Az Amerikai Védelmi Minisztériumnál szeretik a BlackBerryket. Nyilván ennek történelmi hagyománya van már a Pentagonban, hiszen ha biztonságos mobilkommunikációs megoldást keres valaki, akkor a BlackBerryknél keresve sem találhatott jobbat a múltban, illetve nem találhat jobbat most sem. A "cég" most több lépcsőben izzítja be új mobilmenedzsment-rendszerét, melybe idén összesen százezer, a dolgozók által használt mobil eszközt -- tabletet, okostelefonokat -- vonnak be. Zömében BlackBerryket.

pentagon.jpg

Az első, január 31-én élesbe álló kontingens a hírek szerint összesen 80 ezer menedzselt BlackBerry készülékre terjed ki, valamint 1800 androidos és iOS-es eszközre. Hogy pontosan milyen BlackBerrykről van szó, az egyelőre nem világos, mindenesetre tavaly augusztus óta mind a Z10 mind a Q10 rendelkezik a minisztérium alá tartozó illetékes ügynökség, a Defense Information System Agency (DISA) jóváhagyásával, a teljes flottából pedig állítólag év végére nagyjából 30 ezerre volt tehető a BB10-es készülékek száma.

A 16 millió dollár értékű, 2012-ben létrehozott projekt célja, hogy a Pentagon, illetve a hozzá tartozó alintézmények összesen 300 ezer alkalmazottja a legbiztonságosabb körülmények közt használhassa a mobileszközét, bárhol is járjon éppen -- hiszen azért lássuk be, az amerikai filmekben látottak ellenére többségüknek bizonyára az irodán kívül is van élete.

A biztonságos mobilhasználathoz hozzátartoznak a biztonságos alkalmazások is, így a Pentagonnak is lesznek, illetve már vannak is saját fejlesztésű appjai, melyet az alkalmazottak használhatnak majd (vagy éppen egyenesen kötelező lesz használniuk) napi munkavégzésük során. Fontos, hogy a menedzsment-rendszer lelkét nem a BlackBerry saját mobilmenedzsment-megoldása jelenti majd. Emellett a készülékek aránya a jövőben sokat változhat, mivel a DISA csak az átállást követően kezdi meg az újabb mobilok, illetve más platformok bevizsgálását és minősítését.

Via Nextgov.

Tegnap minden hivatalos papírra aláírás és pecsét került, így most már nagyon záros határidőn belül megkezdheti az Amerikai Védelmi Minisztérium, vagyis a Pentagon a BlackBerry okostelefonokból álló flotta cseréjét, megújítását. Természetesen mi másra újítanának, mint BlackBerryre.

pentagon.jpg

A Védelmi Minisztérium alá tartozó egyik ügynökség, a Defense Information System Agency ugyanis megadta a működési engedélyt a BlackBerry Z10 és Q10 típusoknak a minisztérium informatikai hálózatán, BlackBerry Enterprise Service 10 mobilmenedzsment-támogatással. Az új BlackBerryk jóváhagyása az informatikai infrastruktúra részeként azt hiszem magáért beszél ilyen magas biztonsági szinten, és a kanadai cég termékeinek szuperbiztonságos működését dicséri (megjegyzem, ezt a működési engedélyt eddig egyetlen másik gyártó sem kapta meg a készülékeire).

Mindez azt jelenti, hogy a Pentagon flottája ez év őszén tízezer új BB10-es telefonnal bővül, idén év végére pedig harmincezresre hízik a flotta. Most már csak az a kérdés, hogy kell-e bárkivel is versenyeznie a jövőben a BlackBerrynek az Amerikai Védelmi Minisztérium falai közt, vagyis más gyártó termékei is megkapják-e a zöld lámpát.

Szerinted?

Nem kenyerem kárörvendeni a BlackBerry versenytársain, meg játszani az eszem, hogy bezzeg én megmondtam, ez a bring your own device (BYOD) világ nem mindenhol csak játék és mese, öröm és bódottá. De azért én megmondtam...

