Egy facebookos kommentelő javasolta, hogy reagálnunk kellene azokra a cikkekre, köztük kiemelten egy indexesre, amelyek zavart keltenek az erőben a BlackBerry helyzetével kapcsolatban. Bár a jövővel kapcsolatban mindenkinek olyan várakozásai lehetnek, amilyet csak akar, néhány dolgot le kell szögezni - akkor is, ha redundáns, mert ezen a blogon már volt erről szó többször is. Folyó szöveg helyett csokorba szedtem főbb pontokat, így gyorsan át lehet tekinteni és később is könnyű hozzáadni, mondhatni még az index is megérti, feltéve, ha akarja. Belevettem teljesen laikus dolgot is, minthogy a BlackBerry megújult, mert sokan még ezt sem tudják, és segíteni kell a kómából felébredőket is. 

1. A BlackBerry elavult, nem versenyképes telefonokat gyárt - Ez egészen januárig igaz volt, azóta azonban a BlackBerry piacra dobta a Z10, Q10 és Q5 modelleket, amelyek egy teljesen új szoftvert használnak, a BlackBerry 10-et. Ennek semmi köze sincs a korábbi, teljesen más kódra épülő BB6 és 7 generációkhoz. A BB10 rendszer nem hogy van olyan jó, mint az Apple iOS vagy az Android, hanem teljesen nyílt tekintettel, emelkedő pulzusszám nélkül bárkinek az arcába mondjuk, hogy azoknál fejletteb, jobb, ha úgy tetszik. Ezzel nem azt mondjuk, hogy mindenkinek BlackBerryt kellene választania, dehogy: mindenki használja azt, amit szeretne.

heins_baszki.jpg

2. A BlackBerry megújulása elbukott, túl későn lépett, stb. - Először is, a cég minőségi telefonokat gyárt, a BB10-zel pedig több szempontból élenjáró - vagyis a megújulás ebből a szempontból sikerült. Ami az eladásokat illeti, ez a lesújtó vélemény pontosan 4 hónap eladási adatai alapján alakult ki, amelyben például nincsen benne a Q10 amerikai szereplése, sem egyetlen eladott Q5, és úgy általában az új modellek terítésének egy rendkívül kezdetleges állapotát mutatja. Ja igen, a május végéig eladott 3,7 millió új telefon mondjuk fél-egy millióval kevesebb, mint amennyit az elemzők látni akartak. Egy 80-90 százalékos teljesítmény nehezen nevezhető kudarcnak.

3. Nincs és sose lesz rá elég app - Ha azt feltételezzük, hogy nem is tudta tovább növelni az eladásokat a BlackBerry, akkor is mire ezeket a sorokat írom, már kb. 5 millió BB10-es telefont használnak világszerte. Újabb fél éven belül több mint 10 millióról lehet szó. Egy új formálódó, appokkal még nem túltelített platformnál ez bőségesen elegendő, hogy bevonzza a fejlesztőket.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a BB10 rendelkezik egy teljes Android futtatási környezettel, vagyis képes Android alkalmazásokat "kapszulában" futtatni - sokat módosítás nélkül, csak a fejlesztőnek publikálnia kell a BlackBerry App Worldön. A Skype is így fut jelenleg, és működik. Ez a funkció a közelgő BB10 frissítéssel a hardveres gyorsítást és Android 4.2 Jelly Bean környezetet kap, vagyis a legújabb androidos appokat is könnyen át lehet majd mozgatni. Egyéként pedig a személyes benyomásom az, hogy ha a nagy népszerű fejlesztők nem mozdulnak elég gyorsan, akkor mások fogják betölteni helyettük az űrt. Így például van már nemhivatalosan Google Maps és Instagram is. Szintén Android portból van Endomondo és egyes navigációs appok.

