Az utóbbi hetekben, napokban többen is arra hívtátok fel a figyelmünket, hogy hiába kerestétek, nem találtatok semmilyen BlackBerryt a Telenor és Vodafone üzletekben, illetve a cégek weboldalán. Előbbin különösebben nem vagyok meglepve, hiába tart ki töretlenül a Telekom a márka mellett, még náluk is nagyítóval kell keresni a készülékeket -- szerencsére a webshopból azért rendelhető minden kurrens típus.

telenor_berry.jpg

A másik két operátornál azonban valóban hiányzik a webshopokból a márka, ami persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet náluk kapni a telefont (a Telenornál például hivatalosan nem lehet kapni iPhone-t sem, de ha valaki nagyon szépen kéri, azért szereznek neki), ám a lakossági szegmensről úgy tűnik, mindkét operátor lemondott. Ami nagy kár, nulla vizibilitással ugyanis nehéz lesz eladást, illetve ismertséget generálni, na nem mintha a BlackBerry fénykorában akkora mennyiségben fogytak volna itthon a Curve-ök meg a Boldok.

A BB10-es készülékek amúgy kósza híresztelések szerint disztribúciós problémák miatt tünedeztek el a két említett szolgáltatónál, de legalábbis én eddig akárkikkel beszéltem a Telenornál és a Vodánál, mindenki biztosított róla, hogy nagyon szeretik a BlackBerryket (nem tudom, ez mennyit számít, de az általam ismert legnagyobb BlackBerry-fanok többsége mobilszolgáltatónál dolgozik vagy dolgozott), és szó sincs arról, hogy kivezetnék a márkát a kínálatból. Szóval ha a két említett szolgáltatónál vagytok és új BlackBerryt szeretnétek, kössétek csak az ebet a karóhoz, és ha nagyon hajthatatlanok, ártatlan tekintettel említsétek meg, hogy sec-pec átviszitek a számotokat máshová, ha ezen múlik -- erre általában a legtöbb munkatárs hihetetlenül készségessé válik.

Telenoros vagy vodás vagy, és nemrég vettél, vagy akartál venni új BlackBerryt? Kiszolgáltak? Elhajtottak? Oszd meg velünk a sztoridat, írj a kommentekbe, vagy az info@berryblog.hu e-mail címre!

A BlackBerry 10 operációs rendszer gyorsmenüjét bizonyára már mindannyian ismeritek, ez az a felülről "lehúzható" eszköztár, mely más mobilos operációs rendszerekhez hasonlóan számos hasznos műveletet -- jellemzően valamilyen funkció ki- és bekapcsolását kínálja könnyen elérhető módon. A BlackBerry 10 legfrisebb, 10.2.1-es verziójától kezdve ez a menüelem a saját igényeid szerint szabható testre, vagyis csak annak kell itt lennie, amit ténylegesen is használsz, és olyan sorrendben, ahogy te akarod.

gyorsbeallitas.jpg

A gyorsbeállítások testre szabási funkcióját a készülék menüjében, a "Gyorsbeállítások" menüpont alól éred el. Itt láthatod, hogy mely funkciók jelennek meg a gyorsmenüben (azok, aminek a neve mellett pipa van), és milyen sorrendben. A sorrendet az alsó ikonra (Átrendezés) bökve tudod megváltoztatni, arra viszont azért figyelj, hogy a rendszer továbbra is két oszlopba tördelve rakosgatja ki a kis ikonokat. Próbáld ki, remek móka!

gyorsbeallitas2.jpg

Érdemes emellett kipróbálni azt is, hogy a gyorsmenük hogy reagálnak akkor, ha az ikonra, illetve ha a mellettük lévő feliratra böksz, hiszen itt is történt változás az új OS megjelenésével: próbáld csak ki a fényerőállítással!

Végül de nem utolsósorban ott van az új eszköztárban (már ha szeretnéd) a zseblámpa ikon is, mely -- micsoda meglepetés! --, a fényképezőgép LED-fényét kapcsolja ki-be, külön alkalmazás nélkül. 

Egyre többen vannak manapság, akik ilyen vagy olyan oknál fogva szeretik az adataikat valamilyen felhőszolgáltatásban tárolni, legyen szó a Dropboxról, a Box.net-ről vagy valamilyen gyártói megoldásról. A BlackBerry a BB10 megjelenésével egyidőben elérhetővé tett klienseket a fentebb említett két szolgáltatáshoz, most pedig újabb, nem kevésbé neves felhőalapú tárhely válik elérhetővé közvetlenül a telefonokról.

