Nem is emlékszem valójában, mikor volt utoljára olyan, hogy a média, valamint a tőzsde bizakodással várta volna, mit mutat a BlackBerry a közeljövőben. Az elmúlt két-három évet egyértelműen a negatív hozzáállás dominálta, lényegében leírták a céget és a BlackBerry telefonokat. A cég azonban még mindig itt van és még mindig dob piacra új telefonoakat, ahelyett, hogy tönkremente volna magát, és már érezhetően túl van a mélyponton is.
A BlackBerry részvényei tegnap áttörték a lélektani 10 dolláros határt, és az ilyenkor egyébként várható korrekció (ellenállás-visszasüllyedés) helyett tegnap tovább emelkedtek, és nagyjából 10,5 dollárnál állapodtak meg. Ez egyértelműen jelzi, hogy a befektetők új szintre lőtték be a cég értékelését. Nagyjából két hét alatt 30 százalékot emelkedtek a BlackBerry papírjai.

Két hét alatt hirtelen megváltozott volna a BlackBerry? Nyilván nem erről van szó.
Ami megváltozott, az a vállalatról kialakult kollektív kép. De mi ennek az oka? A magyarázatot három fő pillér adja. Ezek egyike sem fogja a BerryBlog olvasóit hírként érni, de a világ nagyobb része nem rendelkezik mélyreható ismeretekkel a cégről vagy annak termékeiről.
- Pénzügyi eredmények. A vártnál sokkal jobb negyedéves mutatókról számolt be a BlackBerry néhány hete, amely meglepte az elemzőket. A vállalat továbbra fogyasztja a készpénzt, azonban ingatlaneladásokból és adóvisszatérítésből ezt ellensúlyozni tudta, és továbbra is bőséges tartalékokkal rendelkezik. A cég ütemesen halad, hogy elegendő készpénzt termeljen ki a működéséhez, és hogy később stabilan nyereségessé is tudjon válni. A Z3 újabb országokba történő bevezetése várhatóan tovább húzza majd az eladásokat, és míg a szoftveres üzletágaknál (BES és BBM) is növekvő bevételekkel kalkulálnak.
- John Chen. Az új vezér magabiztos szövegével, világos stratégiai csapásiránnyal és határozott végrehajtással levette a lábáról a Wall Streetet és a pénzügyi médiát, ami átterjedt a geek oldalakra is. Chen önmagában százmilliókkal növelte meg a cég értékelését. Ha tényleg sikerül felvirágoztatnia a BlackBerryt, minimum egy limitált sorozatú BlackBerry Chen telefon kiadása járna ki neki.
- Passport. A Passportnak sikerült elérnie azt, amit eddig egyetlen BB10-es BlackBerrynek sem: meghökkenteni a világot. A hatalmas, 1:1 arányú kijelző és a háromsoros érintésérzékeny billentyűzet mellett már nem tudott szó nélkül elmenni a világ, ahogyan az történt a BB10 oprendszer megjelenésekor. Egyszerre utálják és izgatottan várják, de semleges senki nem tudott maradni, aki valamit is ad arra, hogy jól megmondja a magáét. A Passport nagyobbat szólt már most, mint az eddigi összes BB10-es telefon, amit semmi sem bizonyít jobban, minthogy angliai bulvárlapokban is cikkeztek róla. Reméljük ez az eladásokon is látszani fog.
A BlackBerry ugyanaz a cég, ugyanazokkal a tervekkel és termékekkel, mint két héttel ezelőtt. Évek óta először azonban a drukkerek kerültek többsége, és ez sokat segíthet még. Reméljük ez csak a kezdet. A Passportot pedig én is nagyon várom, de ez a kaján vigyor se semmi.

Egyre-másra záporoznak az érdekesebbnél érdekesebb hírek a BlackBerry eddigi talán legkülönlegesebb okostelefonjáról, a Passportról, mely valamikor szeptemberben kerülhet forgalomba (nálunk alighanem kicsit azért később). A szolgáltatók már javában tesztelik a készüléket, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ami ez esetben különösen aktuális, hiszen a Passport kívül-belül megújulva érkezik -- merőben szokatlan hardverrel, és új operációs rendszerrel.

A hardverhez, pontosabban a hardver működésének egyik kulcsához, a SIM-kártyához kapcsolódik az egyik legfrissebb, Passportot érintő pletyka, miszerint az óriási telefonba egészen apró SIM passzol majd -- ez a nanoSIM, amit először az iPhone 5-ben láthattunk két éve, azóta azonban több csúcskészülékben is megjelent már. A nanoSIM-ről tudni kell, hogy valamivel kisebb és vékonyabb is, mint a jelenleg elterjedt, és az összes BB10-es BlackBerrybe passzoló microSIM, vagyis aki Passportra szándékozik váltani, annak mindenképpen kártyát is kell cserélnie ezzel a lendülettel.
Egyébként nagyon érdekes, hogy a különböző SIM-méretek és a készülékek méretei közt mennyire nincs összefüggés, a szintén elég nagyra nőtt Nokia 1520-as például szintén nanoSIM-es megoldás, az ezzel egyező méretű Nokia 1320-as pedig maradt microSIM-es. Tény, hogy a Passportba bizonyára belefért volna a nagyobb SIM is, a BlackBerrynél viszont úgy döntöttek, hogy egy 2014-es csúcsmobilnál már illik a legkisebb elérhető SIM-formátumot használni, így a Passport lett az első olyan BlackBerry a kanadaiak kínálatában, amelyik nanoSIM-mel fog működni.
Via N4BB
Fotó: CrackBerry
Mai kis hírek a mobilos biztonságtechnológia világából rovatunk két érdekességgel jelentkezik. Egyrészt olybá tűnik, hogy végre-valahára forgalomba kerül a nagy múltú SGP Technologies szuperbiztonságos terméke, a Mobile World Congress idején beharangozott Blackphone, ami lássuk csak..., lényegében egy mezei fogyasztókat célzó, az átlagosnál jóval biztonságosabb okostelefon.

