Nem túl meglepően megegyezéssel ért véget május utolsó napjaiban egy kaliforniai kerületi bíróságon az a per, melyet a BlackBerry indított egy kiegészítő billentyűzeteket áruló startup, a Typo ellen: Az iPhone-okhoz passzoló klaviatúrák forgalmazását a bíróság betiltotta, sőt, a Typo a jövőben

semmilyen, okostelefonokhoz szánt billentyűzetet nem hozhat forgalomba.

Az ügy nagyjából másfél évvel ezelőtt indult szövevényes útjára, amikor egy találékony, ámde az iPhone-jával nem minden szempontból elégedett multimilliomos, Laurence Hallier kitalálta, hogy kéne egy olyan külső billentyűzet az Apple okostelefonjaira, mely a BlackBerryknél megszokott fizikai gombsort kínálja a készüléken, annak minden kényelmével. Ennek érdekében a Typo-nak nevezett billentyűzet gyakorlatilag egy az egyben lekoppintotta az akkori QWERTY-s csúcsmodell, a Q10 klaviatúráját. A BlackBerrynek több sem kellett, pereltek.

typoblackberry.jpg

A cég az első Typo-változat forgalmazását sikeresen megakadályozta, Hallier vállalkozása ezért kissé áttervezte a telefonhoz csatlakoztatható külső billentyűzetet, iPhone 6-kompatibilissé tette és ráaggatta a Typo 2 nevet. A BlackBerrynél nagyjából ezen a ponton túlcsordult az a bizonyos pohár, újabb per jött, aminek most az lett a vége, hogy a Typo semmilyen, okostelefonokhoz készített külső klaviatúrát nem hozhat forgalomba, hívják akár Typo 3-nak, vagy 4S-nek. Nincs viszont gond azokkal a billentyűzetettel, melyek minimum 7,9 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott eszközhöz készültek -- ilyen megoldása viszont egyelőre nincs is a cégnek (sem a BlackBerrynek).

Ez a megegyezés első olvasatra meglehetősen egyoldalúnak tűnhet, ám a BlackBerry által kiadott sajtóközlemény utal arra, hogy a megállapodás bizonyos feltételei bizalmasak, szóval ki tudja, még az is lehet, hogy a BlackBerry váltságdíjat fizetett a Typo-nak a fizikai QWERTY-ért cserébe. Például Hallier kapott egy Passportot, ami a világon egyedüliként érintőpanelként is használható fizikai nyomógombokkal rendelkezik.

Címkék: per typo qwerty

Nem igazán győzte meg a BlackBerryt a Typo néven forgalmazott külső iPhone-billentyűzetet kiötlő cég tulajdonosa arról, hogy az eszköz második generációja már kevésbé koppintja a kanadai cég ikonikus gombsorát, mint az első generáció. Ez utóbbi még a tavalyi CES-en látott napvilágot, ám a BlackBerry azóta jogi úton elérte, hogy soha ne kerüljön a polcokra, és most a kissé átalakított utóddal is ugyanezt szándékozik tenni. 

typo2_2.png

Az első ügy vége egyébként egy 800 ezer dolláros pénzbüntetés és a termék forgalmazásának a betiltása lett, akkor a cég szóvivője szerint mindez semmilyen hatást nem gyakorolt a Typo 2 gyártására és forgalmazására.

Ja, lehet, hogy AZ a per nem, de EZ az újabb már igen.

A BlackBerry szerint ugyanis az újabb kiadású klaviatúra is számos szabadalmat sért, ezért az előző ügyhöz hasonlóan a törvénysértő magatartás felfüggesztését kéri a bíróságtól, ami a végén minden bizonnyal egyet fog jelenteni azzal, hogy a cég befektetője, Ryan Seacrest az ablakon kidobott pénzként tekinthet arra az egymillió dollárra, amit belepumpált a Typo-ba.

A BlackBerry viszont igazán hálás lehet neki, mivel ebből az egymillió dollárból egész szép hírverést csinált a cégnek Seacrest, és talán a végén egyszer, s mindenkorra megjegyzi mindenki, hogy 

Nyomógombos telefon = BlackBerry

Via Hollywood Reporter.

Idén év elején nagy port kavart egy pofátlan startup-kezdeményezés, mely Las Vegasban a CES-en mutatta be iPhone-okhoz fejlesztett külső klaviatúráját, a Typót. Emlékeztek, ez az a klaviatúra, aminek a gombjai pont úgy néztek ki, mintha mondjuk a Q10-ről, vagy a nemsokára megjelenő Classicról koppintották volna (akkoriban értelemszerűen csak a Q10-ről beszélhettünk). Voltak, akik szerint ezek csak gombok, és különben is, a BlackBerry már nem is létezik, mit ugrál, de a cég végül csak elérte, hogy a megtévesztő hasonlóság miatt betiltsák a Typo forgalmazását. 

typo2.png

A legparasztabb startupok egyikének ez természetesen nem volt elég, hiszen itt a Typo2, ami már iPhone 6-okhoz is csatlakoztatható, ráadásul annyira hülye megoldással, hogy a touch ID nem is használható vele, hiszen a billentyűzet eltakarja a középső érzékelő-gombot. Azért a Typo2 már nem annyira BlackBerry-koppintás, mint az első változat volt, a cég saját bevallása szerint is ez a klaviatúra már az iPhone-ok virtuális billentyűzetéhez hasonlít inkább. 

