A zenészvilág egyik legifjabb titánja, Katy Perry nálunk is megfordult már, aki emlékszik, pont az egyik mobilszolgáltató karolta fel a hazai hakniját a csajnak, szóval már itthon is hallottak róla legalább hírből a 20 felettiek (a 20 alattiaknál most úgy tudjuk, Ke$ha a menő).

katy_iphone_fail.png

Katy a legtöbb amerikai hírességhez hasonlóan sokáig megrögzött BlackBerry-fan volt, ám nemrég rövid ideig elcsábult egy iPhone 4S csillogását látva. Szerencsére azóta rájött, hogy az érintőkijelzős okostelefonok nem neki valók, és inkább visszatér a gombokhoz. Bár a twitter-üzenetében nem említi egyik márkát sem, az üzenet lábléce nagyon beszédes.

Az üzenet szabad fordításban egyébként így hangzik:

Kinyírtam a Sirit és visszatértem a szedremhez. Nem boldogulok a gombjaim nélkül

Jó döntés volt!

Via CrackBerry.

A London után újabb, egyelőre fejlesztés alatt álló BlackBerryről került ki kép az internetre néhány minden hájjal megkent belsős embernek köszönhetően. Ezúttal a 2012-es BBX-es BlackBerry 10-es termékvonal egyik képviselője, a Milan mutatta meg magát, igaz, egyelőre csak egy látványterven, nem pedig egy dummy egységen keresztül.

A CrackBerry jóvoltából az internetre került kép egy a Torchoz hasonló csúszka BlackBerryt mintáz, mely kissé szögletesebb a Torchnál, tulajdonképpen a szintén szögletes-formájú Londont követi ezzel. A telefon tehát egy QWERTY-érintőkijelzős megoldás, hatalmas kijelzővel (valószínűleg sokkal nagyobb lesz, mint a 9800/10-es Torch-é), minket leginkább a nem sok vizet zavart Dell Venue Próra emlékeztet - ahhoz a telefonhoz volt szerencsénk, de csak az ellenségeinknek ajánlanánk.

Azért még ne vegyünk mérget rá, hogy a Milan így fog kinézni, illetve ha így is néz majd ki, egyáltalán nem biztos, hogy olyan batár lesz, mint a Venure Pro (oldalnézeti kép nem látszik a készülékről). Pár hónap, és okosabbak leszünk.

Update: Közben megerősítették nekünk más források is, hogy a képen tényleg a Milan látható.

Via CrackBerry.

Címkék: blackberry milan

Jó eséllyel nem BBX-nek fogják hívni a RIM következő generációs platformját, a márkanevet egy ideje használó Basis javára döntött ugyanis az Amerikai Szövetségi Bíróság. Így a cégnek elsősorban azonnali hatállyal be kell szüntetnie a márkanév illetéktelen használatát a ma kezdődött DevCon Asia konferencián. A konferenciáról származó beszámolók szerint a RIM máris átkeresztelte a platformot BlackBerry 10-re.

Azért akárhogy szépítjük, ez elég fájó veszteség a kanadaiaknak, legalábbis korábban mi is komoly összegeket raktunk volna arra, hogy a Basis-t kitömik majd némi dohánnyal, cserébe eltekint a cég attól, hogy a platformfüggetlen programozási nyelvéhez használt BBx márkanév jogosulatlan használata miatt reklamáljon.

Nem így történt, ettől függetlenül azért az élet nem áll meg, a fejlesztés nem áll le, meg tulajdonképpen a BlackBerry 10 is jól hangzik. Na de hol a 8 és a 9?

Címkék: blackberry basis bbx

Már lassan háromnapos hír, de hátha nem mindenki találkozott vele: a RIM közel 500 millió dolláros értékvesztési leírást könyvelt el a még el nem adott PlayBook készletekre. Mindez azt jelenti, hogy több mint 1 millió PlayBook lehet a boltok polcain vagy a RIM raktárjaiban, amelyeket a következő hónapok során igyekeznek kisöpörni, hogy előkészítsék a terepet a ráncfelvarrt változat számára.

