Lassan végképp történelem lesz, hogy a BlackBerrynek négy évvel ezelőtt megjelent egy tabletje PlayBook néven, mely akár az egész tabletpiacot is fenekestül felforgathatta volna teljesen forradalmi koncepciójával, ám végül akkora bukás lett, mint egy ház, mit ház, felhőkarcoló. Mert ugyan kinek kéne a BlackBerrytől bármi, amin nincsenek nyomógombok? És még e-mail kliens sincs rajta? Hát hülyék ezek?

A kanadaiak a bukás óta lapítanak tabletfronton, illetve mégsem, mivel a nemrég piacra került Passport már majdnem tablet, de legalábbis rám néha elég furcsán néznek, amikor a fülemhez emelem, hogy telefonáljak vele. És hát ott van a Passporton is a fizikai gombsor, méghozzá nem is akármilyen: érintésérzékeny, azaz tapipadként is lehet használni.

Ezt tekintette kiindulási pontnak egy grafikus tervező, aki megálmodta a WorkBook nevű koncepciót, mely lényegében egy fizikai nyomógombokkal ellátott tablet, és ha ez még nem lenne elég, a nyomógombokon lévő felirat változtatható, vagyis maga a nyomógomb (de legalábbis a space) egy kis kijelző is egyben. Ezen a ponton nyilván látszik, hogy grafikussal van dolgunk, akinek köze nincs a mérnöki megvalósításhoz, bár ha valaki két évvel ezelőtt elém teszi a Passport koncepcióját, valószínűleg róla is hasonlókat gondoltam volna magamban, mint most erről a fószerről.

Az viszont vitathatatlan. hogy ha lenne QWERTY-s tablet (nem lesz), akkor annak valami ilyennek kellene lennie, és természetesen a BlackBerrynek kéne megcsinálnia. 

Via N4BB.

A szerdáról csütörtökre átnyúló minszki tárgyalásmaraton embert- és technikát próbáló folyamat volt, aminek néhány, a helyszínen tartózkodó újságírónak hála a legmélyebb kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhet a nagyközönség. François Hollande, Angela Merkel, Petro Porosenko és Vlagyimir Putyin közt zajló zárt ajtós egyeztetéseket több tucatnyi újságíró követte feszült figyelemmel, és a feszültséget és fáradtságot itt tessék a lehető legkomolyabban venni, hiszen volt olyan tudósító, akit a helyszínről kellett kórházba szállítani kimerültség miatt.

merkel_nevet.jpg

Ilyen helyzetben nem csoda, hogy akárhányszor csak kinyílik a tárgyalóterem ajtaja, és megjelenik a színen egy politikus egy emberként pattan fel a hírre éhes újságírófalka. A beszámolók szerint a legnagyobb csődületet maga Angela Merkel okozta, aki a 16 órás tárgyalás vége felé feltűnt az ajtóban, ám hamar kiderült, hogy 

a kancellár asszonynak egyszerűen csak lemerült a mobilja, és kért egy töltőt az asszisztensektől.

Merkelnek amúgy köztudomásúlag BlackBerryje van, és a jelek szerint vagy túl sokat szókirakózott rajta a tárgyalás alatt, vagy eleve nem volt feltöltve, mindenesetre ebből is látszik, hogy egyetlen XXI. századi csúcstalálkozót sem lehet lenyomni egy (lehetőleg működőképes) BlackBerry nélkül.

Via RT.com

Kösz a tippet Apinak!

Tegnap újabb bétaverziót adott ki a BlackBerry a multiplatformos chat- voip- és közösségi média kliensből, a BlackBerry Messengerből, vagyis a BBM-ből, melybe ezúttal olyan, rég várt funkciók kerülnek be, melyet elsősorban a különböző csoportokban kommunikáló chatelők hiányoltak.

bbm.jpg

Az új bétában (a kiadott verzió a 10.7-es számozás fogja viselni) így megjelent a csoportokon belüli chateknél a képmegosztás lehetősége, így már nem csak a csoportokba feltöltött képek alatt lehet diskurálgatni egyfajta fórumtopikként, hanem a csevegőfolyamba is bevághat bárki bármikor egy képet.

Változik majd a fájlküldés is, így a jó öreg "R" és "D" jelzések, vagyis az olvasott és kézbesített státuszt jelző kis ikon már a fájlok küldése után is megjelenik majd - nem mintha egyébként nem látnád, hogy átment az állomány a másik készülékre.

