Tudom-tudom, egyelőre még maga a készülék, a BlackBerry új zászlóshajója, a Z30 sem nagyon kapható itthon, mindenesetre egyrészt azért itt-ott már beszerezhető, másrészt meg nem árthat felkészülni a vásárlásra, szóval már most szólok: megérkeztek a BlackBerry Z30-hoz passzoló eredeti, gyári tartozékok a BerryBolt webáruház-partneréhez, a BerryBolthoz!
A webshop kínálatában az eredeti kiegészítők közt immáron raktárról elérhető a klasszikus aktív bőrtok, ugyanennek a kiegészítőnek az övcsipeszre aggatható változata, kétféle flip bőrtok (feketében és fehérben), valamint a kemény műanyag tok, aminek érdekessége, hogy a hátlapja kihajtható és így a tok állványként is képes működni. Aki a telefonja kijelzőjét extra védelemmel látná el, annak a gyári kijelzővédő-fólia lesz a kedvence, ami biztosan passzol a telefonra.
Most már csak azt kell megvárni, míg tényleg széles körben elérhetővé válik a telefon, addigra pedig a BerryBolt kínálata is kibővül majd újabb tartozékokkal, kiegészítőkkel -- ne feledjétek, jön a karácsony, idénre pedig különleges meglepetésekkel készül az ország első számú BlackBerry-webshopja!
A BlackBerry Z30 tartozékokhoz kattints ide!
Mivel rövidesen a mobilszolgáltatók is árulni kezdik a Q5-öt (lásd előző posztunkat), ezért várhatóan több vásárló is keres a következő napokban-hetekben gyári, eredeti tartozékot a vadonás új BlackBerryjéhez. Jelentem a BerryBlog webáruház-partnere, a BerryBolt felkészülten várja (jaj, ez mekkora klisé már!) a Q5-vásárlók rohamát, megérkeztek ugyanis a webshopba a legújabb BB10-es telefon legjobb tartozékai!
A BerryBoltban már most vásárolhatsz raktárkészletről a Q5-höz bőrtokot, az előlapot is védő flip védőtokot (ez van a fenti képen), szilikontokot és prémium keménytokot különböző színekben, kifejezetten kedvező áron. Újdonság a Q10-hez is elérhető gyári kijelzővédő fólia Q5-ös változata, mely pontosan illeszkedik a Q5 kijelzőjére -- remélhetőleg a BlackBerry hamarosan más típusokhoz is elérhetővé teszi ezt a tartozékot.
A Q5-höz a felsoroltakon kívül a BerryBoltból vásárolhatsz még eredeti, gyári headsetet, töltőt, autós töltőt is. Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, írj bátran az info@berrybolt.hu -ra, a stáb szívesen segít kiválasztani a megfelelő tartozékot!
A jelenleg raktárkészletről elérhető Q5 tartozékok listáját itt találod.
Jó estét, jó szurkolást mindenkinek, ma duplán jó hírünk van azoknak, akik a Q10 szerelmesei akár látatlanban, akár kézzelfogható közelségben. Az egyikről már beszámoltunk reggel, hamarosan érkezik a Q10 a T-Mobile-hoz. A másik jó hír pedig, hogy a telefonhoz készült eredeti, gyári tartozékok mától elérhetők a BerryBolt kínálatában!
A Q10 tartozékkínálata alapvetően ezúttal is a legkülönfélébb tokokra koncentrál, van a bolt raktárában kemény tok (amihez jár grátiszban egy kijelzővédő fólia), szilikon tok, az előlapot is védő, lehajtható bőrtok, valamint övcsipeszes bőrtok -- mindez többféle színben elérhető már most.
Ezen kívül érkeztek új generációs headsetek, csomózásmentes kábellel és bombabiztos, kényelmes illeszkedéssel (ezt mondjuk nem csak a Q10-hez lehet használni értelemszerűen), és persze az elmaradhatatlan gyári N-X1 akkumulátor. Néhány gyári tartozék még nincs raktáron, de rövidesen azok is beérkeznek és teljessé válik a kínálat.
A Q10 tartozékait megtaláljátok itt, csemegézzetek kedvetekre!
A BlackBerry Q10-ről eddig már láthattatok mindenféle fotókat meg videókat, de mostanáig nem kerültek a képbe a tartozékok, melyekben tradicionálisan jó a kanadai gyártó. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Q10-hez ne készülne a BlackBerry mindenféle jóval (leginkább tokokkal), a CrackBerry jóvoltából most ti is láthattok róluk egy képes összeállítást.
