Az előzetesen kiadott ütemtervnek megfelelően ma kiadta második üzleti negyedéves eredményeit a BlackBerry. Mivel múlt pénteken a cég közzétett már egy profitfigyelmeztetést, ezért a mostani számokban kevés újdonságot lehet felfedezni, és sajnos az elmúlt egy hét alatt semmivel sem lettek jobbak a számok. A kommentek már sokkal érdekesebbek, de azért lássuk előbb a matekot:

  • A cég negyedéves forgalma 1,6 milliárd dollárt tett ki a második negyedévben, a kereskedőknek szállított okostelefonok száma 3,7 millió volt (zömében BB OS alapú készülékek), a ténylegesen eladott mennyiség 5,9 millió darab volt,
  • A veszteség zömében a Z10 készülékeket érintő készletleírásnak köszönhetően elérte a 965 millió dollárt,
  • A BlackBerry Enterprise Services telepítések száma a negyedév végén meghaladta a 25 ezret,
  • A cég készpénzállománya 2,6 milliárd dollár, adósság továbbra sincs.

Jól látszik az eredményekből, hogy a két igazán fájó veszteség egyrészt az irgalmatlan mennyiségű Z10 készletleírás (óvatos becslések szerint ez legalább 1,5-2 millió eladatlan Z10-et jelent), valamint a padlóra került bevételek. Thorsten Heins az eredményeket a következőképpen kommentálta:

Nagyon csalódottak vagyunk a működési és pénzügyi eredményeinket illetően, ezzel együtt több olyan intézkedést is bejelentettünk, melyek a rendkívül kiélezett versenyre válaszul születtek, valamint a működési költségeinket csökkentik. Miközben cégünknél végbemennek a szükséges változások annak érdekében, hogy a hardvergyártás számára megtaláljuk a lehető legjobb üzleti modellt, továbbra is élvezzük a nagyvállalati felhasználóink bizalmát a bővülő BES10 ügyfélkör révén, amely immár 25 ezer szervert (ennek egy része teszt -- Tom és Berry) használ.

Megértjük, hogy néhány, még előttünk álló folyamat bizonytalanságot kelthet egyesekben a társaság jövőjét illetően, ettől függetlenül a BlackBerry továbbra is pénzügyileg erős cég, mely 2,6 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik és nincs adóssága. A legfontosabb piacainkra fókuszálva hiszünk benne, hogy a céget érintő változások hamar lezajlanak, hogy végül egy jobban fókuszált és hatékonyabb vállalatként működhessünk tovább.

A nem túl sokatmondó nyilatkozat kapcsán egy dolgot érdemes kiemelni, a hardvergyártás útkeresését, ami mondjuk a mostani helyzetben nagyjából azon múlik, hogy a potenciális vevő, a Fairfax akar-e BlackBerry készülékeket látni a piacon, vagy nem. Valószínűleg ezt még Thorsten Heins sem tudja, illetve ha tudja is, nem feltétlenül jött még el az ideje a kártyák kiteregetésének, annál is inkább, mivel a BlackBerryt november elejéig még biztosan nem adják el senkinek, és egyelőre az sem teljesen kizárt, hogy utána sem.

Ez a hét most már visszavonhatatlanul az a hét lesz, amikor a BlackBerry eladásáról cikkezett mindenki, aki csak billentyűzet és cikkíró adminfelület közelébe került, így méltatlanul (vagy éppen jótékonyan) feledésbe merült néhány olyan projekt, amiről korábban többször is hallottunk, vagy amire régóta vártunk. Ilyen például a multiplatformos BBM és a BlackBerry Jam Asia esete.

Előbbiről annyit tudni, hogy ezen a héten jó eséllyel nem jelenik meg a BlackBerry Messenger Androidra és iOS-re, de a késlekedést nem az okozza, hogy a BlackBerry már nem is akar ezzel a projekttel foglalkozni igazán, hanem ha hiszitek, ha nem, valóban túlterhelést okozott a hálózaton az a bizonyos kiszivárgott verzió. Legalábbis mi úgy tudjuk, hogy ez volt a helyzet.

