Befutott a BlackBerry idei harmadik negyedéves üzleti jelentése. A számadatok alapján tovább esett a BlackBerry bevétele a novemberrel zárult harmadik negyedévben, ahogyan a gyártó igyekszik kitakarítani a felhalmozódott készleteket. Az 1,2 milliárd dolláros árbevétel kevesebb mint fele a tavaly ilyenkorinak. A három hónap alatt a cég 1,9 millió BlackBerryt adott el a partnereinek, többségében BB7-es modellből. A boltokból a vevők 4,3 millió BlackBerryt vittek haza, ebből nagyjából 1,1 milliót számláltak a BB10-es modellek, vagyis mintegy 2,2 millióval apadtak a készletek.
Most jön a fekete leves. A háromhavi veszteség 354 millió dollárra mélyült egyszeri tételek nélkül. A vállalat a meglévő készleteire egy újabb 1,6 milliárd dolláros leírást könyvelt el, ahogyan a cég a könyv szerinti értékelését is 2,7 milliárddal csökkentette, hogy az pontosabban tükrözze a cég szellemi tulajdonának jelenlegi értékét.
A cég pénzügyi pozíciója továbbra is stabil ugyanakkor. A fenti veszteségek nagy része nem készpénz-jellegű, a cég a szokásos működése mintegy 100 millió dollárral igényelt több készpénzt, mint amennyit termelt. A vállalat az 1 milliárdos tőkebevonásnak köszönhetően mintegy 3 milliárd dollárnyi livkid eszközzel rendelkezett.
A BlackBerry új vezetése megkezdte közben a cég átszervezését is, aminek célja láthatóan az, hogy több kisebb, de fókuszáltabb üzletre bontság a vállalatot, amelyeknek a saját lábukon kell megállniuk. A négy fő üzleti egység a következő lesz:
- Vállalati szolgáltatások: ez elsősorban a nagyvállalati flottamenedzsmentre koncentrál majd az Enterprise Serivce 10 szoftverrel, amely a BlackBerry 80 ezer vállalati ügyfelét célozza meg. A cég ebben piacvezető.
- Kommunikáció: Ez a részleg a BBM-ről szól. A BBM 60 nap alatt 40 millió felhasználót szerzett, és immár 12 Android telefongyártó telepíti előre a szoftvert. Itt a Viberrel, WhatsAppal és társaival kell megküzdeni, és rájönni, hogyan lehet hatásosan bevételeket generálni.
- QNX beágyazott üzlet: mint arról már a blogon többször írtunk, a BB10 és a Playbook alapját a QNX technológia adja, amelyet 4 éve szerzett meg a BlackBerry. A QNX lényege a megbízható valós idejű működés, vagyis az, hogy garantálni tudja a rendszer válaszképességét, így alkalmas időzítéskritikus feladatok futtatására - pl. vezérlés ellátása. A QNX ezért népszerű például az autóiparban.
- Eszközök: ide tartoznak a telefonok és tabletek. A BlackBerry a költségek terítése érdekében a Foxconnal állapodott meg közös kutatás-fejlesztésben és gyártásban, hogy csökkentse az új telefonok piacra dobásával járó terheket. Hogy ez mit jelenet a Jabil és más gyártópartnerek számára, nem teljesen világos. Az együttműködés első gyümölcseként indonéz és más fejlődő piacokra szánt telefonok jelennek meg jövő év elején. A cég igyekezett hangsúlyozni, hogy a telefonokkal kapcsolatos összes szellemi tulajdon a birtokában marad akkor is, ha azokat részben a Foxconn is tervezi. A megállapodás 5 évre szól.
BerryBlog Verdikt: a BB10-es eladások sajnos továbbra is rendkívül gyengék, amire nincs kézenfekvő orvosság. A BlackBerry egy igazán modern platformmal és sokkal erősebb portfolóval rendlkezik ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor mivel szerepelt a piacon, ennek ellenére az eladások nemhogy nőttek, de vissza is zuhantak. A visszakapaszkodás hosszú és fájdalmas lesz, és éppen erre készül fel a vállalat az átszervezéssel, és a bevont 1 milliárddal - a másik három üzleti részleget nem kell 'megjavítani'. Hogy a BlackBerry hogyan fogja visszaszerezni az okostelefonos vásárlók érdeklődését, egyelőre nem világos - vagy elképzelhető, hogy a fejlődő piacok felé fordulnak szinte teljesen?
