Pontosabban az Egyesült Királyságban, de azt olyan hosszú leírni. A brit Carphone Warehouse kereskedőnél április végére ígérik a várható kiszállítási időt azoknak, akik az elsők közt rendelik meg a Q10-et. A QWERTY-s csoda nem lesz olcsó, viszont kezdetben rohadt drága: kártyafüggetlenül 579 fontot (200 ezer HUF) kér érte a bolt, igaz, ezért valami Bluetooth hangszórókat is adnak mellé az első kétezer vevőnek. Ez az induló ár nemcsak a Z10-énél magasabb, de a 16 GB-os iPhone 5-ét is felülmúlja.

Szerződéses konstrukcióban már valamivel kedvezőbb a helyzet, egy 32 fontos (kb. 11 ezer forintos) csomag mellé már 50 fontért elvihető az O2-nél (Telefónica, ugye), ami normálisnak számít. Ebben a csomagban korlátlan belföldi perc és SMS pluisz 1GB internet jár - ez utóbbi kevésnek tűnhet, de a briteknél nem támogatják a tetheringet, sőt, kifejezetten nem szeretik (vagy akár tiltják is) a szolgáltatók.

Máshogyan megközelítve a 32 font 24 hónapra azt jelenti, hogy az 579 fontos telefon és 2 évnyi mobilszolgáltatás összköltsége 818 font (egy kétfős all-inclusive nyaralás) - vagyis ha havi 10 fontnál többet költünk mobilozásra, akkor már nem éri meg megvenni a telefont. Vagyis ez egy jó deal az O2-től, ha elfogadjuk, hogy a telefon tényleg ér 579 fontot, és néhány hónap alatt lezuhanni az ára.

Azok, akik nem rendelik elő, májusban számíthatnak elérhetőségre.

A BBM-hez kapcsolt közösségi zenemegosztó-szolgáltatásról, a BBM Musicról mostanában keveset lehetett hallani, a BlackBerry 10 rajtja alatt még csak említésre sem méltatták a kanadaiak a szolgáltatást. Most már lehet tudni, miért: a BBM Music a nyáron megszűnik, ennyi volt, finito, levonul a zenekar, köszönjük a tapsot és a (meg)értő hümmögést.

Pedig a BBM Music egész eredeti koncepcióként indult 2011 végén. Az volt a lényeg, hogy a BBM ismerősökkel lehessen olyan zenéket cserélgetni, amiket egy több millió zeneszámból álló katalógusból választhatunk ki. A szolgáltatás havi előfizetéses rendszerben működött, illetve működik még áprilisban, utána egy hónap ingyenes periódus jön, majd lehull a függöny, béke poraira és hangjegyeire.

bbm_music_logo.jpg

A BBM-hez megálmodott prémium szolgáltatás alighanem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, emellett a BlackBerry Worldben időközben megjelent zenekatalógus, illetve az olyan, BlackBerryn is elérhető szolgáltatások, mint amilyen például a Deezer, netán az Rdio gyakorlatilag okafogyottá tették a gyártó saját közösségi zenemegosztóját.

Mondjuk ez az egész mizéria minket kevéssé érintett, hiszen a BBM Music soha nem volt elérhető Magyarországon, remélhetőleg a BlackBerry Worldben található albumválasztékkal nem ugyanez lesz a helyzet hosszabb távon. 

Címkék: music bbm

A kanadai exportfejlesztési hivatal (EDC) 200 millió euró értékű finanszírozási keretet hagyott jóvá a spanyol Telefónica számára, amelyet a telkó kizárólag BlackBerry készülékek, szoftverek és szolgáltatások vásárlására fordíthat. Mindez a Telefónica és BlackBerry közti üzleti kapcsolat olajozását segíti elő, ami több kontinensre kiterjedően serkentheti a BlackBerryk forgalmát.

Az ilyen állami exporttámogatások célja tipikusan a jövőbeni bővüléssel kecsegtető lehetőségek kihasználása, vagyis elviekben a kanadai hivatal úgy látja, hogy a Telefónicával a BlackBerry egyre nagyobb forgalmat fog bonyolítani.

A Telefónica árbevétel alapján Európa legnagyobb távközlési vállalata, tehát nagyobb, mint a Vodafone és a Deutsche Telekom. Több mint kéttucat országban van jelen a világon, elsősorban Európában és Dél-Amerikában. A legtöbb európai országban O2 néven működik.

A 200 millió euró elég jelentős összeg, legalább 300-400 ezer BB10-es okostelefonra ad elegendő keretet, amely a Telefónica méretéhez képest egyáltalán nem irreális mennyiség -- ennyi BlackBerry néhány negyedév alatt könnyen elfogy a cég által lefedett piacokon. A keret kihasználását kétségtelenül az is segíti majd, hogy a BlackBerry hamarosan piacra dobja a Q10-et, majd ősszel további BB10 modellekkel jelentkezik.

A BlackBerry, illetve a RIM az utóbbi időben elég komoly változásokat élt meg, ami persze hatással volt a cég, illetve a márka rajongóira is. A januári BlackBerry 10 rajt, illetve az új termékek sokakba ismét lelket öntöttek, a korszakváltáson áteső gyártó számára pedig talán az a legjobb reklám, ha ezek a hűséges rajongók terjesztik a márka iránti szeretetüket.

Ennek az egyik megtestesítője például az a rajongók által készített reklámfilm, mely a BlackBerryk életútját követő végig az egészen régi modellektől kezdve a Z10-ig. A reklámban szerepel régi és új Curve, Torch és Bold is, vagyis mindenki, aki számít. A szpot kicsit hosszú, de hát a BlackBerryk története sem tegnapra nyúlik vissza -- rajongóknak kötelező végignézni.

