Régi fotós közhely, hogy az a legjobb fényképezőgép (és videokamera), ami nálad van. Napjaink életvitelére lefordítva ez annyit tesz, hogy a mobiltelefonunk kamerája a „legjobb” kamera, hisz az gyakorlatilag mindig nálunk van. Mindenki használja is, mindenféle ész és értelem nélkül, legyen az anyóka, vagy kamaszgyerek és bár ezzel még önmagában nincs semmi baj, legfeljebb akkor, ha nekünk, barátoknak és családtagoknak végig kell szenvednünk a képünkbe nyomott okosfonon tárolt galéria teljes tartalmát. Pedig, ha csak tizenöt percet szánnának az emberek a kép és videó készítés fortélyainak elsajátítására, már más lenne a helyzet és, akár már élvezhető pillanatokat szerezhetnének az ismerőseiknek (meg hosszabb távon saját maguknak is). Ezzel pedig végeredményben jelentős mértékben csökkenthetve környezetük nagyfokú médiaszennyezését.
Ebben az általános érvényű (tehát értelemszerűen nem csak Berrysekre vonatkozó) posztban eme magasztos cél érdekében összefoglaltam, és 18 pontba szedtem, hogy szerintem videokészítés közben melyek a legjellemzőbb hibáink és hogyan lehetne javítani az előállított filmek élvezeti értéken.
- Ne rángasd a telefont össze-vissza! A kamera, csak egy pontot vegyen. Például családi ebéd esetében az asztalt, nyaraláskor a tengerpartot. Ha mégis szükséges mozogni, akkor kamerázás közben nyugodt, lassú, megfontolt mozgásokat végezz!
- Sétálás közben ne kamerázz! Hiszen könnyen elszédülhetsz tőle te is és az is, aki visszanézni.
- Ne videózz portréállásban! Nem, nincs olyan szoftver, ami utána úgy el tudná forgatni a képet, hogy ne legyen rajta minden eldöntve (még iPhone-ra se!), és ha kivágunk belőle egy tv-hez igazítottat, akkor biztosan elveszik a tartalom kétharmada.

- Komponáld a képet! Semmi ne legyen fölösleges rajta, de ha mégis, akkor azt a BlackBerry beépített videó és kép szerkesztőjével vágd le róla és ha kell egy kicsit javítsd fel a képet!

- Tartsd be a harmadolási szabályt! A kép szélességét és magasságát három egyforma részre osztjuk, és az osztásvonalra tesszük a motívumot. Így a kép szélére kerül ki a lényeg, nem pedig középre.

- Kerüld a Zoom használatát! Jelenleg még nem lehet a BlackBerrykkel zoomolni, de pletykák szerint a következő frissítéstől már igen. Ha mindenképpen használod a digitális, vagy a „lábzoomot”, akkor lassan közelíts rá a lényegre, ne tegyél hirtelen mozdulatokat.
- Ne kamerázz fénnyel szemben! A sok fény miatt ugyanis az alakok nem látszódnak, a lényeg pedig sötét lesz.

- Helyezd szilárd helyre, esetleg állványra a telefont! Így elkerülheted a remegős képeket. Ha erre nincs lehetőséged, próbáld a két kezeddel megtartani a telefont, támaszd a mellkasodhoz, alulról támaszd meg az egyik kezeddel.
- Ne kamerázz feleslegesen! Egy kirándulás, vagy családi esemény ne az állandó dokumentálásról szóljon! Így elrontod mindenki szórakozását és te is lemaradsz az eseményekről.
- Tudatosan használd a kamerát! Mindig gondold végig, hogy mi lesz később is érdekes, vágás során milyen filmet képzelsz el, és próbálj ennek megfelelően használni a telefonod kameráját.
- Tartsd egyenesen a telefont! Figyelj, hogy ne lógjon bele a képbe a kezed, és ne lógjon a telefon a kezedben. Próbáld azt vízszintesen tartani.
- Törölj! A rossz képnek vagy videónak a kukában a helye. Hiába nőtt a szívedhez, csak rontana a végső eredményen. Töröld le és felejtsd el!
- Vágj! Egy hosszú videó egyben rém unalmas, senki nem nézi meg. Használj valamilyen videofeldolgozó programot, mondjuk a BlackBerry Story Makert, ha már úgyis ott van a telefonodon és vágd meg vele a filmed.

