Tegnap Jack Potata-val értekeztem egy keveset arról, hogy a verziófetisizmus mennyire jellemző, vagy éppen nem jellemző jelenség a BlackBerry-tulajok, illetve más okostelefon-platformot használók körében. A BlackBerry 10 esetében az újabb és újabb rendszerfrissítések kiadása a geekség mércéjétől függetlenül mondhatni létszükséglet, most ugyebár hivatalosan a 10.2-es verziónál tartunk, és hamarosan jön az újabb frissítés, amely a 10.2.1-es számozást viseli.

1021.png

Tegnap több forrásból is megjelentek olyan pletykák, hogy a BlackBerry január 28-án, vagyis pontosan egy hét múlva kezdheti meg az új rendszerfrissítés kiadását a Magyarországot is magába foglaló EMEA régióban. Ez egyébként nagyjából egybecseng a megjelenéssel kapcsolatos korábbi félhivatalos értesülésekkel, bár ha van is már ilyen dátum kitűzve, az akár az utolsó pillanatban is módosulhat, ahogy volt már rá példa a múltban.

A frissítési ütemezésbe szokás szerint a mobilszolgáltatónak is lesz majd beleszólása, szóval a január 28. már csak ezért sem kőbe vésett dátum -- elég ezzel kapcsolatban annyi, hogy aki Z10-et vásárolt a Telekomnál, jó eséllyel a mai napig nem kapta meg a tavaly októberben (!) megjelent 10.2-es frissítést a telefonjára. Hogy most mennyire csipkedi majd magát a magasságos T (vagy a BlackBerry, bárkin is múlt a késlekedés), azt egyelőre mi is csak találgatni tudjuk, de reméljük, hogy a sok új funkcióval érkező frissítés terítésével ezúttal nem lesznek problémák.

süti beállítások módosítása