4. De a BlackBerry veszteséges, életképtelen - Technikailag igaz, hogy a BlackBerry veszteséges volt még az elmúlt negyedévben is (bár ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy Venezuelában kitört egy kisebb forradalom és 74 millió dollárnyi szolgáltatást nem tudtak a telkók kifizetni a cégnek -- Tom és Berry). Érdemes ugyanakkor néhány tényt figyelembe venni: az átállás a sokkal nyereségesebb BB10 telefonokra még folyik, valamint azok bevezetése körül megnőttek a BlackBerry költségei, elsősorban a marketing költések. Továbbá a cég még így is termelt rengeteg készpénzt, mivel a veszteséget a készpénzmozgással nem járó értékcsökkenési elszámolás okozta (tehát már kifizetett tételekről van szó) egészen pontosan. A BlackBerry jelenleg is termel annyi pénzt, amely a működéséhez és befektetéseihez bőségesen szükséges. A kutatás-fejlesztésre fordított összeg, 350 millió dollár egy negyedév alatt, nem csorbult jelentősen, hogy aláásná a cég jövőbeni versenyképességét. Ne felejtsük el, hogy ezt az összeget a cég szinte kizárólag szoftverfejlesztésre és telefonok tervezésére költi.

5. Jó-jó, de akkor sincs elég pénze, azért kell eladni  - A BlackBerry valóban nem számít óriás cégnek, de május végén már 2,8 milliárd dollárnyi likvid tőkével rendelkezett, amelyből 1,2 milliárdot pénzügyi befektetésekben tartott, mert nincs rá azonnal szüksége. Egy Apple, Microsoft vagy Samsung ennek a sokszorosával rendelkezik, de ennek valójában nincs hatalmas jelentősége. Ha ezen múlna, a Microsoft már sokkal sikeresebb volna, valamint az Apple is vissza tudta volna tartani a Samsungot, de legalábbis nem az Androidé volna a piac háromnegyede. A BlackBerrynek tehát van annyi pénze, amennyire ésszerű üzleti keretek között szüksége van. Több pénzből legfeljebb túlköltekezhetne, a piaci szereplését vagy nyereségességét hirtelen nem tudná megváltoztatni.

6. Oké, de a BlackBerry akkor is vevőket keres - Ez igaz is, csak nem úgy. A BlackBerry jelenleg vizsgálja az összes opcióját, mert ez egy tőzsdei cég vezetésének a kötelessége a részvényesek felé, ha felmerül bármiféle tulajdonjogi tranzakció vagy megrendül a részvényárfolyamba vetett hit. Tökéletes ökörségnek tűnik feltételezni, hogy Heins és csapata valójában el akarná adni a céget maga alól - pont most? A számomra legvalószínűbb forgatókönyv, hogy magántőkét akarnak bevonni a tőzdei kivonuláshoz, hogy nyugodtan, esetleg extra tőkeerővel a háttérben folytathassák a hosszú távú munkát. Ahelyett, hogy a külvilág mikroszkóp alatt vizsgálja minden lépésüket, és negyedévről negyedévre cseszegesse őket a Wall Street. Ez az egész balhé, ami most folyik, a tőzsdei jelenlétből fakad. Ez a fajta figyelem rengeteg árt a cégnek, mint láthatjuk ebből a postból is.

7. De a Lenovónak meg a Samsungnak (vegyük úgy hogy további tíz random céget még ideírtunk) annyi pénze van, hogy bármikor megvehetné - Ez igaz, és talán meg is akarná venni valaki. Csakhogy ez nem számít. A BlackBerry ilyesfajta eladása felett a kanadai államnak vétó joga van. Egy Lenovo vagy Samsung soha nem kaphatná meg azt a céget, amely nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági jelentőségű Kanadának, de még egy amerikai felvásárlónak is garanciákat kellene tennie kanadai befektetésekre. A legvalószínűbb, hogy kanadai, amerikai, esetleg részben európai tagokból álló magántőkés konzorcium alakul, és ajánlatot tesznek a nyomott árú részvényekre.

Egyelőre ennyi jutott eszembe. Puszilok mindenkit. Q10 FTW.

A BlackBerry 10 operációs rendszer eddig is az egyik, ha nem a leghatékonyabb többfeladatos mobilos operációs rendszer volt, és az idő előrehaladtával csak még jobban kidomborítja ezt a képességét. Például az operációs rendszer 10.2-es verziójának őszre várható megjelenésével, mely már támogatja azt az alkalmazásfuttatási módot, amikor egy app akkor is futhat a háttérben, ha nincs active frame-ben megnyitva.

