Vége az egyik legnagyobb idei elektronikai show-nak, a CES Las Vegasban lehúzta a rolót, most a Mobile World Congress idejéig nagyjából nyugi lesz a mobiliparban, bár állítólag tabletfronton addig még az Apple letehet valamit az asztalra, mindenesetre azzal már sok vizet nem fog zavarni idén tavasszal, az biztos. A RIM számára az idei CES az optimizmusról és a pozitivizmusról szólt, ami számunkra különösképpen szimpatikus, pláne egy olyan, az utóbbi időben sokat támadott, hányattatott sorsú cég részéről, mint a kanadai gyártó.

A CES-ről érkező videóbeszámolók folyton emberekkel teli standot mutattak, hiába nem volt egyetlen hardveres újdonság sem a RIM kalapjában idén januárban, és hiába hozakodnak elő csaknem egy év késéssel a PlayBook OS 2.0-val, valahogy mégsem látni letargiát az arcokon, tök olyan az egész, mintha a legjobb időszakát élné a cég. Éppen ezért vagyok én is biztos benne, hogy idén valami nagyon jó dolog fog történni a céggel, vannak tervek, van perspektíva, és van persze sok nehézség, amit le kell küzdeni, de az a cég, mely manapság akadálytalanul nyomulhat előre, kiváltképpen szerencsésnek érezheti magát, vagy különösen jó adottságokkal rendelkezik.

Nade lássuk gyorsan, dióhéjban, miről szólt az idei CES a RIM számára! Elsősorban a szoftverről, mely az egyébként kitűnő hardvert működő termékké varázsolja: jött OS7.1, új BBM, néhány alkalmazás verziót lépett, a PlayBook is kapott új appokat (meg még fog is kapni szép számmal), és persze a PlayBook OS 2.0 is ott állt a fókuszban, mely az iparágban egyedülálló módon egy tablet relaunch-ot fog eredményezni. Mégpedig nem is olyan rosszat, már ami az eddig megjelent információk és videók alapján kiderül.

Aztán itt volt a BlackBerry tag indulása is az OS7.1-es szoftverrel karöltve, mely szintén lehetőséget ad a megkülönböztetésre, és egyébként egy nagyon cool és innovatív képesség. Kihagytunk volna valamit? Szóljatok, vagy írjátok le nekünk, szerintetek mit hoz ez az év a BlackBerryk számára!

Címkék: blackberry rim ces

Az utóbbi időben elég sokszor emlegetünk egy újabb hárombetűs rövidítést, nem mintha nem lenne már így is elég ezekből a mobiliparhoz szervesen, vagy kevésbé szervesen kapcsolódó betűszavakból. Szóval itt az NFC, a Near Field Communication szavakból alkotott rövidítés, aminek a mögöttes jelentésével és a BlackBerrykkel kapcsolatos tudnivalókkal nem árt már most tisztában lenni, mert idén még rengeteget fogtok hallani róla. Következzen tehát a BerryBlog NFC gyorstalpalója, for dummies.

Na jó, kezdjük azzal, hogy mit is jelent ez az NFC?

Ott van az első bekezdésben, de azért leírjuk, Near Field Communication, vagyis szabad fordításban közelteres kommunikáció. A kifejezés két eszköz (lehet aktív vagy passzív eszköz) speciális rádióhullámokon keresztüli kommunikációját takarja, nagyon kis hatótávolsággal, kis adatmennyiséggel.

Most aztán jól kisegítettél, mi az, hogy kis hatótávolság, meg adatmennyiség?

Az NFC-alapú rádiókommunikáció többnyire legfeljebb néhány centiméteren belül használható, de az is elképzelhető, hogy az optimális kapcsolódás érdekében a két kommunikáló eszköznek fizikailag is érintkezniük kell egymással. NFC technológiával jellemzően rövid kódsorok, például telefonszámok, webcímek, rövid szöveges üzenetek és tranzakció-azonosítási információk (lásd később) továbbíthatók.

És mi az hogy aktív, meg passzív eszköz?

Aktív eszköz lehet például egy BlackBerry, passzív eszköz pedig meghatározott kódot tartalmazó NFC chip, aminek a tartalmát például egy telefonnal is felprogramozhatod. Az NFC chipeket különböző formában és kiszerelésben gyártják, néhányuk egyszerű matricaként bármire felragasztható, vagy elrejthető akár egy prospektusban, plakáton, így egy NFC-olvasóval ellátott BlackBerryt elég a megfelelő pontra helyezni, máris megjelenhet a plakáton szereplő termék weboldala a böngészőben.

Jól hangzik, de ez ugye nem működik minden BlackBerryvel?

Nem, jó hír viszont, hogy jelenleg az okostelefonok közül a legnagyobb választékban a BlackBerryk támogatják ezt a technológiát. Egyébként a BlackBerry 9900/9930, a 9790, a 9360 és a 9380 típusokban van NFC-egység.

