Pénteken a BlackBerry amellett, hogy ismertette a 2016-os második pénzügyi negyedévének eredményeit, hivatalosan is bejelentette, hogy piacra dobja első androidos okostelefonját Priv néven. Ez a döntés kétségtelenül a BlackBerry eddigi fennállásának egyik legnagyobb horderejű változása, hiszen mióta világ a világ, a kanadaiak saját fejlesztésű hardver mellé saját fejlesztésű szoftvert, vagyis operációs rendszert biztosítottak. Nem csoda, hogy a Priv, meg a Google-BlackBerry összeborulás kiakasztotta a megmaradt rajongók egy részét -- nem mondom, hogy teljesen alaptalanul, de a hétvégén olvastam jó sok sületlenséget a témával kapcsolatban, ezeket szeretném most mintegy letisztázni.

Naponta átlag öt új androidos mobilgyártó születik, a BlackBerry ezzel csak egy lesz közülük.

Tény, hogy az androidra építő gyártóknak, illetve brandeknek se szeri-, se száma, a mezőny pedig rendkívül széttagolt, a BlackBerry márkaértéke azonban a látszat ellenére még mindig elég nagy, emellett a cég láthatóan még mindig tud olyan telefont letenni az asztalra, amivel meg tudja magát különböztetni a sokaságtól (lásd például a Priv fizikai billentyűzetét).

smartslide_1.jpeg

 Emellett szintén lényeges szempont, hogy a BlackBerry évtizedes kapcsolatot ápol a mobilszolgáltatókkal, melyek az értékesítési lánc legfontosabb tagjai. Ezek a tényezők önmagában elegek lehetnek ahhoz, hogy a vállalat készülékgyártó részlege ismét egészséges eladásokat produkáljon. 

Az Android és a biztonság nem fér meg egymás mellett, ezzel a BlackBerry pont a lényegét veszti el.

Tény, hogy jómagam is viccelődtem azon korábban, hogy kultúrember nem említi egy mondatban az Android és biztonság szavakat, emellett tény az is, hogy pusztán a felépítéséből és népszerűségéből adódóan a Google rendszere sebezhetőbb bármi másnál, ám megfelelően körülbástyázva (vagy manapság népszerű szóhasználattal körbekerítve) ez a rendszer is biztosíthat magas szintű adatvédelmet. A BlackBerry részéről ezzel kapcsolatban egyelőre nem sok konkrétum hangzott el, mindössze csak annyit mondott John Chen elnök-vezérigazgató, hogy a cég a Google-lel együttműködve a BlackBerryk biztonsági és produktiv funkcióinak jelentős részét átültette, illetve átülteti Androidra. Tekintve, hogy ebben a szakmában a megbízhatóság és a szavahihetőség különösen fontos tényezők, Chennek valószínűleg lehet némi alapja arra, hogy kijelentse, a teljes BlackBerry-ökoszisztémával kiegészítve a létező legbiztonságosabb androidos mobilt alkotta meg.

Ezzel vége a BlackBerry 10-nek/nem lesz több BB10-es telefon

 Először is érdemes kicsit feleleveníteni a számokat a BlackBerry előző pénzügyi negyedéves jelentéséből: A cég három hónap alatt mindössze 800 ezer BlackBerry készüléken adott túl, Passportostul, Classicostul. Tekintve, hogy egy uszkve egymilliárdos piacról beszélünk, ez már most olyan, mintha nem is létezne a platform. Ettől függetlenül arról szó sincs, hogy a BlackBerry hirtelen lehúzná a rolót, a vezetés kijelentette, hogy folytatódni fog a BB10 fejlesztése, márciusban például jön a 10.3.3-as verzió. Hogy utána mi lesz, az jó kérdés, de látva a rendszer penetrációját, kevéssé tartom valószínűnek, hogy a BlackBerry komoly erőforrásokat áldozna a továbbiakban az új funkciók beépítésére, ami végeredményben kevéssé látványos, ám annál lényegesebb hibajavítási ciklusokhoz vezethet a jövőben.

bb10_devices.jpg

A készülékportfólió kapcsán mindössze annyi hangzott el a pénteki konferenciahíváson, hogy idén nem lesz új BB10-es telefon a boltokban. A jövő szerintem még minimum kérdéses, bár tekintve, hogy a BES12 multiplatformos rendszer, a BlackBerry jelenlegi fontosabb partnerei sincsenek hozzákötve a BB10-hez, szemben mondjuk a BES5-BBOS időkkel. Vagyis a cégek az infrastruktúra-hátteret megtartva bármikor lecserélhetik a teljes mobilflottájukat mondjuk iPhone-ra, vagy éppen androidos BlackBerrykre. Ez kétségtelenül nem sok jót jelent a BB10-es készülékportfólió jövőjét illetően. Fontos, hogy a meglévő modellek támogatása azonban ettől még nem szűnik meg egycsapásra!