Mindez azt jelenti, hogy ezentúl lényegében mindenhol rendkívül nyomott árakon lesz elérhető a PlayBook, amely tavaszra megkapja a 2.0-s operációs rendszert, amelynek a legfontosabb újdonsága, hogy elérhetővé teszi az Androidos alkalmazások futtatását is. Az USA-ban már 200 dollárért is elérhető a 16GB-os változat, míg a 64 GB is már beesett egy ideje 350 dollár alá, és valószínűleg lesz még kevesebb is.

Kiváncsiak leszünk, mindez hogyan jelenik majd meg a hazai Vodafone árképzésében...az európai boltok egyelőre nem tükrözik az amerikai árakat, sajnos.

Persze, dilemma, hogy közeleg az új változat, de a jelenlegi ismeretek szerint nem fog annyival többet tudni, meg feltétlenül megérje a teljes árat kifizetni érte. Arról nem is beszélve, hogy még hónapokra lehet a megjelenése.

Közben esetleg Tom és Berry is leírja tapasztalatait, hogy valójában mire is haszálja a PlayBook tabletet, amellett, hogy van BlackBerryje, és fél nap egy egy ThinkPaden dolgozik...

Ha Neked vannak jó példáid, hogy mire is jó, ha van az embernél egy tablet, írd le kommentben!

Tegnap már írtunk a BlackBerry Mobile Fusionról, a RIM keresztplatformos okostelefon- és tabletmenedzsment rendszeréről, mellyel a BlackBerryknél már egy ideje elérhető biztonsági és IT-menedzsment funkciókat lehet kiterjeszteni androidos és iOS-es készülékekre és tabletekre.

Hogy a rendszer mennyire multiplatformos lesz, azt jól mutatja a korai bétaváltozat adminfelületéről készült képernyőmentés, mely egy Paul Morley nevű, vélhetően fiktív felhasználóhoz rendelt eszközöket, konkrétan egy BlackBerry és egy iPhone okostelefont, és egy Samsung Galaxy Tab valamint egy PlayBook tabletet sorol fel. 

A technológiai specifikációk szerint egyébként egy userhez tetszőleges számú eszközt hozzá lehet rendelni, egy szerver pedig összesen tízezer végberendezést képes kezelni, ami pont tízszerese a jelenlegi BES limitnek. 

Rendszergazdák, készüljetek, jövő márciustól jön a totális kontroll az okostelefonok felett!

Senki előtt nem titok, hogy a hardvereladások tekintetében a RIM mostanában nem muzsikál túl jól, a BlackBerryk piaci részesedése csökken. Mivel lehetne ezt a sokak által drámaként megélt helyzetet ellensúlyozni? Természetesen több készülék eladásával - és multiplatformos szolgáltatások bevezetésével.

A kanadaiak nemsokára egy olyan menedzsment-szolgáltatással állnak elő, ami nem csak BlackBerry okostelefonok, hanem iOS- és Android-alapú készülékek távoli menedzsmentjét is lehetővé teszi a vállalatok számára. Ez lesz a BlackBerry Mobile Fusion, mely a BlackBerryknél egyébként régóta létező szolgáltatásokat terjeszt ki a két fentebb említett rivális platformra.

Biztos vagyok benne, hogy elsőre nem mindenki ért majd egyet közületek ezzel a piacnyitással, de a BlackBerry Mobile Fusion jó válasz egy létező problémára (az alkalmazottak különböző típusú és különböző platformokhoz tartozó okostelefonjainak biztonságos és jól menedzselhető beintegrálása a vállalati IT-infrastruktúrába).

A megoldással a windowsos csoportházirendekhez hasonlóan lehet majd kezelni a készülékeket, lehet távolról szoftvert frissíteni, készüléktartalmat törölni, készüléket lezárni, valamint supportot biztosítani az alkalmazottnak. 

A szolgáltatás jövő tavasszal indulhat, jelenleg a bétatesztelés zajlik. Részletek a http://www.blackberry.com/mobilefusion oldalon.

süti beállítások módosítása