Átveszi a BlackBerry európai kutatás-fejlesztési központját a Volkswagen csoport, illetve annak legújabb leányvállalata, a Volkswagen Infotainment GmbH, áll az autós lapok mai hírfolyamában. A folyamat a BlackBerry részéről a jelenleg is zajló átstrukturálási folyamat része, a Volkswagen pedig ezzel újabb lépést tesz abba a technológiai irányba, amit úgy hívnak, hogy gépek közti kommunikáció. Az üzlettel tehát valahol mindkét cég jól jár.

A BlackBerry még fénykorában, 2008-ban hozta létre a kutatás-fejlesztési központot a bochumi Ruhr Egyetemen, pár tízmillió dolláros beruházással, illetve alig több mint száz munkatárssal. Az itt dolgozók célja az volt, hogy a BlackBerry legújabb eszközeinek és kommunikációs megoldásainak fejlesztésében tevékenyen részt vegyenek, még akkor is, ha a meló javát Waterlooban végezték, a kanadai cég központjában.

volkswagen_infotainment.jpg

Telt-múlt az idő, a BlackBerryre nehéz napok jöttek, az ekkor már javában a QNX rendszerben rejlő lehetőségeket kutató részleget a bezárás fenyegette. Aztán egyszercsak jött John Chen, illetve a BlackBerry gyökeres átszervezése, melynek legújabb állomása, hogy sikerült lepasszolni az európai központot a Volkswagennek. Az autóipari konszern ráadásul az összes ott dolgozót megtartja, vagyis a tranzakcióval senki nem veszíti el az állását.

Nyilván ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a Volkswagen is megvizsgálja majd annak a lehetőségét, hogy számos autógyártó mellett ők is elköteleződjenek a QNX rendszer mellett, vagyis ugyanazokon az alapokon működhetnek majd az autók fedélzeti számítógépei, ami a BlackBerry 10-es készülékeket is működteti -- nem utolsó szempont, hogy a QNX 2010 óta a BlackBerry tulajdonában áll.

Ez tehát a jó hír (vagy jó hírek), a rossz pedig, hogy a BlackBerry egyre nyilvánvalóbban vonja ki operációit az európai térségből, a régióban található legtöbb NOC bezárását követően most az itteni kutatás-fejlesztési részleget számolták fel a kanadaiak, ami jól jelzi a gyártó geográfiai elköteleződésének a változását.

Forrás: Volkswagen

KIFUTOTT AKCIÓ!

Ha nincs, most szerezhetsz magadnak egyet! A BerryBolt jövő hétfőig, azaz július 7-ig tartó akciójában hozzájuthatsz a képen látható pólóhoz (a telefon nem jár mellé!), amivel még hatékonyabban tudod kifejezni a BlackBerry, illetve a BBM iránti elkötelezettségedet. Ehhez nem kell mást tenned, mint legalább bruttó 7500 forint értékben (a szállítási költséget leszámítva) rendelni bármilyen terméket a BerryBolt kínálatából.

bbme_polo_small.jpg

Ne felejtsd el rendeléskor a megjegyzés rovatba feltüntetni, hogy M-es vagy L-es méretű pólót szeretnél! Rendelésenként egy póló jár ajándékba, összegtől függetlenül. 

Az akció 2014. július 7-én éjfélig, vagy a készlet erejéig tart.

Mire vársz még, irány a BerryBolt!

Címkék: akció berrybolt

Nem is emlékszem valójában, mikor volt utoljára olyan, hogy a média, valamint a tőzsde bizakodással várta volna, mit mutat a BlackBerry a közeljövőben. Az elmúlt két-három évet egyértelműen a negatív hozzáállás dominálta, lényegében leírták a céget és a BlackBerry telefonokat. A cég azonban még mindig itt van és még mindig dob piacra új telefonoakat, ahelyett, hogy tönkremente volna magát, és már érezhetően túl van a mélyponton is. 

A BlackBerry részvényei tegnap áttörték a lélektani 10 dolláros határt, és az ilyenkor egyébként várható korrekció (ellenállás-visszasüllyedés) helyett tegnap tovább emelkedtek, és nagyjából 10,5 dollárnál állapodtak meg. Ez egyértelműen jelzi, hogy a befektetők új szintre lőtték be a cég értékelését. Nagyjából két hét alatt 30 százalékot emelkedtek a BlackBerry papírjai.

bbry_july1.png

Két hét alatt hirtelen megváltozott volna a BlackBerry? Nyilván nem erről van szó.

Ami megváltozott, az a vállalatról kialakult kollektív kép. De mi ennek az oka? A magyarázatot három fő pillér adja. Ezek egyike sem fogja a BerryBlog olvasóit hírként érni, de a világ nagyobb része nem rendelkezik mélyreható ismeretekkel a cégről vagy annak termékeiről.

