Nemrég a BlackBerry elszenvedte eddigi talán legfájóbb veszteségét, egyben a márka egyik legnagyobb (ha nem is feltétlenül önszántából) rajongóját: Barack Obamát. Az Egyesült Államok elnöke maga beszélt a BlackBerry-korszak végéről a Tonight Show múlt heti adásában, ahol arról is szó volt, most mivel kénytelen beérni a BlackBerryje helyett. 

A fenti videóban mindenesetre az nem hangzik el, hogy milyen márkájú okostelefont kapott az elnök, aki viccesen megjegyzi, hogy egy ideje már ő volt szinte az egyetlen ember a Fehér Házban, aki BlackBerryt használt, és a telefon ikonikus csipeszes bőrtokja annyira hozzánőtt, hogy talán még ma is ott fityeg az övén. 

Bár a sztori kicsengése kétségtelenül kedvezőtlen fejlemény a BlackBerry számára, Obama azért azt is elárulta, hogy az új telefonja hiába menő, gyakorlatilag semmire sem használható. A biztonsági szolgálat ugyanis annyira lekorlátozta a funkciókat, hogy szinte csak telefonhívásokra alkalmas a meg nem nevezett eszköz.

Hogy akkor mégis mit nyert a cserével az elnök, vagy ahogy rövidítik, POTUS, az nem teljesen világos, lehet, hogy szimplán csak így készül a mandátumának lejártát követő kispolgári életre, és (újra) meg kell tanulnia bizonyos, az életvitelhez tartozó alapvető folyamatokat, mint például az ATM-es készpénzfelvétel, a liftek önálló kezelése vagy éppen a full érintős okostelefonok működése.

Via BlackBerryCentral.

Címkék: blackberry obama
süti beállítások módosítása