Szóval ezúttal valószínűleg megússzák az újabb pert, ettől függetlenül nem kizárt, hogy jól jövedelmez majd a külső billentyűzet, ami az összes iPhone-tartozékkal egyetemben elég drága: 99 dollárt, vagyis napi árfolyamon uszkve 25 ezer forintot kérnek érte. Mondjuk aki ennek az összegnek a tízszeresét kifizette egy telefonra, az lehet, hogy kettőt is vesz belőle, hogy legyen tarcsiban.

Via Macrumors.

Címkék: iphone typo

Az iPhone kitűnő okostelefon, mint ahogy a BlackBerryk is azok, de azt azért nehéz lenne elvitatni a nyomógombos BlackBerryktől, hogy a mai okostelefonos őrületben van egyéniségük. Az idei CES-en azért biztos ami biztos jött egy cég, amely úgy gondolta, hogy ezt az egyéniséget miért ne lehetne átültetni az Apple készülékeire, és megcsinálta a rendkívül innovatív Typo nevű telefontokot, mely nem más, mint egy külső klaviatúra iPhone-okhoz. Eddig még semmi probléma nem lenne, ha ez a klaviatúra nem lenne tökéletes koppintása a BlackBerry Q10 gombsorának.

typoblackberry.jpg

Az egyébként rendszerint jámbor és birka türelmű kanadaiaknak több sem kellett, azonnal bíróságra mentek, hogy elérjék a 99 dollárba kerülő Typo betiltását, amit a múlt hét végén végül el is rendelt az illetékes bíró. Pontosabban egy ideiglenes értékesítési korlátozást léptetett életbe William Orrick addig, amíg a per nem zárul le, de az ilyen jogeseteknél ez általában egyet jelent a végleges tiltással, vagyis a legritkább esetekben születik az ideiglenes korlátozással ellentétes döntés a per végén.

A Typo egyébként nagy vonalakban kábé arra fűzte fel a védelmét a bíróságon, hogy a BlackBerrynek már kvázi úgyis mindegy, ezt az érvelést azonban a bíró (szerencsére) elutasította. A BlackBerry ellenben azzal érvelt, hogy ha a Typo a boltokba kerülhetne, azzal helyrehozhatatlan károkat szenvedne a cég, nem beszélve arról, hogy a vevőket mennyire összezavarná egy ilyen kiegészítő. Ezt egyébként kitűnően példázza a CrackBerry alábbi videója, melyben a CES-re látogató közönség sem tudja eldönteni a Typo-val ellátott iPhone-ról, hogy alma-e vagy körte szeder...

Via Bloomberg.

Ikonikus fizikai billentyűzet. A BlackBerryk nyomógombjai kapcsán ez a jelzős szerkezet szinte minden alkalommal előkerül, joggal, a mobil eszközök mezőnyében ugyanis máig nincs jobb fizikai gombsor a BlackBerry okostelefonok billentyűzeténél. A fizikai gombok létjogosultságát ettől függetlenül ma már sokan vitatják, de hogy, hogy nem mégis előkerülnek néha olyan érdekes megoldások, mint például a Typo.

typoblackberry.jpg

A Typoról tudni kell, hogy egy iPhone-okhoz csatlakoztatható tok, illetve fizikai billentyűzet egyszerre, ami Bluetooth-szon kommunikál a telefonnal, tehát nem olyan vérgagyi megoldás, mint a korábbi próbálkozások, melyek a valójában a virtuális gombok felé helyezett nyomógombokból álltak. Nem, a Typo ennél sokkal több és jobb, nem kis részben azért, mert a gombsor egy az egyben nyúlása a BlackBerry Q10 fizikai gombsorának. Nem csoda, hogy múlt héten ez már sok volt a kanadaiaknak, és beperelték az eszköz "feltalálóját".

Ettől függetlenül a CES-en működés közben is meg lehet tekinteni az iPhone-hoz passzoló BlackBerry álarcot, sőt, a CNN még a gyártócég társtulajdonosát, Laurence Halliert is megszólaltatta. A termék fejlesztése állítólag már két éve zajlik -- nyilván a gombsor megtévesztő hasonlósága a Q10-zel a véletlen műve lehet.

A CrackBerry videójában részletesebben is bemutatja Kevin az eszközt, és próbára is tesz néhány látogatót a kiállításon: vajon ha csak a Typo billentyűzetet látod, mit tippelnél, milyen telefonhoz tartozik?

(Egyébként meg rohadjak meg, ha értem, miért van minden, egyébként más platformokon tök régóta elérhető feature szenzációs innovációként tálalva abban a pillanatban, ha köze lesz az iPhone-hoz...)

Via CNN, CrackBerry.

süti beállítások módosítása