Pillanatok alatt elértünk a február végére, ami nem csak azt jelenti, hogy most már lassan vége a télnek, hanem hogy kezdődik az év legjelentősebb mobilos szakmai kiállítása és konferenciája Barcelonában. A Mobile World Congress 2013 minden eddiginél nagyobb lesz, nagyobb területen, több kiállítóval, több érdekességgel -- a kiállítók közt persze a megújult BlackBerryvel.

mwc13.jpg

Hétfőtől csütörtökig én is ott leszek a katalán fővárosban, ami két dolgot jelent egyszerre: első kézből tudok nektek exkluzív infókat gyűjteni a BlackBerry háza tájáról, másrészt viszont mivel elég sok dolgom lesz amúgy is és külföldön a net mindig kicsit olyan, mint a talált pénz, ezért a blog frissítésére nem biztos, hogy napi szinten lesz mód. 

De aggódnotok nem kell, legkésőbb péntektől minden visszaáll a régi kerékvágásba! Azt egyébként vágjátok, hogy pénteken már március van?

Ki ne ismerné Steve Wozniakot, az Apple egykori zsenijét azok közül, akik kicsit is otthon vannak a számítástechnika, vagy a modern mobileszközök világában? Ez a derék ember, akinek az egyik előadását egyébként én is meghallgattam pár évvel ezelőtt, most először tett a tőle megszokott határozott kinyilatkoztatást a BlackBerry 10 és a BlackBerry jövőjével kapcsolatban.

woz.jpg

A StreetInsider szerint Woz azt találta mondani, hogy a BlackBerryken előbb-utóbb úgyis Android fog futni, és itt most bizonyára nem a BB10-zel megjelenő androidos futtatókörnyezetre gondolt Steve, hanem a kis zöld robotos operációs rendszerre, mely a Samsungnak annyi örömet, a többi gyártónak meg annál több bosszúságot, de legalábbis komoly pénzügyi nehézségeket okozott.

Namost, ezen gyártók sorába kéne beállnia ezek szerint a BlackBerrynek is, legalábbis így látja az Apple I és II tervezője, hátha a kanadaiaknak sikerülne az, ami nem sikerült sem a HTC-nek, sem a Sonynak, sem az LG-nek: pénzt csinálni az Androidból. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én úgy gondolom, a BlackBerrynek csakugyan megvolt anno a lehetősége arra, hogy Androidra váltson, de végül hosszú mérlegelés után nem tette, nyilván nem csak a fenti okból kifolyólag. Én a magam részéről hálás vagyok nekik ezért a döntésükért.

Via StreetInsider.

Nemrég a kommentek azzal a váddal illette a BerryBlogot valaki, hogy túlságosan elfogultak vagyunk a BlackBerrykkel szemben -- mondjuk nem tudom, mire számított egy olyan blogtól, aminek a nevében szerepel a "berry" szó, mindenesetre értem én a kritikát, úgyhogy ezúttal, ebben a posztban kivételesen nem magasztalni fogom a céget, illetve az új operációs rendszert, a BlackBerry 10-et, hanem éppen ellenkezőleg, leírom, mi hiányzik (nekem) az új OS-ből így közel két hét használat után, három héttel a hivatalos premiert követően, 

z10_indahouse.jpg

Az alábbi privát kívánságlista egyes elemei ráadásul a korábbi BlackBerry OS-ben is megvoltak, szóval ha úgy tetszik, bizonyos területeken még visszalépés is történt. Na nem mintha egy okostelefon operációs rendszere kőbe vésett elem lenne, szóval jó eséllyel a BlackBerry majd idővel szépen kiegészíti a BB10-et, lehet éppen azokkal a dolgokkal, amiket alant felsorolok:

  1. Szolgáltatásként futó alkalmazások. A BlackBerry 10 OS-nél jelenleg egyáltalán nincs mód arra, hogy egy appot úgy futtassunk a háttérben, hogy nem jelenik meg a megnyitott alkalmazások közt. Egyben nem lehet beállítani azt sem, hogy egy app a telefon indulásakor automatikusan betöltődjön. Ezzel így egy csomó hasznos, eszköz-alkalmazást kizár a BB10, nincs például sem akkumulátorszint-figyelő, sem netes forgalmat számláló, sem hívásszűrő app állandó futtatására lehetőség, hacsak nem megy folyamatosan megnyitva a háttérben.
  2. Bővebb hangprofilok. Az új OS-nél ugyan a korábbihoz hasonlóan szintén léteznek hangprofilok, de azok sokkal kevesebb beállítási lehetőséget kínálnak. Így például nem állítható be külön hangerő a csengőhangnak és az üzenetjelzésnek, valamint úgy általában véve jóval kevesebb értesítési hang és csengőhang közül lehet választani.
  3. LED beállítási lehetőség. A legújabb 7.1-es BlackBerry OS-ben be lehet állítani, hogy milyen értesítés milyen színű LED-fényt villantson fel, vagyis egy néma profilnál kapásból lehet tudni, hogy milyen típusú üzenet (SMS, vagy e-mail, netán BBM-üzenet) érkezett. A BlackBerry 10-es telefonok jelenleg kizárólag piros fénnyel jeleznek minden eseményt.
  4. Adatforgalmazást jelző piktogramok. Ehhez nem kell túl sok magyarázatot fűzni szerintem, a régi BlackBerryk is, és a más platformokhoz tartozó telefonok is képesek jelezni, hogy a készülék éppen adatot forgalmaz a hálózaton, a BB10-ből mégis hiányzik ez a funkció.
  5. Adatforgalmi számláló. Mivel a BlackBerry 10 BIS-en keresztül nem támogatja a tömörítést, sőt, bizonyos szolgáltatóknál a BIS teljesen kikerül a képből, ezért egy BB10-es telefon csaknem ugyanannyi adatot forgalmaz hasonló feladatoknál, mint egy iPhone vagy egy androidos készülék. Csakhogy az operációs rendszer jelenleg semmilyen eszközt nem biztosít ennek a mérésére, a háttérben futó appok pedig nem támogatottak, szóval kizárólag a mobilszolgáltatónk visszajelzéseire hagyatkozhatunk, akiktől SMS-ben kérhetjük le a havi forgalmunkat, de persze ezt előbb-utóbb elküldik maguktól is, ha úgy fest, nem férünk a bőrünkbe, illetve az adatforgalmi keretünkbe.
  6. Könyvtárlimit feloldása. A BlackBerry 10 könyvtárkezelése jelenleg kissé korlátozott, hiszen ugyan pakolhatunk hasonló programokat vagy ikonokat egymásra, és akkor ezeket egy könyvtárba is rendezi a rendszer, de csak egy képernyőnyi, vagyis 16 ikonig, utána ugyanis betelik a hely, lehet takarítani.
  7. Alvó üzemmód/valódi éjszakai mód. A BlackBerry 10 jelenleg egyáltalán nem támogatja az alvó üzemmódot, vagy más néven készenléti módot. Ebben az üzemmódban a telefon le tudja kapcsolni a főbb komponenseket, elsősorban a rádiót, ezzel áramot spórol, és nem tudnak minket zavarni, ha nem akarjuk. Szintén hiányzik éjszakai módban a rádió kikapcsolásának lehetősége, ez is megvolt a régi BlackBerry OS-ben.
  8. 30 napos törlési limit feloldása a levelezésben. A BB10-zel bevezetett BlackBerry Hub a legfejlettebb mobilos üzenetkezelő rendszer, amit valaha láttam, de távolról sem hibátlan. Például bizonyos fiókok esetén automatikusan eltűnnek belőle a 30 napnál régebbi e-mailek, ami egyesek szerint nem a BlackBerry hibája, mások szerint meg de. Jó lenne ezt tisztázni, és megoldani, mert a régebbi BlackBerryknél nem volt ilyen limit.
  9. Aktív tokok támogatása a profiloknál. Az aktív, vagy mágneses tokok a BlackBerryk teljesen egyedi kiegészítői, a telefonok a mágneses érzékelő miatt tudják, ha tokba raktuk őket, és ehhez viszonyítva különböző módokon képesek viselkedni. Például be lehet állítani, hogy a készülék a tokban mindig rezegjen, a tokon kívül viszont soha, vagy a tokban mindig csörögjön, a tokból kivéve viszont soha. A BlackBerry 10-nél semmi ilyesmi nincs integrálva a profilba, bár a gyári telefontokok továbbra is aktív tokok. Egyedül a hívás felvétele és a hívásbontás szabályozható aktív tokkal. Ez a funkció biztos sokaknak fog hiányozni, szóval jó lenne, ha a BlackBerry hamarost betenné egy szoftverfrissítésbe.
  10. BlackBerry Maps. Ehhez sem kell sok mindent hozzáfűzni, a gyári térképalkalmazás jelenleg a vasfüggöny határától keletre nem ismer egyetlen utat és várost sem, mint a régi szép időkben az autós naviknál. A helyzet szerencsére még a hivatalos magyarországi premier előtt megoldódhat, de ha nem szedi össze magát a BlackBerry, roppant kellemetlen helyzetbe kerülhet Hegyeshalomtól keletre.

Ez lett volna az én tízes listám a BlackBerry 10 hiányosságairól és kisebb/nagyobb hibáiról, ha te az eddigi bemutatók és tesztek alapján mást is ide sorolnál, írd meg a kommentekben! Ha netán azon szerencsések közé tartozol, akik már használják a telefont, és van saját tapasztalatod, még jobb, akkor pláne írd meg! Köszi!

Címkék: request feature bb10

Ha még emlékeztek rá (hogyne emlékeznétek, nem volt olyan régen!), a BlackBerry az amerikai foci szuperdöntő a Super Bowl szünetében arról nyomott le egy reklámot, hogy mi mindenre nem jó egy BlackBerry Z10. Brenden, a Sortable videós műsorának vezetője most megmutatja, mire jó (annak, aki esetleg az elmúlt hetekben nem olvasott volna egyáltalán BerryBlogot). 

brenden.jpg

Ha tetszik, igény szerint forgatunk egy ilyent mi is, mondjuk Szabó Győzővel a főszerepben.

