A múlt hét végén, illetve a hét elején különös, megmagyarázhatatlan betegség ütötte fel a fejét az újabb, BB10-es BlackBerryk körében: a készülékek szenzorai, tehát azok a rendszerek, melyek többek közt megmondják a telefonnak, hogy milyen helyzetben van (gyorsulásmérő, magnetométer, szintjelző), illetve például milyenek a környezeti viszonyok (fény- és közelség érzékelő), szóval ezek a precíziós szerkezetek egyszerűen megbolondultak. A fórumos beszámolók szerint a betegség teljesen véletlenszerűen válogatott, nekem is van több olyan ismerősöm, akit érintett, többek közt a mágneses tok érzékelője is meghülyült ettől néhány készülékben, szóval kész káosz uralkodott. 

Paranormális jelenség, kétségtelenül, mindenesetre a BlackBerry egyik belsős embere szerint a probléma megoldódott, illetve a gyártó megoldotta a problémát. Hogy pontosan miként történt ez a problémamegoldás, illetve mi is volt a gond, arról nem tudni túl sok részletet (egy szerver rossz szenzorkalibrációs adatot küldött ki (!!!) egyes készülékeknek), elég annyi, hogy az újraindítás után elvileg már jónak kell lennie a készüléknek.

Nálad megjelent ez a probléma? Írj a kommentekbe, hogy időközben megoldódott-e!

bbve.jpg

A szenzorok tesztelésére egyébként létezik egy kitűnő, saját fejlesztésű alkalmazása is a BlackBerrynek, úgy hívják, hogy BlackBerry Virtual Expert, amivel természetesen nem csak a szenzorok működését tesztelheted le, hanem a többi alkatrész, fontosabb funkció státuszát is.

A BlackBerry Virtual Expertet erről a linkről töltheted le.

süti beállítások módosítása