A BlackBerry Jam Asiaról pedig annyit érdemes tudni, hogy tegnap kezdődött Hongkongban, ahol az ázsiai fejlesztők apraja-nagyja gyűlt össze azért, hogy kiszedje a BlackBerryből többek közt azt, hogy most akkor mire és hogyan is fejlesszenek. Meg legfőképpen kinek.

bbm_pc.jpg

A konferencia egyik nagy durranása egyébiránt éppen a BBM-hez kötődik, illetve annak PC-s és Mac-es kimenetéhez, melynek megfejelését már régóta rebesgetik, de most már legalább odáig eljutottunk, hogy működő demót lehet látni a rendszerből. Ami egyébként egész érdekes megközelítéssel él, azaz a PC-den futó BBM valóban a BlackBerryden fut, anélkül nem is használhatod a rendszert, a PC viszont egy kényelmesebb beviteli felület, szóval ha már úgyis össze tudod kötni a telefont vele, miért ne használnád ki ezt az összeköttetést erre is? Ismerős a megoldás? Nem csoda, a BlackBerry Bridge kvázi ugyanígy működik, a PlayBooknak sincs önálló BBM-kliense, csak akkor tudsz chatelni vele, ha a telefonodhoz csatlakoztatod a tabletet.

A PC-s BBM megjelenési idejéről egyelőre semmit nem tudni, mint ahogy az sem világos, hogy akkor most az egész rendszer működéséhez BlackBerryn futó BBM-re van-e szükség, vagy jó-e hozzá az egyelőre nem létező androidos és iOS-es kliens is.

Via BBin.

Aki rendszeres olvasója a blognak, az talán emlékszik rá, hogy a múltkor megírtam, én is jelentkeztem a Mobiltárca szövetség nagy tesztjére, melynek hosszú távú célja, hogy kiderítse, mi történik akkor, ha egy boltban vagy étteremben a pénztárnál a plasztikkártya helyett mobiltelefont lóbálunk a kezünkben. A Mobiltárca tesztjében elvileg (most még) csak androidos mobillal lehet részt venni, persze, hogy én a BlackBerrymmel használom, immár lassan egy hónapja, elégedetten.

A mostani poszt apropóját az adta, hogy tegnap lebonyolítottam az első SuperShop-tranzakciómat is, szintén a Q10-zel, ha éppenséggel tudni akarjátok, kávét vásároltam egy Intersparban, ahol a pénztáros hölgy csillogó szemmel figyelte, amint kétszer odanyomom a terminálhoz a telefont, és ezzel megvolt a fizetési tranzakció meg a pontfelírás is. Az egész művelet nagyjából öt másodperc volt, közben a telefont (vagyis a virtuális kártyát) mindvégig én tartottam a kezemben, semmit nem kellett kiadnom a kezeim közül, PIN-t sem kellett beírni (mivel a vásárlás értéke nem haladta meg az ötezer forintot). Ez egyébként már a sokadik NFC-s tranzakcióm, és eddig egy esetet leszámítva minden simán és gyorsan ment, a csillogó szemű pénztárosok és a sorban mögöttem állók legnagyobb örömére.

A legszebb az az egészben, hogy a tranzakcióhoz a telefonon elvileg semmit nem kell csinálni azon kívül, hogy gondoskodni kell az NFC-rádió bekapcsolásáról, illetve a beállításoknak megfelelően fel kell oldani a kijelzőt -- de akár úgy is működhet a tranzakció, hogy be sincs kapcsolva a készülék.

q10_nfc.jpgEzen a képen a mobiltárca összes eleme (SIM, NFC-antenna) szerepel

Az NFC-s mobilos fizetésnél ugyanis minden tranzakció alapját (azonosítás) a SIM biztosítja, ami egyben a virtuális kártyákat is tárolja a memóriáján (ugye nem gondoltad, hogy egy SIM-en csak telefonszámokat és neveket lehet tárolni?), a telefon itt lényegében az antenna szerepét tölti be, nem véletlenül működik alkalmazás nélkül is. Persze jó, ha van hozzá egy app, amivel mondjuk le tudsz kérdezni egyenleget, vagy meg tudod nézni, hol van a közeledben elfogadóhely, de ez egyáltalán nem kötelező eleme a rendszernek (a kezdeti aktiválást leszámítva).