A HWSW cikke szerint a hardver -- legalábbis androidos mércével mérve -- elég öregecske, ráadásul Google szolgáltatások sem érhetők el a telefonnal, ami mondjuk ez esetben nem hiba, hanem tudatos döntés eredménye: Jobb nem kiengedni a szellemet a palackból. A Blackphone annyira biztonságos, hogy az operációs rendszer saját nevet is kapott, ez a PrivOS, ami persze ettől még android-alapú, de pár funkciót megváltoztattak rajta, így például ennél a rendszernél minden szénné titkosítható, beleértve a memóriakártya tartalmát, vagy akár a névjegyzéket. A Blackphone ára 630 dollár, a szállítás állítólag már megkezdődött, aki szerint a biztonság és az Android szavak egy mondatban említése eleve nem paradoxon, itt megnézheti és meg is vásárolhatja a készüléket.
Ide tartozik a hír, miszerint a német államvezetést támogató biztonsági szakembereknek megesett végre a szívük Angela Merkel kancellár asszonyon, aki a hónap végén megkaphatta a düsseldorfi biztonsági cég, a Secusmart kriptográfiai chipjével kiegészített BlackBerry Q10-esét. A durván 2500 euróba (!) kerülő chip lényegében egy újabb hardveres titkosító réteget von a telefon köré, és nem csak az adatforgalmat, hanem a beszédet is gyakorlatilag visszafejthetetlenné teszi. Az egyetlen bökkenő, hogy beszédtitkosításnál feltétel, hogy a másik oldalon is ugyanilyen készüléket, vagy legalábbis titkosító rendszert használjanak. A megoldás ebből a szempontból kissé hasonlít ahhoz, amit Barack Obama is használ, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok elnöke a hírek szerint mindössze tíz embert tud felhívni a BlackBerryjével.

Merkel asszony egyébként állítólag választhatott, hogy a Q10-et, vagy egy Z30-at használna inkább, de végül a QWERTY-s megoldásnál maradt a német politikus. Neki aztán van ízlése, és ez nem csak az öltözködésén látszik!
Forrás:
A BlackBerry 10-es készülékek egyik újdonsága, hogy a telefonokhoz (pontosabban azok közül három típushoz, a Z10-hez, a Q10-hez és a Z30-hoz) közvetlenül lehet csatlakoztatni kijelzőt, egy erre a célra rendszeresített microHDMI-HDMI kábellel. Valójában nem is a BB10-es készülékeken, hanem a PlayBookon tűnt fel először a microHDMI kimenet, ami körülbelül akkora, mint egy microUSB-csatlakozó, és többnyire a töltésre és szinkronizálásra használható port mellett található. Az új, idén érkező BlackBerrykről viszont teljesen eltűnt ez a konnektor -- de mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kábelen, vagy akár vezeték nélkül a kijelző képét továbbítani egy külső megjelenítőre.