Az új BBM megjelenése valószínűleg heteken belül várható, erős a gyanúm, hogy valamikor a jövő héten, a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziójának megjelenése környékén debütál az új verzió.

És ha már BBM, akkor szavazzatok!

 

Címkék: teszt beta bbm

Ezzel a sokat mondó felirattal ellátott kártyával jött ma rejtélyes csomag a Szamos Marcipán műhelyéből. Nem tudom, ki küldte, a nyomozás jelenleg is folyamatban, addig is mindenki gyanús. Igen, te is ott. Meg te, abban a fekete keretes szemüvegben. És téged is szemmel tartalak, te kis copfos!...

torta.jpg

...ne vigyorogj, azt hiszed nem jövök rá, hogy te voltál? Te még nem tudod, amit én! Hahahahahaaa!...

Címkék: torta berryblog

A Bush család lassan annyira áhatja az amerikai politikát, mint a Kennedy, előbb az idősebb, majd a fiatalabb George W. Bush került elnöki pozícióba, és nem teljesen kizárt, hogy lesz még egy Bush-klánba tartozó elnöke az Egyesült Államoknak, aki Barack Obama után, 2016-ban költözhet be a Fehér Házba. Ő Jeb Bush, Florida egykori kormányzója, akiből most republikánus elnökjelölt lehet.

bush_obama.jpg

Politikai pártállástól függetlenül az már most bizonyos, hogy ha a legifjabb Bush váltja Obamát az elnöki poszton, akkor újabb BlackBerry-függő elnöke lehet az USA-nak. Vagy legalábbis egykor biztosan durva dózisban tolta a BlackBerry nevű drogot, erről árulkodik az a több ezer e-mailt tartalmazó gyűjtemény, amit most a transzparencia jegyében - nyilvánvalóan már a kampány előszeleként - nyilvánosságra hoztak. Ezeket az e-maileket Bush a BlackBerryjéről küldte a floridai stábnak és a helyi lakosoknak, akik mindenféle ügyes-bajos dolgokkal keresték meg őt kormányzói hivatali ideje (1999-től 2007-ig) alatt.

Bush-hoz abban az időben saját bevallása szerint szinte hozzá volt nőve a BlackBerryje, egy átlagos héten legalább 30 órán keresztül levelezgetett a készülékével, ezt a teljesítményt pedig hiába telt el azóta sok idő, ma is csak egy QWERTY-s készülékkel lehet hozni, már ha Bush az új kor szellemének megfelelően nem like-okkal, vagy Viberen küldött cuki kis matricákkal kommunikál.

Attól tartok amúgy, ha elnök lesz belőle (őszintén szólva fogalmam nincs, az mennyire lesz jó Amerikának), erősen korlátozni fogják, mire használhatja majd a telefonját, legyen akármilyen típusú készülék a zsebében. És a levelezését meg aztán végképp nem hozhatja majd nyilvánosságra.

Via CTV News.

Bár a hónap elején végre elindult, nem mondhatni, hogy teljesen olajozottan működik a Telekom vadonatúj BlackBerry NET szolgáltatása a 4G-képes BlackBerry készülékeken. Noha az új tarifák sikerrel megnyitották az utat a 3G-nél lényegesen gyorsabb, és ami talán még ennél is fontosabb, nagyobb területen elérhető szolgáltatáshoz, többen jeleztétek, hogy a készüléketek véletlenszerű időközönként eldobja az adatkapcsolatot.

networks_conn.jpg

A parajelenséget onnan lehet felismerni, hogy a készülék a térerő-ikon mellett csak a 4g jelet jeleníti meg, a kis stilizált BlackBerry-logót (ami igazából nem BlackBerry logó, csak hasonlít rá) viszont nem. A hiba leginkább akkor szokott jelentkezni, ha Wi-Fi-ről lecsatlakozik a telefon, és átáll az adatkapcsolati módra, ám hangsúlyozottan akkor is csak az esetek egy kis részében. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ez a jelenség minden 4G-s BlackBerryt érint-e, vagy csak egyes típusokat.

Szerencsére a hiba viszonylag könnyen orvosolható, a készülék újraregisztrálásával a hálózaton, amihez nem kell az egész telefont újraindítani, elég ha aktiválod a repülőgépes üzemmódot, vagy kikapcsolod a mobilhálózatot, majd azonnal visszakapcsolod. A problémáról már a Telekom és a BlackBerry is tud, úgyhogy remélhetőleg hamarosan érkezik egy kevésbé kézi vezérlésű megoldás is.

süti beállítások módosítása