- Használj gyors képváltásokat! Jancsó hosszú snittekkel operált, de ő tudta, hogy mit csinál és egy zseni volt. Hidd el, te a lába nyomába nem érsz, úgyhogy te csak használj rövid, maximum 10-15 másodperces vágásokat, így végül nem lesz unalmas a filmed és talán végig is nézi valaki.
- Ne csinálj hosszú filmeket! A ma embere videoklipekhez van szokva. Öt percnél hosszabb videót szinte senki nem néz végig, ezért vágd úgy, hogy lehetőleg ne legyen 3-4 percnél hosszabb a filmed.
- Keverj alá zenét! Egy unalmas videót is fel tud dobni egy hangulatos zene, hát még egy érdekeset.
- Merj művészkedni! Mindenhol lehet művészi képeket és videókat készíteni. Vedd észre azokat a dolgokat, amiket más nem.
+1. Rúgd fel a szabályokat! Bizony, felejtsd el az előző tanácsaimat és csináld teljesen másképp, akár lenyűgöző is lehet az eredmény. Csak kicsi az esélye, de nem lehetetlen!
Következő cikkemben a BlackBerry Story Maker használatában fogok segíteni nektek.
Nagyon sokan nagyon régóta temetik már a BlackBerryt, már olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a kanadai cég kiszáll az okostelefonok piacáról és más irányokat vesz, meg feldarabolják, lerombolják a székházakat, a helyüket pedig behintik sóval és a többi. Lehet, hogy ez egyszer majd tényleg így lesz, de az biztos, hogy ez nem ez a nap: a cég ma piacra dobta idei első okostelefonját, a BlackBerry Z3-at, kódnevén a Jakartát, melyet egyelőre csak abban az országban lehet kapni, melynek a fővárosáról a nevét kapta a telefon -- vagyis Indonéziában. Ettől még a Z3 egy feltűnően jól árazott, és az első tesztek alapján ehhez képest feltűnően prémium minőséget hozó okostelefon.
A Z3-at még a barcelonai Mobile World Congressen jelentette be a BlackBerry idén februárban, méghozzá a Foxconnal együtt -- ez utóbbi cég gyártja magát a készüléket, és a Z3 egyben az első olyan BlackBerry, mely a tajvani bérgyártó és a kanadai cég tavaly megkötött, öt évre szóló gyártói megállapodása alapján készült el. Méghozzá meglehetősen rohamtempóban, hiszen legkorábban tavaly novemberben kezdhettek el dolgozni a telefonon, e tájt köttetett meg ugyanis az ominózus megállapodás a két cég közt.

