A Reuters tudomására jutott, hogy a Samsung tárgyalásokat folytat a BlackBerryvel utóbbi felvásárlásáról. A hír hatására a BlackBerry papírjai kilőttek: az árfolyam közel 30 százalékkal ugrott meg, elhagyva a 12 dollárt is.

A hírügynökség belsős forrásai arról számoltak be, hogy a dél-koreai vállalat 13,35 és 15,49 dolláros tartományt határozott meg a BlackBerrry papírjainak árára, ami 38-60 százalékkal magasabb a hír kirobbanását megelőző árfolyamnál. Ezek az árak 6 és 7,5 milliárd dollár közé taksálják a BlackBerry értékét. Jelenleg további érdemi információt nem tudni, így azt sem, a tárgyalások mennyire előrehaladottak, illetve hogy kilátásban van-e egy esetleges megállapodás.

samberry.jpg

A Samsung és a BlackBerry kapcslata nem előzmények néküli. Tavaly novemberben a Samsung lett a BlackBerry legnagyobb partnere mobil biztonság-technológiában, vagyis a koreai cég okostelefonjai ötvözni fogják a BlackBerry vállalati mobilmenedzsment platformját, a BES 12-őt, a Samsung androidos biztonsági szoftverével, a KNOX-szal.

A Reuters szerint a Samsungot leginkább a BlackBerry szabadalmi portfoliója érdekli, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a BES az üzleti piacon, míg a mélyebb BBM integráció a fogyasztói szegmensben jelenthet értéket a Galaxy okostelefonok eladádásában.

A hír legnagyobb kérdése természetesen ismét az: Kanada vajon engedni fogja-e a BlackBerry koreai kézbe jutását? A BerryBlog továbbra is következetesen kitart rendkívül egyszerű álláspontja mellett: nem. A BlackBerryt valószínúleg csak a Brit Nemzetközösség angol-szász gyökerekkel (is) rendelkező tagországában (tehát leginkább brit, kanadai, ausztrál, új-zéladni ) működő vállalat vehetné meg különösebb probléma nélkül, esetleg az Egyesült Államok egy vállalata (az Öt Szem közös hírszerzési infrastruktúra vezető hatalma). Kanada korábban többször is is nyilvánvalóvá tette, hogy finoman szólva alaposan megvizsgálnák, érdekében áll-e Kanadának a BlackBerry külföldi kézbe kerülése.

A BlackBerry közben nyilatkozatban tagadta, hogy tárgyalna a Samsunggal a cég eladásáról. A részvények egyből 10 százalékot zuhantak.

És még mondja valaki, hogy a technológia cégek vezetői nem pont olyanok, mint a celebek: egy friss hír szerint (amit egyébként a mértéktartásáról ismert Financial Times dobott be a közösbe) John Chenéknél kis híján családi viszályba torkollt, hogy a BlackBerry elnök-vezérigazgatójának a felesége több nyilvános rendezvényen is egy Samsung Galaxy okostelefonnal mutatkozott élete párja mellett. "Ezeken a partikon az emberek kissé furán néztek rám, szóval finoman jeleztem, hogy nem ártana neki is egy BlackBerryt használni" -- vallotta be töredelmesen Chen a lapnak.

johnchen2.jpg

Chenné viszont makacs nő, csak kötötte az ebet a karóhoz, de végül a férj, pontosabban annak munkáltatójának érdekei kerekedtek felül, és BlackBerryre váltott, bár azt még Chen sem tudja, hogy magányos óráiban, a partiktól távol azért suttyomban előszedi-e neje a Samsungját. A feleség egyébként állítólag azért nem lelkesedett a BlackBerryért, mert nehezére esett hozzászokni az új rendszerhez.

Ez az a pont amúgy, ahol a velveti magasságokba szökő hír igazán relevánssá válik, ez ugyanis láthatóan nem csak a Chen-családban probléma, hanem jó pár tíz(száz?)millió felhasználó számára. Hiába nyújt olyan képességeket egy BB10-es BlackBerry, amit más platformokon csak mostanában kezdenek kapisgálni, vagy egyáltalán nem jelennek meg, a felhasználók a múltbéli percepcióknak köszönhetően esélyt sem adnak a kanadai gyártó készülékeinek, rendszerének. 

"Eleinte tényleg kicsit nehéz hozzászokni, de ha megtanulja valaki használni, a többi készülék kicsit ilyen játéktelefon látszatát kelti majd" - fogalmazott az interjúban a BlackBerry-vezér. Márpedig az első benyomás borzasztó sokat számít, igazán kár, hogy a Chen-házaspárra vonatkozóan a riporter kihagyta azt a nyilvánvaló kérdést, hogy az ő esetükben vajon megvolt-e a szerelem első látásra.

