Ismét eltelt egy év, és bár még nincs vége a decembernek, az év utolsó hónapjának a kezdete mindig is fontos momentum volt itt a BerryBlogon, az első, egyben legnagyobb magyar nyelvű, BlackBerrykkel foglalkozó blogon. Három évvel ezelőtt, 2010. december 1-jén indult a blog, azóta rengeteg minden történt a BlackBerry háza táján, melyről eddig csaknem 1600 posztban számoltunk be nektek. Többször is megújultunk, elindítottuk saját webáruházunkat, a BerryBoltot, töretlenül nő a Facebook-közösség mérete, illetve immár a BBM csatornánkon is elértek minket.
Mindez persze nem jöhetett volna létre nélkületek, lelkes és kitartó BlackBerry-felhasználók, rajongók nélkül, illetve azok nélkül, akik a kétpólusú okostelefon-piacon nyitottak még más, új megoldásokra. Nem mondom, hogy könnyű időszak áll mögöttünk, de továbbra is hiszem, hogy a BlackBerry előtt még szép jövő áll, mi pedig továbbra is azon dolgozunk majd nap mint nap, hogy ebbe a jövőbe bevezessünk titeket.
Születésnapot ünneplünk, úgyhogy szokás szerint fogadjátok szeretettel tőlünk a BerryBlog ajándékát, mely ezúttal egy megújult blogsablon, mely a korábbinál több funkciót és nagyobb átláthatóságot biztosít nektek. Reméljük az új sablon segítségével könnyebben találjátok majd meg a titeket érdeklő posztokat a blogon, illetve jobban kézre áll majd a felület kezelése, mint korábban.
A legfontosabb változás, hogy a fejléc felett egy oldalra scrollozódó ajánlóban feltüntetjük az elmúlt hetek legfontosabb posztjait, ezzel reményeink szerint megoldódik az a probléma, hogy a fontos információk hamar "leperegnek" a blog főoldaláról. Mostantól vannak kattintható rovataink is, melyet szintén a fejlécbe helyeztünk el, ezek egyébként tagekre mutatnak, és értelemszerűen olyan írásokat találtok alattuk, melyek relevánsak az adott témában. Később ezeknek a rovatoknak az összeállítását vagy nevét igény szerint megváltoztathatjuk, ha van erre ötletetek, ezzel kapcsolatban kérésetek, szóljatok!
Az oldaldobozokból is kevesebb lett, mivel úgy gondoltuk, hogy túlterhelik az oldalt, de a lényeg megmaradt, vagyis a tageket, a közösségi oldalakat és az archívumot továbbra is eléritek. Végül de nem utolsósorban új helyre költözött a kereső, melyet mostantól a fejlécben találtok meg.
Reméljük az új BerryBlog elnyeri a tetszéseteket, illetve minden úgy működik majd rajta, ahogy terveztük -- ha mégis valamilyen hibát tapasztalsz, vagy bármilyen észrevételed van, írj kommentet ide, a Facebookra, vagy írj e-mailt az info@berryblog.hu e-mail címre!