A Mobile World Congress végére beindult a PR-gépezet a BlackBerrynél, és bár sokan talán inkább új készülékekkel kapcsolatos híreket vártak volna (türelem, rózsát terem), a kanadaiak ettől függetlenül az idei év, illetve az elmúlt évek egyik legnagyobb bejelentését szolgáltatták ma - nyilván nem véletlenül az MWC-re időzítve:

A BES mobilmenedzsment-platform bekerült a Microsoft Azure felhőszolgáltatás által kínált üzleti platformok, megoldások közé.

Aki esetleg annyira nem lenne képben, ez az egész felhős elgondolás abból indult ki, hogy a saját szerverek fenntartása, menedzselése, illetve az eszközpark folyamatos frissítése (vagyis minden, a szoftvert és hardvert érintő adminisztrációs és logisztikai vetület) költséges, a rugalmasan skálázható és konfigurálható, bérelhető szerverkapacitás a mai technológiával már sokkal kifizetődőbb, kellően gyors és nem utolsósorban biztonságos is.

azure_bes.jpg

A BlackBerrynek egyébként jó ideje létezik már felhős mobilmenedzsment-platformja, ez a BES12 Cloud, az Azure integráció azonban lehetővé teszi a Microsoft megoldását már használó cégek számára, hogy könnyedén, gyakorlatilag néhány kattintással üzembe állítsanak egy BlackBerry-alapú mobilmenedzsment-szervert. Ez a szerver a helyben telepített (vagy szakszóval on-premise) szerverek összes funkciójával rendelkezik, vagyis akár több tízezer licenc is ráaggatható, ha kellően nagy méretű cégről van szó. 

A cégek szerint egy BES12-szerver Azure-alapokon megfelelő gyakorlattal nagyjából 20 perc alatt felhúzható - a telepítési lépéseket ebben a blogbejegyzésben lehet követni. Az Azure-t használó szervezetek számára a két partnercég ígérete szerint a licencelés és a support is egyszerűbbé válik, vagyis inkább mondjuk úgy, nem lesz bonyolultabb, mint most (ami a BlackBerry megoldásait ismerve egyébként kifejezetten üdvözítőleg hat).

A BES12 szerver ezen a linken keresztül érhető el az Azure Marketplace-ről, a kísérletező kedvűek akár egy ingyenes szerverkörnyezetet is felhúzhatnak maguknak, hiszen mind a Microsoft, mind a BlackBerry nyújt ingyenes próbaidőszakot a megoldásaihoz.

A felhő jó. Mármint nem az a felhő, amiből az eső esik, hanem az, amibe az adatainkat feltöltjük, hogy aztán minden eszközünkről elérjük, meg megoszthassuk a családdal, munkatársakkal. Meg esetleg olyanokkal is, akikkel egyáltalán nem akarunk megosztani semmit, a személyes/céges adatainkról nem is beszélve.

A különféle felhőszolgáltatások meghekkelése ma már egyre gyümölcsözőbb eredményekkel kecsegtet, ami egyes iparágak számára nem túl meglepő módon komoly fejfájást jelent. De szerencsére már a kritikus biztonsági szintet megkövetelő cégeknek és szervezeteknek is van saját Dropboxuk, az egyik legígéretesebb ilyen kezdeményezést úgy hívják, hogy WatchDox. Az elismerésre méltó eredményekkel rendelkező startup mostanra megérett a felvásárlásra, a vevő pedig a üzleti mobilitás legrégebbi motorosának számító BlackBerry lett, mely a hírek szerint 150 millió dollárt fizetett a cégért.

A WatchDox több, hasznos biztonsági mechanizmussal egészíti ki a hagyományos felhős tárhely-szolgáltatásokat, így elsősorban adminisztrátori szinten szabályozható, hogy kik és hol férhetnek hozzá a tárolt állományokhoz, illetve mit csinálhatnak vele (pl. megtekintés, szerkesztés, másolás). A rendszer teljes Active Directory támogatást kínál, illetve integrálódik a szervezet azonosításkezelő-rendszerébe, vagyis akár csoportszintű engedélyek is kioszthatók az adott állományokra vonatkozóan és a többi és a többi. 