John Chen elárulta a BlackBerryt, és a kínaiak kezére játszik

A végére hagytam az egyik legmókásabb összeesküvés-elméletet, miszerint John Chen eleve azért állt a BlackBerry élére 2013-ban, hogy végképp lezüllessze a céget, hogy aztán aprópénzért eladja valamilyen kínai multinak. Mert hát Chen is ferde szemű, érted. 

john-chen-blackberry.jpg

Egyrészt azt javaslom, hogy aki ilyeneket talál ki, menjen kicsit ki a levegőre, járjon egy jót és merüljön el az élet valódi szépségeiben. Másrészt pedig szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy egy multicég (meg úgy általában, minden cég) irányítása nem érzelmii alapokon kell működjön, ez pedig eleve komoly konfliktusban áll a rajongói preferenciákkal, mi ugyanis hajlamosak vagyunk érzelmeket vinni a márkához fűződő viszonyunkba. Ami persze nem baj, hiszen ettől leszünk rajongók.

Chen feladata az volt, amikor 2013-ban átvette az irányítást, hogy megmentse a BlackBerryt, és megfordítsa a szerencséjét. Meggyőződésem, hogy nélküle most nem létezne a cég, talán már BerryBlog sem lenne. Csupán csak azt kell megérteni, hogy ez egy másik BlackBerry, méretét és súlyát tekintve is, ugyanakkor mindmáig megőrizve a korábbi értékeit. Vagy ahogy a cégvezető fogalmaz legutóbbi blogbejegyzésében:

Ez egy új BlackBerry. Új életünk van. A jövőben újabb meglepetésekkel készülünk ügyfeleink és az iparág számára egyaránt. Ez csak egy újabb lépés volt ezen az úton...

Helyi idő szerint a reggeli órákban kiadta a BlackBerry a 2016-os második üzleti negyedévének eredményeit, melynek része az unalmas számadatok mellett (erről majd később lesz szó) a kitekintés a jövőre vonatkozóan. Noha alighanem többetekkel egyetemben ma ennél talán picivel többre számítottam, a jelentés mindössze egy rövidke bekezdést szentel az új hardver-termékvonalnak, illetve fejlesztéseknek, mely két fő mérföldkövet említ:

-Érkezik az első androidos készülék, a PRIV

-Jövő márciusban jön az új BB10-verzó

Vagyis mostantól hivatalos, hogy a BlackBerry androidos csúszkatelefonnal hozakodik elő, noha azon kívül, hogy androidos, meg hogy csúszkatelefon, ma semmi újdonságra nem derült fény (egyelőre). A megjelenési idővel kapcsolatban sincs egyelőre sok konkrétum, azaz a Priv még idén a boltokba kerül a fontosabb piacokon, tehát simán benne van a pakliban, hogy itthon 2016-nál előbb nem nagyon lehet majd hozzájutni a készülékhez, maximum magánimporton keresztül.

bbry_logo.jpg

A Privről amúgy a következő hetekben derülnek majd ki a lényegesebb részletek, mindenesetre feltűnő, hogy egy árva szó sincs arról, hogy a telefon bármilyen formában képes lenne akár a megjelenéskor, akár később BlackBerry 10-et futtatni, noha a keményvonalas rajongók láthatóan az utolsó pillanatig nem adják fel a reményt ezzel kapcsolatban.

A BlackBerry emellett azért leszögezte, hogy a BB10 további fejlesztése iránt eltökélt, ami azért szintén borítékolható volt. Az új, 10.3.3-as verzió jövő márciusban jelenhet meg, az újdonságokról egyelőre semmit nem tudni, már azon kívül, hogy a fejlesztések mostantól elsősorban a biztonsági és adatvédelmi rendszer további erősítésére koncentrálnak majd. Feltűnő emellett azért az is, hogy új BB10-es telefonról egy árva szó sem esett a jelentésben.

A negyedéves jelentést követő konferenciahívás jelenleg is zajlik, ha elhangzik bármilyen új információ a fentiekkel kapcsolatban, a poszt bővülni fog.

