Na, szerencsére ezen is túlvagyunk, vagy legalábbis novemberben túlleszünk. Eladták a BlackBerryt, és ahogy azt sejteni lehetett, nem meglévő piaci szereplőnek (a'la Nokia vagy Motorola), hanem pénzügyi befektető konzorciumnak. De mit jelent ez nektek, nekünk, lojális BlackBerry-tulajoknak, vagy bárkinek, akit laikus szinten érdekel az okostelefonok világa és úgy általában véve a BlackBerry sorsa? Gyorsan vegyük végig a főbb sarokpontokat, for dummies!

  • Most, hogy megvették a céget, majd biztosan leállítják a fejlesztéseket és újabb telefonok sem jelennek meg.

Ennek egyelőre semmi jele nincs, a BlackBerry üzletmenete megy tovább az eddigiek mentén, vagyis továbbra is elérhetők lesznek a boltokba a telefonok, illetve a tervek szerint folytatódik a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztése. Elképzelhető, hogy néhány, csőben lévő hardveres fejlesztést leállítanak, de a jelenleg piacon lévő modellek támogatása aligha valószínű, hogy megszűnne, már csak azért is, mivel a BlackBerrynek nagyon komoly szoftver- és hardvertámogatási vállalási vannak nagyvállalati és kormányzati körökben, ahol az ilyesmivel ritkán viccelnek.

  • Jó, de hogy fogja így lenyomni a BlackBerry az Apple-t, Samsungot (tetszőleges cégnév behelyettesíthető)?

Sehogy, de nem is ez a cél. A BlackBerry átalakul és üzleti megoldásokra specializálódik a jövőben, vagyis gyakorlatilag ugyanazzal az alappal kezdi a bizniszt, ahol lassan másfél évtizede elkezdte. Ennek a stratégiának a jövőben kevésbé lesz része a fogyasztói piacon való jelenlét, ahol jelenleg senki nem tud versenyezni az Apple-Samsung duóval.

  • A multiplatformos BBM vagy a Z30 nem éppen üzleti szegmenst céloz, csak én érzek itt ellentmondást?

Nem, de nyilván látni kell, hogy az a stratégiai irány, ami a többplatformos BBM-et és a nagy, érintőkijelzős, multimédiára kihegyezett telefonok megjelenésére fókuszált, nem tegnap született, hanem hosszú-hosszú hónapokkal korábban. Nem lennénk egyébként meglepve, ha a hétvégi BBM-es vacakolásnak köze lenne a felvásárláshoz, bár lehet, hogy ez már túlmegy minden összeesküvés-elméleten.

  • Mit jelent az pontosan, hogy magánkézbe kerül a cég, eddig nem magánkézben volt?

De, csak eddig a tőzsdén kereskedtek a papírjaival, most meg majd nem lesz jelen a vállalat a tőzsdén. Ez számos előnnyel jár a társaság számára, leginkább azzal, hogy a tulajdonosokon kívül a felvásárlást követően nem tartozik senkinek sem számadással a BlackBerry. Ez -- figyelembe véve a piaci környezetet -- csökkenti a nyomást a cégen, és javítja az általános morált a munkavállalók körében, hiszen ezután nem cikkezik majd állandóan arról a sajtó, hogy a BlackBerry más gyártókhoz viszonyítva mennyire rossz (vagy éppen jó) eredményeket ért el, a trolloknak pedig szép lassan kifogy minden muníciójuk.

  • Oké, de azért ennyire nem rózsaszín a helyzet, valaki csak pórul járt ezzel az egésszel, nem?

Így van, a jelenlegi állapot szerint nagyon úgy tűnik, hogy minden olyan részvényes veszít a bolton, aki 9 dollárnál drágábban vette a papírokat -- minél többe került a részvény, annál nagyobb a veszteség. Ehhez nyilván lesz még egy-két szava a részvényeseknek, de végül azt hiszem kénytelen lesz mindenki beletörődni abba, hogy vagy átveszi valaki a céget bagóért, vagy a hosszú távú működés veszélybe kerül, a semminél pedig a jelenlegi árfolyam is jobb.

  • És mi lesz most így a BerryBloggal? UGYE NEM HAGYJÁTOK ABBA? :)

Dehogy! Folytatjuk, amit eddig csináltunk és megmaradunk a magyar BlackBerry-felhasználók és a BlackBerry megoldások iránt érdeklődő olvasók egyik első számú információforrásaként. És persze nyitva marad a BerryBolt is, Magyarország első számú és legnépszerűbb BlackBerry-specifikus webáruháza!

süti beállítások módosítása