A Q10 tartozékait tekintve bizonyos szempontból hasonlít majd a 9900-hoz, ami azt jelenti, hogy éppúgy lesz hozzá kemény és puha hátlap (kemény hátlapból fekete és fehér, puhából fekete, fehér és félig áttetsző pink), mint a régebbi típushoz, valamint elérhetők lesznek hozzá övcsipeszes és sima bőrtokok, illetve az újabban nagy divatnak számító plüss tokok (előbbiből egyelőre fekete, utóbbiból lila színű változatról készült kép került nyilvánosságra, de érkezhetnek más színekben is). Természetesen mindegyik aktív tok, vagyis a telefon egy kis mágnes segítségével érzékeli, ha belerakod.
Újdonság a készülék előlapját is védő kihajtható bőrtok, ami egy műanyag hátlap és egy bőr előlap kombinációja. Más gyártóktól láthattatok már ilyent, nem akarnám túlmagyarázni, ránézésre egy nagyon elegáns megoldásról van szó, ami szintén rendelkezik aktív funkcióval.
A tokok mellett a Q10-hez is elérhető lesz külső akkumulátortöltő, illetvepótakkumulátor, utóbbi kapacitása 2100 mAh, ami mellesleg az eddigi legnagyobb kapacitású BlackBerry-akkumulátor.
Most már csak a telefont kéne megszerezni, ha pedig már megvan, nézz be a BerryBoltba, ahol a hazai megjelenést követően mindegyik fent említett tartozékot megtalálhatod majd.
Via CrackBerry.
A BlackBerrykhez kétségtelenül az egyik legmenőbb tartozékkategória a dokkoló, ami amellett, hogy folyamatosan tölti a telefont, többnyire jól is néz ki és rendkívül praktikus. A BlackBerry Z10-hez is lesz ilyen tartozék, de egyelőre sajnos nem lehet kapni. Az ok roppant prózai: a BlackBerry 10 egyelőre nem működik maradéktalanul együtt a dokkolóval.
A Z10 dokkolójáról tudni kell, hogy az egyik hosszanti élére elfektetve lehet belecsúsztatni a telefont, ami azt jelenti, hogy a mobil kijelzőjén minden tartalomnak tájkép állásban kell megjelennie. Bár a legtöbb alkalmazás kezeli a tájkép, vagyis fektetett módot, a főmenü, vagyis az ikonrács pont nem, szóval ha most beleraknád egy ilyen dokkolóba a telefont, csak kitekert fejjel tudnád kezelni a kijelzőn megjelenő ikonokat -- ami lássuk be, nem túl praktikus.
Ez a dokkoló ráadásul nem csak tölteni fogja a telefont, hanem a kijelző képét is átviszi a monitornak (ha csatlakoztatsz hozzá) microHDMI porton keresztül, csak hát a kijelzőn is álló nézetben jelennek meg az ikonok, legalábbis egyelőre. Ami megint csak nem túl praktikus. Hogy pontosan melyik OS-verzióban javítják ki ezt az apróbb hiányosságot, azt egyelőre nem tudni, de remélhetőleg a 10.1-es kiadás hibajavításai, vagy új funkciói tartalmazni fogják a teljes tájképmód-támogatást.
Addig is talán Iguana csinál majd egy olyan állványt, amit anno a PlayBookhoz is gyártott -- ki tudja, lehet, hogy ezúttal komoly kereslet mutatkozna rá.
A CrackBerry posztja alapján.
Talán emlékeztek még, a BerryBlog a világon elsőként adott hírt arról, milyen tartozékok lesznek a BlackBerry 10-es telefonokhoz, pontosabban az L-szériához, most pedig a CrackBerry jóvoltából itt vannak az első képek három különböző típusú tokról.
A képen lévő három tok balról jobbra haladva az övcsipeszes bőrtok (Flip Shell), a mikroszálas tok (ebből lesz bőr változat is, plusz különböző színű kiszerelések) és a Transform Hard Shell, aminek egyelőre nem találtuk ki a magyar nevét, majd ha többet látunk belőle, okosabbak leszünk (valószínűleg ez lesz a kemény hátlap, aminek lesz puha változata, minden bizonnyal szilikonból). Egyelőre nincs kép a Flip Shell nevű tokról, ami valószínűleg egy olyan cucc lesz, ami egy hátlapból és a kijelző elé hajtható előlapból áll majd, meg persze ne feledkezzünk el a Multimedia Dockról, ami mondjuk nem tok, de valószínűleg elég menő cucc lesz, HDMI és talán USB-csatlakozóval.
Egy biztos, mire az első BB10-es készülékek itthon megjelennek, ezeket mind megtaláljátok majd a BerryBolt választékában, mint minden más tartozékot, amit a január 30-i bejelentés után fogtok látni.
Via CrackBerry.