Ismét eltelt három hónap, ismét pénzügyi helyzet van. A BlackBerry tovább folytatta átalakulását egy sokkal erősebb szoftveres üzletág kiépítése felé, miközben oltja a tüzet a mobilos részlegben. A cég egyébként viszonylag jól van, készpénzpozíciói erősek, és működése alapvetően nyereséges - annak ellenére is, hogy az okostelefonos részleg további karcsúsításra szorul a profitabilitás érdekében. A cég teljes bevétele 658 millió dollárra rúgott, ami közel egyharmados visszaesés a tavalyi azonos három hónap teljesítményéhez képest.

bbry_hq_w_flag.jpg

Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb hír, hogy a Foxconn mellé további kettő új tajvani szerződéses gyártó is csatlakozott (Compal és Wistron), hogy a BlackBerryvel közösen okostelefonokat fejlesszen, majd gyártson. Ez lényegében annyit tesz, hogy ezek a gyártók egymással versenyezve termékkoncepciókat dolgoznak ki a BlackBerry igényei alapján, majd a BlackBerry kiválasztja, mely koncepciókat akarja továbbcsiszolni, majd termékként piacra vinni. Mindez lehetővé teszi a kanadaiak számára, hogy sokkal kevesebb erőforrással tudjanak újabb modelleket kifejleszteni. John Chen lényegében a végtelenségig optimalizálja az okostelefonok ellátási láncát, az erőforrásokat pedig szoftverfejlesztésekre csoportosítja inkább át.

BlackBerry telefonokból 1,1 millió fogyott mindössze, átlagosan 240 dollárért, vagyis jól látszik, hogy a BlackBerry nem csökkenti az árat csak azért, hogy több telefont adjon el. Ezzel persze elkerülhetetlenül nyomottak az eladások egyelőre. Chen elmondása szerint egyébként a Passport nagyjából stabilan fogy (tehát az átütő design sajnos nem lett átütő siker, egyelőre, mondjuk optimistán), a Classic növekedőben, a Leap pedig csak ezután fogja éreztetni hatását. Chen egyébként kifejezetten higgadtan és elemzően beszélt a dinamikáról, és hogy milyen lépéseket tesznek az eladások fokozása érdekében: több amerikai szolgáltató is felvette a kínálatába (a T-Mobile 400 üzletében lesz kapható a Classic például) az új BlackBerryket, valamint közös promóciós kampányok is indulnak. Tehát nincs továbbra sem szó arról, hogy feladná, igaz, az évi 10 milliós mennyiség továbbra is messze van.

Bár ez a blog elsősorban a telefonokról szól, azt azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a BlackBerry szoftveres és licenc bevételei kilőttek a negyedév során. A 137 millió dolláros forgalom két és félszerese a tavalyinak, de közel duplája az előző negyedévesnek is. E mögött elsősorban a BlackBerry vállalati mobilflotta menedzsment rendszere áll, amely 2600 új ügyfelet szerzett. Ennek közel fele nem csak BlackBerryket kezel - a BES12 Androidokat és iPhone-okat is be tud vonni a szolgáltatási ernyő alá, hogy például adattitkosítást, alkalmazásokat, céges email fiókot felügyeljen rajtuk.Az új vevők egy nagy része ráadásul rivális szoftverrendszerekről állt át, ami jól mutatja a BES és a köré szervezett szolgáltatások ütőképességét.

További érdekesség, hogy Cisco megállapodott a BlackBerryvel, hogy annak bizonyos szabadalmainak használatáért fizetni fog a kanadai cégnek, a részletek azonban nem nyilvánosak, így nem lehet pontosan tudni, a negyedéves eredményeket mennyire húzta meg egy esetleges egyszer kifizetés. A QNX immár több mint 60 millió autó fedélzeti számítógépén fut, ami 10 milliós növekedés nagyjából négy hónap alatt. Vagyis a QNX (amely a BlackBerry 10 oprendszer magját is adja) technológia jobban megy, szó szerint, autókban, mint okostelefonokban.

