Tegnaptól egy kicsit megint jobb az élete a vodásoknak, már ha attól bárkinek is jobb lesz az élete, ha újabb kényelmi szolgáltatásokat vehet igénybe kvázi ingyen a mobiltelefonja segítségével. Az ominózus új szolgáltatás - a Vodafone Wallett (vagyis pénztárca) - mondjuk pont azt segíti elő, hogy minél könnyebben költsük a pénzt, egyszersmind azonban a létező legmenőbb pénzügyi szolgáltatás a bank- és mobilszakmában. Olyan szolgáltatás, amivel bármilyen pénztárost ámulatba ejthetsz és még a leghűvösebb mekis eladólányok szívét is felmelegítheted.
A rendszer működéséről korábban már többször volt itt szó, a lényeg nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy a mobilszolgáltató egy bankkal közreműködve tulajdonképpen egy PayPass-bankkártyát varázsol az arra alkalmas mobilokból. Vagyis odaérinted az elfogadóterminálhoz a telefonodat (igazából oda sem kell érinteni), és már fizettél is. Ehhez egy speciális SIM-re is szükség van, amit ingyen biztosít a Vodafone, na meg egy alkalmazásra, ez maga a Vodafone Wallet -- mely kizárólag Androidra érhető el jelenleg. Ja, meg egy OTP-s virtuális bankkártyára.
A Telekomnál amúgy tavaly év vége óta működik élesben dettó ugyanez a rendszer, csak azt MobilTárcának hívják, és bár az is Android-exkluzív, én minden további nélkül fizetek a BlackBerrymmel a PayPass-elfogadóhelyeken, miután egy androidos telefonban felkonfiguráltam a kártya működését.
Azt sajnos nem tudom, hogy a Vodafone Walletet ugyanilyen könnyen lehet-e platformoktól függetlenné tenni, de ha esetleg neked már van, és be tudtad üzemelni BlackBerryn, dobj egy e-mailt az info@berryblog.hu -ra, vagy tolj egy kommentet ide a poszthoz. Addig is itt a Vodafone tegnap kiadott sajtóközleménye a témában:
Elindult a Vodafone Wallet szolgáltatás
A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította gyors, kényelmes és biztonságos mobiltárca alkalmazását a Vodafone Wallet szolgáltatást, amellyel már az induláskor közel 45 ezer terminálnál lehet fizetni Magyarországon[1] a mobiltelefon odaérintésével – jelentette be Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország lakossági szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette, hogy a Vodafone szolgáltatáscsomagjai a Red Mozi, az EU roaming, vagy az Amerikában, Afrikában és Ázsiában is használható Világjegy után a Vodafone Wallet bevezetésével egy újabb, az ügyfelek még tökéletesebb kiszolgálását lehetővé tevő elemmel bővülnek ki.
A már az induláskor is az összes hazai bankkártya elfogadói terminál több mint 40 százalékánál[2] fizetési lehetőséget kínáló Vodafone Wallet a közeljövőben olyan szolgáltatásokkal fog kiegészülni, mint hűség- és kuponkártyák kezelése, belépők, jegyek tárolása és érvényesítése. A Wallet szolgáltatással a mindig kéznél lévő mobiltelefonok fokozatosan felválthatják a hagyományos pénztárcákat, éppúgy, ahogy a mobiltelefon a beépített fényképezőgépekkel majd a mobilinternet elterjedésével forradalmi változásokat hozott – mondta Alexandre Froment-Curtil.
A Vodafone Wallet egy olyan digitális pénztárca, amellyel – a megfelelő mobiltelefonnal és annak NFC-képes SIM kártyájával – a kívánt fizetési tranzakciót a mobiltelefonnak az NFC-s terminálhoz való érintésével lehet végrehajtani.