A Microsoft éppen nemrég égette meg magát a SkyDrive szolgáltatással, a termék elnevezése körül kialakult névhasználati hercehura folyományaként (ez biztos valami karmikus hatás, amiért a cég évekig szopatta a fél iparágat a "windows" szó használata miatt), így immár OneDrive néven szeli a felhőket a társaság. A OneDrive-ot eddig  a mobilos felhasználók közül leginkább Windows Phone-os készülékek tulajdonosai használták, de mostantól már a BB10-es készülékekkel rendelkezők is másolgathatják képeiket, dokumentumaikat, vagy bármilyen más telefonos tartalmukat a Microsoft felhőszolgáltatásába.

onedrive_download.jpg

Tegnap elérhetővé vált ugyanis a OneDrive BB10-es kliense, ami pont úgy működik, mint a Dropbox vagy a Box.net kliens, vagyis többek közt teljesen beintegrálódik a telefon fájlkezelőjébe a szolgáltatás. Maga az app túl sok opciót nem kínál, bejelentkezés után látható, hogy mennyi szabad hely van még a tárhelyen, beállítható, hogy fel akarjuk-e tölteni automatikusa a fotókat vagy videókat, illetve mobilhálózaton keresztül is meg kívánjuk-e ezt kísérelni (hacsak nincs temérdek gigabájtos internetcsomagod, ezt inkább ne kapcsold be).

A OneDrive kliens természetesen ingyenes, akárcsak a másik két felhős tárhelykezelő, a BlackBerry által fejlesztett alkalmazást letölthetitek a BlackBerry Worldből.

A Connect to OneDrive BB10-re letöltése.


Bónusz letöltés: Documents To Go

A OneDrive kliens megjelenésével egy időben elérhetővé vált a Documents To Go dokumentumkezelő- és szerkesztő alkalmazás BB10-es verziójának legfrissebb változata is. Az új verzió többek közt -- mily meglepő -- OneDrive szinkronizációt, valamint Microsoft Sharepoint kompatibilitást hozott, de van még egy tonnányi hasznos és kevésbé hasznos újítás, ami miatt mindenképpen érdemes frissíteni.

A Documents To Go letöltése.

Egy csodálatos világban élünk. Az elektronika őrületes fejlődése mindenre hatással van, nem is olyan rég még a nagy, piros kagylós, tárcsás vezetékes telefonokkal telefonáltunk, ma pedig már egy ezekre csöppet sem hasonlító eszközt hordunk magunknál többek közt ehhez a funkcióhoz. Eközben az autókban lévő quartzkristyálos órákból kéttenyérnyi kijelzők nőttek, melyek mögött bonyolult fedélzeti számítógép dolgozik. Kivéve a Toyotáknál, mert ott még mindig alapfelszereltség a quartzóra. A tradíciók, ugyebár...

A genfi autószalon sztárja idén a fedélzeti számítógép -- hasonlóképpen a múlt héten véget ért Mobile World Congresshez, ahol kis túlzással több autó volt kiállítva, mint okostelefon. Az autók és az okostelefonok összekapcsolása, a funkciók integrálása jó régóta foglalkoztatja mindkét iparágat, most pedig az Apple elhozta Genfbe a Szent Grált, ami CarPlay néven ölt testet és elvileg azt a célt szolgálja, hogy az okostelefonok nyújtotta képi, vagyis inkább felhasználói élmény az autók fedélzeti számítógépein is biztosítva legyen -- ám ez távolról sem jelenti azt, hogy ezeken az autókon, pontosabban a számítógépen iOS futna.

carplay.jpg

A CarPlay egyébként nem is annyira a vizualitásra, sokkal inkább a hanggal vezérelhető "asszisztensre" a Sirire épít majd, elég nyilvánvaló okokból: kár lenne a vezető figyelmét elvonni mindenféle csillivilli ikonokkal meg menükkel vezetés közben. Ezzel együtt is a CarPlay nem több, mint egyfajta kommunikációs protokoll, az pedig az autó gyártóján, valamint az autó fedélzeti számítógépén futó operációs rendszeren múlik, hogy a vezető használni tudja-e a funkciót.