Egyébként rajongói videók itthon is készültek szép számmal, az egyik meg is nyerte a BerryBlog rajongói pályázatát tavaly nyáron. Nézzétek meg ismét Horváth László munkáját!

A vietnami Tinhte nevű tech oldalnak sokat köszönhet a BlackBerry-közösség, így a BerryBlog közönsége is. Nem tudom, hogy csinálják, de szinte minden készülék elsőként jut el hozzájuk, pedig arrafelé legjobb tudomásom szerint nem nagyon van sem BlackBerry érdekeltségű gyártás, sem fejlesztési központ. A srácok most éppen egy végleges hardverrevíziójú Q10-et kaparintottak a kezük közé, és mondják el róla a véleményüket -- amiből persze egy árva szót sem értek, de aki netán érti a nyelvet, tolmácsoljon, mindannyian hálásak leszünk érte. És egyben tolmácsolja már a vietnamiaknak, hogy mi meg közben megpukkadunk az irigységtől.

tinthe_q10.jpg

Bár nem végleges, prototípus hardvert már én is láttam, néhány alkalmazás működéséről, illetve a rendszer általános teljesítményéről, valamint kinézetéről a Q10-en elsőként ebből a videóból tudtok tájékozódni. Hiába mutatták be ugyanis a Q10-et január végén, a BlackBerry kínosan ügyelt rá, hogy túl sok részletet ne fedjen fel az újdonságról -- feltételezhetően azért, mert a szoftver akkor még finoman szólva sem volt optimalizálva a telefonra.

Mostanra ez a probléma megoldódni látszik, a nem egészen egy hónap múlva esedékes rajtig (vagy nem sokkal azt követően) pedig talán a Z10-re is megjön a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.1-es verziója, mellyel a Q10 gyárilag érkezik. Ez a QWERTY-támogatás mellett állítólag számos új funkciót, és persze hibajavítást hoz majd.

Via tinthe.vn

Címkék: video q10 handson

Lehet szeretni, lehet gyűlölni, egy biztos: a phablet szóval jobb lesz, ha mindenki megbarátkozik. Tulajdonképpen találó is ez a szó, amivel azokat a kütyüket illeti előszeretettel az újításra mindig kapható média, amelyek telefonnak túl nagyok, tabletnek meg túl kicsik. Mondjuk az a telefon, aminek 5 és 6 hüvelyk közti képátlójú kijelzője van, az phablet -- eléggé leegyszerűsítve. A címben feltett kérdés ezek után adott: lesz-e, kell-e BlackBerry phablet?

Kevesen tudják, de a sem nem tábla, sem nem okostelefon koncepciót nem a Samsung álmodta meg (mint oly sok más esetben), elsőként a Dell lépett piacra még 2010-ben a Streak nevű borzadállyal, amit legfeljebb a minden tekintetben túlméretes amerikai kosarasok kezében lehetett látni. Tulajdonképpen a phablet koncepciónak van létjogosultsága bizonyos kreatív felhasználási körökben, csak éppen ezt a Dell nem volt képes megtalálni, a Samsung meg a jelek szerint igen, és már a második (illetve harmadik) bőrt nyúzza le a Note termékcsaládról.

2013_roadmap.jpg

A poszt apropóját persze nem ez adja, hanem azok a múlt héten immár sokadik alkalommal fellángolt pletykák, miszerint a BlackBerry is ilyen eszköz piacra dobásán, illetve fejlesztésén dolgozik. A többször jól tippelő BB10Leaks például odáig merészkedett, hogy közzétett egy olyan diát, amin egy rejtélyes, teljes érintőkijelzős, gyanús formájú "U10" nevű eszköz is szerepel. Ez már csak azért is érdekes, mert a BlackBerry, pontosabban a RIM eddig legtöbbször a készülékek kódnevével hivatkozott a hamarosan érkező termékekre, nem pedig konkrét típusnevekkel (márpedig ebben a diában szerepel a Z10 és a Q10 is).

Mondjuk ezzel még mindig nem jutottunk közelebb a kérdés megválaszolásához, miszerint akkor most kell-e nekünk óriás BlackBerry, vagy nem? Illetve úgy általában, kell-e a piacnak. Utóbbi kapcsán a Samsung bebizonyította, hogy az efféle cuccokra igenis van kereslet, csak egy életszerű, vagy jól eladható felhasználási módot kell neki találni. Azt hiszem a BlackBerry esetében is ez kell legyen az elsődleges szempont, vagyis ha a kanadaiak az üzleti élet kreatívabb oldalát is be akarják hálózni, lehet létjogosultsága egy óriási, érintőkijelzős BlackBerrynek.

Ehhez azonban a nagy kijelzőn kívül szükség van egy, s másra a siker érdekében. Például olyan szoftverkomponensekre, vagy egyedi képességekre, melyek a versenytársak felé helyezik a BlackBerry phabletet. Például ha már szövegbevitelből amúgy is erős a gyártó, lehetne mindenkinél jobb kézírásfelismerése a rendszernek, de az osztott képernyős munkát is meg lehetne oldani annál jobban, ahogy a Samsung csinálja, mondjuk egy továbbfejlesztett Active Frame koncepcióval. 

A lehetőség tehát adott, ez a szegmens még éppen csak most próbálgatja a szárnyait, ráadásul az Apple nincs is jelen benne (még), úgyhogy ha a BlackBerry időben lép piacra egy kellően innovatív termékkel, jó pozíciót vívhat ki magának. 

süti beállítások módosítása