Újra december van, ami hagyományosan ünneplős hónap, van itt Mikulás, karácsony, de még ezek előtt, december 1-jén BerryBlog és BerryBolt szülinap! A két tesó pontosan egy év különbséggel született, előbbi 2010-ben, utóbbi 2011-ben. Előbbi a hazai techblog-éra meghatározó tagjává nőtte ki magát, napi több ezer rendszeres olvasóval, utóbbi egy hobbiprojektnek induló kezdeményezésből komoly, felnőtt üzleti vállalkozássá érett, magánszemélyek és multinacionális cégek, valamint kormányzati intézmények sokaságával a vásárlói között. 

De koncentráljunk most a BerryBlogra elsősorban! Öt év borzasztó hosszú időnek tűnik, borzasztó sok munkával, lemondással és változással is jár. Bevallom, szerettem volna az ötödik szülinapot valahogy látványosan megünnepelni, mondjuk nyereményjátékkal, bérelt limuzinból pezsgőlocsolással, vagy legalább egy őrült sörbringázással, ahol mindenki teker, csak én nem, végül aztán az emlegetett munka mennyisége valamelyest keresztbe tett ennek. De ígérem, jövőre, amikor a BerryBolt lesz ötéves, mindent pótolunk!

keep-calm-and-read-berryblog.png

Mert hogy jövőre is itt leszünk, és már előre mondom, hogy a jövő év nem csak a BlackBerry, hanem a mi életünkben is további változásokat hoz majd, remélhetőleg mindenki javára. Egyelőre nem részleteznék ezek közül semmit, mindenesetre annyi biztos, hogy a továbbra is szép számú BlackBerry rajongótábor mellett számítunk sok (régi-)új rajongóra, új típusú tartalomra, egyszóval egy kis vérfrissítésre.

Köszi mindenkinek, aki az elmúlt öt évben bármikor benézett ide, gyertek vissza időről-időre, a BerryBlog pedig igyekszik a maga módján meghálálni ezt nektek! Bullshitnek tűnik, de nélkületek ez tényleg nem jöhetett volna össze.

Keep Calm, és olvassatok BerryBlogot!

Ismét eltelt egy év, és bár még nincs vége a decembernek, az év utolsó hónapjának a kezdete mindig is fontos momentum volt itt a BerryBlogon, az első, egyben legnagyobb magyar nyelvű, BlackBerrykkel foglalkozó blogon. Három évvel ezelőtt, 2010. december 1-jén indult a blog, azóta rengeteg minden történt a BlackBerry háza táján, melyről eddig csaknem 1600 posztban számoltunk be nektek. Többször is megújultunk, elindítottuk saját webáruházunkat, a BerryBoltot, töretlenül nő a Facebook-közösség mérete, illetve immár a BBM csatornánkon is elértek minket.

Mindez persze nem jöhetett volna létre nélkületek, lelkes és kitartó BlackBerry-felhasználók, rajongók nélkül, illetve azok nélkül, akik a kétpólusú okostelefon-piacon nyitottak még más, új megoldásokra. Nem mondom, hogy könnyű időszak áll mögöttünk, de továbbra is hiszem, hogy a BlackBerry előtt még szép jövő áll, mi pedig továbbra is azon dolgozunk majd nap mint nap, hogy ebbe a jövőbe bevezessünk titeket.

berryblog5.jpg

Születésnapot ünneplünk, úgyhogy szokás szerint fogadjátok szeretettel tőlünk a BerryBlog ajándékát, mely ezúttal egy megújult blogsablon, mely a korábbinál több funkciót és nagyobb átláthatóságot biztosít nektek. Reméljük az új sablon segítségével könnyebben találjátok majd meg a titeket érdeklő posztokat a blogon, illetve jobban kézre áll majd a felület kezelése, mint korábban.

A legfontosabb változás, hogy a fejléc felett egy oldalra scrollozódó ajánlóban feltüntetjük az elmúlt hetek legfontosabb posztjait, ezzel reményeink szerint megoldódik az a probléma, hogy a fontos információk hamar "leperegnek" a blog főoldaláról. Mostantól vannak kattintható rovataink is, melyet szintén a fejlécbe helyeztünk el, ezek egyébként tagekre mutatnak, és értelemszerűen olyan írásokat találtok alattuk, melyek relevánsak az adott témában. Később ezeknek a rovatoknak az összeállítását vagy nevét igény szerint megváltoztathatjuk, ha van erre ötletetek, ezzel kapcsolatban kérésetek, szóljatok!

Az oldaldobozokból is kevesebb lett, mivel úgy gondoltuk, hogy túlterhelik az oldalt, de a lényeg megmaradt, vagyis a tageket, a közösségi oldalakat és az archívumot továbbra is eléritek. Végül de nem utolsósorban új helyre költözött a kereső, melyet mostantól a fejlécben találtok meg.

Reméljük az új BerryBlog elnyeri a tetszéseteket, illetve minden úgy működik majd rajta, ahogy terveztük -- ha mégis valamilyen hibát tapasztalsz, vagy bármilyen észrevételed van, írj kommentet ide, a Facebookra, vagy írj e-mailt az info@berryblog.hu e-mail címre!

Jó reggelt mindenkinek, december első napján, ami nem csak azt jelenti, hogy most már aztán tényleg nyakunkon a tél, hanem azt is, hogy - tádááá - egyévesek lettünk! Hihetetlen, de igaz, a BerryBlog, Magyarország első, BlackBerrykkel foglalkozó szakmai blogja pont egy évvel ezelőtt ezen a napon rugaszkodott el, hogy elinduljon töretlenül felfelé ívelő pályáján, lerombolva minden negatív mítoszt a BlackBerrykkel kapcsolatban.

Amikor kezdtünk, nem tudtuk mi lesz ebből az egészből, de az elmúlt egy év minden várakozásunkat felülmúlóan alakult. Most, hogy itt vagyunk, kicsit megszeppenve, pont mint egy egyéves kisgyerek, ünnepelni hívunk titeket, mindenkit, aki eddig olvasott minket, aki szerette, vagy éppen utálta, amit írtunk, azt is, akinek van BlackBerryje, és azt is, akinek még nincs.

December elseje a BerryBlog életében nem csak a születésnapot jelenti, hanem a megújulást is, láthatjátok, a blog lecserélte a ruháját, reméljük tetszik az új, és ugyanúgy fogjátok szeretni, mint a régit. Az új dizájnon kívül még két születésnapi meglepetéssel készülünk ma a számotokra, előre szólunk, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben érdemes lesz még többször visszalátogatnotok hozzánk.

Hamarosan jelentkezünk, addig is azt javasoljuk, frissítsétek a BlackBerry Messengert a telefonotokon, szükségetek lesz rá. A részletekről később!

süti beállítások módosítása