Még ha nem is az eredetileg tervezett időpontban, de eljött végre ez a pillanat is, lezárult a BerryBlog augusztus elején indult rajongói pályázatának eredményhirdetése. A felhívásra több tucatnyi pályamunka érkezett, a legkülönfélébb műfajokban - volt aki reklám forgatókönyvet küldött, volt aki verset írt, vagy karikatúrát készített, és jöttek nagyon profi reklámfilmek is.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga kiválasztani ezek közül azokat a pályázatokat, melyek a három fődíjat érdemlik, sok esetben az volt az érzésünk kicsit, hogy almát hasonlítunk körtéhez, de végül meg kellett hozni a döntést, fődíj csak egy van, emellett még két telefon jár a második és harmadik helyezettnek. Ettől függetlenül ahogy ígértük, senki nem dolgozott hiába, minden pályázó kap tőlünk egy ajándékcsomagot, reméljük tetszeni fog, hasznát fogjátok venni, és úgy érzitek, megérte beküldeni a pályamunkát nekünk.
Na nem is nagyon szaporítanánk tovább a szót, jöjjön a BerryBlog első rajongói pályázatának eredményhirdetése, következzen a harmadik díj, egy vers, Fekete tesó címmel, Adler Erika tollából.
Fekete tesóÁlmomban megfogott,egy tündér pislogottvalami csillogott.Ébren álmodommikor lesz telefonom?Mikor aztán a sorsmeglepett választanisem engedett.Nekem teremtett!Bánni se volt rá időmrögtön hozzám nőtt.Magára hagyni nem meremtúl sok ember vágya,szomorkodnék nagyon utána!Lecserélni?! szó se róla :nincs pót apja!Rám van szabva, ismer jólmegkímélem mindenkor.Dokumentálja életemfényképeket ha nézegetem.Memória akumlátor feltöltve,okos és szép büszkeségemnagy segítségem.Bevásárlásnál ő a központelvesznék a forgatagbaBlackBerrymbe kapaszkodva.megtalálom a helyet.Esküszöm az égreBlackBerry a vérem!Üzenet e-mail sem gondcélba ér előbb mint én!Zene ,film ,kameraFacebook és a messengertöbb nyelven támogatottezt így hidd el!
Esküszöm az égre, BlackBerry a vérem! - ez akár egy himnusz sora is lehetne, annyira szívből jövő, igazi rajongótól származó felkiáltás, hogy méltán érdemli meg a pályázat harmadik díját, a BlackBerry 9360-as okostelefont! Erikával még ma felvesszük a kapcsolatot a nyeremény célba juttatása kapcsán, gratulálunk, ha lesz a BerryBlognak himnusza, tudjuk kit kérjünk fel szerzőnek!
A pályázat második helyezettjének kilétét még ma megismerhetitek, gyertek vissza a BerryBlogra később!
Nagyon gyorsan elröppent a BerryBlog rajongói pályázatára szánt két hét, már csak egy nap van hátra a nevezési időszakból, aki holnap éjfélig beküldi a pályázatát, van esélye nyerni egy BlackBerry 9900-t, vagy a másik két BlackBerry (9790, 9360) egyikét! Az elmúlt időszakban érkezett néhány igazán értékes mű, de videót például még nem küldött senki - ne feledjétek, írott, valamint kép- és hanganyagot és videofelvételt egyaránt várunk! A cél, hogy alkalmas legyen arra, hogy a BlackBerryket reklámozza valamilyen direkt módon.
Már csak azért is érdemes pályázni, mivel itt senki nem megy haza üres kézzel, vagyis mindenki kap valamilyen ajándékot, aminek köze van a BlackBerrykhez - úgyhogy érdemes kifejezni a rajongásod a márka, illetve a BlackBerry okostelefonok iránt!
A részletes játékszabályokat megtalálod a korábbi posztunkban, illetve a pályázat kezdete óta minden hírünkhöz odarakjuk, biztos ami biztos, nehogy elkerülje valakinek a figyelmét.
Alkoss, és a BlackBerry fényre derül!
Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.
Egy hét múlva, vagyis augusztus 15-én éjfélkor zárul a BerryBlog első rajongói pályázata, melyen megmutathatod, mekkora BlackBerry-fanatikus vagy. Gondolom nem kell emlékeztetni, de azért szólunk, hogy a pályázaton a zsűrizés után rendkívül értékes nyereményekhez juthatnak a legjobbak, így a fődíj egy BlackBerry 9900, de a második és harmadik díj is egy-egy BlackBerry okostelefon (9790 és 9360).