A BlackBerry Z3-ról viszonylag sokat írtunk már itt korábban, de talán újfent érdemes feleleveníteni a részleteket: lényegében egy lecsupaszított, olcsóbb Z30-ról van szó, ugyanúgy 5 hüvelykes kijelzővel (540x960 pixeles felbontással), 1,5 GB memóriával (ez egyebek közt azt eredményezi, hogy egyszerre csak 4 active frame lehet nyitva) 8 GB háttértárral és egy 1,2 GHz-en ketyegő kétmagos processzorral. A telefonból kimaradt a 4G-s képesség (legalábbis a Jakartából, a későbbi változatok -- már ha lesznek -- ezt pótolhatják), az NFC-modul, kisebb a kamera felbontása és az akkumulátor kapacitása is.
A készülék felépítését tekintve a manapság divatos unibody irányzatot követi a Z3, vagyis egybeöntött burkolattal van dolgunk, azaz nem lehet az akkumulátort cserélgetni, a SIM-et és a microSD-kártyát pedig egy oldalsó ajtón kell becsúsztatni a telefonba.
A hét elején megjelent első tesztek alapján a BlackBerry Z3 abszolút pozitív csalódás, a lassabb hardver nem jár együtt a felület vagy az operációs rendszer akadozásával, vagy idegesítő lassulásokkal, a készülék pedig a 189 dolláros árához képest meglepően jól össze van rakva, jó minőségű anyagokból.
És akkor ezek után ismét felmerülhet mindenkiben a kérdés, hogy ha tényleg ennyire jó a BlackBerry Z3, akkor vajon meddig kell várni arra, hogy Indonéziától nyugatabbra (többek közt Magyarországon) is piacra kerüljön. A magam részéről sok esélyt nem látok rá, hogy ez a következő pár hónapban bekövetkezzen, de persze ne legyen igazam, és bizonyára fogunk látni Magyarországra "importált" példányokat a Z3-ból ennél hamarabb is, de a hivatalos csatornákban legjobb esetben is nyár végén várható a telefon -- már ha elérhető lesz egyáltalán. Ha ennél részletesebbet tudunk, jelezzük.
Aki kicsit is behatóbban követi manapság az informatikai, telekommunikációs eszközök fejlődését, annak bizonyára nem nagy újdonság, hogy a különböző kütyük felépítése egyre közelebb kerül egymáshoz, jóformán csak formátumban különbözik ma már egy okostelefon a tablettől, netán a PC-től, sőt újabban az okostévéktől. Az iparág azonban évek óta nem tudja (vagy nem akarja) megoldani azt a nyilvánvaló igényt, hogy egy eszközzel "etessünk" több kijelzőt -- a képméretet leszámítva -- pontosan ugyanazt a felhasználói élményt, felhasználói felületet használva.
A BlackBerry amolyan tessék-lássék megpróbálkozott anno egy ilyen megoldással, a BlackBerry Bridge célja pont az volt, hogy a telefonon lévő tartalmakat elérhessük a tableten, bár a felhasználó élmény itt még azért hagyott maga után némi kívánnivalót. A kanadaiak azonban a kósza híresztelések szerint már dolgoznak egy olyan rendszeren, mely a Bridge kvázi új generációjaként lehetővé teszi majd, hogy a BlackBerry okostelefonok képét, illetve a rajta futó alkalmazásokat (SMS-ek, BBM, névjegytár, naptár, Hub stb.) más kijelzőkön, illetve más rendszereken is megjeleníthesse a felhasználó.
Hogy mindez pontosan hogyan működik majd, azt a fejlesztőkön kívül egyelőre senki nem tudja (emlékezetes, hogy a Bridge Bluetooth-kapcsolatot használt), de annyi biztos, hogy a Fuse-nak, vagy Blendnek nevezet rendszeren már dolgoznak a BlackBerrynél, ennek legfrissebb bizonyítékai a legutóbb kiszivárgott nem hivatalos 10.3-as verzióból kibányászott mintaképek, melyeket a CrackBerry gyűjtött nekünk egy csokorba.
A Blend állítólag a 10.3-as rendszer köztes frissítésével jelenhet meg, mely a 10.3.1-es verziószámmal lát majd napvilágot előreláthatóan valamikor az év végén, a nemrégiben hírbe hozott Windermere kódnevű szörnyeteggel karöltve. Addig is fogunk még róla hallani szerintem.
Via CrackBerry.
Nemrég ajánlottam figyelmetekbe a remek Scan to Text lapolvasó és optikai karakterfelismerő alkalmazást, amit pont a cikk megjelenésének napján frissített a fejlesztő.
Ez még akár jó hír is lehetne, de nem az. Ugyanis korábban az ingyenes verzió kizárólag abban tért el a fizetőstől, hogy, ha a PDF-be mentést választottuk, akkor azt vízjellel látta el. A frissítés óta, viszont az ingyenes verzió már nem alkalmazásként üzemel, hanem interaktív bemutatóként, mivel a szkennelt és felismert szöveggel nem lehet semmit sem csinálni. Se textbe menteni, se szövegként, vagy fájlként megosztani, de még vágólapra másolni sem lehet már.

Nagy kár érte, pedig tényleg kiváló kis alkalmazás. Akinek megér 2,69 eurót, annak a fizetőset továbbra is nyugodt szívvel tudom ajánlani.
Az ingyenes verziót, viszont már teljesen felesleges feltelepíteni.
A legutóbbi BBM-frissítés egyik újdonsága volt a Sticker, magyarul matrica. Ezek az alap emotikonoknál nagyobb méretű, vicces képek, amiket a csevegések sorai közé lehet bedobálni és csomagokban kell őket megvásárolni. Kicsit szkeptikus voltam a matricák sikerével kapcsolatban, de hatalmasat tévedtem, mert viszik őket, mint a cukrot. Pedig annyira nem is olcsók, darabjáért 550 forintot kell leszurkolni, ami mobilos viszonylatban elég komoly összeg, hiszen komoly alkalmazásokat és játékokat is árulnak ennél jóval kevesebbért is. Ára miatt eleve kizártam, hogy én valaha is vegyek matricákat, de azért néha rá-rá néztem a kínálatra, mert alapvetően jópofa és ötletes grafikákkal van tele az egyre bővülő kínálat.
Vesztemre a legújabb csomaggal, a South Parkkal elevenembe találtak, így nem bírtam tovább ellenállni és magamévá kellett tettem Stanley, Kyle, Cartman, Kenny, Séf bácsi, Terrance és Phillip idétlen képeit, amikkel azóta folyamatosan ingerlem ismerőseim nevetőmirigyét.

