Kezdjük azzal, hogy a hét elején a BlackBerry hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az amerikai T-Mobile licencét a telefonok értékesítésére, vagyis májustól a cég nem rendelhet több készüléket a gyártótól, de ami még van készleten, azt kiárulhatja. Utána pedig kalap-kabát, adjon el mindenkinek azt, amit csak akar (és tud). Sokáig tűnődtem azon, hogy egy ilyen bejelentés mennyire releváns kis hazánkban, ahol a háromból két mobilszolgáltató már eleve csak akkor foglalkozik a BlackBerryk eladásával, ha nagyon muszáj. Aztán ez a jó kis mobilos szappanopera azóta újabb fordulatot, fordulatokat vett, illetve az egész ügy olyannyira abszurddá vált, hogy mindenképpen érdemes róla egy-két mondatot összehordani.

Szóval csak emlékeztetőül ez az egész szappanopera-sorozat valamikor februárban kezdődött, amikor is az amerikai T-Mobile gondolt egyet, és kiküldött minden BlackBerry-előfizetőnek egy promóciós ajánlatot, hogy ha a delikvens most vált iPhone-ra, azzal megütheti a főnyereményt, de legalábbis egy csomó pénzt spórolhat. A BlackBerry érthető módon kiakadt a reklámon, maga John Chen üzente meg egy blogbejegyzésben a T-Mobile-nak, hogy úgy emlékszik egykor egészen gyümölcsöző volt a két cég kapcsolata, és reméli, hogy születik erre a problémára egy mindenki (de leginkább az előfizetők) számára megnyugtató megoldás.

legere.jpgJohn Legere

Már-már úgy tűnt, hogy a helyzet megoldódik egy újabb készülékcsere-akció keretében, csakhogy kiderült, hogy ez az akció is leginkább csak arra volt jó, hogy a BlackBerry-felhasználókat más paltformok felé terelje. Nyilatkozat-riposztok meg a twitteres üzenetváltások jöttek-mentek, végül a BlackBerry felsővezetése láthatóan megelégelte, hogy napi szinten kell minden bizonnyal sűrű anyázásokba torkolló telefonbeszélgetéseket folytatni a T-Mobile fejeseivel (akik közül a főnök, John Legere közudottan kemény diónak számít), és elvarrtak minden szálat a szolgáltatóval.

A sajtóközlemény egyébként utal rá, hogy a szakítás nem feltétlenül végleges a két cég közt, Chen szerint a BlackBerry reméli, hogy a jövőben újra együtt dolgozhat a T-Mobile-lal, ha a két cég üzleti stratégiája közelebb kerül egymáshoz. Egy apró, utolsó beszúrásként még hozzáteszi, hogy a BlackBerry minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a meglévő szolgáltatópartnereknél lévő ügyfeleket támogassa, vagy hozzásegítse az ügyfeleket ahhoz a szolgáltatóváltáshoz, aminek egyébként éppen a T-Mobile a legnagyobb élharcosa az Egyesült Államokban.

Végül pedig a slusszpoén: a BlackBerry saját webshopjában tegnaptól 100 dolláros, kuponnal beváltható kedvezményt ad a szolgáltatófüggetlen Q5, Q10 és Z10 készülékekre. Az akció részleteiről minden T-Mobile-os BlackBerry-előfizető e-mailt kapott...

A sztori egyébként a maga nemében tényleg páratlan az egész mobilos iparágban, legalábbis én nem emlékszem rá, hogy egy operátor és egy mobilgyártó viszonya korábban idáig fajult volna, vagy legalábbis ekkora nyilvánosságot kapott volna az ügy. Bár ne feledjük, Amerikában vagyunk, a rocksztárok, a cowboyok és Miki egér hazájában, ahol mindenféle elképesztő őrültség megtörténhet.

