Emlékszem, amikor a Google sikerein felbuzdulva az Apple is kitalálta, hogy saját térképszolgáltatást indít, mennyi kritikát kapott - amúgy tök jogosan - a cég a sebtiben összecsapott, irgalmatlanul bugos szoftver miatt. Konkrétan a fél világ azon a vállalaton röhögött, mely hiába dobta össze a világ legnépszerűbb okostelefonját, közben nem volt képest megugrani ezt a bagatellnek tűnő feladatot. Ehhez képest a BlackBerryt mondhatni méltatlanul kevés kritika éri a gyári térképalkalmazása miatt, ami ugyan most éppen frissült (csaknem egy év után), de még mindig az egyik legszarabb térkép/navigációs szoftver az ipagárban. Sőt, konkrétan a legszarabb. Tudom-tudom, first world problem.

Jó, mondjuk BlackBerryt az ember elsősorban az elsőrangú kommunikációs funkciók, meg az iparágvezető biztonsági háttér miatt vesz, meg különben is, az 1:1-es kijelzőn elég bénán is néznek ki ezek a szoftverek, de nehogymár 2015-ben problémát okozzon egy okostelefonos platform számára egy épkézláb gyári navigációs app összehozása. És itt most nem is a program fapadosságáról vagy az esetleges hibákról van szó (melyek egy része állítólag javítva lett a most kiadott új verzióban), hanem arról, hogy ha itthon akarsz navigálni a programmal, akkor még mindig ez a kép fogad:

bbmaps_voice.jpg

Vagyis nem szó szerinti fordításban

a hangalapú navigáció nem érhető el ehhez az útvonalhoz, mert nem vagy elég fontos ügyfelünk ahhoz, hogy megvegyük a térképlicencet a szaros kis országodra és/vagy ha elég fontos ügyfelünk vagy, mert mondjuk Nyugat-Európában élsz, akkor ne akarj ebben a szaros kis országban a BlackBerryddel navigálni.

Egyébként meg alternatív megoldásként ott a Navfree meg a legidiótább nevű navigációs alkalmazás, a Mireo Don't Panic a BlackBerry Worldben.

Kész szerencse, hogy nincs autóm.

Komolyan mondom, ebből egy új átkot fogok gyártani.

Vannak néha olyan pillanataim, amikor azt gondolom, hogy az okostelefonok valójában csak azért léteznek, hogy az őrületbe kergessék az embert azzal, hogy olyan helyzetben hagynak cserben, amikor rászorulnánk a használatára. 

Tegnap Szarajevóba indultunk kocsival, két okostelefont is vittem magammal, a jó öreg Z30 mellett egy iPhone 6-ot is, bevallom férfiasan navigáció terén főleg az utóbbi segítségére számítottam. Feltettem rá a Navfree utódját, a Navmii-t, letöltöttem az országtérképeket, elégedetten hátradőltem a székben, elképesztően felkészültnek éreztem magam. Azért biztos ami biztos a Z30-ra is feltettem az ominózus navi programot - ami az útvonaltervezési fázisban egyszerűen kilép, vagyis navigálásra pont annyira használható, mint a BlackBerry gyári navigációs alkalmazása.

Eddig egy-nulla az iPhone javára. Csakhogy...

...Csakhogy már Magyarországon kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy energiatakarékosabb felépítés ide- energiatakarékosabb felépítés oda, az iPhone akkuja nem fogja kibírni az utat, pedig maximum negyed óránként volt bekapcsolva a kijelzője. Az egyetlen autós töltő a közelben képtelen volt táplálni a telefont, mert ugye az egyetlen készülék a világon, amin nincs microUSB-csatlakozó, az mit tesz a véletlen éppen az egyik legnépszerűbb okostelefon a világon.

navfree_logo.png

A végén persze mondanom sem kell ott maradtam két, navigációra totálisan használhatatlan, vagy legalábbis korlátozottan használható készülékkel, Szarajevóba végül a Z30 juttatott el minket, de makacsul nem volt hajlandó mutatni az utat.

Visszafelé valószínűleg memorizálok, vagy szégyenszemre veszek egy papírtérképet.

süti beállítások módosítása