Via Financial Times.

Múlt hét végén kicsit felpezsdült az élet a BlackBerry háza táján, na nem az átszervezések további folytatására gondolok, ami -- súlyához mérten legalábbis -- kellően nagy port kavart ügy lett. A kanadai cég világszerte kiküldött több lapnak és blognak egy meghívót egy titokzatos, szerdai rendezvényre, amit egyszerre tartanak több országban is -- alighanem olyasmi módon, ahogy a BB10 bejelentés is zajlott, vagyis egy helyen lesz valami esemény, amit közvetítenek több helyszínre is.

A pletykagyárnak több se kellett, azonnal elkezdtek záporozni a találgatások, van aki esküszik rá, hogy a Z30-at fogják leleplezni Heinsék, de a legvalószínűbb verzió mégis az, hogy a multiplatformos BlackBerry Messenger startol el, alighanem először Androidon, aztán rövidesen azt követően iOS-en. Ezt támasztja alá legalábbis, hogy a Samsung meglehetősen abszurd módon egyre aktívabban reklámozza a BBM-et, egyelőre Dél-Afrikában. Meg aztán az egész multiplatformos BBM-varázslást nyárra ígérték, a nyárból pedig a maival együtt már csak hat nap van hátra.

bbm_samu.jpg

Aztán az is lehet, hogy valami teljesen más, ennél sokkal lagymatagabb bejelentés várható, remélhetőleg azért ettől függetlenül, vagy ezzel együtt is izgalmasnak ígérkezik majd ez a hét, illetve hónap, hiszen elég sok mindennel adós a BlackBerry az őszre.

Címkék: samsung bbm z30

Ha azt hitted, hogy Thorsten Heins csak viccelt májusban, amikor bejelentette, hogy hamarosan érkezik a BlackBerry Messenger Androidra és iOS-re, el kell keserítselek, a BlackBerry német származású elnök-vezérigazgatója mindent a lehető legkomolyabban gondolt, ezt a bejelentés óta a témában megjelent első, tegnap kiadott hivatalos kommunikáció is megerősíti. Ami egy sajtóközlemény formájában érkezett, melyet még csak nem is a BlackBerry, hanem ezt figyeld!, a Samsung -- a világ első számú mobilgyártója -- adott ki.

Az angol nyelvű sajtóközleményt most nem fordítanám le szóról-szóra, csak a fontosabb momentumokat ragadnám ki, a teljesség igénye nélkül. Mert azért van itt pár érdekesség, amiről érdemes megemlékezni.

Először is a sajtóközlemény következetesen Afrikát említi, mint egyetlen régiót, ahol a BBM a Samsung Galaxy termékcsalád tagjain elérhető lesz. Másodszor meg BlackBerry saját fejlesztésű chatalkalmazása a Samsung Messaging Hub részét képezi majd -- itt a koreaik saját fejlesztésű chatprogramjai és kommunikációs alkalmazásai mellett más cégek hasonló termékei is megtalálhatók. Vagyis mindez azt sejteti, hogy a program eleinte régió- és márkaexkluzív lehet.

bbm_multiplatform.jpg

A közlemény továbbá három funkciót részletes a Samsung-féle BBM-kiadás kapcsán, ez a chat, a többszereplős chat és a csoportok kezelése, ami rímel azokra a korábbi információkra, miszerint eleinte nem lesz sem hanghívás, sem videóhívás, sem pedig BBM csatornák támogatás az androidos verzióban. 

Szintén fontos momentum, hogy a BBM mögé a BlackBerry és a Samsung közösen tesz majd marketingtámogatást, vagyis közösen reklámozza a két cég a terméket (hogy a feladatok milyen formán oszlanak meg, az egyelőre nyitott kérdés), az alkalmazás pedig a Play Store-ból lesz elérhető, az viszont nem világos, hogy ez Samsung-exkluzív lesz-e, vagy a világ minden pontján, minden adnroidos felhasználó egyszerre érheti majd el az alkalmazást.

A multiplatformos BBM kapcsán továbbra is sok a kérdőjel és a vegyes érzelem, egyelőre például nem látszik kristálytisztán, hogy a BlackBerry mindebből hogyan is húzhat hasznot, a cég megrögzött felhasználói pedig a BBM platformexkluzivitását siratják. Viszont pont közülük egyre többektől hallom, hogy fogyatkoznak az ismerősei a csevegőprogramban, márpedig egy ilyen manőver ezt a problémát egyszerű huszárvágással hidalja át, már csak az a kérdés, hogy miért rakja fel a BBM-et az androidos felhasználó a telefonjára.

