Google érteni magyar? Mostantól bárki beszélhet magyarul az androidos telefonjának, ami aztán remélhetőleg megérti a mondandót. Az adásban ezen kívül megfürdik a Dunában egy okostelefon, aminek előtte Ancsa megpróbálja tönkretenni a kijelzőjét - de minden neki sem sikerülhet.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Próbáltam valami frappáns bevezetőt találni ennek a posztnak, de így éjnek évadján egy meglehetősen fárasztó hétvége után nem jönnek olyan könnyen a gondolatok. Na sebaj, lényeg, hogy megint jubileuma van a BerryBlognak, bizony a blog azzal együtt, hogy lassan betölti a második évét, egyre gyarapodó archívummal is rendelkezik.

ezer.jpg

Szóval az van, hogy elértük az ezredik posztot, ami tulajdonképpen nem különösebben nagy szám, de közben meg mégis, és igenis lehet ünnepelni meg örülni éppúgy, mint amikor az ezredik tag csatlakozott a Facebook-közösségünkhöz. Ahol most már több mint 1100-an vannak egyébként. Aki nem az elejétől tart velünk, annak eláruljuk, aki pedig régóta itt van, annak felelevenítjük, hogy a blog 2010. december 1-jén indult, azóta a nyári meg a szabadságolós időszakot leszámítva töretlenül szállítja a híreket és érdekességeket a BlackBerryk világából.

Bár a márka az utóbbi időszakban kapott hideget-meleget, az olvasók száma nem csökkent, éppen ellenkezőleg, a fanatikusok pedig a RIM nehézségei ellenére kitartóbbak mint valaha. Jó ezt látni, és ezért érdemes volt megírni azt az ezer posztot és biztos vagyok benne, hogy érdemes lesz megírni a következő ezret is.

Köszönjük, hogy velünk tartotok, kösz, hogy olvastok minket!

Viszonylag ritkán fordul velem elő olyasmi, hogy egy egyébként hasznosnak induló alkalmazással kapcsolatban teljesen elvesztem a lelkesedésem, de ha van ilyen app, akkor az ingyenes telefonálásra (sic!) és üzenetküldésre alkalmas Viber biztosan ilyen.

Eleve óriási várakozás előzte meg a BlackBerryre fejlesztett Viber kliens megjelenését, mindenki előre dörzsölgette a tenyerét, hogy milyen jó lesz majd órákon át ingyen beszélgetni a barátnővel, baráttal, anyával, gyerekkel, kinek mi jutott éppen. A program májusi megjelenése óta azonban pont ez a legfontosabb funkció, vagyis az ingyenes hívás hiányzik. A Viber ugyan ígéri a hangtovábbítás funkciót a BlackBerry felhasználóknak, de erős a gyanúnk, hogy ez most már örökre ígéret marad.

viber_logo.jpg

Akik szeretnek összeesküvés-elméleteket gyártani (én bevallom ebbe a táborba tartozom), azok morfondírozhatnak azon, hogy vajon miért a BlackBerry szinte az egyetlen olyan platform, ahol szinte semmilyen módon nem oldható meg a VoIP-telefonálás. Hiszen nem lenne muszáj a BIS szervereken keresztül kommunikálni, ráadásul ott, ahol a mobilszolgáltatók engedékenyebbek, hogy, hogy nem működik a BlackBerryre fejlesztett Skype is (az amerikai Verizon szolgáltató ügyfeleinek saját Skype-juk van).

Sajnálom, hogy ez az egész VoIP mizéria ennyire elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan a BlackBerryre (is) fejlesztő cégek számára, hiszen biztos vagyok benne, hogy ahogy a RIM újabb felhasználó körökre fókuszál, azzal együtt lenne igény -- főként a fiatalok részéről -- ezekre az appokra.

Szerintetek mi az igazi oka annak, hogy a Viber és társai ilyen mostohán bánnak a BlackBerry platformmal?

Címkék: voip skype app viber

A PlayBook megjelenése óta tabu a RIM tabletje számára a BES/BIS elérés, vagyis egyik BlackBerry PIM alkalmazás sem működik BlackBerry nélkül (ezt hívják ugye Bridge-nek). Natív e-mail kliens és naptár már van ugyan a PlayBookon, ami egyben azt is jelenti, hogy a BlackBerry 10 okostelefonokon is lesz ilyen, de továbbra is nyitott kérdés, hogyan csatlakoznak majd az új eszközök a BlackBerry-infrastruktúrához.