Még mielőtt nagyon belemelegednénk a ma délutáni Classic leleplezésbe, egy szolgálati közlemény, elsősorban tőzsdézőknek, illetve a tőzsdepiacokhoz értőknek: a mai kereskedési nap a New York-i Értéktőzsdén, vagyis a NASDAQ-on már mindenképpen történelmi jelentőségű lesz, mivel a kereskedés végét jelző harangot ma a kanadai cég fogja megkongatni.

nasdaq_mina_2012.jpg

Pontosabban a BlackBerry pénzügyi vezérigazgató-helyettese, James Yersh adja le a jelzést (a fenti kép csak illusztráció) helyi idő szerint pontban délután négykor - szerintem egyébként ez lehet minden pénzügyi vezérigazgató-helyettes egyik gyermekkori álma, szóval Yersh igazán szerencsés fickó. Úgy hírlik, hogy a BlackBerry ma a Classic startja mellett eldurrant még egy meglepetést, ami ki tudja, talán a papírok árfolyamára is hatással lehet (ha nem jönne be, ne engem hibáztassatok!).

Jó kereskedést mindenkinek, akit meg csak a hardver érdekel, az is jöjjön vissza ide négy körül, akkor kezdődik az élő tudósítás a Broadwayről -- a BerryBlogon is.

A harangozásról nem lesz élő tudósítás, legalábbis nem itt, de a NASDAQ oldaláról természetesen bárki nézheti a közvetítést. 

Via NASDAQ.

Akár a naptárra nézek, akár csak egyszerűen kitekintek az ablakon, elég nyilvánvalóvá válik, hogy vége lett a nyárnak. Az ősz azonban talán még sosem volt olyan izgalmas, mint idén, amikor a BlackBerry gyakorlatilag újraindítja a teljes BlackBerry 10-portfóliót a nem kimondottan sikeres, tavaly januári első launch után. Jönnek az új készülékek, új operációs rendszer, új alkalmazások, plusz az Amazon App Store. A vállalati portfólió pedig elsősorban a teljesen újragyúrt BES12-vel egészül majd ki. Vagyis a következő pár hónap elég meghatározó lesz a kanadaiak, és persze az összes rajongó, felhasználó számára.

Kár lenne tagadni, hogy a BlackBerry az elmúlt években kevés igazán átütő termékkel jelentkezett, ez most viszont egycsapásra megváltozik majd, hiszen rövidesen piacra kerül a BlackBerry Passport, vagyis a BlackBestia. Ez az okostelefon nemcsak az idei év, hanem az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb készüléke lesz, hiszen a Passport egyszerre szakít a tepsifon-modellel és a hagyományos, nyomógombos (QWERTY-s) irányzattal, miközben mindkettőből merít egy kicsit, vagy nem is olyan kicsit. Vagyis valami olyasmi lesz ez a cucc, amit még nem nagyon láttunk ebben a szegmensben -- végre!

blackberry_office.jpg

A Passporttal együtt jön a BlackBerry 10 átdizájnolt, több szempontból is újragondolt verziója, ami a 10.3-as verziószámot viseli majd. Az új operációs rendszer temérdek változást hoz majd, többek közt újdonság lesz a BlackBerry Asszisztens (ami jó eséllyel soha nem fog megtanulni magyarul), a Blend, ami új szintre emeli a PC/tablet és az okostelefon kapcsolatát, valamint frissül az androidos környezet, vele együtt pedig érkezik az Amazon App store a BlackBerrykre. Ez egycsapásra megoldhatja a BlackBerryk kapcsán emlegetett egyik legnagyobb hiányosságot, az app-gap -et, vagyis a frissítés után viszonylag kevéssé állja majd meg a helyét az a kritika, hogy a BB-kre márpedig nincsenek is alkalmazások.

 A Passport lehet hogy a legnagyobb, de nem az egyetlen idén év végi dobása a BlackBerrynek, a John Chen vezette csapat legalább egy, de inkább további két készüléket piacra dob majd Európában (remélhetőleg nálunk is), az egyik a még februárban bejelentett Classic (eredeti nevén Q20), illetve a Z3 kissé átalakított változata (nevezzék bárhogy is). Eközben az első BB10-es BlackBerryk szépen teljesen eltűnnek a kínálatból, vagyis a nagyon dizájnos és nagyon drága PorscheBerryvel együtt négy készülékből áll majd a BlackBerry kurrens portfóliója. 