A BlackBerry nemes egyszerűséggel két betűre, az üzenetek mellett megjelenő D és R jelzésekre utal, mint elsődleges csevegőcsalogató-funkciókra -- előbbit akkor írja ki a program, ha az üzenetet továbbította a rendszer, utóbbit pedig akkor, ha a túloldalon elolvasták az üzenetet. Az olvasás-visszaigazolás egyébként így 2013-ban elég triviális funkciónak tűnhet, és elég sok csevegőprogram támogatja is, de nem mindegyik. Így például az egyik legnépszerűbb alternatív chatprogram, a Whatsapp nem tudja ezt a funkciót, akárcsak a Skype.

Jut eszembe a legfontosabb: a BBM a Samsung telefonokon (és feltételezhetően az összes androidos készüléken) ingyenes lesz.

Címkék: samsung android bbm

Úgy látszik mostanában a BerryBlogon állandó témát adnak a mobilszolgáltatók, aminek kicsit örülök is meg nem is, mert egyfelől legalább történik valami a márka körül, másfelől meg azért jó lenne nem ilyen történésekről beszámolni. Alább következik István levele, aki egy T-Pontban szerzett tapasztalatát osztotta meg velünk.

smartphone_konzulens.jpg

Engem személy szerint az eset eléggé felháborít és csak remélni tudom, hogy a jövőben minél kevesebb ilyennel fogtok/fogunk találkozni:

Tegnapi érdekes élményemet szeretném veletek megosztani röviden.

Éppen készülékvásárlás előtt állok, és mivel rendkívül szimpatikus a BlackBerry Z10, szerettem volna kipróbálni azt, illetve megvásárolni valamelyik T-Mobile üzletben. Tudván, hogy a Westend legfelső emeletén lévő T-Mobile boltban sok a kiállított készülék, ellátogattam hozzájuk, ahol nagy örömömre meg is pillantottam a BlackBerryt a kiállított telefonok között.

Körülbelül egy perc ismerkedés után mellém lépett egy első ránézésre ottani dolgozó(nak tűnő férfi), aki megkérdezett, hogy miért éppen BlackBerry telefont nézegetek? Azt mondtam neki, hogy tetszik, és szeretném kipróbálni mielőtt vásárolnék egyet, amire az alábbi választ kaptam: "Azt ugye tudod, hogy egy ilyen telefon HORRIBILIS extra költségekkel jár, amit csak egy üzletember(!) engedhet meg magának? Ha ezt nem tudod kifizetni, nem férsz majd hozzá rengeteg szolgáltatáshoz, és nem tudsz majd internetezni sem."

Ekkor vettem észre a pólóján lévő "Smartphone konzulens" feliratot, a nyakában lógó Androidos fényképezőgéppel együtt legalább három Samsung logót számoltam meg rajta. Jelen pillanatban Apple felhasználó vagyok, nem volt még BlackBerry telefonom, de az az érzésem, hogy durván félre lettem tájékoztatva, hacsak nem egy fizetett Samsung hirdetést hallottam…

Nem tudom, hogy a "Smartphone konzulens" magánakciójáról volt-e csupán szó, titkon azért remélem, hogy igen, azt gondolom ugyanis, hogy tisztességes cég (pláne ha biztos piacvezető) nem vetemedik arra, hogy a lebeszélésre betanítson embereket -- mellesleg az ellenérv teljesen alaptalan, konkrétan hazugság. Félreértés ne essék, a rábeszéléssel semmi bajom, hiszen erről is szól a kereskedelem.

Persze ettől még konzulens barátunknak valószínűleg valaki fizetést ad, valaki odaengedte az eladótérbe, hogy sületlenségekkel beszélje tele a potenciális vásárlók fejét. Én meg közben titkon remélem, hogy a Telekomnál olykor azért egyesek végiggondolják, meddig érdemes elmenni a kövérebb marketingtámogatásért, vagy a zsírosabb jutalékért cserébe.

Ha bárki kíváncsi a véleményemre, én azt hiszem, ez már az a szint, ami kezd vállalhatatlan lenni.

Szóval ha BlackBerryt vásárolnál, még véletlenül se hagyd magad alaptalan információk alapján lebeszélni, maradj a jó döntésnél, nem fogod megbánni! Ha bármilyen kérdés felmerül benned a vásárlás előtt, keress minket bátran az info@berryblog.hu -n, vagy a Facebookon.

