Nagyon úgy tűnik, hogy nem ússzuk meg óriás-BlackBerry nélkül az idei esztendőt, rövidesen érkezik ugyanis a korábban csak Aristo kódnéven ismert, állítólag Z30 típusjelzéssel ellátott péklapátja okostelefonja a kanadai gyártónak. A CrackBerry tegnap megírta, hogy a szolgáltatók már javában tesztelik az újdonságot, szóval a premier nagyon közel lehet. Ami azt illeti, a Z30 prototípusok legjobb tudomásom szerint már Magyarországon is eljutottak a kiváltságosokhoz, a teszt tehát itthon is vadul zajlik.

z30_logo.jpg

A megjelenési időről egyelőre semmi konkrétabbat nem tudni, bár nem lennék meglepve, ha a BlackBerry Jam Asia környékére időzítené a bejelentést a gyártó -- ez szeptember 26-27-én lesz Hongkongban. Ha itt tényleg bejelentik a telefont, várhatóan pár héten belül már kapható is lesz, ahogy történt a Z10 esetében. A gyártásról egyébként egyelőre semmit nem lehet tudni, a komponensekről azonban annál inkább: konkrétan a fél telefon Samsung alkatrészekből áll, nem lennék meglepve, ha ugyanarról a gyártósorról érkezne a Z30 is, ahonnan mondjuk a Galaxy S4.

Az eddigi visszajelzések alapján egyébként a Z30-on villámgyorsan fut a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2-es verziója. Azt is hallani az előzetes tesztek alapján, hogy a Z30 mindenképpen kétkezes telefon lesz (ezt mondjuk lehet sejteni a batár kijelzőből), illetve elég nehéz készülékről van szó, azt is mondhatnám, hogy jól fel kell kötni a gatyát hozzá.

Rövidesen tehát minden hivatalos részlet kiderül, addig meg jó tesztelgetést minden mérnöknek és egyéb szakembernek!

Via CrackBerry.

süti beállítások módosítása