Öles léptekkel halad több saját alkalmazás fejlesztése és tesztelése a RIM-nél, készül az új Facebook app, illetve tudható, hogy hamarosan jön az új BlackBerry Messenger is. Ez utóbbi lépett félig-meddig nyílt bétafázisba ma, amikor a BlackBerry Beta Zone-ban elérhetővé vált a program 6.0.0.73-as verziója.

A BlackBerry Beta Zone szépséghibája, hogy a RIM nem fogad el Magyarországról regisztrációt, így hacsak át nem verjük a rendszert, mondjuk angolnak hazudva magunkat (és IP-címünket), nekünk nem adatik meg a tesztelési lehetőség. Ami a változásokat illeti egyébiránt, kicsit megújul majd a kezelőfelület, gyorsabb lesz a program működése, valamint több és jobb helyfüggő szolgáltatás is kerül a rendszerbe.

Akinek netán mégis van valahonnan BlackBerry Beta Zone elérése, töltse le az appot, és számoljon be nekünk, hogy milyen!

Az okostelefonokon futó chatklienseknek köszönhetően vége az aranytojást tojó tyúkot jelentő SMS-nek a legtöbb szolgáltatónál, legalábbis ezt jósolja egy angol piacelemző cég. Éppen ideje volt, a mobilcégeknek gyakorlatilag semmibe sem kerülő rövid szöveges üzenetért jobb helyeken már nem is mernek pénzt kérni, de az SMS a korlátai miatt előbb-utóbb így is eltűnhet a süllyesztőben. Mindez nagyban köszönhető a BlackBerry Messengernek is - állítja a Mobile Youth.

A tanácsadó, piacelemző cég szerint az SMS-forgalom azokban a régiókban, ahol a BBM kifejezetten erős (pl. Nagy-Britannia, Indonézia, Dél-Afrika, Brazilia), a következő két évben legalább 20 százalékot zuhan majd, köszönhetően a BBM robbanásszerű növekedésének. A BlackBerry azonnali üzenetküldő alkalmazásának ma világszerte nagyjából 39 millió felhasználója van, ők egymás közt nem csak chatelhetnek, hanem képeket, hangüzeneteket és más fájlokat is továbbíthatnak - gyakorlatilag ingyen, vagy egyes országokban (például hazánkban) a BIS feláráért.

Március elején többedmagunkkal kissé hitetlenkedve fogadtuk a hírt, miszerint a BlackBerry Messenger, a BlackBerryk egyik exkluzív szolgáltatása rövidesen más platformokon is megjelenhet, ezzel keresztplatformossá téve az alkalmazást. A MacRumors szerint az iOS-re fejlesztett változat gyakorlatilag már készen van, hamarosan az App Store-ban is megjelenik.


Nyugi van, képünk csak illusztráció!

A kiszivárgott infók szerint a program konkrétan április 26-án debütál az Apple alkalmazás-piacterén, ezt állítólag maga Jim Balsillie társelnök-vezérigazgató jelentette be egy tegnapi konferencián Torontóban. Balsillie hozzátette, hogy a RIM más szolgáltatásokat is portol majd iOS-re, hogy ezek pontosan mik lesznek, arról egyelőre nincs konkrét információ. A konferencián az is elhangzott, hogy az iOS5 új üzenetjelzési funkciójának megjelenése után a programból érkezik majd egy nagyobb tudású update is.

A dolog két szempontból is módfelett érdekes: legjobb tudomásunk szerint az Apple nem arról híres, hogy előre közli, mikor tesz elérhetővé az App Store-ban egy alkalmazást, másfelől viszont meglehetősen különös lépés, hogy pont a RIM egyik legnagyobb tengerentúli konkurense ragadtatja el magát arra először, hogy az új generációs okostelefonok részéről támogatást nyújtson BlackBerry szolgáltatáshoz.

