Tegnap két érdekes poszt is megjelent a BlackBerry hivatalos blogján, mindkettő bizonyos készülékek, illetve rendszerek támogatásával foglalkozik, ami ebben az iparágban rendszerint kritikus szempont szokott lenni. Miután a BlackBerry 2015-ben áttért az Android operációs rendszer használatára, sok minden megváltozott, az első androidos modell, a PRIV, mely egyben a BlackBerry utolsó, saját maga által, házon belül tervezett okostelefonja volt, most nyugdíjba vonul, már ami a havi biztonsági frissítéseket illeti. 

Kétségtelen, hogy ezt a hírt meglehetősen nehéz megemészteni azoknak, akik elég tekintélyes összegeket fizettek anno a PRIV-ért, bár tény, hogy a bejelentés nem volt minden előzmény nélküli. Egyrészt a PRIV kapcsán korábban kerek-perec kijelentette a BlackBerry, hogy nem kapja meg az Android 7-es verziót, másrészt a cég félig-meddig hivatalosan utalt rá, hogy a biztonsági frissítések a készülék megjelenését követő két évben biztosítottak az androidos modellekre. 

priv_update.jpg

A BlackBerry illetékese, Alex Thurber az Inside BlackBerryn megjelent blogposztban hosszasan fogadkozik, hogy a PRIV-ek a havi patchek nélkül is szuperbiztonságos mobilok -- tény és való, hogy eddig még egyetlen androidos BlackBerryt sem sikerült feltörnie dokumentáltan senkinek. Másrészt az is tény, hogy a PRIV egy több mint kétéves modell, ami egyébként abban az esetben nem lenne önmagában probléma, ha a rendszert saját maga fejlesztené a BlackBerry (lásd BB10 vagy BBOS). Csakhogy a core fejlesztés a Google kezében van, ők pedig nem adják ingyen a patcheket, nem véletlen, hogy gyakorlatilag egyetlen olyan androidos csúcstelefon sincs a piacon, mely két év elteltével bármilyen frissítést kapna. Persze el lehet merengeni azon, hogy mi lett volna, ha a PRIV egy tízmillió számra eladott sikertelefon lett volna, de sajnos nem így alakult -- tippre akkor sem lett volna jobb a helyzet.

Thurber egyszersmind azt is bejelenti a blogposztban, hogy hamarosan termékcsere program indul a gyártópartner, BlackBerry Mobile bevonásával, magyarul ha valaki a régi PRIV-jét lecserélné egy újabb, továbbra is támogatott típusra, valamilyen kedvezménnyel teheti majd ezt meg. A program részletei egyelőre homályosak, nem lennék meglepve, ha ez a lehetőség csak a nagyobb piacokon lenne nyitva a vásárlók előtt.

És akkor ami mindennek igazi kontrasztot ad: a BlackBerry ugyanazon a napon bejelentette, hogy további két évig támogatja a BB10 és BBOS rendszereket, vagyis azt a két OS-t, melyet házon belül, saját maga fejlesztett, fejleszt. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy a cég csak azokért a szolgáltatásokért és funkciókért vállal bármilyen felelősséget, melyet még saját kezében tart, vagyis a jelenség, miszerint a külső fejlesztők fokozatosan kihátrálnak a BB10 (pláne a BBOS) támogatása mögül, létezik és egyre inkább jellemző.

Érdekesség, hogy ez a blogposzt is említi a csereprogramot, vagyis a BB10-es készülékek tulajdonosai is becserélhetik majd régi mobiljukat egy új, BlackBerry Mobile androidos eszközre. Meg persze dönthetnek úgy is, hogy használják a telefont a végsőkig, majd kiteszik a vitrinbe egy olyan korszak mementójának, mely még nem a kétpólusú okostelefon-világrendről szólt.

Via Inside BlackBerry.

süti beállítások módosítása