Na ez sem áprilisi tréfa, bár azért a viccelődéshez van némi köze a témának: A legfrissebb hírek szerint még ma megérkezik BlackBerry 10 okostelefonokra, valamint Androidra és iOS-re a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM legfrissebb verziója, melyet pár nappal ezelőtt már beígért a BlackBerry, csak kicsit későbbre vártuk.

bbm_stickers.png

Az új BBM legfontosabb újdonságai közé tartozik, hogy a program mostantól támogatja az emotikonok mellett a matricákat (angolul stickers), amivel tovább színesíthető a chatelés. A matricákhoz csomagokban lehet majd hozzájutni, valamelyik ingyen, valamelyik pénzért cserébe lehet a tiéd, vagyis a BlackBerry ezzel hivatalosan is elkezdett pénzt csinálni a BBM-ből (az most más kérdés, hogy hányan fognak fizetni ezekért a matricacsomagokért).

Ezen felül még két, mindenki számára elérhető (és remélhetőleg hasznos) újdonság kerül bele a BBM-be, az egyik, hogy mostantól a megosztható fájlméret 16 MB lett, vagyis egy hosszabb MP3 is simán átlőhető az ismerősöknek, ami jó dolog, még akkor is, ha a videók mániákus megosztóin ez továbbra sem segít, hiszen kisfilmeket továbbra sem lehet majd továbbítani a BBM-en. De erre való a Dropbox-integráció, nem igaz?

Harmadik újításként megjelenik a képek megosztásának a lehetősége a többszereplős chatben, amit remélhetőleg megint sokan fognak értékelni majd, főleg azok közül, akik szeretik a nagyobb társaságot, chaten is.

Szóval a BBM szépen lassan fejlődik, napról-napra több funkcióval látják el (nem számoltam utána, de szerintem most már nincs egyetlen olyan mobilos chatprogram sem, ami ennyire sokoldalú funkciókat kínálna). A program frissítése letölthető a BlackBerry Worldből, az alkalmazás emellett elérhető a Google Play Store-ból Androidra, és az App Store-ból iOS-re.

BlackBerry 10 operációs rendszerre előfeltétel a 10.2.1-es rendszerfrissítés telepítése.

Új fejlesztési irányról számolt be ma a BlackBerry, mely idén több új, a Foxconnal közösen fejlesztett készülék bemutatására készül (illetve már be is mutatott ezek közül néhányat). Az új modellek az eredeti telefonok kiköpött másai lesznek, csak 180 fokban elfordítva, hogy megfeleljen a balkezes vásárlóknak. Bár a BlackBerry bejelentette, hogy csak a tervezési fázisban tart még az új modellekkel, de már így is hatalmas az érdeklődés a Balkezes Q és Z típusok iránt. A cég kihangsúlyozta, hogy még vizsgálják a koncepció életszerűségét, ugyanis sok jobbkezes vásárló diszkriminációnak érezheti, hogy nincs direkt Jobbkezes telefon, az eddigi modellek ugyanis univerzálisak, tehát mindkét kézzel használhatók.

2014-04-01_101804.jpg

Bal-jobb irányú gesztusvezérlés

A BlackBerry új vezetése kiválóan megtalálta ezt a régóta tátongó piaci rést, hiszen az emberek 14,2857%-a balkezes, tehát hatalmas ugrás várható a készülék eladásokban, mert jelenleg az egyetlen gyártó, aki erre a  piacra tud koncentrálni. Természetesen a Left-o-Smartphone mint találmány az USA-ban már szabadalmi oltalom alatt áll, az európai és ázsiai törvényi védelme is folyamatban van.

Mától ismét új mérföldkőhöz ért a BerryBolt, Magyarország első és legnagyobb, BlackBerryre specializálódott webáruháza, mely megalakulása óta bevallottan a BerryBloggal közös gyökerekből táplálkozik. Mostantól a gyári, eredeti tartozékok mellett a BlackBerry teljes, kurrens BB10-es kínálata (Z10, Q10, Q5 és Z30) elérhető a webshopból, vagyis vége a keresgélésnek, végre ott tudsz telefont vásárolni magadnak, ahol értenek is ezekhez a készülékekhez. És ez nem áprilisi tréfa!