Most így jobban belegondolva ez az egész teszt valahogy a bankkártyás időszak kezdetére emlékeztet engem, csak sokkal kevesebb szívással és szitkozódással. Egyébként ettől függetlenül elárulom, hogy most vettem éppen egy szép bőr pénztárcát, mivel egyelőre a nálam lévő bankkártyák közül csak egyet tudok betenni a mobiltárcámba, meg sehogy sem tudom beletuszkolni a BlackBerrymbe a bérletemet és a számtalan hűségkártyámat. Még.

De elhatároztam, hogy ha rajtam múlik, ez volt az utolsó pénztárca, amit életemben vásároltam. Ennél már csak az lett volna stílszerűbb, ha azért is mobilommal tudtam volna fizetni.

Bár a hét eleje óta többen kész tényként kezelik, hogy a BlackBerryt felvásárolta az a bizonyos, eddig itthon még hírből sem hallott Fairfax Financial Holdings nevű kanadai befektetői csoport, azért még nem eszik olyan forrón a kását. Még egy ilyen szervezetnek is pénzt kell szereznie az üzletre, bármennyire is olcsón adja magát a BlackBerry. Kanadai lapértesülések szerint egész pontosan egymilliárd dollár (meg az apró) egyelőre hiányzik a vételárból.

A kanadai Globe and Mail nem hivatalos értesülései szerint Prem Watsa, a BlackBerryre ajánlatot tévő befektetői csoport mögött álló milliárdos több kanadai és amerikai befektetési és nyugdíjalapot megkeresett már, hogy csatlakozzanak ahhoz a pénzügyi konzorciumhoz, mely a BlackBerryt felvásárolja. Csakhogy a hírek szerint eddig mindössze egyetlen nyugdíjalap, az ontariói tanárok befektetései számára létrehozott Ontario Teacher's Pension Plan jelentkezett, hogy csatlakozna. Máris szimpatizálunk az ontarioi tanárokkal, pláne ha olyanok, mint ő!:

bad_teacher.jpg

Watsa egyébként a hírek szerint bankkölcsönből és az egymilliós tőkealapból finanszírozná a felvásárlást, ami egyébként csak a BlackBerry 90 százalékára vonatkozik, hiszen 10 százalék már így is a Fairfax kezében van. Ha végül senki nem csatlakozna a konzorciumhoz, a Fairfax B-tervként rövid távú kölcsön felvételével fedezné a maradék összeget, amit gyakorlatilag a BlackBerry jelenlegi, mintegy 2,6 milliárd dolláros készpénzállományából fizetne vissza a csoport.

Már csak az ontariói tanárok nyugdíja érdekében is remélem, hogy Watsa jól átgondolta ezt az üzletet.

A BlackBerry 10 operációs rendszer böngészője a platform talán leginkább méltatlanul háttérbe szorult alkalmazása, hiszen a program az egyik legjobb mobilos böngészési élményt nyújtja és képes minden, hagyományos PC-s böngészőben elérhető funkciót kezelni, vagy legalább emulálni. A weboldalak betöltésének megkezdéséhez ráadásul nem is kell minden esetben megnyitni a böngészőt, a kedvenc oldaladat a főképernyőről, egy ikonra bökve is betöltheted!

Ehhez először is nyisd meg a böngészőt, majd a címsor jobb oldalán lévő három pöttyre bökve hívd be az oldalsó menüt!

IMG_00000656.png

Ha ez megvan, bökj a "Kezdőképernyőhöz hozzáad" opcióra!

IMG_00000657.png

A következő panelen nevet adhatsz az ikonnak -- célszerű a weboldal nevét megadni itt, majd bökj a "Mentés" gombra!

IMG_00000659.png

Voila, ezzel kész is vagy, a weboldalt mostantól a böngésző külön megnyitása nélkül, a főmenüből is elérheted. Persze az oldal ettől még továbbra is a böngészőben nyílik meg, de a gyakran látogatott oldalaidat érdemes így is elrendezni, mert nem csak a könnyebb kezelés, hanem a menő ikonsor is biztosított!

Na, szerencsére ezen is túlvagyunk, vagy legalábbis novemberben túlleszünk. Eladták a BlackBerryt, és ahogy azt sejteni lehetett, nem meglévő piaci szereplőnek (a'la Nokia vagy Motorola), hanem pénzügyi befektető konzorciumnak. De mit jelent ez nektek, nekünk, lojális BlackBerry-tulajoknak, vagy bárkinek, akit laikus szinten érdekel az okostelefonok világa és úgy általában véve a BlackBerry sorsa? Gyorsan vegyük végig a főbb sarokpontokat, for dummies!

