A BlackBerry Messenger igazán jó fogadtatásra lelt az androidos és iOS-es eszközöket használók körében, ez már tavaly ősz óta mondhatni történelem. A BBM hódítása februárban tovább folytatódhat, miután a BlackBerry bejelentette, már javában készül a chatprogramnak egy az Android korábbi, ám még ma is nagyon népszerű verziójával kompatibilis kiadása.

bbm_gingerbread.jpg

Az androidos BBM megjelenése kapcsán a droidos tábor egy részének nagy szívfájdalma volt, hogy a program csak az operációs rendszer 4.0-s vagy újabb verziójára volt hajlandó települni. Az újabb, nyílt tesztfázisban lévő kiadás azonban már a 2.3.3-as (kódnevén Gingerbread) verziót futtató készülékekre is telepíthető lesz -- ezek egyébként jellemzően régebbi, vagy nem olyan régebbi alsókategóriás androidos okostelefonok -- utóbbiakból még tavaly is irgalmatlan mennyiséget adtak el ezzel az OS-sel (a statisztikák szerint jelenleg az androidos készülékek 21 százaléka futtat Gingerbreadet).

A BlackBerry becslése szerint a frissítésnek köszönhetően alsó hangon több millió új BBM-felhasználó kerülhet be a platform alá, ráadásul rövidesen ők is tudnak majd BBM-hanghívásokat kezdeményezni a telefonjukkal, éppúgy, mint a BlackBerry-tulajok, emellett megjelenik a BBM-csatornák kezelése is a platformon -- akárcsak iOS-en. 

süti beállítások módosítása