bb10_devices.jpg

Tudom ez így kívülről nem feltétlenül jön át, de óriási jelentőséggel bír a számunkra, hogy hosszú, várakozással teli hónapokat követően tető alá kerülhetett minden megállapodás, mely lehetővé tette számunkra, hogy a készülékek is megjelenjenek a "házi" webshop kínálatában. Biztosak akartunk lenni benne, hogy minden egyes telefont a gyártóhoz méltó körítéssel és feltételekkel tudunk nektek kínálni, éppen ezért szerződést kötöttünk a BlackBerry legnagyobb európai disztribútorával, ami több előnnyel is jár a számotokra:

  • A BerryBoltban kapható BlackBerrykre kivétel nélkül 2 év gyári jótállás vonatkozik,
  • Minden telefon mellé magyar nyelvű használati utasítás jár
  • Minden készülék garantáltan működik a hazai szolgáltatók hálózatán
  • Végül, de nem utolsósorban minden, a BerryBolt kínálatában szereplő BlackBerry gyárilag szolgáltatófüggetlen, vagyis bármelyik mobilszolgáltató SIM-jével működik

A webshop a kezdeti időszakban minden BlackBerryt rendelésre szállít, az átfutási idő vásárláskor többnyire 5-7 munkanap. A készülékekért egyelőre utánvéttel tudsz fizetni, de már dolgozunk azon, hogy a bankkártyádat is használni tudd a vásárláskor, ezzel is kényelmesebbé és egyszerűbbé téve az egész folyamatot.

Igyekszünk arra is felkészülni, hogy a lehető leggyorsabban, megnyugtató módon rendezzük az esetlegesen felmerülő problémákat, illetve jótállási igényeket. Ezért minden nálunk vásárolt telefonhoz külön díjazás nélkül beállítási segédletet nyújtunk e-mailben, meghibásodás esetén pedig a hibás készülékért futárt küldünk és intézkedünk a lehető leggyorsabb javításról. 

A BerryBolt magánszemélyek mellett vállalkozásokat is kiszolgál, banki átutalást, igény esetén euróban történő fizetést valamint nagyobb flották rendelésekor mennyiségi kedvezményt biztosítva meglévő és új partnereinek.

A BlackBerryket megtaláljátok erre a linkre kattintva a BerryBoltban.

Mindezzel még nincs vége, áprilisban több újdonsággal és akcióval jelentkezik a BerryBolt! Figyeljétek a blogot, érdemes!

Az iPhone kitűnő okostelefon, mint ahogy a BlackBerryk is azok, de azt azért nehéz lenne elvitatni a nyomógombos BlackBerryktől, hogy a mai okostelefonos őrületben van egyéniségük. Az idei CES-en azért biztos ami biztos jött egy cég, amely úgy gondolta, hogy ezt az egyéniséget miért ne lehetne átültetni az Apple készülékeire, és megcsinálta a rendkívül innovatív Typo nevű telefontokot, mely nem más, mint egy külső klaviatúra iPhone-okhoz. Eddig még semmi probléma nem lenne, ha ez a klaviatúra nem lenne tökéletes koppintása a BlackBerry Q10 gombsorának.

typoblackberry.jpg

Az egyébként rendszerint jámbor és birka türelmű kanadaiaknak több sem kellett, azonnal bíróságra mentek, hogy elérjék a 99 dollárba kerülő Typo betiltását, amit a múlt hét végén végül el is rendelt az illetékes bíró. Pontosabban egy ideiglenes értékesítési korlátozást léptetett életbe William Orrick addig, amíg a per nem zárul le, de az ilyen jogeseteknél ez általában egyet jelent a végleges tiltással, vagyis a legritkább esetekben születik az ideiglenes korlátozással ellentétes döntés a per végén.

A Typo egyébként nagy vonalakban kábé arra fűzte fel a védelmét a bíróságon, hogy a BlackBerrynek már kvázi úgyis mindegy, ezt az érvelést azonban a bíró (szerencsére) elutasította. A BlackBerry ellenben azzal érvelt, hogy ha a Typo a boltokba kerülhetne, azzal helyrehozhatatlan károkat szenvedne a cég, nem beszélve arról, hogy a vevőket mennyire összezavarná egy ilyen kiegészítő. Ezt egyébként kitűnően példázza a CrackBerry alábbi videója, melyben a CES-re látogató közönség sem tudja eldönteni a Typo-val ellátott iPhone-ról, hogy alma-e vagy körte szeder...