A BlackBerry a biztonságos távoli fájlkezelés terén rendelkezik már némi tapasztalattal, a BlackBerry Work Drives platformhoz azonban kötelező elem a BES10/BES12 infrastruktúra - azt egyelőre nem tudni, hogy a WathcDoxot is simán beintegrálják-e a multiplatformos vállalati MDM-szolgáltatás alá, vagy valami egészen más terve van vele a Chen-vezetésnek.

A megoldást egyébiránt mostanra a Fortune 1000 (nagyjából a világ 1000 legbefolyásosabb szervezete) listáról 150-en használják napi szinten, és különösen népszerű a hollywoodi filmstúdiók körében. Nem csoda, hiszen egyik stúdió sem akar úgy járni, mint tavaly év végén a Sony Pictures, melytől úgy ötven már megjelent és még megjelenés előtt álló film forgatókönyvét szerezték meg hackerek.

Via Geektime.

Ma délelőtt volt egy kis üzemzavar a Google háza táján, vagyis nem is olyan kicsi, hiszen gyakorlatilag a legtöbb Google-szolgáltatás letérdelt úgy fél órácskára. Voltak, akiket ez a leállás igen kellemetlenül érintett - például én is köztük voltam, amikor a BlackBerrym névjegytárát megnyitva a "No Contacts" felirat fogadott. Betegesen takarítom a névjegyzékemet (volt idő, amikor az volt az alapelvem, hogy 250 névnél több nem lehet benne, akik nem elég fontosak, kimaradnak és kész), de ez még számomra is túlzás.

contacts.jpg

Amikor a telefon újraindítása sem segített, kezdett gyanús lenni, hogy talán mégsem az én készülékemben van a hiba, és valóban, rövid kutakodás után kiderült, hogy a Google szolgáltatása szarakodik. A jelenség azért a maga módján kissé ijesztő, gondolj csak bele, ha vészhelyzetben kell éppen felhívni valakit, akinek nem emlékszel fejből a számára, netán egy zsíros üzletet buksz el azért, mert a fontos üzleti partner telefonszáma egyszercsak nyom nélkül elpárolog a telefonodról. 

Az eset ráadásul nem teljesen példa nélküli, szinte napi rendszerességgel jelennek meg azok a hírek, melyek valamilyen, felhőalapú szolgáltatást érintően leállásról, vagy valamilyen biztonsági paráról, netán adatvesztésről számolnak be. Vajon jobb lesz, ha ezekhez hozzászokunk, és betudjuk őket a felhőben élés kockázatának? Vagy duplikáljuk minden adatunkat, internetes fiókunkat? Mentsük újra a SIM-re a telefonszámokat? Hordjunk magunknál telefonkönyvet? Memorizáljunk?

Jobb lesz, ha te is tűnődsz a megoldáson, ha éppúgy a felhőben éled az életed, mint én...

Egyre többen vannak manapság, akik ilyen vagy olyan oknál fogva szeretik az adataikat valamilyen felhőszolgáltatásban tárolni, legyen szó a Dropboxról, a Box.net-ről vagy valamilyen gyártói megoldásról. A BlackBerry a BB10 megjelenésével egyidőben elérhetővé tett klienseket a fentebb említett két szolgáltatáshoz, most pedig újabb, nem kevésbé neves felhőalapú tárhely válik elérhetővé közvetlenül a telefonokról.

