A múlt héten számtalan olyan kérdést kaptam, hogy mondjam meg, mikor lehet hozzájutni a BlackBerry Z10-hez és a Q10-hez Magyarországon. Meg ha már ezt megmondom, igazán megmondhatnám azt is, hogy mennyibe fog kerülni a telefon. Sokat nyomoztam azért, hogy legalább néhány kérdésre választ adhassak, néhány dolgot sikerült is kiderítenem, de egyelőre a lenti információkat legfeljebb tájékoztató jellegűnek tekintsétek, semmiképpen nem készpénznek, pláne nem a BlackBerry hivatalos állásfoglalásának!

A BlackBerry 10, illetve elsőként a BlackBerry Z10 magyarországi premierjére a jelenlegi állapotok szerint valószínűleg közvetlenül húsvét után, április első hetében kerülhet sor, és valószínűleg egyszerre lesz premier mindhárom magyarországi mobilszolgáltatónál. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy t-mobile-os, telenoros vagy vodás vagy, ekkor tudsz majd hozzájutni a készülékhez -- feltéve, ha a szolgáltatódnál akarod megvásárolni, és nem szerzed be valahonnan hamarabb. Erre egyébként természetesen minden jogod megvan, csak két dologra vigyázz: egyrészt a telefon kártyafüggetlen legyen, másrészt pedig a típusszám vagy STL100-1, vagy STL100-2 legyen (ezt a beállításokban a névjegy menüpont alatt tudott leellenőrizni), alapvetően ezeket szánták ugyanis az európai piacokra.

z10_q10_2.jpg

A BlackBerry Q10 esetében a magyar premiernek még nincs végleges időpontja, de jelenleg a május-június tűnik reálisnak, ennél több részlet a QWERTY-s modellről egyelőre nincs. Mindkét telefon elérhető lesz fekete és fehér változatban (utóbbit nem biztos, hogy mindegyik szolgáltató forgalmazza majd), illetve jó tudni, hogy mindkét telefon microSIM-es, vagyis ha a jelenlegi BlackBerrydről akarsz átváltani, akkor SIM-kártyát kell cserélj.

A BIS előfizetések helyzete a mai napig sem teljesen tiszta, de a jelenlegi állapot azt valószínűsíti, hogy a három szolgáltató itt eltérő utat választ majd. Lesznek olyan szolgáltatók, ahol a telefonok funkcióit ki tudjátok használni hagyományos mobilnet-előfizetéssel, és lesz vélhetően egy olyan, amelyik tovább használja majd a BlackBerry APN-t, vagyis továbbra is a kanadai cég infrastruktúrájára támaszkodik nagyobb részt, annak minden előnyével együtt. Amint erről lesznek pontosabb információim, azonnal szólni fogok.

Végül pedig a fogyasztó ár kapcsán annyit tudok mondani, hogy a BlackBerry Z10 bizony nem lesz olcsó mulatság, nagyjából a csúcskategóriás mobilok árszintjén, vagy kicsivel azok alatt lesz elérhető listaáron. Hogy aztán ebből az árból mennyit enged a szolgáltató, ha aláírsz hűségidőt és előfizetsz egy drágább díjcsomagra, az majd kiderül az áprilisban megjelenő árlistákból.

süti beállítások módosítása