A Passport, illetve a Classic meg nem erősített pletykák szerint egy újfajta csatlakozótípust fog használni a vezetékes kép- és hangátvitelre, a DisplayPort konzorcium által létrehozott SlimPortot. Amiben elsősorban az a jó. hogy kimeneti oldalon a fizikai formátum teljesen megegyezik a microUSB-csatlakozóval, és egy adapter segítségével akár HDMI, akár VGA-kábel is csatlakoztatható hozzá, vagyis az összeköttetés biztosított mind az újabb, mind a régebbi kijelzőkkel (projektorokkal). Mi több, a csatlakoztatott készülék elvileg tölteni is tudja a telefont, bár külső tápellátás nélkül a magam részéről nehezen tudom elképzelni, honnan veszi ehhez a töltőáramot. Mindez szép és jó, a probléma csak az, hogy ahhoz, hogy ez az egész működjön, be kell szerezned egy elég költséges adaptert, amit a mobilon kívül máshoz jó eséllyel úgysem fogsz tudni használni.
Személy szerint sokkal jobban örültem volna neki, ha a BlackBerry a SlimPort helyett a mobilos körökben egyre nagyobb lendülettel terjedő Mobile High-Definition Link (MHL) szabványhoz fordul, itt ugyanis nem kell semmilyen adapter, elég egy MHL-kábel, aminek az egyik vége akár lehet microUSB-formátumú, a másik vége pedig HDMI. Ráadásul az MHL-kábelen keresztül 2A erősségű töltőáramot is kaphatnak az eszközök, ami azért nem kevés, plusz a SlimPorttal ellentétben az MHL szabvány lehetővé teszi, hogy a mobilt a csatlakoztatott kijelző távvezérlőjével működtessük (videolejátszásnál, vagy prezentálásnál mondanom sem kell, mekkora királyság ez). Persze mint mindenhol, úgy az MHL esetében sem minden teljesen fenékig tejfel, itt ugyanis a SlimPorttal ellentétben nem elég, ha csak az eszköz támogatja az átviteli technológiát, a kijelzőnek is MHL-képesnek kell lennie.
Ha sem SlimPort, sem HDMI-kábelezéssel nem akarsz bajlódni, arra is van megoldás az új BlackBerrykben -- ez a Miracast technológia, amiről BBIO már írt korábban egy ismertetőt. Jó hír, hogy az új BlackBerryk közül az eddigi információk szerint mindegyik Miracast-képes lesz.
Kösz a tippet Heinemann Gábornak (C0002D6EB)!
Fotó: CrackBerry
Úgy tűnhet, mintha a BlackBerry identitászavarban szenvedne és nem tudná eldönteni, kinek is szólnak a termékei, szolgáltatásai. Hol komoly kormányzati, nagyvállalati ügyfeleket citál elő a cég, hol chatelő indonéz fiatalokat, akik közt olyan óriási különbség valójában nincs is, hiszen olykor bizony a legkomolyabb üzletemberek is levetik az öltönyt, a nyakkendőt, meg a kosztümöt, hogy helyette rövid gatyában és izompólóban lazíthassanak a barátaikkal, ismerőseikkel, valamilyen szabadtéri rendezvényen. Mondjuk egy nyári zenei fesztiválon.
Bár egy ilyen eseményben éppúgy nem ajánlatos megjelenni drága telefonnal, mint drága öltönyben, azért egy okostelefon mindig jól jöhet, ha elkeveredtek a haverok, a hangzavarban pedig esély sincs arra, hogy elérjük őket telefonon. Erre a helyzetre kiváló megoldás a BlackBerry Messengerbe épített helymegosztó funkció, melyet a Glympse háttérrendszere működtet.
A funkció használata pofonegyszerű: a hely megosztása pont úgy működik, mintha egy fényképet vagy hangüzenetet osztanánk meg, vagyis a szövegbeviteli mező mellett lévő kis gemkapocs jelre bökve feljön egy menü, majd a "G" betűre bökve kijelölhető, meddig tartózkodsz az adott helyen (mondjuk valamelyik színpadnál, vagy pubban), és kész is vagy.
A helymegosztó funkció a BlackBerry okostelefonokra telepített BBM-verzió mellett működik az androidos és iOS-es kiadásokban is.
Bár a BlackBerryk -- köszönhetően elsősorban a QWERTY-billentyűzetnek -- legendásan hatékony kommunikátorok, nem tudom, ti hogy vagytok vele, én az íróasztalnál ülve valahogy mégis jobb szeretem a PC-men megírni a leveleket, böngészni a naptárbejegyzéseket és a többi. A BlackBerrym meg mindent megcsinál útközben, amit a PC-mmel nem tudok megcsinálni, vagy csak meglehetősen körülményesen. De miért ne lehetne a két eszköz funkcióit okosan vegyíteni? Hogy lehet az, hogy erre még senkinek nincs jól működő megoldása? És vajon kinek lesz először? Hát persze, hogy a BlackBerrnek!
A kanadai cégnél régóta dolgoznak a Blend nevű kliensalapú megoldáson, mely egy alkalmazáson (ez könnyen lehet, hogy a böngésző lesz végül) keresztül hozzáférést ad a PC-hez biztonságos adatkapcsolaton keresztül csatlakoztatott BlackBerry számos funkciójához. Mindez azt jelenti, hogy végre lehet majd a PC segítségével -- de továbbra is a BlackBerryn keresztül -- BBM-ezni, SMS-t küldeni, valamint vállalati e-maileket írni és olvasni, akár VPN-kapcsolat nélkül is.
Feltételezem nem kell sokáig ecsetelni, miért olyan remek dolog ez, hiszen gondoljatok bele, nem kell többé a telefonon matatnod, ha jön egy BBM-üzeneted vagy SMS-ed, a PC-n azonnal meg tudod nyitni, sőt válaszolni is tudsz rá! Egyébként a koncepció nem teljesen új, ugyanezt csinálta a BlackBerry a szép emlékű Bridge-dzsel, csak ott nem a PC volt a "nagy képernyő", hanem a PlayBook.
A Blend megjelenéséről egyelőre nincs semmi hivatalos infó, de most már nem csak képernyőmentéseken keresztül láthatjátok működés közben, hanem videón is (a fenti, beágyazott videón nagyjából 2 percnél kezdődik a Blend bemutatása -- nagyítsd ki teljes kijelzőre, ha látni is akarsz belőle valamit!).
Kösz, Bla1ze!