Via Bloomberg.

Termékek: Chen a pénzügyi konferencián elmondta, hogy a Q20 neve a piacon The Classic lesz, és gyakorlatilag készen van - ebben a negyedévben már megindulhat a tömegtermelése. A Classic lesz a híd a régi és az új világ közt, BB10-es szoftvert futtató hard core Bold-szerű design. Aki nem tudná, a Q20 egy olyan Q10, amire visszakerül a klasszikus trackpad és a híváskezelő gombok. Akinek nem nedves a bugyija ettől, az hazudik!

De ezzel nem ért véget a hard core piac kiszolgálása:Chen arról is döntött, hogy BB7-es Boldból is újra gyártanak egy sorozatot, a 9900-et vagy annak egy finomított változatát. Hogy meddig, azt nem tudni.

Hamarosan globális lesz a Z3 is, egy olcsóbb full érintős modell. Chen azt is megjegyezte, hogy nem szeretné, ha az emberek azt gondolnák, a BlackBerry nem hisz a telefonokban - cég továbbra is eltökélt. Chen azt is hozzátette, hogy nem fognak veszteséggel telefont árusítani átmenetileg sem, csak azért, hogy részesedést szerezzenek.

Jön a BES12 is, amely összeköt mindent mindennel: BB7, BB10, iOS, Android. Teljes céges mobil flottamenedzsment. Az általános eléretőséget novemberre teszi Chen.

 

Concept Art: Talán így néz ki majd a Q20?

Pénzügyek: Befutott a BlackBerry idei negyedik pénzügyi negyedéves üzleti jelentése. A helyzet nem rózsás, ugyanakkor kevésbé rossz, mint amire a piac számított - a cég papírjai erősödésnek indultak a tőzsdei nyitás előtti kereskedésben. A vállalat további folytatja agresszív készletsörpési programját, és fékezi az új szállításokat. Ebből kifolyólag a március elsejével véget ért három hónapban mindössze 1,3 millió BlackBerryt szállított ki az értékesítési csatornákba, szemben a megelőző negyedév 1,9 milliójával. A vásárlók világszerte 3,4 millió BlackBerryt vittek haza, ebből 1,1 millió volt BB10-es modell, 2,3 millió BB7-es.

A számviteli szabályok szerinti veszeteség 423 millió dollárra rúgott, ennek nagy része azonban egyszeri tétel volt - a folyamatos működéshez kötődő eredmény mindössze 42 milliós mínusz. Az értékesítés nyereségessége a BlackBerry kalkulációja szerint 43% (100 dollárnyi termékeladásból 43 dollár a nyereségtartalom) volt, ami egészséges javulás akár az egy évvel ezelőtti állapothoz képest is. A cég mintegy 149 millió dollárral több bevételt tudott realizálni a készleten ragadt Z10-ekből a negyedév során, mint amire korábban számított.

A készpénzállomány 2,7 milliárd dollárt tett ki, ami 500 millióval alacsonyabb az előző negyedév végi szintnél - egyelőre nem világos, mi fogyasztotta a készpénzt ennyire, részletesebb adatokat csak később tesz közzé a cég. A vállalat likviditása stabil ugyanakkor, néhány negyedéven belül kitermeli a működéséhez szükséges pénzt, nagyjából egy-másfél év múlva nyereséges lesz, ígérte Chen.

 

BerryBlog Verdikt: Jönnek új, izgalmas készülékek a jelenlegi kiváló felhozatalhoz (a Z30 az egyik legjobb ár-érték arányú érintős modellek a piacon és az egyik legjobb is, a Q10 páratlan, a Q20 csak még jobb lehet, a Z3 pedig egészen megfizethető is lehet majd sokaknak), a cég működése pedig stabilizálódni látszik.

 

süti beállítások módosítása