  1. Pénzügyi eredmények. A vártnál sokkal jobb negyedéves mutatókról számolt be a BlackBerry néhány hete, amely meglepte az elemzőket. A vállalat továbbra fogyasztja a készpénzt, azonban ingatlaneladásokból és adóvisszatérítésből ezt ellensúlyozni tudta, és továbbra is bőséges tartalékokkal rendelkezik. A cég ütemesen halad, hogy elegendő készpénzt termeljen ki a működéséhez, és hogy később stabilan nyereségessé is tudjon válni. A Z3 újabb országokba történő bevezetése várhatóan tovább húzza majd az eladásokat, és míg a szoftveres üzletágaknál (BES és BBM) is növekvő bevételekkel kalkulálnak.
  2. John Chen. Az új vezér magabiztos szövegével, világos stratégiai csapásiránnyal és határozott végrehajtással levette a lábáról a Wall Streetet és a pénzügyi médiát, ami átterjedt a geek oldalakra is. Chen önmagában százmilliókkal növelte meg a cég értékelését. Ha tényleg sikerül felvirágoztatnia a BlackBerryt, minimum egy limitált sorozatú BlackBerry Chen telefon kiadása járna ki neki.
  3. Passport. A Passportnak sikerült elérnie azt, amit eddig egyetlen BB10-es BlackBerrynek sem: meghökkenteni a világot. A hatalmas, 1:1 arányú kijelző és a háromsoros érintésérzékeny billentyűzet mellett már nem tudott szó nélkül elmenni a világ, ahogyan az történt a BB10 oprendszer megjelenésekor. Egyszerre utálják és izgatottan várják, de semleges senki nem tudott maradni, aki valamit is ad arra, hogy jól megmondja a magáét.  A Passport nagyobbat szólt már most, mint az eddigi összes BB10-es telefon, amit semmi sem bizonyít jobban, minthogy angliai bulvárlapokban is cikkeztek róla. Reméljük ez az eladásokon is látszani fog.

A BlackBerry ugyanaz a cég, ugyanazokkal a tervekkel és termékekkel, mint két héttel ezelőtt. Évek óta először azonban a drukkerek kerültek többsége, és ez sokat segíthet még. Reméljük ez csak a kezdet. A Passportot pedig én is nagyon várom, de ez a kaján vigyor se semmi.

blackberry_ltd-passport.jpg

Egyre-másra záporoznak az érdekesebbnél érdekesebb hírek a BlackBerry eddigi talán legkülönlegesebb okostelefonjáról, a Passportról, mely valamikor szeptemberben kerülhet forgalomba (nálunk alighanem kicsit azért később). A szolgáltatók már javában tesztelik a készüléket, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ami ez esetben különösen aktuális, hiszen a Passport kívül-belül megújulva érkezik -- merőben szokatlan hardverrel, és új operációs rendszerrel.

passport_sim.jpg

A hardverhez, pontosabban a hardver működésének egyik kulcsához, a SIM-kártyához kapcsolódik az egyik legfrissebb, Passportot érintő pletyka, miszerint az óriási telefonba egészen apró SIM passzol majd -- ez a nanoSIM, amit először az iPhone 5-ben láthattunk két éve, azóta azonban több csúcskészülékben is megjelent már. A nanoSIM-ről tudni kell, hogy valamivel kisebb és vékonyabb is, mint a jelenleg elterjedt, és az összes BB10-es BlackBerrybe passzoló microSIM, vagyis aki Passportra szándékozik váltani, annak mindenképpen kártyát is kell cserélnie ezzel a lendülettel.

Egyébként nagyon érdekes, hogy a különböző SIM-méretek és a készülékek méretei közt mennyire nincs összefüggés, a szintén elég nagyra nőtt Nokia 1520-as például szintén nanoSIM-es megoldás, az ezzel egyező méretű Nokia 1320-as pedig maradt microSIM-es. Tény, hogy a Passportba bizonyára belefért volna a nagyobb SIM is, a BlackBerrynél viszont úgy döntöttek, hogy egy 2014-es csúcsmobilnál már illik a legkisebb elérhető SIM-formátumot használni, így a Passport lett az első olyan BlackBerry a kanadaiak kínálatában, amelyik nanoSIM-mel fog működni.

Via N4BB

Fotó: CrackBerry

Címkék: sim passport nanosim

Mai kis hírek a mobilos biztonságtechnológia világából rovatunk két érdekességgel jelentkezik. Egyrészt olybá tűnik, hogy végre-valahára forgalomba kerül a nagy múltú SGP Technologies szuperbiztonságos terméke, a Mobile World Congress idején beharangozott Blackphone, ami lássuk csak..., lényegében egy mezei fogyasztókat célzó, az átlagosnál jóval biztonságosabb okostelefon. 

blackphonee.jpg

A HWSW cikke szerint a hardver -- legalábbis androidos mércével mérve -- elég öregecske, ráadásul Google szolgáltatások sem érhetők el a telefonnal, ami mondjuk ez esetben nem hiba, hanem tudatos döntés eredménye: Jobb nem kiengedni a szellemet a palackból. A Blackphone annyira biztonságos, hogy az operációs rendszer saját nevet is kapott, ez a PrivOS, ami persze ettől még android-alapú, de pár funkciót megváltoztattak rajta, így például ennél a rendszernél minden szénné titkosítható, beleértve a memóriakártya tartalmát, vagy akár a névjegyzéket. A Blackphone ára 630 dollár, a szállítás állítólag már megkezdődött, aki szerint a biztonság és az Android szavak egy mondatban említése eleve nem paradoxon, itt megnézheti és meg is vásárolhatja a készüléket.