A BlackBerry platform közép- és nagyvállalatok, valamint a kormányzati szektor szereplőinek körében az egyik leghatékonyabb, legbiztonságosabb mobilkommunikációs megoldásnak számít mindmáig, ezzel kár lenne vitatkozni. A menedzselhetőség és biztonság tekintetében senki nem veszi fel a versenyt a kanadaiakkal, akik komplett megoldást kínálnak a telefontól, az azon futó operációs rendszertől, az infrastruktúrán át a menedzsmentrendszerekig bezárólag.
A telefonokra gyárilag kerülő BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazás ráadásul nem csak a chatmániás fiatalok körében népszerű, hanem ezeknél a cégeknél is, legalábbis erről számolt be ma a BlackBerry. A cég szerint a chatalkalmazást a BlackBerry Enterprise Servert (BES) üzemeltető cégek 85 százalékában használják biztonságos üzenetküldésre és mindennapi munkaszervezési, kollaborációs feladatokra.
Fontos, hogy a közlemény nem az új, BB10-es készülékekhez készült BlackBerry Enterprise Service 10 mobilmenedzsment-rendszer felhasználóinak szokásait taglalja. Utóbbi esetében ugyanis a rendszer még nem feltétlenül tudja azt az end-to-end biztonsági szintet, titkosítást produkálni, mint a régebbi BlackBerryknél -- a cég szerint azonban ez jövő tavasszal változni fog.
A vállalatok számára a BlackBerry Messenger egyébként alapvetően ugyanazokat a funkciókat nyújtja, mint minden magánfelhasználónak, ezek a teljesség igénye nélkül a következők:
- BBM Voice - Ingyenes beszélgetés akár külföldi partnerekkel, tagvállalatok alkalmazottaival,
- BBM Csoportok - legfeljebb 30 munkatárs részvételével zárt csoportok alakíthatók, ezek mindenféle munkafolyamatot és naptárat megoszthatnak egymással,
- Privát, meghívásos BBM Csatornák - ide akármennyi alkalmazott meghívható, a legkézenfekvőbb lehetőség pedig a tájékoztatás, illetve a párbeszéd.
A BlackBerry által kiadott közleményben egyébként egy csomó cégvezető bullshitel arról, mennyire jól tudják használni a BBM-et munka közben, ezeket most külön nem részletezném, de a fenti előnyök ettől függetlenül valósak és ténylegesen segíthetik a produktív munkavégzést.
Nagyon komoly tervei vannak a BlackBerrynek a cég saját fejlesztésű üzenetküldő platformjával, a BlackBerry Messengerrel, ez már egészen biztos. Az októberben, némi botladozást követően multiplatformossá vált alkalmazás egyre több androidos készüléken és iPhone-on van ott, ráadásul a kanadaiak láthatóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy az appot még csak le se kelljen töltenie a felhasználónak.
Az androidos BBM születésekor hogy mást ne mondjak, ott bábáskodott a Samsung, mely az afrikai régióban eladott bizonyos készülékekre telepítette fel gyárilag a BlackBerry saját szolgáltatását -- mindezt úgy, hogy a koreai cégnek is megvan a maga saját multiplatformos üzenetküldő appja (a ChatOn). Aztán nemrég írtunk róla itt is, hogy hasonló megállapodást kötött a cég egy csomó ázsiai androidos gyártóval, akiknek a nevét errefelé még csak hírből sem hallottuk, ám Indonéziában vagy Kínában elég komolyan veszik őket a szó minden értelmében.
Idehaza egyáltalán nem ismeretlen azonban az LG neve, mely egy mai hír szerint szintén megállapodott a BlackBerryvel, így az LG G Pro Lite típusú okostelefonokon is ott lesz gyárilag a BBM, már ahol ezt a készüléket forgalmazzák. A BlackBerry illetékese szerint ez csak a kezdet, és később még több LG okostelefonra rákerülhet a chatalkalmazás.
Ez mindenképpen jó hír, már csak azért is, mivel eddig ezt a szintet elég kevés fejlesztőnek sikerült megugrania, így például a Whatsapp vagy a Viber meglehetősen kevés okostelefonon van ott gyárilag. Ráadásul a multiplatformos BBM jövője az új, Androidon és iOS-en még nem elérhető szolgáltatások (hanghívás, videochat, BBM Csatornák) miatt is rendkívül ígéretes, így ha a BlackBerry jól folytatja ezt az utat, rendkívül rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb, legkomplexebb mobilos közösségi térré fejlődhet a BBM.