Kezdjük talán azzal, hogy ha áll a megállapítás, hogy a jog az emberiség egyik legelcseszettebb "tudományága", akkor azon belül a szabadalmi jogi terület az egyik abszolút pöcegödör, bár kétségtelen, hogy egyes, ennél sokkal izgalmasabbnak tűnő területeken -- mint például a halászati jog -- is lehetnek még finomságok. 

Most egy olyan ítélettel fogunk kicsit foglalkozni, amihez a BlackBerryknek és a RIM-nek voltaképpen nem sok köze, de egyrészt egy olyan céget meszeltek el, amit nehéz szívből szeretni, másrészt egy olyan cég beadványára történt mindez, amit viszont nagyon sokan szeretnek. Az Apple és a Samsung 2011-ben indult szabadalmi perében múlt hét végén ítélet született, a lényeg zanzásítva nagyjából annyi, hogy a Samsung nyúlt, ezért fizetnie kell, plusz néhány termékét kitiltják az Egyesült Államokból. De most tényleg, mi közünk van nekünk ehhez?

A két cég úgynevezett szabadalmi jogvitába keveredett, ilyenből mostanában elég sok van a mobil iparágban. A RIM-et is támadták nemrégiben szabadalmi ügyekben, de mivel többnyire nevetséges vádakról van szó, melyek olyan cégektől származnak, amiknek más céljuk nincs is a szabadalmi pereskedésen kívül, ezért hanyagoltuk a témát. Mellesleg a RIM-et fel is mentették.

spanking.jpg

A Samsungot most viszont nem, sőt elég szép kis summa megfizetésére kötelezték, mellesleg azzal, hogy a koreaiak vesztettek a perben, jó eséllyel örökre rajtuk marad, hogy bizony szeretnek koppintani. Pedig lehet ezt máshogy is csinálni, például lehet kötni keresztlicenc megállapodásokat, ami nagyjából abból áll, hogy én is adok neked valamit, cserébe te is adsz nekem valamit. És a végén van öröm meg boldogság.

De Koreában nem ezt az utat választották, most több mint egymilliárd dollárjuk bánja, de nem is ez a lényeg, hanem a következmények, illetve hogy milyen baromságokat kértek számon a versenytársak egymástól a bíróságon. Így például itt van az a sokat emlegetett nonszensz, hogy az Apple szerint a téglalap alakú forma lekerekített vonalakkal az ő találmányuk. 

A következményeket illetően nagyjából minden bennfentes egyetért azzal, hogy ha nem változtatnak sürgősen ezen az egész szabadalmi jogi környezeten, és nem lehetetlenítik el legfelső szinten az ilyen pereket, az Apple a fél iparágat szénné fogja perelni, leginkább persze az androidos gyártókat, mert azoktól van a leginkább félnivalója. Tekintve azonban, hogy a legerősebb androidos gyártó a Samsung, a többiek pedig kis túlzással az életükért küzdenek, végső soron még akár a Samsungnak is kedvezhet ez a hozzáállás.

Az Apple-nek persze édesmindegy, melyik cégről van konkrétan szó, ha most a RIM fenyegetné úgy a vállalat pozícióját, ahogy a Samsung fenyegeti, van rá némi sansz, hogy a RIM-et perelné be a vállalat, szóval összességében ki lett mondva, hogy itt kérem senki más nem innoválhat anélkül, hogy ne lennének jól megszorongatva a tökei, ha túl messze megy. Más vélemények szerint ez az egész voltaképpen csak kulturális különbség, és ahogy Jobs és Gates tök jól elvoltak egymással, úgy ebbe a körbe képtelenek belépni az ázsiai multik vezetői.

Félreértés ne essék, az Apple valóban sok jó dolgot kiötölt, nélkülük a mobilipar most nem tartana ott, ahol. A Samsung pedig szeret a jól bevált recepthez nyúlni, legalábbis a szórakoztatóelektronika terén, ahol lássuk be, legfeljebb a tévék területén tekinthetők igazán innovatívnak. Ebben a közegben a RIM igazán üde folt, mondhatni kitűnő példája annak, hogy el lehet kezdeni valami önállót alkotni, amivel utat lehet mutatni, ami innovációra sarkall más cégeket (lásd mobil e-mail) úgy, hogy közben nem kell bugyuta pereket egymás nyakába akasztani.

Címkék: apple samsung per
süti beállítások módosítása