Hogy mit várunk mindezért cserébe? Mi sem egyszerűbb: olyan kreatív munkákat, melyek nagy nyilvánosság előtt alkalmasak a BlackBerryk népszerűsítésére, így saját magad által készített reklámfilm, zene, vers vagy fotó adható be, például olyan, mint ez a lenti, rajongó által készített reklám, amit egyébként nem a BerryBlog pályázatára küldtek.
A részletes játékszabályokat és a jelentkezés feltételeit megtalálhatod a jelen poszt alján szereplő linken, úgyhogy kattints gyorsan, most még van időd és lehetőséged arra, hogy könnyűszerrel bezsebelhess egy csúcskategóriás BlackBerryt!
Most ráadásul megtoldjuk mindezt annyival, hogy minden beküldő kap valami ajándékot, így senki nem dolgozik hiába!
Hajrá!
Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.
Sziasztok BlackBerry-rajongók! Most megmutathatjátok, hogy mennyire vagytok elkötelezett márkafanatikusok, hogy mennyire erős a rajongásotok a kedvenc okostelefon-márkátok iránt! Indul a BerryBlog első rajongói pályázata, melyben ismét értékes nyeremények várják, hogy a legjobb kezekbe kerüljenek. Pályázz tetszőleges műfajú, a BlackBerry okostelefonokat népszerűsítő pályaművel, hogy tiéd legyen a három BlackBerry egyike! Máris mondjuk a részleteket:
A BerryBlog rajongói pályázatában tetszőleges műfajú pályázati anyagot adhatsz be, az a lényeg, hogy egyedi, általad készített mű legyen. Küldhetsz saját magad által készített reklámot, videoklipet, dalt, fotót, verset vagy bármi mást, ami alkalmas a márka népszerűsítésére a nagy nyilvánosság előtt, kellően frappáns és persze bemutatható az interneten keresztül.
Fontos, hogy egy pályázó egy műfajban adhat csak be pályamunkát, illetve a pályázati anyag beadásával hozzájárulsz ahhoz, hogy a BerryBlogon és a BerryBlog facebook-oldalán közzétegyük részben vagy egészében a művedet.
A játék 2012. augusztus 1-től 2012. augusztus 15-ig tart, eddig lehet beküldeni a pályaműveket a jatek@berryblog.hu e-mail címre. Ne felejtsd el a pályázati anyaghoz mellékelni a neved, a születési dátumodat és a mobiltelefonos elérhetőséged!
A pályamunkákat egy háromtagú zsűri értékeli az összes mű beérkezése után, a nyerteseket augusztus 22-én, szerdán értesítjük.
Érdemes mindenkinek próbálkozni, hiszen egy kis kreativitással a három nyeremény egyike a tiéd lehet. Fődíjunk egy BlackBerry 9900 okostelefon, a második díj egy BlackBerry 9790 okostelefon, a harmadik díj pedig egy BlackBerry 9360 okostelefon a Research in Motion jóvoltából!
Pályázz, fejezd ki a rajongásodat, alig várjuk, hogy megmutassuk a világnak, hogy milyenek az igazi BlackBerry-rajongók!
Sok sikert mindenkinek! (Ha jelentkezel, olvasd el a szabályzatot, amit a jelentkezéseddel kötelezően elfogadsz.)
Részletes játékszabályzat
A BerryBlog rajongói játékában részt vehet minden 18. életévét betöltött, Magyarországi állandó lakhellyel rendelkező személy.
A játékba minden résztvevő egy pályaművel pályázhat, műfaji kötöttség nélkül. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályamunkát a BerryBlogon, illetve a BerryBlog facebook-oldalán közzétegye a játék szervezője.
A játék ideje: 2012. augusztus 1. 12:00 - 2012. augusztus 15. 23:59
Eredményhirdetés: 2012. augusztus 22. A nyerteseket e-mailben és telefonon értesítjük.
A pályamunka műfaji kötöttség nélkül beadható, a pályázat e-mail címén, a jatek@berryblog.hu -n. A pályázatra készített videós műveket kizárólag valamelyik nyilvános videomegosztó-oldalon (YouTube, vimeo, Indavideo stb.) keresztül fogadjuk be.
