Na jó, most már tényleg úgy fest, hogy senki, értsd SENKI nem tudja megkerülni azt, hogy valamilyen formában, legalább részleteiben lemásolja az iPhone formatervét - hol a kis lekerekítések, hol a hátlap, hol konkrétan az egész telefon olyan egy-egy modellnél, mintha csak az Apple mobiljának szakasztott mása lenne. Márpedig nagyon úgy fest, hogy ebbe a sorba most szépen beáll majd a BlackBerry is, lásd a lenti, állítólag hivatalosnak tekinthető render részletet a kanadaiak következő nyomógombos androidos újdonságáról, a Rome kódnevű okostelefonról.

rome_also_leak.jpg

Ez egyébként persze nem feltétlenül baj, ha tényleg így fog kinézni a Rome, akkor az egyik legszebb BlackBerryvel lesz dolgunk (bár ez nyilván nézőpont kérdése, van akinek a Porsche Design vonal jobban bejön), ami amellett, hogy szép lesz, legalább két fontos újdonságot is bevezet a termékkínálatba. Ebből az egyik a szóközbillentyűbe rejtett ujjlenyomat-azonosító, a másik az USB-C csatlakozó.

Mondjuk a biometrikus azonosítással kapcsolatos véleményem továbbra sem változott, azaz ez a funkció inkább kényelmi célt szolgál, de ettől még belátom, hogy a felhasználók 95%-ának ennyi bőven elég. Az USB-C csatlakozóval sem fogja megváltani a világot a BlackBerry, de tény, hogy az új generációs csati használata szintén valamelyest kényelmesebb lehet, mint a hagyományos microUSB-nek a dugdosása.

És ha már a stílusjegyek másolásával kezdtem, azt azért végezetül hozzátenném, hogy a Rome (vagy nevezzék majd bárhogy) így is a legkülönlegesebb okostelefonok egyike lehet majd, hiszen manapság meglehetősen kevés mobilnak van fix QWERTY billentyűzete (csak elhitették veled, hogy nincs rá szükséged, valójában de). Ami egyébként valószínűleg ugyanolyan kapacitív érintőfelület lesz, mint a Passport vagy a PRIV gombsora.

Persze aztán az is lehet, hogy az egész egy nagy átverés, és a BlackBerry semmi hasonlót nem fog piacra dobni, sőt, már igazából nem is létezik a cég, csak olykor megjelennek a médiában mindenféle híresztelések róla, nagyjából mint Fidel Castroról. Talán igen, talán nem.

Via BerryFlow BBM (C00035FB2).

süti beállítások módosítása