Címkék: sortable bb10

Talán nem árulok el senkinek sem nagy titkot azzal, ha azt mondom, az új BlackBerry 10 operációs rendszer és a rá épülő telefonok nagyon sok szempontból különböznek a régi, vagyis még most is piacon lévő, BlackBerry operációs rendszertől, valamint a telefonoktól. Az Inside BlackBerry Blog összegyűjtötte az öt legfontosabb hardveres és szoftveres különbséget, vagyis azokat a sarokpontokat, amikben a BlackBerry 10 mindenképpen többet nyújt a (nagy) elődöknél. 

heins_z10q10.jpg

  • Előlapi kamera. Ezzel egyrészt tudod magadat fotózni, ami különösen jól jön, ha te történetesen egy nárcisztikus(ab) személyiség vagy csak éppen nincs nálad tükör, és meg akarod tudni, miért néznek a fejedre olyan furcsán az utcán. Persze az előlapi kamera sok minden másra is jó, például videochatet is lehet vele folytatni, amit egyébként minden BB10-es telefon alapból tud, BlackBerry Messengeren keresztül.
  • Szupergyors mobilnet. Az új BlackBerryk a jelenleg piacon lévő modellekhez képest öt-tízszer gyorsabb adatkapcsolatra képesek, ami azt jelenti, hogy a weboldalak és videók sokkal gyorsabban töltődnek be, csak győzze a pénztárcád a nagyobb adatcsomagokat.
  • Szuper alkalmazások és játékok. A régi BlackBerrykre is elérhető volt néhány klassz alkalmazás, de BlackBerry 10-re aztán igazán szuper appokat készíthetnek a fejlesztők. A játékok és más programok semmiben sem maradnak el az iPhone-os vagy androidos játékok színvonalától, sőt, egy rendszerre optimalizált alkalmazás bizonyos tekintetben (pl. kezelőfelület) többet is nyújthat a versenytárs platformokra fejlesztett változatoknál.
  • Kijelző felbontása. A BlackBerry Z10 kijelzőjének felbontása 1280x768 pixel, a Q10-é 720x720 pixel, míg a korábbi legjobb BlackBerryé, a 9900-asé 640x480 pixel. Persze ez sem utoló gagyi, de azért ebből is látszik, hogy az új BlackBerryk kijelzője sokkal részletesebb és élesebb képet ad, mint a korábbi modellek TFT-je. 
  • Háttértár.A BB10-es BlackBerryk 16 gigabájtnyi háttértárral lettek ellátva, amiből ugyan ennél lényegesen kevesebb használható ki, de ez így is duplája annak, amit a korábbi modellek fel tudtak mutatni. Ráadásul a Z10-be akár 64 GB-os memóriakártyát is lehet tenni, szóval a kapacitás egészen 80 GB-ig feltornászható -- na ide már elég sok fotót vagy videót lehet másolni.

A BlackBerry 10 persze még ezer és egy más ponton nyújt többet vagy jobbat a korábbi operációs rendszereknél, és biztos vagyok benne, hogy a lehetőségeknek még csak az elején járunk, az operációs rendszer a jövőben újabb és még jobb funkciókkal fog kiegészülni, valamint még több alkalmazással gazdagodik a platform.

Via Inside BlackBerry Blog.

Fura úgy hivatkozni rájuk, hogy "régebbi BlackBerryk" mindenesetre mostantól muszáj lesz valahogy megkülönböztetni a BlackBerry OS-re, tehát nem a BlackBerry 10-re épülő BlackBerryket az utóbbiaktól -- ezeknek a telefonoknak a memóriakezelésével az operációs rendszer sajátosságai miatt sajnos mindig is voltak problémák, mit többnyire csak egy totális agymosással, vagyis újraindítással lehetett megoldani.

application_resource_monitor2.jpg

Vagy az utóbbi időben az Application Resource Monitor nevű alkalmazással, amit a legújabb 7.1-es OS-ekb már gyárilag betettek, egyébként meg a BlackBerry Worldből lehet letölteni. Erről a hasznos kis appról írtunk már korábban, lényegében nem csinál mást, mint bezárja a pazarló, háttérben futó alkalmazásokat -- illetve eddig nem csinált mást.

Az új verzió -- ami egyelőre csak a Beta Zone-ban érhető el -- már a memóriatöredezettséget is érzékeli, és valamilyen úton-módon vissza tudja szorítani (hogy pontosan hogyan, azt nem köti senkinek az orrára a BlackBerry), illetve elég kézenfekvő módon szól, ha elfogyott a memória, és felajánlja a felhasználónak, hogy indítsa újra a telefont -- kösz szépen!

Akinek van elérésre a BlackBerry Worldhöz, elérheti a program 2.0-s tesztverzióját az alábbi linkről.

süti beállítások módosítása