Ha már itt tartunk, mi az a BlackBerry tag?

Egy vadonatúj funkció, mely az OS7.1-es rendszerfrissítés után jelenik meg a fent említett BlackBerryk esetében. A BlackBerry tag arra használható, hogy két NFC-kompatibilis BlackBerry közt könnyebben tudj adatot (például képeket, zenét, névjegyet stb.) átküldeni. A BlackBerry tag használatakor a két telefon az NFC-rádión keresztül azonosítja egymást és meghatározza az elvégzendő feladatokat, majd Bluetooth-kapcsolaton küldi át az állományokat.

Lehet, hogy ez így kissé bonyolultnak hangzik, de hidd el, pofonegyszerű!

Na és mi lesz az NFC-s fizetéssel?

Ez kétségtelenül az egyik legizgalmasabb felhasználási módja a technológiának, hiszen a rendszer a biztonságos azonosítási protokolloknak köszönhetően elvileg lehetővé teszi, hogy fizetési tranzakciót kezdeményezz a telefonoddal egy pénztárnál. Úgy kell az egészet elképzelni, mint a bankkártyahasználatot, csak ezúttal elég a telefont elhúzni egy érzékelő felett, és esetleg beütni a terminálon a PIN-kódodat a vásárláshoz.

Az NFC-s fizetési és egyéb, azonosítási tranzakciók elterjedése a következő években várható, okos szakemberek szerint a mobiltechnológia egyik meghatározó trendjévé válhat idővel a rendszer, a BlackBerryk pedig minden bizonnyal elsők közt tudják majd kiaknázni az NFC-ben rejlő lehetőségeket.

Akarsz még valamit tudni az NFC-ről? Gyerünk, kérdezd meg, akár a kommentekben, akár e-mailben!

Címkék: tag blackberry nfc

Már legalább 6 évvel ezelőtt volt, amikor az Intel elsőként meglóbálta méretes falloszát, és elindult az okostelefon piac irányában. A PC-kben (a gyengébbek kedvéért a Macekben is, az is PC) használt processzorok piacán toronymagasan vezető vállalat kicsit megkésve, de még éppen időben ismerte fel az okostelefonok előretörését, amely egyszerre jelent növekedési lehetőséget, valamint veszélyezteti a PC-k korábbi központi szerepét a felhasználók életében, már ami a netezést, kommunikációt, szórakozást illeti.

Az Intel által létrehozott Atom fejlesztési főág számos iterációt és mellékhajtást eredményezett az évek során, így születtek meg a netbookok és nettopok is, vagyis az olcsó és alacsony fogyasztású PC-k, de az okostelefonok számára sosem voltak igazán megfelelőek az Atom chipek: túl sokat fogyasztottak, túl drágák és nagyok voltak az rendszerlapok hozzá. Mindezt tetézte, hogy a legtöbb okostelefon által használt ARM utasításkészletet használó chipekkel nem is kompatibilis (nem értik egymás nyelvét), vagyis a meglévő operációs rendszereket, szoftvereket módosítani kell, hogy fussanak az Intel processzorain. Nem csoda, hogy egyetlen egy készülék sem került piacra. A szakmai, technikai fórumokon késhegyre menő viták zajlottak a körül, hogy az Intel egyáltalán képes-e valaha megközelíteni az ARM chipeket energiahatékonyságban, és teljesítményben. Egészen mostanáig.

A mobiltelefonok segítségével, rövid hatótávolságú rádióhullámokon keresztül végzett fizetési és azonosítási tranzakciók az előttünk álló év egyik meghatározó technológiai trendje lesz, így különösen jó hír, hogy az adatbiztonság terén mindig is jól teljesítő BlackBerryk ezen a területen sem szégyenkezhetnek. Még októberben írtunk róla, hogy a BlackBerry 9900 és a 9360 a világon elsőként kapták meg a MasterCard kártyatársaság PayPass megfelelőségét, így egy speciális SIM-kártyával (már ha hozzá lehetne jutni ilyenhez) elvileg minden PayPass-elfogadóhelyen lehetne fizetni, akár itthon is.

A MasterCardhoz most csatlakozott a másik nagy kártyatársaság, a Visa is, pontosabban a Visa Europe, mely bejelentette, hogy a Bold 9900 és 9790, továbbá a Curve 9360 és 9380 is megkapta a Visa payWave certifikációt a cégtől -- a SIM-kártyát használó mobilok körében elsők közt. A BlackBerryk mellett két másik telefon, az NFC-chippel ellátott Samsung Galaxy S II, valamint az LG Optimus Net NFC kapta meg ezt a megfelelőséget.

