A felhő jó. Mármint nem az a felhő, amiből az eső esik, hanem az, amibe az adatainkat feltöltjük, hogy aztán minden eszközünkről elérjük, meg megoszthassuk a családdal, munkatársakkal. Meg esetleg olyanokkal is, akikkel egyáltalán nem akarunk megosztani semmit, a személyes/céges adatainkról nem is beszélve.

A különféle felhőszolgáltatások meghekkelése ma már egyre gyümölcsözőbb eredményekkel kecsegtet, ami egyes iparágak számára nem túl meglepő módon komoly fejfájást jelent. De szerencsére már a kritikus biztonsági szintet megkövetelő cégeknek és szervezeteknek is van saját Dropboxuk, az egyik legígéretesebb ilyen kezdeményezést úgy hívják, hogy WatchDox. Az elismerésre méltó eredményekkel rendelkező startup mostanra megérett a felvásárlásra, a vevő pedig a üzleti mobilitás legrégebbi motorosának számító BlackBerry lett, mely a hírek szerint 150 millió dollárt fizetett a cégért.

A WatchDox több, hasznos biztonsági mechanizmussal egészíti ki a hagyományos felhős tárhely-szolgáltatásokat, így elsősorban adminisztrátori szinten szabályozható, hogy kik és hol férhetnek hozzá a tárolt állományokhoz, illetve mit csinálhatnak vele (pl. megtekintés, szerkesztés, másolás). A rendszer teljes Active Directory támogatást kínál, illetve integrálódik a szervezet azonosításkezelő-rendszerébe, vagyis akár csoportszintű engedélyek is kioszthatók az adott állományokra vonatkozóan és a többi és a többi. 

A BlackBerry a biztonságos távoli fájlkezelés terén rendelkezik már némi tapasztalattal, a BlackBerry Work Drives platformhoz azonban kötelező elem a BES10/BES12 infrastruktúra - azt egyelőre nem tudni, hogy a WathcDoxot is simán beintegrálják-e a multiplatformos vállalati MDM-szolgáltatás alá, vagy valami egészen más terve van vele a Chen-vezetésnek.

A megoldást egyébiránt mostanra a Fortune 1000 (nagyjából a világ 1000 legbefolyásosabb szervezete) listáról 150-en használják napi szinten, és különösen népszerű a hollywoodi filmstúdiók körében. Nem csoda, hiszen egyik stúdió sem akar úgy járni, mint tavaly év végén a Sony Pictures, melytől úgy ötven már megjelent és még megjelenés előtt álló film forgatókönyvét szerezték meg hackerek.

Via Geektime.

Egy okostelefonon ma már kis túlzással annyiféle állományt tárolunk, mint egy számítógépen, éppen ezért nem mindegy, hogyan próbálunk ezek közt kiigazodni, illetve ehhez milyen segítséget kapunk a rendszertől gyárilag. A BlackBerry 10-hez hasonlóan QNX alapokra építkező PlayBook nem jeleskedett különösképpen ezen a téren, az új BlackBerryk azonban szerencsére egy minden eddiginél jobban használható fájlmenedzsert kapnak majd.

filemanager1.jpg

A kiszivárgott képeken látható alkalmazás a PC-hez hasonlóan különféle mappákban tárolja a képeket, videókat, dokumentumokat és egyebeket, ezeket különböző nézetek szerint lehet majd sorba rendezni, plusz egy műveletet több elemmel is végre lehet hajtani, ahogy az minden magára valamit is adó fájlkezelőnél teljesen magától értetődik.

filemanager2.jpg

Nem annyira alap viszont a tömörítés támogatása gyárilag, valamint a Dropbox-integráció, amihez semmiféle telepítővel nem kell szüttyögni, hiszen a program ott lesz minden BB10-es készüléken, amikor kivesszük a dobozból. A legnépszerűbb felhős tárhely mellett lesz gyári támogatás a box.net-hez, és minden bizonnyal a rendszer utólag telepített appokat (pl. SugarSync) is képes lesz beépíteni ebbe a menübe.

A Box és Dropbox funkciókban az a legjobb, hogy a BB10 fájlkezelője ezeket az online felületeket egy az egyben úgy kezeli, mintha a telefonon lévő tárhelyhez tartoznának -- hasonlóan ahhoz, amikor egy PC több meghajtót rendel hozzá egy merevlemezhez. Persze az ide helyezett fájlok valójában aztán nem a telefonra, hanem az internetes tárhelyre, vagy divatos szóval a felhőbe kerülnek.

Via BB10Belive.

Bármennyire is arra utalhat a cím, ennek a posztnak semmi köze a borongós őszi időjáráshoz, felhőszolgáltatások (cloud) alatt nagy vonalakban olyan informatikai megoldásokat értenek újabban, melyeket valamilyen távoli háttérrendszer üzemeltet, részben, vagy teljes egészében felszabadítva a hardver erőforrásait. A mobiloknál jellemzően a felhőalapú tárhelyek örvendenek nagy népszerűségnek manapság, de persze ne feledjük, hogy a mobilos cloud életre hívója éppen a RIM volt, amikor a BlackBerry-infrastruktúrát megalkotta.

A jól ismert tárhelyszolgáltatások a hírek szerint a BlackBerry 10-en is ott lesznek, annak ellenére, hogy a telefonok beépített memóriájának mérete alighanem bőségesen elegendő lesz több ezer kép, vagy temérdek videó tárolására. Persze a felhőalapú háttértárak nem csupán egyszerű tárhelybővítőként funkcionálnak, hiszen a mobilról - akár automatikusan - feltöltött állományokat a segítségükkel máshonnan (például egy PC-ről) is elérhetjük, megoszthatjuk másokkal, szóval az egész egy nagyon praktikus kezdeményezés, amit egyébként az utóbbi időben éppen a BlackBerrykkel lehet a leginkább korlátosan elérni.

boxnet_bb10.jpg

A BlackBerry 10 azonban már rendszerszinten integrálja a fájlmegosztást olyan cloud-szolgáltatásokkal, mint a Box.net, vagy a DropBox -- előbbiről már képernyőmentések is készültek, utóbbival kapcsolatban egyelőre nagy a csend, de tűzhöz közel álló források szerint biztosan megérkezik a DropBox-kliens az új platformra.

Persze az sem kizárt, hogy a RIM-nek lesz egy saját cloud tárhelye a már meglévő, vagy megújuló felhőalapú szolgáltatások kiegészítéseként, ami több tíz gigabájtnyi szabad területet kínál fotóknak, videóknak vagy bármilyen dokumentumnak.

Via BerryReview.

süti beállítások módosítása