Vannak olyan mobilos operációs rendszerek, melyek régóta kezelik az efféle háttérben futási képességet (még akkor is, ha erősen korlátozott ez a képesség), ugyanakkor egy meg nem nevezett internetes keresőcég meg nem nevezett mobilos operációs rendszere kapcsán én is tapasztaltam már többször, hogy a rosszul megírt háttérben futó alkalmazások milyen pillanatok alatt képesek felzabálni a rendszer erőforrásait. Mindez szélsőséges esetben akadozó felhasználói felület és villámgyorsan lemerülő akkumulátor képében testesül meg többnyire.

activeframe2.JPG

Annak érdekében, hogy a BlackBerry 10-es telefonokon ez semmiképpen ne fordulhasson elő, a felület nélkül a háttérben futó alkalmazások a következő limitációval rendelkeznek a 10.2-es OS fejlesztői dokumentációja alapján:

  • Alapesetben egyetlen háttérben futó alkalmazás sem foglalhat le 3 MB-nál több rendszermemóriát
  • Minimum 7, maximum 25 százalékos maximális processzoridő-allokációt kaphatnak az appok
  • Alapesetben egy headless app 20 másodpercig futhat a háttérben, a nonstop futtatás lehetőségét külön kell engedélyeztetni (!) a BlackBerryvel.

A háttérben futó appok többféleképpen indíthatók, automatikusan a bootoláskor, push üzenettel, akár SMS-sel is, vagy lokáció alapokon (vagyis ha például beérsz az otthoni vagy munkahelyi Wi-Fi router hatósugarába), de első alkalommal minden esetben a felhasználó engedélye szükséges a futáshoz.

Manapság a kuponok elképesztő népszerűségnek örvendenek, legyen szó akár mekis hamburgerkuponokról, vagy valamelyik női magazin kuponváltozatáról vagy éppen a virtuális kuponokról. És hát miért pont alkalmazást ne lehetne vásárolni kedvezménnyel, virtuális kuponok, azaz kuponkódok segítségével?

promo.jpg

A BlackBerry sokáig adós volt azzal, hogy beillessze a kuponkódokat saját alkalmazás-piacterébe, ami rossz volt a vásárlóknak és rossz volt a fejlesztőknek is. Ennek azonban mostantól vége, a piactéren élesedett a kuponrendszer (a magyar fordításban ez valamiért a visszatérítési promóció nevet viseli), az első, kuponokkal megvásárolható alkalmazások közt pedig megjelent az MLB at Bat, ami mondjuk számunkra nem különösebben releváns, lévén az amerikai baseballiga appjáról van szó, na de sebaj, a lényeg, hogy az első száz vásárló, aki az "mlb1000" kuponkódot használja (idézőjelek nélkül), le tudja tölteni ingyen az egyébként 9 euróba kerülő programot.

A kuponkód beírása pofonegyszerű, a BlackBerry Worldben a kijelző teteje felől lefelé mutató ujjmozdulattal előhívhatjuk a felső menüt, ahol jobbról a második ikon takarja a kuponokat. Ebből következik, hogy a kuponrendszer (egyelőre) csak BB10-es telefonokon működik, azokon is csak akkor, ha a legfrissebb BlackBerry World kliens fut rajtuk.

A BlackBerry a Z10 megjelenésével nem csak a formátumot (ful touch) tekintve újított, hanem a készülék mellé érkező kiegészítőket nézve is, hiszen olyan tartozékok érkeztek a telefonhoz, mint a kettéhajtható kemény tok, vagy a kijelző elé behajtható plüss fedéllel rendelkező flip shell. Most pedig itt egy koncepció, ami a legeslegklasszikusabb BlackBerry-kiegészítő, a zsebben hordható bőrtok (vagy pocket) továbbgondolásával jött létre.

peakcase_1.jpg

Az egyelőre csak koncepció szintjén létező tok különlegessége, hogy a telefon bal oldalán található üzenetértesítéseket egy kis kivágás révén jól látni akkor is, ha a telefon benne van a tokban, plusz rá lehet dugni a készülékre a töltőt is, hiszen a töltőcsatlakozó ugyanezen, a telefonnak egyébként szabadon lévő oldalán található. 