A BYOD kapcsán arról van szó ugye nagy vonalakban, hogy a nagyvállalatok és állami szervek dolgozói megveszik az iPhone-jukat meg az androidos csodákat, majd kikövetelik maguknak, hogy munkahelyi környezetben is használhassák. Meg van, amikor a munkahely oszt ki a dolgozóknak telefonokat céges flottában -- ilyenkor az utóbbi időben egyre többen kérnek iPhone-t, vagy valamilyen divatos Samsung Galaxy modellt maguknak, csak néhol a dolgozók nem azt kapják, amit várnak. Mint például az Amerikai Védelmi Minisztérium munkatársai.

the_pentagon.jpg

A Pentagon illetékes hivatala által megszabott szigorú használati kritériumok miatt az iPhone és iPad tulajok sok mindenről kénytelenek lemondani, ha az eszközöket a Pentagon hálózatán is használni kívánják, vagyis például meg akarják rá kapni a "céges" (CÉGes, érted) dokumentumaikat, e-mailjeiket.

Így a hivatal szigorú előírásainak megfelelően az iOS-eszközöket használóknak a következő funkciókról kell lemondaniuk:

  • Safari böngésző használata
  • iMessage használata
  • iTunes használata
  • App Store használata
  • A gyári e-mail kliens használata
  • Wi-Fi elérés a Védelmi Minisztérium által üzemeltetett hotspotokon

Vagyis a Pentagon lényegében kiherélte az összes dolgozói kézben lévő iPhone-t és iPadet. Oh and one more thing, az eszközöket még így is csak akkor lehet használni a belső hálón, ha valamilyen jóváhagyott mobilmenedzsment-megoldás kezeli őket. Mit tesz a véletlen, a Pentagon jelenleg egyetlen mobilmenedzsment-rendszert ismer el biztonságosnak, a BlackBerry Enterprise Service-t (ami egyébként a közhiedelemmel ellentétben gond nélkül kezeli az iPhone-t és az androidos telefonokat).

A Védelmi Minisztérium ezzel egyidőben a BlackBerry Balance kapcsán semmiféle további előírást nem tesz, vagyis a szeparált munka- és privát környezet a hivatal szerint úgy jó, ahogy van.

Via Berryreview.

Manapság a mobilbiztonság a legújabb buzzwordök egyike, nem csoda, hogy a gyártók ezen a területen is igyekeznek versenyre kelni egymással úton-útfélen -- ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. A BlackBerry itt elég jó múlttal rendelkezik, és láthatóan az új operációs rendszer, a BlackBerry 10 is teljesíti a legszigorúbb biztonsági követelményeket.

pentagon.jpg

Ennek egyik legékesebb jele, hogy az Amerikai Védelmi Minisztérium tegnap bejelentette, zöld lámpát ad a BlackBerry 10 operációs rendszernek, illetve a rá épülő két telefonnak, a Z10-nek és a Q10-nek, meg csak úgy zárójelben a PlayBooknak is, amire előbb-utóbb szintén lesz BB10. Egy ilyen magas szintű kormányzati biztonsági megfelelőséget nem olyan triviális azért megkapni, a rendszereket hosszú hónapokon keresztül teszteli a Pentagon egyik ügynöksége, a hivatal több tízezer alkalmazottja pedig csak onnantól használhatja munkájához a cuccot, ha az eszköz felkerül a szervezet listájára.

A BlackBerry 10 egyébként már azelőtt megkapta egy az amerikai kormányhivatalok által rendszeresített FIPS 140-2 kirptográfiai megfelelőséget, hogy megjelent volna -- mindez pedig előrevetítette a Védelmi Minisztérium gyors jóváhagyását is.

A történet egyébként úgy kerek, hogy hozzáteszem, úgy hírlik, hogy a Samsung és az Apple is zöld utat kap a Pentagontól hamarosan, vagyis kezdődhet a verseny a tábornokok közt -- kinek van menőbb okostelefonja?