Ide tartozik a hír, miszerint a német államvezetést támogató biztonsági szakembereknek megesett végre a szívük Angela Merkel kancellár asszonyon, aki a hónap végén megkaphatta a düsseldorfi biztonsági cég, a Secusmart kriptográfiai chipjével kiegészített BlackBerry Q10-esét. A durván 2500 euróba (!) kerülő chip lényegében egy újabb hardveres titkosító réteget von a telefon köré, és nem csak az adatforgalmat, hanem a beszédet is gyakorlatilag visszafejthetetlenné teszi. Az egyetlen bökkenő, hogy beszédtitkosításnál feltétel, hogy a másik oldalon is ugyanilyen készüléket, vagy legalábbis titkosító rendszert használjanak. A megoldás ebből a szempontból kissé hasonlít ahhoz, amit Barack Obama is használ, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok elnöke a hírek szerint mindössze tíz embert tud felhívni a BlackBerryjével.

merkel_q10.jpg

Merkel asszony egyébként állítólag választhatott, hogy a Q10-et, vagy egy Z30-at használna inkább, de végül a QWERTY-s megoldásnál maradt a német politikus. Neki aztán van ízlése, és ez nem csak az öltözködésén látszik!

Forrás: 

HWSW

Focus

A BlackBerry 10-es készülékek egyik újdonsága, hogy a telefonokhoz (pontosabban azok közül három típushoz, a Z10-hez, a Q10-hez és a Z30-hoz) közvetlenül lehet csatlakoztatni kijelzőt, egy erre a célra rendszeresített microHDMI-HDMI kábellel. Valójában nem is a BB10-es készülékeken, hanem a PlayBookon tűnt fel először a microHDMI kimenet, ami körülbelül akkora, mint egy microUSB-csatlakozó, és többnyire a töltésre és szinkronizálásra használható port mellett található. Az új, idén érkező BlackBerrykről viszont teljesen eltűnt ez a konnektor -- de mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kábelen, vagy akár vezeték nélkül a kijelző képét továbbítani egy külső megjelenítőre.

passport_usb.jpg

A Passport, illetve a Classic meg nem erősített pletykák szerint egy újfajta csatlakozótípust fog használni a vezetékes kép- és hangátvitelre, a DisplayPort konzorcium által létrehozott SlimPortot. Amiben elsősorban az a jó. hogy kimeneti oldalon a fizikai formátum teljesen megegyezik a microUSB-csatlakozóval, és egy adapter segítségével akár HDMI, akár VGA-kábel is csatlakoztatható hozzá, vagyis az összeköttetés biztosított mind az újabb, mind a régebbi kijelzőkkel (projektorokkal). Mi több, a csatlakoztatott készülék elvileg tölteni is tudja a telefont, bár külső tápellátás nélkül a magam részéről nehezen tudom elképzelni, honnan veszi ehhez a töltőáramot. Mindez szép és jó, a probléma csak az, hogy ahhoz, hogy ez az egész működjön, be kell szerezned egy elég költséges adaptert, amit a mobilon kívül máshoz jó eséllyel úgysem fogsz tudni használni.

Személy szerint sokkal jobban örültem volna neki, ha a BlackBerry a SlimPort helyett a mobilos körökben egyre nagyobb lendülettel terjedő Mobile High-Definition Link (MHL) szabványhoz fordul, itt ugyanis nem kell semmilyen adapter, elég egy MHL-kábel, aminek az egyik vége akár lehet microUSB-formátumú, a másik vége pedig HDMI. Ráadásul az MHL-kábelen keresztül 2A erősségű töltőáramot is kaphatnak az eszközök, ami azért nem kevés, plusz a SlimPorttal ellentétben az MHL szabvány lehetővé teszi, hogy a mobilt a csatlakoztatott kijelző távvezérlőjével működtessük (videolejátszásnál, vagy prezentálásnál mondanom sem kell, mekkora királyság ez). Persze mint mindenhol, úgy az MHL esetében sem minden teljesen fenékig tejfel, itt ugyanis a SlimPorttal ellentétben nem elég, ha csak az eszköz támogatja az átviteli technológiát, a kijelzőnek is MHL-képesnek kell lennie.

Ha sem SlimPort, sem HDMI-kábelezéssel nem akarsz bajlódni, arra is van megoldás az új BlackBerrykben -- ez a Miracast technológia, amiről BBIO már írt korábban egy ismertetőt. Jó hír, hogy az új BlackBerryk közül az eddigi információk szerint mindegyik Miracast-képes lesz.

Kösz a tippet Heinemann Gábornak (C0002D6EB)! 

Fotó: CrackBerry

süti beállítások módosítása