Ha te is szeretnéd feldobni a BBM csevegéseidet vicces képekkel, akkor azt a következő módon teheted meg.:
- Ha eddig még nem csináltad, akkor az Appworldben frissítsd a BlackBerry Messengeredet.
- A BBM-ben a bal alsó sarok háromcsíkos menüjét megnyitod.
- Megnyomod a Shop-ot
- Kiválasztott matricacsomagot, megnyitod és a jobb felső sarokban lévő zöld gombot megnyomva megvásárolod azt.

A matricákat a csevegésedbe a szövegbeviteli mező melletti emotion-ra, majd matricaikonra bökve tudod beszúrni. Egyelőre a csoportbeszélgetéseket nem lehetséges matricákkal díszíteni, ezt a következő BBM frissítésben teszik majd lehetővé.

Következzenek a tények:
A BlackBerry idén biztosan piacra dob legalább két új okostelefont, az egyik a Z3, a másik a Q20 Classic lesz, mindkettőt Barcelonában jelentették be még idén februárban. A Z3 egy nagy kijelzős érintős telefon lesz, jó olcsón, a Classic pedig egy QWERTY-érintőkijelzős hibrid, hívásgombokkal és trackpaddel, jó drágán.
Nem hivatalos információk szerint van azonban egy további ütőkártya a BlackBerry kezében, ez lesz a Windermere kódnevű, szintén hibrid felépítésű készülék, melyről újabb részletek láttak napvilágot, természetesen ezek sem hivatalos formában.
Ez lehet a Windermere-prototípus kijelzője
Az egyik ilyen részlet a kijelző méretére és felbontására vonatkozik, bár -- legalábbis a prototípushoz készült kijelzőről -- már eddig is tudni lehetett egyet, s mást. Állítólag a Windermere-nek 4,5 hüvelykes, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzője lesz, ami egyébiránt 453 ppi pixelsűrűséget jelent, ha ez valakinek érdekes, vagy mond valamit. A lényeg, hogy ha tényleg ilyen lesz a kijelző, akkor nagyon éles képe lesz. Egyébként más telefonokkal való viszonyítgatás megkönnyítése végett a Q10 szintén 1:1-es kijelzőjének képátlója 3,1 hüvelyk, szóval a telefon biztos, hogy jóval nagyobb lesz a Q10-nél.
A második részlet a billentyűzetre vonatkozik, bár itt sem tudunk meg sok újdonságot: a lényeg, hogy lesz fizikai QWERTY-gombsor, amin működni fognak valamilyen úton-módon a virtuális billentyűzet gesztusai (!!!). Hogy ezt pontosan hogyan fogja megoldani a BlackBerry, arról egyelőre még nincs kikristályosodott elképzelésem, de ha ténylegesen használható beviteli megoldást raknak a Windermere-re, akkor ha másra nem is, erre biztosan fel fogja kapni a fejét a szakma.
Aztán van itt infó az akkumulátorról is, ami irgalmatlan nagy kapacitású lesz, konkrétan 3450 mAh-t rebesgetnek, amiről csak annyit, hogy a Q10-ben 2100, a Z10-ben 1800, a kurrens csúcsmodellben, a Z30-ban pedig 2880 mAh-s akksi lapít, az utóbbinak pedig már így sem okoz gondot a telefon életben tartása másfél napig.
Persze a Windermere kívül-belül tök más készülék lesz, mint a Z30, hiszen gyorsabb, négymagos processzor lesz benne (megintcsak állítólag a Qualcomm MSM8974-es lapkája kerül bele), ennek ellenére valamivel vékonyabb lehet, mint a Z30, és a műanyag keret helyett visszatérhet rá a rozsdamentes acél burkolati elem, akárcsak a Q10-nél...
...Ja, és 13 megapixeles kamerája lesz a telefonnak, ha valaki esetleg gyakran használná fotózásra a mobilját.
Most már csak az a kérdés, hogy vajon hogy fog ez elférni a farmerzsebemben?
Via N4BB.