  • Most, hogy megvették a céget, majd biztosan leállítják a fejlesztéseket és újabb telefonok sem jelennek meg.

Ennek egyelőre semmi jele nincs, a BlackBerry üzletmenete megy tovább az eddigiek mentén, vagyis továbbra is elérhetők lesznek a boltokba a telefonok, illetve a tervek szerint folytatódik a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztése. Elképzelhető, hogy néhány, csőben lévő hardveres fejlesztést leállítanak, de a jelenleg piacon lévő modellek támogatása aligha valószínű, hogy megszűnne, már csak azért is, mivel a BlackBerrynek nagyon komoly szoftver- és hardvertámogatási vállalási vannak nagyvállalati és kormányzati körökben, ahol az ilyesmivel ritkán viccelnek.

  • Jó, de hogy fogja így lenyomni a BlackBerry az Apple-t, Samsungot (tetszőleges cégnév behelyettesíthető)?

Sehogy, de nem is ez a cél. A BlackBerry átalakul és üzleti megoldásokra specializálódik a jövőben, vagyis gyakorlatilag ugyanazzal az alappal kezdi a bizniszt, ahol lassan másfél évtizede elkezdte. Ennek a stratégiának a jövőben kevésbé lesz része a fogyasztói piacon való jelenlét, ahol jelenleg senki nem tud versenyezni az Apple-Samsung duóval.

  • A multiplatformos BBM vagy a Z30 nem éppen üzleti szegmenst céloz, csak én érzek itt ellentmondást?

Nem, de nyilván látni kell, hogy az a stratégiai irány, ami a többplatformos BBM-et és a nagy, érintőkijelzős, multimédiára kihegyezett telefonok megjelenésére fókuszált, nem tegnap született, hanem hosszú-hosszú hónapokkal korábban. Nem lennénk egyébként meglepve, ha a hétvégi BBM-es vacakolásnak köze lenne a felvásárláshoz, bár lehet, hogy ez már túlmegy minden összeesküvés-elméleten.

  • Mit jelent az pontosan, hogy magánkézbe kerül a cég, eddig nem magánkézben volt?

De, csak eddig a tőzsdén kereskedtek a papírjaival, most meg majd nem lesz jelen a vállalat a tőzsdén. Ez számos előnnyel jár a társaság számára, leginkább azzal, hogy a tulajdonosokon kívül a felvásárlást követően nem tartozik senkinek sem számadással a BlackBerry. Ez -- figyelembe véve a piaci környezetet -- csökkenti a nyomást a cégen, és javítja az általános morált a munkavállalók körében, hiszen ezután nem cikkezik majd állandóan arról a sajtó, hogy a BlackBerry más gyártókhoz viszonyítva mennyire rossz (vagy éppen jó) eredményeket ért el, a trolloknak pedig szép lassan kifogy minden muníciójuk.

  • Oké, de azért ennyire nem rózsaszín a helyzet, valaki csak pórul járt ezzel az egésszel, nem?

Így van, a jelenlegi állapot szerint nagyon úgy tűnik, hogy minden olyan részvényes veszít a bolton, aki 9 dollárnál drágábban vette a papírokat -- minél többe került a részvény, annál nagyobb a veszteség. Ehhez nyilván lesz még egy-két szava a részvényeseknek, de végül azt hiszem kénytelen lesz mindenki beletörődni abba, hogy vagy átveszi valaki a céget bagóért, vagy a hosszú távú működés veszélybe kerül, a semminél pedig a jelenlegi árfolyam is jobb.

  • És mi lesz most így a BerryBloggal? UGYE NEM HAGYJÁTOK ABBA? :)

Dehogy! Folytatjuk, amit eddig csináltunk és megmaradunk a magyar BlackBerry-felhasználók és a BlackBerry megoldások iránt érdeklődő olvasók egyik első számú információforrásaként. És persze nyitva marad a BerryBolt is, Magyarország első számú és legnépszerűbb BlackBerry-specifikus webáruháza!

süti beállítások módosítása