a MasterCard kártyatársaság PayPass megfelelőségét, így egy speciális SIM-kártyával (már ha hozzá lehetne jutni ilyenhez) elvileg minden PayPass-elfogadóhelyen lehetne fizetni, akár itthon is.

A MasterCardhoz most csatlakozott a másik nagy kártyatársaság, a Visa is, pontosabban a Visa Europe, mely bejelentette, hogy a Bold 9900 és 9790, továbbá a Curve 9360 és 9380 is megkapta a Visa payWave certifikációt a cégtől -- a SIM-kártyát használó mobilok körében elsők közt. A BlackBerryk mellett két másik telefon, az NFC-chippel ellátott Samsung Galaxy S II, valamint az LG Optimus Net NFC kapta meg ezt a megfelelőséget.

Mindez azt jelenti, hogy jelenleg a legnagyobb választékban egyértelműen a BlackBerryk képesek a mobiltelefonos fizetés elektronikus lebonyolítására, más kérdés, hogy a bankok és a mobilszolgáltatók látszólag azért nem olyan felkészültek még a rendszer rajtjára. Magyarországon a magyar mobil tárca egyesület próbálja megalkotni a de facto rendszert a mobilos NFC-s fizetésre, egyelőre kevés kézzelfogható eredménnyel. Persze azért még nagyon az év elején járunk, sok minden fog itt történni 2012-ben, de egy biztos: aki ma NFC-s BlackBerryt vesz, jó eséllyel tudja majd bankkártya helyett használni bizonyos fizetőhelyeken a telefonját.

A tegnapi RIM-bejelentések kétségtelenül egyik legérdekesebb aspektusa volt, hogy a kanadaiak bejelentették, két újabb Curve modellben szoftverfrissítéssel megjelenik egy új funkció, az FM-rádió. Vagyis a rádió összes hardveres komponense benne volt az összes 9360-ban és 9380-ban (ez a két érintett típus), de a kezdeti, OS7-es kiadással érkező gyári szoftverrel nem volt aktiválva a rendszer.

curve_radio.jpg

Ennek az okát mondjuk eleve nem nagyon értjük, feltételezhetően nem olyan bonyolult leprogramozni egy FM-rádió receiver szoftvert, bár lehet, hogy volt éppen jobb dolguk a RIM fejlesztőmérnökeinek, és felesleges összeesküvés-elméleteket keresni egy ilyen ügy kapcsán. Egyébként nyilván az sem véletlen, hogy a 9900-ból, a 9810-ből és a 9860-ból hiányzik a rádió (bár az sem kizárt, hogy ezekben is benne van, vagy ki tudja, miket fog még aktiválni a RIM szoftveresen), az olcsóbb modellek ugyanis olyan régiókban kerülnek forgalomba, ahol az FM-rádióhallgatás máig óriási divatnak számít - vagy nincs lehetőség folyamatos zenestreamingre.

Az új funkció beiktatása másfelől ismét felhívja a figyelmet egy elég komoly problémára, nevezetesen a szoftverfrissítések ütemezésére, hiszen lássuk be, önszántából egyik magyarországi szolgáltató sem rohan hanyatt-homlok mindent hátrahagyva, hogy a BlackBerrykhez kiadott új (egyébként lokalizációs szempontból sokszor ordító hiányosságokat tartalmazó) szoftverfrissítéseket validálja.

Szóval végeredményben nagyon kíváncsiak leszünk, mikor érkeznek meg az FM-rádióba életet lehelő rendszerfrissítések a hazai szolgáltatók letöltési oldalaira, mindenesetre a 9380-nal kevéssé kell foglalkozni, lévén sehol sem kapható, a 9360-at viszont mindhárom szolgáltató árulja már. 

Ahogy arra számítani lehetett, a CES idén egy sor érdekes szoftveres újdonságot tartogatott a BlackBerry-felhasználóknak, így a RIM bemutatta az új, 7.1-es készülékszoftvert, amiről eddig hivatalosan soha nem beszélt, demózzák a PlayBook OS 2.0-t, valamint itt az új BlackBerry Messenger is. A Trafficot és a Travelt csak azért nem említem, mert úgysem érhető el Magyarországon egyik sem.

bbm61.jpg

Szóval itt a BlackBerry Messenger új, 6.1-es verziója, mely a világ első olyan mobilos csevegőalkalmazása, amivel egy egészen újszerű módon is fel lehet venni az ismerősöket: NFC-vel. Az újabb BlackBerry okostelefonok közül a 9900, a 9360 és a 9380 tartalmazza a Near Field Communication szavakból betűszóvá összeálló technológiát, mely egy speciális, kis hatósugarú, kevés adatot küldő és fogadó rádiós egységből, valamint a hozzá csatlakozó antennából áll. Utóbbi a mobil hátlapján található.

nfc_bbm.jpg

Bár az NFC-t sokan szeretik a mobilos fizetéssel összefüggésbe hozni, látható, hogy a technológia jól használható arra is, hogy ismerősöket vegyünk fel egy csevegőprogramba. Ehhez a BBM legújabb, NFC tag támogatással rendelkező verziója, valamint a most frissiben bejelentett 7.1-es készülékszoftver szükséges - meg persze NFC-s BlackBerry. Ha ezek adottak, akkor a BBM-et megnyitva az új partner felvételénél a menü kiegészül egy új opcióval, ezt kiválasztva a két telefont csak a hátlapjuknál fogva össze kell érinteni, és voilá, máris felkerül mindkét kontakt listára a kapcsolat.

A magam részéről egyébként a régóta elérhető QR-kód szkennelgetős kapcsolatfelvételt nagyobb poénnak tartom továbbra is, az NFC tag használata azonban kétségtelenül olyan előremutató technológiai kuriózum, ami jelenleg semelyik másik okostelefon-platformon nem létezik tudomásunk szerint. És ez még csak a kezdet.

Címkék: tag blackberry nfc bbm

Idén a megszokottól kissé eltérő időzítésben, a korábbiakhoz képest kissé később kezdődik a Consumer Electronics Show Las Vegasban, ahol természetesen 2012-ben is jelen lesz a RIM, a legtöbb mobilgyártóval egyetemben. A kanadaiak ezúttal valami meglepetéssel készülnek, legalább is ezt hintették el a múlt héten az összes létező közösségi csatornán, jól felkorbácsolva a kedélyeket.

blackberry_ces.jpg

Hogy miről fog szólni a RIM számára a ma kezdődő CES, azt nehéz megjósolni, mindenesetre bizonyára szó lesz a BlackBerry 10 OS-ról, illetve a PlayBook 2.0-s rendszerfrissítéséről (talán ez utóbbiból megjelenik egy közel végleges béta, tekintve, hogy elvileg már csak egy hónap van hátra a végleges kiadásig), netán újabb szoftverek kapnak frissítést, vagy bejelentik a RIM igazgatótanácsának változásait. Új hardverről mindenesetre aligha fogunk hallani ilyen korai szakaszában az évnek, a RIM feltételezhetően inkább az OS7-es termékvonalat fogja promózni.

Ti mire számítotok, mi történik a héten Vegasban?

Címkék: rim vegas ces las
süti beállítások módosítása