A készülékek értékesítése a társaság utóbbi pár üzleti jelentése alapján egyre kevéssé járul hozzá a BlackBerry eredményéhez, a cég ezért megpróbál minél több lábon állni amellett, hogy a gyártást igyekeznek felpörgetni. A vállalati megoldásokra fókuszáló üzletágnál ezért gőzerővel dolgoznak a BlackBerry Enterprise Service 12-n, ami gyökeres változást hoz majd az eddigi megközelítéshez képest, abból a szempontból, hogy gyakorlatilag teljesen felhőalapúvá varázsolja a BlackBerry mobilmenedzsment-megoldását. Ami ráadásul a 12-es verziótól kezdve teljes platformtámogatást nyújt, tehát a BlackBerryk (régiek és újak) mellett támogatja majd az androidos és iOS-es készülékeket, valamint újdonságként a Windows Phone operációs rendszerrel érkező telefonokat is. 

Mindeközben -- mintegy harmadik pillérként -- a BlackBerry a "dolgok internete" szegmensben is egyre határozottabban meg kívánja vetni a lábát, amire jó alapot ad a kompakt, letisztult és atomstabil QNX operációs rendszer, amivel már akkor atomerőműveket vezéreltek, amikor az okostelefon-piac jelenlegi nagyágyúi jobb híján színes tévét és porszívót gyártottak (de legjobb esetben is színes tévével egybeépített számítógépet).

Természetesen mi itt leszünk végig, nem csak szeptemberben, hanem az év egész hátralévő részében, és továbbra is tudósítunk a BlackBerry minden mozzanatáról abból az időszakból, ami talán a legizgalmasabb lesz a cég eddigi történelmében.

Tegnap némi félelemmel vegyes érdeklődéssel olvastam a nagy hírt, miszerint az Apple, illetve a (nagy)vállalati megoldásairól híres IBM stratégiai megállapodásra jutott egymással, melynek nem más a célja, mint a vállalati ügyfelek mindenféle, mobilitással kapcsolatos igényeinek kiszolgálása. A megállapodás tényleg elég sok mindenre kiterjed, és elég komoly sarokpontokat tartalmaz, a vállalati szegmensben talán ez az üzlet jelentheti a BlackBerry számára az eddigi legnagyobb fenyegetettséget -- ha az nem lenne önmagában elég, hogy a cégeknél az Apple önállóan is elképesztően erős pozícióba tornászta fel magát.

Azért szerencsére jó néhány kérdés még nyitott, illetve megválaszolatlan maradt az Apple-IBM friggyel kapcsolatban. Például mennyire koncentrál a két cég a biztonságos flottamenedzsment-megoldásokra (ami abszolúte a BlackBerry terepe), illetve mennyire az üzleti alkalmazásokra (ami viszont már nem annyira).

ibm_apple.jpgGinni Rometty és Tim Cook

Egyébként utóbbi kapcsán annyit tudni, hogy az IBM több mint száz üzleti alkalmazást fejleszt majd iOS platformra, melyet a legkülönfélébb munkakörökben dolgozó szakemberek tudnak majd használni. Emellett az IBM saját üzleti felhőt is rak az Apple eszközök mögé, illetve saját maga is értékesít majd iPhone-okat és iPadeket, valamint nem mellékesen az ezekhez tartozó támogatást is üzleti partnereinek. Azért ez így elég killer kombónak tűnik.

Akárhogy próbáljuk szépíteni, ez azért nem a legjobb hír a BlackBerry szempontjából, bár most úgy tűnik, hogy elsősorban a készülékpiacon gyengíti a deal a kanadaiak amúgy sem acélos pozícióját, vagyis azért nincs minden veszve. Mégis azt gondolom, hogy ezt a megállapodást igenis a BlackBerryvel kellett volna megkötnie az IBM-nek, nem pedig az Apple-lel, és az, hogy végül nem így történt, azoknak a sorozatos hibás döntéseknek az eredménye, melyet a BlackBerry menedzsmentje az elmúlt években meghozott, és amelyeket most John Chen és csapata próbál helyrehozni.

Marha kíváncsi vagyok egyébként rá, hogy a versenytársak megoldásait az utóbbi időben előszeretettel nyíltan minősítő BlackBerry mit fog húzni az IBM-Apple dealre, például lesz-e vezércikk a céges blogon a Nagy Pandamacitól (ő lenne Chen), netán (még) jobban rágyúr a cég a biztonságos mobilkommunikáció marketingjére. Az mindenesetre azért biztató, hogy a BBRY árfolyama annyira nem érezte meg a tegnapi bejelentést, a papírral már több mint másfél hete tartósan 11 dollár felett kereskednek.

Az Apple-IBM üzletről részletesebben itt olvashattok.

süti beállítások módosítása