Az üzleti oldalon erre a kérdésre a BlackBerry 10-zel együtt érkező BES 10 lesz, mely nem csak a BlackBerry 10 eszközöket kezeli majd, hanem az iOS és Android pllatformhoz tartozó készülékeket is. Arra ugyanakkor egyelőre továbbra sincs válasz, hogy az új BES hogyan kommunikál majd a régi BlackBerrykkel, de a RIM vélhetően meg fog birkózni ezzel a feladattal, és a régi és új platform párhuzamos kezelése nem fog semmiféle problémát okozni a vállalati szerverek számára.

Ami a lakossági BlackBerry-szolgáltatásokat illeti, a BIS jövőjéről továbbra sem tudni semmit, például hogy az új telefonokkal is ugyanazokat az előnyöket (tömörítés, push e-mail, BBM) nyújtja-e a rendszer, mint a régiekkel. Jelen helyzetben felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szüksége van-e a RIM-nek erre a szolgáltatásra - a válasz azt gondoljuk nem kérdéses, legfeljebb az árral kell ügyesen játszaniuk a szolgáltatóknak és a RIM-nek. 

Aztán itt a lehetőség arra is, hogy új, a kor követelményeinek megfelelő és újabb megkülönböztető erővel bíró szolgáltatásokat integráljon a RIM a BIS-be vagy a BES-be - ha már úgyis a felhő korát éljük, itt az ideje, hogy a kanadai gyártó kihasználja, hogy elsők közt kínált felhőalapú szolgáltatást a mobilgyártók közt, és kamatoztassa ezt a helyzeti előnyét.

Címkék: bis bes bb10

Sziasztok kreatív blogolvasók!

Van egy jó és egy rossz hírünk az augusztus elsején indult rajongói pályázattal kapcsolatban: az augusztus 15-i határidőre a vártnál jóval több pályázat érkezett be hozzánk, különösen az utolsó napban öntötték el a levelek a postlaádánkat. Ráadásul egyik jobb mint a másik, aminek mi nagyon örülünk, hiszen ez is jól mutatja, hogy mennyire elkötelezettek vagytok a BlackBerryk iránt!

A rossz hír ebből fakad: sajnos az ígért határidőre nem tudunk végezni a zsűrizéssel, így az eredményhirdetést kénytelenek vagyunk egy héttel elhalasztani, de ne aggódjatok, az ajándékok maradnak, sőt korábbi ígéretünkhöz is tartjuk magunkat, így mindenki kap valami kis ajándékot, függetlenül attól, hogy a pályázata az első három díjazott egyike.

Köszönjük mégegyszer Nektek a sok pályamunkát, hamarosan jövünk vissza az eredményhirdetéssel!

Tegnap egy komoly várakozásokkal megelőzött sajtótájékoztatón a kábeles szolgáltatásokat kínáló UPC bejelentette, hogy mobilszolgáltatást indít Magyarországon. Mielőtt még valaki a kelleténél nagyobb lelkesedéssel ugrana fel ültéből (álltából) e hír hallatán, szeretnénk leszögezni, egyelőre nem olyan mobilszolgáltatóról van szó, mint a Telenor, a T-Mobile, vagy a Vodafone, hiszen a UPC csak mobilnetet kínál, és készülékeket sem árul, pláne nem BlackBerryket.

upchu.jpg

Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy UPC SIM-et ne lehetne betenni egy BlackBerrybe, mi is kipróbáltuk, a telefon szépen ki is írta a megfelelő hálózatazonosítót (a telefon egyébként ilyenkor technikailag a Vodafone hálózatára kapcsolódik), persze aktív BlackBerry szolgáltatás nélkül. Sajnos Wi-Fi tetheringre nem alkalmas az előfizetés, hiába próbálgattuk egy BlackBerry 9320-ban, folyton a szolgáltatás aktiválását kérte a telefon (amit egyébként tudomásunk szerint szervizkönyvben szabályoz az operátor).

Ettől függetlenül a kezdeményezés ígéretes, és a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint nem kizárt, hogy a UPC idővel más mobilszolgáltatásokat is bevezet majd a kínálatába, még ha ez a mai körülmények közt, amikor inkább csökken a mobilos előfizetők száma, mint nő, nem is tűnik feltétlenül logikus lépésnek. És nem kizárt az sem, hogy egyszer éppen a BlackBerry-szolgáltatások lesznek azok, melyekkel megkülönbözteti magát a UPC.

Címkék: upc mobilnet
süti beállítások módosítása