A pályázó büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a pályamunka saját szellemi terméke, a szerzői jogokat jogosan gyakorolja.
A pályaművek nem tartalmazhatnak olyan írott- kép- és/vagy hanganyagot, melyek bármilyen szempontból sértik a Magyar Köztársaság vonatkozó jogszabályait, így nem tartalmazhat többek közt kirekesztő, uszító stb. tartalmakat.
Az írott pályaműveket magyar nyelven várjuk.
A rajongói pályázat szervezői fenntartják a jogot, hogy a beérkezett pályaművek számától és minőségétől függően egyes nyeremények nem kerülnek kiosztásra.
A nyeremény készpénzre nem váltható át.
A pályázaton nem vehetnek részt a BerryBlog szerkesztői, illetve azok közeli hozzátartozói. A BerryBlog a pályamunkák szerzőinek személyes adatait bizalmasan kezeli, azt harmadik fél számára nem adja ki.
A szemfülesebbek már korábban felfigyelhettek rá, hogy egyre több és jobb játék jelenik meg a RIM eredetileg mission critical eszköznek szánt üzleti tabletjére, a PlayBookra. A jég valahol az Angry Birds PlayBookos portjának a megjelenésekor tört meg, de persze sorolhatnánk a sok remek EA játékot, meg a Gameloft fejlesztéseit, amiből néhányat ingyen, vagy bagóért lehet beszerezni most is az App Worldből.
A BlackBerry World 2012 kapcsán is szárnyra keltek érdekes hírek mind PlayBook- mind pedig BlackBerry 10 játékfronton. A Gameloft például bejelentette, hogy az új platform megjelenésére 11 játékot portol BlackBerry 10-re (ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ezek jó eséllyel a PlayBookon is futni fognak). Aztán itt a Fishlabs, mely a Galaxy on fire HD nevű, világűrben játszódó szimulátor-akció-stratégiai játékot demózta az egyik előadáson (lásd a fenti videót).
Akinek mindez nem lenne elég, azt hadd' sokkoljuk egy további Angry Birds hírrel: ma elérhetővé vált ugyanis PlayBookra az eredeti Angry Birds 2.1-es verziója, mely egy kicsit átdizájnolt interfészt valamint 33 új pályát jelent.
A BlackBerry okostelefonok a világ számos országában a legnépszerűbb mobilkészülékeknek, a sikert pedig a korábbi posztokban említett egyedi funkciók és egyedi kialakítás mellett többek közt a tévéreklámok is elősegítik. Most következő összeállításunkban BlackBerry reklámokat láthattok a világ minden tájáról.
Az első két reklám a tavaly szeptemberben megjelent, QWERTY-gombsort és érintőkijelzőt egyaránt tartalmazó, csúcskategóriás BlackBerry 9900 képességeire, sokszínű felhasználási lehetőségeire hívja fel a figyelmet.
A RIM készülékeit Ázsiában is milliók használják és szeretik, a fenti reklámot a dél-koreai mozik sugározták a filmvetítés előtt. A reklám a szétcsúsztatható formátumú BlackBerry Torch okostelefont mutatja be egy kis könnyű erotikával megfűszerezve.
A BlackBerryk Indiában is egyre nagyobb teret nyernek maguknak, ez a reklám a korábban már tárgyalt azonnali üzenetküldő szolgáltatás, a BBM egyik speciális funkcióját mutatja be ötletesen. A BBM használatakor ugyanis úgy is szerezhetsz ismerősöket, ha a partner készülékének a QR-kódját beolvasod - olyan ez, mint egy névjegycsere, de sokkal érdekesebb, és - amint azt a fenti videón is láthatjuk - olykor kifejezetten intim is lehet.
A RIM tabletjét, a PlayBookot is népszerűsítették reklámokkal. A készülék egyik fontos megkülönböztető jegye, hogy a QNX-alapú PlayBook OS operációs rendszer az izmos hardverrel kiegészítve erős multitasking képességekkel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a tableten egyszerre több program (pl. játékok, videolejátszás, képnéző, webböngésző) futhat egyszerre, amik közt könnyűszerrel lehet váltogatni - ezt mutatja be a fenti reklám.
A poszt része a Vodafone BlackBerry játékának.
A részletes játékszabályok megtalálhatók az alábbi linkre kattintva, illetve a Vodafone Facebook-oldalán.