Kissé kurtán-furcsán sült el tegnap a TCL műhelyében készülő első nyomógombos BlackBerry bemutatója Las Vegasban a CES-en, hiszen nagy csinnadratta helyett gyakorlatilag annyi történt, hogy néhány kiválasztott megfogdoshatta az állítólag nem is létező Mercury kódnevet viselő QWERTY-s BlackBerryt és eltölthetett vele néhány kellemes percet (ó, hogy szakadna rájuk az ég!!!). Azért ez is több a semminél persze, és éppen elég is volt ahhoz, hogy ne csak azok vonják fel a szemöldöküket az internetre kikerült videók és képek láttán, akiknek mond valamit az a név, hogy BlackBerry.

A bemutató egyik, számomra legfontosabb tanulsága, hogy a Mercury létezik, azaz minden esély megvan arra, hogy idén év elején kapunk egy patent QWERTY-s androidos mobilt, ami kicsit a Passport Silver Edition, kicsit a Classic szerelemgyerekének tűnhet, és került bele egy csipetnyi Lumia is (a lekerekített szélek miatt). A bemutatott készülék hangsúlyozottan prototípus, szóval egyáltalán nem biztos, hogy a végleges modell is pont így fog kinézni, de a fő irányvonalak és funkciók körvonalazódni látszanak. Ez alapján van:

  • 35 gombos fizikai QWERTY gombsor, hármas funkcióval:
    • Szövegbevitel
    • Touchpad
    • Ujjlenyomat-szkenner a szóközgombban
  • Részben fém, részben műanyag burkolat, BlackBerry logóval a hátlapon
  • A nagyobb, 5,5 hüvelykes okostelefonokkal nagyjából megegyező méret (szinte pontosan olyan magas a képek alapján a telefon, mint a DTEK60)
  • USB Type-C töltő- és szinkroncsatlakozó
  • Sztereó hangszóró
  • Jackdugó

Akik kézbe foghatták a Mercuryt, egyöntetűen kiemelték a készülék minőségét, illetve a fizikai billentyűzet adta különleges formát, megjelenést, ami mindenképpen jó jel, különösen mivel nem feltétlenül BlackBerry-hívőktől származnak ezek a vélemények.

A TCL azért a részleteket igyekezett elrejteni a nagyérdemű elől, így a hardver specifikációiról a látottakon kívül semmit nem árultak el a megjelenő bloggereknek és újságíróknak, de csak azért, hogy maradjon még mit elmondani a február végén kezdődő Mobile World Congress idején, ahol várhatóan közlik majd az árat, a megjelenés idejét, és a készülék végleges nevét is, ami ezek alapján szinte biztosan nem DTEK70 lesz (talán ez nem is akkora nagy baj).

Az első kipróbálós videókat lásd alul, és persze mindenképpen szavazzatok a videók alatt!

süti beállítások módosítása