A Microsoft éppen nemrég égette meg magát a SkyDrive szolgáltatással, a termék elnevezése körül kialakult névhasználati hercehura folyományaként (ez biztos valami karmikus hatás, amiért a cég évekig szopatta a fél iparágat a "windows" szó használata miatt), így immár OneDrive néven szeli a felhőket a társaság. A OneDrive-ot eddig  a mobilos felhasználók közül leginkább Windows Phone-os készülékek tulajdonosai használták, de mostantól már a BB10-es készülékekkel rendelkezők is másolgathatják képeiket, dokumentumaikat, vagy bármilyen más telefonos tartalmukat a Microsoft felhőszolgáltatásába.

onedrive_download.jpg

Tegnap elérhetővé vált ugyanis a OneDrive BB10-es kliense, ami pont úgy működik, mint a Dropbox vagy a Box.net kliens, vagyis többek közt teljesen beintegrálódik a telefon fájlkezelőjébe a szolgáltatás. Maga az app túl sok opciót nem kínál, bejelentkezés után látható, hogy mennyi szabad hely van még a tárhelyen, beállítható, hogy fel akarjuk-e tölteni automatikusa a fotókat vagy videókat, illetve mobilhálózaton keresztül is meg kívánjuk-e ezt kísérelni (hacsak nincs temérdek gigabájtos internetcsomagod, ezt inkább ne kapcsold be).

A OneDrive kliens természetesen ingyenes, akárcsak a másik két felhős tárhelykezelő, a BlackBerry által fejlesztett alkalmazást letölthetitek a BlackBerry Worldből.

A Connect to OneDrive BB10-re letöltése.


Bónusz letöltés: Documents To Go

A OneDrive kliens megjelenésével egy időben elérhetővé vált a Documents To Go dokumentumkezelő- és szerkesztő alkalmazás BB10-es verziójának legfrissebb változata is. Az új verzió többek közt -- mily meglepő -- OneDrive szinkronizációt, valamint Microsoft Sharepoint kompatibilitást hozott, de van még egy tonnányi hasznos és kevésbé hasznos újítás, ami miatt mindenképpen érdemes frissíteni.

A Documents To Go letöltése.

Bármennyire is arra utalhat a cím, ennek a posztnak semmi köze a borongós őszi időjáráshoz, felhőszolgáltatások (cloud) alatt nagy vonalakban olyan informatikai megoldásokat értenek újabban, melyeket valamilyen távoli háttérrendszer üzemeltet, részben, vagy teljes egészében felszabadítva a hardver erőforrásait. A mobiloknál jellemzően a felhőalapú tárhelyek örvendenek nagy népszerűségnek manapság, de persze ne feledjük, hogy a mobilos cloud életre hívója éppen a RIM volt, amikor a BlackBerry-infrastruktúrát megalkotta.

A jól ismert tárhelyszolgáltatások a hírek szerint a BlackBerry 10-en is ott lesznek, annak ellenére, hogy a telefonok beépített memóriájának mérete alighanem bőségesen elegendő lesz több ezer kép, vagy temérdek videó tárolására. Persze a felhőalapú háttértárak nem csupán egyszerű tárhelybővítőként funkcionálnak, hiszen a mobilról - akár automatikusan - feltöltött állományokat a segítségükkel máshonnan (például egy PC-ről) is elérhetjük, megoszthatjuk másokkal, szóval az egész egy nagyon praktikus kezdeményezés, amit egyébként az utóbbi időben éppen a BlackBerrykkel lehet a leginkább korlátosan elérni.

boxnet_bb10.jpg

A BlackBerry 10 azonban már rendszerszinten integrálja a fájlmegosztást olyan cloud-szolgáltatásokkal, mint a Box.net, vagy a DropBox -- előbbiről már képernyőmentések is készültek, utóbbival kapcsolatban egyelőre nagy a csend, de tűzhöz közel álló források szerint biztosan megérkezik a DropBox-kliens az új platformra.

Persze az sem kizárt, hogy a RIM-nek lesz egy saját cloud tárhelye a már meglévő, vagy megújuló felhőalapú szolgáltatások kiegészítéseként, ami több tíz gigabájtnyi szabad területet kínál fotóknak, videóknak vagy bármilyen dokumentumnak.

Via BerryReview.

süti beállítások módosítása