peakcase_2.jpg

A tokon még egy kis lyukacska is ki van vájva a LED számára, hogy akkor is lehessen látni a bejövő üzenet értesítést, ha a tokban van a telefon. 

peakcase_3.jpg

Nem mondom, szokatlan formájú egy tok, ráadásul tényleg jól mutatnak a Z10 üzenetikonjai, már csak azt kéne megoldani, hogy a telefon sarkai és élei ne nagyon legyenek szabadon, mert félő, hogy sérülnek, ha lepottyan a cucc. Mit gondolsz, érdemes továbbgondolnia a koncepciót a BlackBerry angol dizájntervezőjének?

Via BerryFlow.

Címkék: tok pocket holster z10

Ma, magyar idő szerint a késő délutáni, esti órákban kezdetét veszi a BlackBerry első virtuális fejlesztői konferenciája, a BlackBerry Jam Direct konferencia, ami gyakorlatilag nem más, mint egy háromórás webcast, masszív információmennyiséggel -- bár ettől még kétségtelenül túlzás lenne konferenciának hívni, na de mindegy. A rövidke esemény mindenképpen fontos mérföldkövet takar a BlackBerry életében, hiszen ugyanezen a napon -- vagyis ma -- elérhetővé válik a fejlesztőknek a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.2-es verziójának fejlesztői készlete, illetve annak GOLD változata..

sdk_bb10.jpg

Mindez azt jelenti, hogy a BB10-re fejlesztő cégek és magánszemélyek mostantól kezdhetik hegeszteni az alkalmazásaikat az új verzióra, mely számos újdonságot hoz a platform életébe, így többek közt megjelennek headless alkalmazások (eh, de régóta várok már rá), új Hub és új BlackBerry ID funkciók kerülnek a rendszerbe és még sorolhatnám.

Így mire a BlackBerry 10 hivatalosan is ott lesz mindenki telefonján (erre valamikor az év végén lehet számítani), a platform összes húzóalkalmazása támogatni fogja, vagy legalábbis remélem, hogy a fejlesztők kihasználják a rendelkezésre álló időt az apró finomításokhoz.

A BackBerry Jam Direct virtuális konferencia itt követhető nyomon ma este 20:00-tól.

A BlackBerry aztán tényleg ért az időzítéshez, tegnap a cég jövőjével kapcsolatos stratégiai terveket teregette ki (lásd Jack Potata előző, igazán remek írását), ma pedig mintegy ráhúzva egy lapot az egészre bejelenti, hogy jön egy vadonatúj, olcsó BlackBerry, a 9720. 

9720.jpg

Az új készülékről korábban már itt is írtunk ezt-azt, a 9720, vagyis kódnevén a Samoa nem tartozik sem a Bold, sem a Curve családba, az viszont immár biztos, hogy nem BlackBerry 10, hanem BlackBerry OS 7.1 fut majd rajta. Ez egyszerre jó és rossz hír, jó, mert így biztos, hogy a régi OS-hez is jönnek még jó darabig alkalmazás-frissítések, és rossz, mert a 9720-at vásárlók egy csomó jósághoz nem fognak hozzáférni, a legolcsóbb BB10-es telefon továbbra is a Q5 marad.

Apropó Q5, a 9720 szerintem a Q5 szakasztott mása, ha nem a BlackBerry gyártaná ezt is, azt mondanám pofátlan koppintás (persze a híváskezelő gombok nélkül), de ez így csak jó, pláne ha az olcsóbb modell minősége is vállalható lesz, ahogy azt a Q5-nél tapasztaltam.

Egyébként a 9720 műszaki tartalmát tekintve semmilyen szinten nem veszi fel a versenyt a mai élmezőnnyel, de nem is ez a célja: 2,8 hüvelykes érintőkijelző, 512 MB memória és 800 MHz-es processzor -- ennyit tud a 9720, de mit számít ez, ha cserébe 20-30 ezer forintba fog kerülni (már feltéve, hogy ennyibe fog kerülni)?

Olcsó BlackBerryt akartatok? Megkaptátok!

süti beállítások módosítása