Mindez azt jelenti, hogy jelenleg a legnagyobb választékban egyértelműen a BlackBerryk képesek a mobiltelefonos fizetés elektronikus lebonyolítására, más kérdés, hogy a bankok és a mobilszolgáltatók látszólag azért nem olyan felkészültek még a rendszer rajtjára. Magyarországon a magyar mobil tárca egyesület próbálja megalkotni a de facto rendszert a mobilos NFC-s fizetésre, egyelőre kevés kézzelfogható eredménnyel. Persze azért még nagyon az év elején járunk, sok minden fog itt történni 2012-ben, de egy biztos: aki ma NFC-s BlackBerryt vesz, jó eséllyel tudja majd bankkártya helyett használni bizonyos fizetőhelyeken a telefonját.

A tegnapi RIM-bejelentések kétségtelenül egyik legérdekesebb aspektusa volt, hogy a kanadaiak bejelentették, két újabb Curve modellben szoftverfrissítéssel megjelenik egy új funkció, az FM-rádió. Vagyis a rádió összes hardveres komponense benne volt az összes 9360-ban és 9380-ban (ez a két érintett típus), de a kezdeti, OS7-es kiadással érkező gyári szoftverrel nem volt aktiválva a rendszer.

curve_radio.jpg

Ennek az okát mondjuk eleve nem nagyon értjük, feltételezhetően nem olyan bonyolult leprogramozni egy FM-rádió receiver szoftvert, bár lehet, hogy volt éppen jobb dolguk a RIM fejlesztőmérnökeinek, és felesleges összeesküvés-elméleteket keresni egy ilyen ügy kapcsán. Egyébként nyilván az sem véletlen, hogy a 9900-ból, a 9810-ből és a 9860-ból hiányzik a rádió (bár az sem kizárt, hogy ezekben is benne van, vagy ki tudja, miket fog még aktiválni a RIM szoftveresen), az olcsóbb modellek ugyanis olyan régiókban kerülnek forgalomba, ahol az FM-rádióhallgatás máig óriási divatnak számít - vagy nincs lehetőség folyamatos zenestreamingre.

Az új funkció beiktatása másfelől ismét felhívja a figyelmet egy elég komoly problémára, nevezetesen a szoftverfrissítések ütemezésére, hiszen lássuk be, önszántából egyik magyarországi szolgáltató sem rohan hanyatt-homlok mindent hátrahagyva, hogy a BlackBerrykhez kiadott új (egyébként lokalizációs szempontból sokszor ordító hiányosságokat tartalmazó) szoftverfrissítéseket validálja.

Szóval végeredményben nagyon kíváncsiak leszünk, mikor érkeznek meg az FM-rádióba életet lehelő rendszerfrissítések a hazai szolgáltatók letöltési oldalaira, mindenesetre a 9380-nal kevéssé kell foglalkozni, lévén sehol sem kapható, a 9360-at viszont mindhárom szolgáltató árulja már. 

Ahogy arra számítani lehetett, a CES idén egy sor érdekes szoftveres újdonságot tartogatott a BlackBerry-felhasználóknak, így a RIM bemutatta az új, 7.1-es készülékszoftvert, amiről eddig hivatalosan soha nem beszélt, demózzák a PlayBook OS 2.0-t, valamint itt az új BlackBerry Messenger is. A Trafficot és a Travelt csak azért nem említem, mert úgysem érhető el Magyarországon egyik sem.

bbm61.jpg

Szóval itt a BlackBerry Messenger új, 6.1-es verziója, mely a világ első olyan mobilos csevegőalkalmazása, amivel egy egészen újszerű módon is fel lehet venni az ismerősöket: NFC-vel. Az újabb BlackBerry okostelefonok közül a 9900, a 9360 és a 9380 tartalmazza a Near Field Communication szavakból betűszóvá összeálló technológiát, mely egy speciális, kis hatósugarú, kevés adatot küldő és fogadó rádiós egységből, valamint a hozzá csatlakozó antennából áll. Utóbbi a mobil hátlapján található.

nfc_bbm.jpg

Bár az NFC-t sokan szeretik a mobilos fizetéssel összefüggésbe hozni, látható, hogy a technológia jól használható arra is, hogy ismerősöket vegyünk fel egy csevegőprogramba. Ehhez a BBM legújabb, NFC tag támogatással rendelkező verziója, valamint a most frissiben bejelentett 7.1-es készülékszoftver szükséges - meg persze NFC-s BlackBerry. Ha ezek adottak, akkor a BBM-et megnyitva az új partner felvételénél a menü kiegészül egy új opcióval, ezt kiválasztva a két telefont csak a hátlapjuknál fogva össze kell érinteni, és voilá, máris felkerül mindkét kontakt listára a kapcsolat.

A magam részéről egyébként a régóta elérhető QR-kód szkennelgetős kapcsolatfelvételt nagyobb poénnak tartom továbbra is, az NFC tag használata azonban kétségtelenül olyan előremutató technológiai kuriózum, ami jelenleg semelyik másik okostelefon-platformon nem létezik tudomásunk szerint. És ez még csak a kezdet.

Címkék: tag blackberry nfc bbm
süti beállítások módosítása