Az okostelefonok egyik legnépszerűbb alkalmazástípusa az időjárásjelző app, melyet a legtöbb márka gyárilag kínál a készülékhez, illetve az operációs rendszerhez. Kis túlzással ezeknél az alapalkalmazásoknál ma már fontosabb lett a dizájn, mint az, hogy a közölt adatok mennyire fedik a valós időjárási helyzetképet, de szerencsére a BlackBerry 10 gyári időjárás-alkalmazása minden igényt kielégít ebből a szempontból.
Az egyszerűen csak BlackBerry Weathernek keresztelt, saját fejlesztésű alkalmazás eddig nem is volt külön elérhető a BlackBerry Worldben, most viszont mégis frissítést kapott az app, mely jobb lett, mint valaha. A legfontosabb változás, hogy az előrejelzésnél most már látható egy hőmérsékletgrafikon, amin végighúzva az ujjunkat nem csak a hőmérsékletváltozást követhetjük (fokokban), hanem azt is, hogy mennyire lesz tiszta az ég, vagy milyen csapadék várható az adott időpontban -- mindezt a már megszokott, ízléses dizájnnal tálalva.
A BlackBerry Weatherben az a legjobb, hogy továbbra is ingyenes, pontos és nagyon látványos, kár, hogy mostanában az embernek kevésbé van kedve ránézni, hiszen amit lát, az a legkevésbé sincs az ínyére -- de ne csüggedjetek, a hétvégére lehet jön egy kis napsütés!
Tudom, az európai autómárkák körében legalább olyan vallási kérdés, hogy ki milyen gyártó mellett teszi le a voksát, mint az okostelefonok világában, kinek a német, kinek a francia, kinek az angol -- hé, angol autógyártás létezik még egyáltalán?
Természetesen az autógyártók is választanak maguknak okostelefon-partnert, a PSA Peugeot Citroën is választott nemrég egy új platformot, méghozzá a BlackBerry 10-et. A cég a hírek szerint tízezer BlackBerry Z10-et ad át Franciaországban és Spanyolországban dolgozó munkavállalóinak, ezzel együtt a mobilmenedzsment rendszerét is frissíti a BlackBerry Enterprise Service 10-re, mely az új készülékek mellett immár androidos és iOS-es eszközöket is kezel.
Azt hiszem, ebben a hírben nem is igazán a tízezer Z10 a nagy szám, hanem az, hogy a cég a BlackBerry menedzsment platformja mellett tette le a voksát, vagyis hosszú távon számít a kanadaiakra ebben a szegmensben. Ezzel egyébként nincs egyedül a PSA, hiszen eddig több mint 30 ezer BES10 szervert (ezek egy része tesztszerver) üzemeltek be világszerte, aki ebben a szakmában jártas, az tudja, hogy ez elég komoly mennyiségnek számít az iparágban.
Nemrég írtam itt a blogon nektek arról, hogy a Telekom hatalmas készletsöprésbe kezdett, és elképesztő áron adja a BlackBerry Z10-et, a kanadai gyártó első BB10-es okostelefonját. Úgy tűnik, a QWERTY-hívőknek sem kellett sokáig várniuk egy jó kis árcsökkentésre, még ha nem is olyan jelentős a kedvezmény, mint a Z10 esetében.
A szolgáltató árlistáját böngészve tűnt fel, hogy a Telekom két év hűséggel, online vásárlás esetén már 110 ezer forintért odaadja a BlackBerry Q10-et, listaáron, vagy Dominóval pedig 140.990 forintért vihető el a készülék (itt az árak nem változtak). Ha jól számolom, az árengedmény két év hűség esetén csaknem 25 ezer forint -- ennyivel kellett többet fizetni a telefonért egy héttel korábban.
Fontos, hogy a Telekom csak fehér színben árulja a Bold-utódot, mely elvileg 4G-képes, milyen kár, hogy éppen a Telekom hálózatán (meg visszajelzések alapján a Telenorén) nem megy a BlackBerry-szolgáltatás LTE-n keresztül, vagyis megy, de lesz egy baromi gyors kapcsolatod, amit kábé semmire nem tudsz használni. De erről majd később, ne rontsuk el az olcsóbb készülék és/vagy az ünnep közeledte miatt érzett örömöt!