Az utóbbi hónapokban alighanem többetekben is felmerültek kérdések a BlackBerry működését, stratégiáját és a merre továbbot illetően -- olyan kérdések ezek, melyeket mindenki szívesen feltenne egy illetékes vezetőnek, már ha lenne rá alkalom.

Szerencsére a Mobilarénának most volt rá alkalma a Las Vegas-i CES-en, ahol a BlackBerry szerdai sajtórendezvényét követően maga Marty Beard, a cég operatív vezérigazgató-helyettese (gyakorlatilag a második ember John Chen után) adott interjút. Amellett, hogy Bocháék eleve történelmet csináltak ezzel az interjúval (kudos!), mindenkinek érdemes meghallgatni a tagot, akit kicsit is érdekel a cég, vagy az az iparág, amiben motoroznak.

A feliratozott beszélgetésen többek közt szóba kerül az európai hadszíntér, a dolgok internete, az okosórák, illetve az új készülékek is, és persze Beard egy jó felsővezetőhöz illően ügyesen bullshitel, de azért a szavak mögött egy nagyon is eltökélt stratégia rajzolódik ki a számomra. 

Via Mobilaréna.

A napokban zajlik Las Vegasban a Consumer Electronics Show, vagyis a CES, ahol a mosógépektől kezdve az okosautókon át az okostelefonokig bezárólag minden megfordul, aminek csak a nevébe bele lehet súvasztani az "okos" szót. Tegnap volt BlackBerry esemény is, okos John Chennel, amin a BerryBlog is ott volt, valahogy így:

ces_redpassport.jpg

A képért örök hála Bochának és Bognak, vagyis a Mobilaréna két minden hájjal megkent nehézfiújának, akik ténylegesen ki is jutottak a kiállításra -- egyébként éppen a BlackBerry jóvoltából.

...Hamarosan lesz majd videós riportjuk is arról, mit láttak és hallottak Vegasban.

Javában zajlik még a CES Las Vegasban, ahol tegnap, magyar idő szerint késő délután volt a BlackBerry sajtókonferenciája. Leginkább a QNX és a "dolgok internete" volt a téma, de azért volt valamivel könnyebben emészthető bejelentés, nem is egy. Például, hogy hamarosan majd az óráddal is tudsz BBM-ezni.

Természetesen erre nem alkalmas akármilyen óra, hanem az egyre népszerűbb, és egyre jobban (és többre) használható okosórákból kell majd vásárolnod egyet, azok közül is egy olyant, ami az Android kifejezetten viselhető eszközökre optimalizált leágazásával, az Android Wear-rel kompatibilis. Mint például a lenti képen látható Moto 360.

moto360_bbm.jpg

És hogy mit is lehet csinálni egy okostelefonon futó BBM-mel? Például:

  • üzeneteket olvasni
  • meghívókat visszaigazolni
  • üzenetek közt keresni
  • üzenetekre válaszolni (diktálással)

A BlackBerry szerint az egészben az a legnagyobb jóság, hogy mindehhez elő sem kell venni a telefont, hiszen a BBM mindvégig ott van a csuklódon. Mondjuk én nem nagyon látom magam előtt, amint az órámnak beszélve diktálom a BBM-üzeneteket, sőt, ami azt illeti nagyjából azóta nincs órám, mióta mobilom van, de ez legyen az én bajom ugyebár.

Arról amúgy továbbra is mélyen hallgat a BlackBerry, hogy lesz-e BB10-es okosóra, de gyanítom, hogy egy darabig még nem, pedig valamelyik menő, üzleties vonulatú óragyártóval összeállva szerintem elég killer termékeket tudnának letenni az asztalra.

Az Android Wear-re fejlesztett BBM az év elején jelenhet meg.