Akinek BlackBerryje van, remélhetőleg nem hagyja ki az egyik legnagyobb mókának számító BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő alkalmazást, melyen keresztül már akkor milliók csevegtek, amikor a Google Talknek vagy a Yahoo Messengernek és a hasonló appoknak még nyomuk sem volt mobilon. Most frissült az App, melynek már javában készül a 6.0-s verziója, ez ugyanakkor még az 5-ös szériából való (konkrétan az 5.0.2.12-es verziószámot viseli).

Az új verzió frissítéseiről egyelőre semmi info, a verziófetisiszták azonban már letölthetik az appot az App Worldből.

Érdekes, exkluzív hírrel szolgált ma a Boy Genius Report, mely állítja, több, RIM-hez közeli forrásból is megerősítették számukra, hogy a kanadai gyártó keresztplatformossá kívánja tenni a jelenleg kizárólag csak BlackBerryken elérhető BlackBerry Messenger azonnali üzenetküldő szolgáltatást. Mindez azt jelentené, hogy a cég kész kiadni a BBM-kliens Android és iOS-platformra fejlesztett változatát.

A lap szerint a stratégiai fontosságú lépés részletei még nem körvonalazódtak teljesen, elképzelhető ezzel együtt, hogy a BBM használatáért más platformokon valamilyen módon díjat (vagy egyszeri, vagy rendszeres) fog szedni a RIM. Egyelőre úgy tűnik, hogy az androidos, illetve az iOS-es kiadás nem is tud majd mindent, amit a BlackBerryken használható alkalmazás tud, így a funkció a csevegésre fog korlátozódni elsősorban, annak viszont semmi akadálya, hogy egy androidos készüléket használó user egy BlackBerry-tulajjal beszélgessen a kliensen keresztül.

A BGR forrásai szerint az androidos port szinte biztosan elkészül, vélhetően még az idén, tekintve, hogy a Google operációs rendszerére a nyílt(abb) platform miatt jóval könnyebb fejleszteni, illetve a funkciókat könnyebb integrálni, mint az iOS esetében.

Hogy pontosan mi lenne a célja a RIM-nek ezzel a lépéssel, az egyelőre nem teljesen tiszta, tény ugyanakkor, hogy a vállalatoknál egyre népszerűbb a két vezető okostelefon-platform, a kanadaiak így viszont legalább a szolgáltatások és a kommunikációs háttérrendszert tekintve megtarthatnának ügyfeleket, ha már a telefonokat másoktól veszik meg a cégek.

A BBM-nek egyébként több tízmillió felhasználója van világszerte, az alkalmazást a BlackBerry Internet Services, vagy az erre feljogosított Enterprise Server ügyfelek használhatják.

A tegnapi nap a telefonokkal kapcsolatos kiszivárgott infókról szólt, ma két közösségi alkalmazás új, nem hivatalos verziójának megjelenéséről szeretnénk beszámolni nektek. Az egyik a több tízmillió (itthon vélhetően legfeljebb néhány ezer) BlackBerry-tulaj által gyakran használt BlackBerry Messenger vadonatúj, 6.0-s verziója, a másik a RIM saját Twitter-kliensének új kiadása.

A BBM 6 főbb újdonságai közé tartozik a jobb fájlmegosztási képesség, a játékok közbeni chat lehetősége, valamint az integráció a közösségi hálózatokkal (pl. Twitter). Fontos, hogy a most kiszivárgott build csak az OS6-tal ellátott készülékekre telepíthető, és a telepítés előtt a meglévő 5-ös BBM-et el kell távolítani!

A RIM saját Twitter-kliense jelenleg az 1.0.1.12-es verziónál tart, múlt hétvégén azonban napvilágra került az 1.1.0.13-as változat, mely leginkább a felhasználói interfészt tekintve újult meg, így - wow! - változott a program indítóikonja is többek közt. Aki sokat használja a Twittert, és nem ragaszkodik valamelyik alternatív klienshez, kipróbálhatja ezt a változatot, feltéve, ha OS6 fut a BlackBerryjén.

Az új BBM letölthető innen, a Twitter-kliens pedig az alábbi linkről. Mivel nem hivatalos kiadásokról van szó, ezért használatuk csak saját felelősségre javasolt!

süti beállítások módosítása