És itt jön a képbe a BlackBerry, mely 2010-ben felvásárolta az autós fedélzeti rendszerek egyik legnagyobb szoftverbeszállítóját, a QNX-et, egyrészt mert a cég nyilván az autóiparban is meglátta a kitörési lehetőséget, másrészt meg mert a QNX pont jó alapot adott a világ legmodernebb, leghatékonyabb mobilos operációs rendszeréhez, a BlackBerry 10-hez. Paul Leroux, a QNX első embere már nyilatkozott is a CarPlay-jel kapcsolatban, kiemelve, hogy a platform természetesen támogatni fogja az Apple protokollját, már csak azért is, mert a QNX már régóta partnere az almás cégnek.

Más szóval a BlackBerry régóta partnere az Apple-nek, még akkor is, ha az okostelefon-piacon ez nem feltétlenül volt mindig így. És ha az új trendeket meglovagolva az autóipar hátán (is) kívánnak a továbbiakban növekedni, partnereknek is kell maradniuk.

Na végre, most már nem halok meg hülyén, legalábbis azzal a napjainkban rendkívül releváns kérdéssel kapcsolatban, hogy mégis hogyan kívánja pénzzé tenni a BlackBerry Messengert, illetve annak multiplatformos változatát, változatait a BlackBerry. A válasz tulajdonképpen pofonegyszerű, ahogy sejteni lehetett, reklámok jönnek majd a szolgáltatásba, cserébe az ingyen hanghívásért meg csevegőfunkcióért.

Mostantól már a hogyan kérdésre is van válasza a cégnek, elindult ugyanis a Beta Zone-ban a legújabb androidos BBM bétatesztje, aminek a célja éppen az új reklámmodell kipróbálása. A BlackBerry tervei szerint a reklámok kétféleképpen jelennek majd meg a BBM-ben, mindkettő a frissen bevezetett BBM Csatornák szolgáltatáshoz kötődik majd.

bbm_multiplatform2.jpg

Egyrészt szponzorált csatornameghívókat kaphatnak majd a felhasználók, másrészt szponzorált csatornaposztokat kapnak majd a BBM frissítések szekciójába. A targetálás egyelőre nyitott kérdés marad, hiszen a BlackBerry (egyelőre) nem tud annyit a felhasználóiról, mint a Google vagy éppen a Facebook, de elképzelhető, hogy ez a jövőben változni fog majd, vagy legalábbis az eddig választott csatornák alapján próbál tematikus körben ajánlani a rendszer.

A hirdetési modell bevezetésével láthatóan nem akar a felhasználók idegeire menni a BlackBerry, mivel a tervek szerint egy júzer egy hónapban legfeljebb három szponzorált meghívót kaphat majd, tehát nem kell attól tartani, hogy elárasztanak minket a reklámok. 

Tulajdonképpen a BlackBerry 10 operációs rendszer megjelenése óta folyamatosan (lét)kérdés, hogy a legnépszerűbb VoIP, illetve chatalkalmazások mikor lesznek elérhetők a platformra. Az már a kezdet kezdetén világossá vált, hogy lesz Skype, a chatprogramok közül ott a WhatsApp és persze a BlackBerry Messenger, de egy nagyon sokak által használt appra még most is várni kell, pedig régi BB OS-en már egy ideje elérhető.

Ez az app a Viber, melyet elképesztően sokan használnak Magyarországon, és amiről már mindenki lemondott, egészen a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.2.1-es verziójának megjelenéséig. És valóban, soha, egyetlen mobilos alkalmazás kapcsán sem jött még hozzánk annyi megkeresés és kérdés, mint a BB10-es Viber kapcsán -- mikor jelenik már meg, segítsünk az androidos változatot felheggeszteni a készülékre, honnan kell letölteni működő változatot és még sorolhatnám.

Szerencsére rövidesen eljöhet majd az idő, amikor még minimális szinten sem kell majd hekkelni, legalábbis ez derül ki egy hétvégi Twitter-bejegyzésből. A megfogalmazás sokat sejtető, a Vibernél azt írják, hogy a cég a BlackBerryvel karöltve "dolgozik a megoldáson", ami jó eséllyel azt jelenti, hogy az androidos Viber lesz átültetve BB10-re, és a programot a BlackBerry Worldből lehet majd elérni. Vagyis pont ugyanúgy fog működni az app, mint a Skype.

Mindegy, a lényeg, hogy valahogy működjön, és mielőbb működjön, mert a végén még kénytelen lesz így a világ áttérni a BBM használatára...

Címkék: viber bb10