Via Inside BlackBerry.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a vezeték nélküli töltés a mobilipar egyik leginkább túlértékelt területe, ez azonban mit sem változtat azon, hogy - alighanem azért, mert a technológia maga tényleg cool egyébként - több cég és érdekcsoport is igyekszik a zászlóvivőjévé válni. Idén talán tisztul majd kicsit a kép, mivel a három fő szekértáborból kettő egy tegnapi bejelentés szerint összeborul.

qi.jpg

Az Alliance for Wireless Power és a Power Matters Alliance által létrehozott új érdekcsoport valamikor idén év közepén jön majd létre, egy várhatóan sokkal eladhatóbb névvel -- csak hogy újult erővel ugorjon a Qi töltőket gründoló Wireless Power Consotrium nyakának. A BlackBerry szempontjából ez legfeljebb azért lehet érdekes, mert a BlackBerry Z30 egy tengerentúli típusa ezt a vezeték nélküli töltési szabványt támogatja, illetve elvileg a Classic egyes típusaiba is ilyen indukciós töltő rendszer kerül.

A három (pontosabban most már kettő) szemben álló csoport technológiája természetesen nem átjárható, szóval a vezeték nélküli töltési technológia mielőbbi elterjedése érdekében nagyon nem ártana most már, ha születne egy mindenki által elfogadott szabvány erre a célra. Addig meg ott vannak a vezetékes cuccok, vagy az az újdonsült Classic-tulajdonos, aki igazán elegáns töltési megoldást szeretne magának, addig is választhat gyári dokkolót a telefonjához.

Via HWSW.

Az alábbi fotót Márk küldte át Facebookon, aminek két okból is nagyon örülök. Egyrészt megtudtam, hogy létezik egy Kay Morgan nevű belga fotómodell (akit érdekel a portfóliója, megnézheti a weboldalát, illetve a Facebook-oldalát)...

kaymorgan.jpg

...másrészt végre megint posztolhatok magukat a BlackBerryjükkel szelfiző nőkről. Ezer hála érte a beküldőnek!

Címkék: celeb blackberry

Szerinted a BlackBerry elavult? Na és a 2015-ös Audi TT? Pedig mindkettőn ugyanaz a szoftver fut.

A QNX nevű operációs rendszer neve alighanem jóval kevesebbek számára cseng olyan ismerősen, mint a Windows, vagy akár az Android/iOS, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne eszközök tízmillióiban ott a motorháztető alatt - és ezt most akár lehet a szó legszorosabb értelmében is érteni.

Az egykoron kifejezetten kritikus rendszerek (az angol ezt hívja mission criticalnak), úgy mint például atomerőművek vezérlésére fejlesztett rendszerről, illetve az azt fejlesztő cégről viszonylag kevesen tudják, hogy a BlackBerry 2010-ben szőröstül-bőröstül felvásárolta, majd ez az rendszer lett az újabb BlackBerryken futó BlackBerry 10 mobilos operációs rendszer alapja is.

tt_virtual_cockpit.jpg

Most pedig arról adott ki közlemény a Las Vegas-i CES alkalmával a QNX, hogy immár 50 millió autó fedélzeti rendszere használja a megoldást, ezzel a BlackBerry tulajdonában lévő OS piaci részesedése 50 százalék feletti. A QNX-et, illetve a QNX Neutrinót ma megközelítőleg 40 autógyártó, illetve fedélzeti szórakoztatóelektronikai cuccokat gyártó cég építi be különféle járműveibe vagy megoldásaiba.

Így például a 2015-ös Audi TT virtuális műszerfalát (lásd fent), illetve a Mercedes-Benz S-osztály kupéban található szórakoztatóelektronikai központot is a QNX hajtja meg, de nemrég váltott Microsoftról QNX-re a Ford, illetve Volkswagen és az LG is éppen a CES-en jelentette be, hogy partneri megállapodást köt a kanadaiakkal.

A QNX partnerkörébe a fentieken túl olyan autóipari "senkiháziak" tartoznak még, mint a BMW, a Chrysler, a Honda, a Jaguar, a Porsche vagy éppen a Toyota. Vagyis komoly esély van rá, hogy ha ebben az évtizedben veszel új autót, akkor abban is ott lesz valamilyen formában egy kicsike BlackBerry.

süti beállítások módosítása