„A mobiltárca jellegű alkalmazások fő értékét az jelenti, hogy az egyérintéses fizetés előnyeit és élményét mobiltelefonos környezetben valósítja meg” – mondta el Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. „Az OTP Bank mindig is élen járt a hazai elektronikus fizetési iparág fejlesztésében. Fontosnak tartjuk, hogy olyan innovatív megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek jól illeszkednek az ügyfeleink felhasználói szokásaihoz. Azt gondolom, hogy ezt a törekvésünket jól mutatja, hogy jelenleg mi vagyunk az egyetlen bank, amely részt vesz a mobiltárca alkalmazás bevezetésében.”
A mobiltelefonos fizetéshez négy dologra van szükség: egy NFC/wallet képes mobiltelefonra és SIM kártyára, a telefonhoz tartozó előfizetésre, valamint az OTP Banktól igényelhető OTP MasterCard© Mobil PayPass™ kártyára. A bankkártya igénylésének folyamata rendkívül gyors és egyszerű: ügyfeleink az OTP internetbankján, az OTPdirekten keresztül igényelhetik, ezt követően a mobil bankkártya automatikusan megjelenik a Vodafone Wallet alkalmazásban” – tette hozzá Kovács Antal.
„Nagy öröm számunkra, hogy egy újabb, MasterCard egyérintéses technológián alapuló NFC szolgáltatás jelent meg a magyar piacon, hiszen így számos régi és új MasterCard kártyabirtokos férhet hozzá a hazánkban még újdonságnak számító mobilfizetéshez. Meggyőződésünk, hogy a mobiltárca gyors ütemben elterjed majd, így volt ez a technológia alapját adó egyérintéses fizetéssel is, amely rövid idő alatt teljesen általánossá vált Magyarországon, ezáltal az ország világszinten is az egyérintéses fizetés élvonalába került. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ma már a kibocsátott fizetési kártyáknak több mint 40 százaléka érintőkártya, és számuk folyamatosan növekszik. Az érintőkártyákhoz hasonlóan a mobilfizetés elterjedését is segíti, hogy a technológiai feltételek országszerte adottak, a vásárlók ugyanis már 45 ezer terminálnál fizethetnek egy érintéssel” – mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A Vodafone Wallet alkalmazás letölthető a legalább Android 2.3-as verziót futtató NFC-képes okostelefonokra.
A Vodafone Magyarország kínálatában jelenleg 30 féle NFC/wallet-képes telefon található meg a belépő szinttől egészen a legújabb csúcsmodellekig. A Vodafone 2014 augusztusa óta minden NFC-képes okostelefont NFC-képes SIM-kártyával értékesít. Azoknak az ügyfeleknek pedig, akik szeretnék használni a Vodafone Wallet szolgáltatást, de a jelenlegi SIM-kártyájuk erre nem alkalmas, ügyfélszolgálati pontjain díjmentes csere lehetőséget biztosít.
A roaming mindig is a mobilszolgáltatók legnagyobb fejős tehenei közé tartozott, az SMS mellett, ám szerencsére az utóbbi időben javulni látszik a helyzet. Egyrészt az európai politika is meglátta abban a lehetőséget, hogy a csökkentést ha önként nem megy majd mi letoljuk a torkodon alapon átverje a szolgáltatókon, másrészt meg van, aki magától is belátta, hogy a külföldi mobilhasználat extra költsége, különösképpen az EU határain belül eléggé nonszensz mértékeket öltött.
Itt van például a Vodafone, mely már korábban is elég jó roaming opciókkal jött ki, most pedig egyenesen azt állítják, hogy eltörölték a roamingot. Persze ez így sok csillaggal igaz csak legfeljebb, hiszen csak az új Red tarifáknál tűnik el a roaming felár mind a beszélgetéseknél, SMS-eknél és az adatnál, márpedig egy ilyen díjcsomagért havonta azért le kell szurkolni csaknem tízezer forintot. Másrészt meg csak a hazatelefonálás korlátlan ezeknél a Red csomagoknál, EU-s díjzónán belül lehet továbbra is a mindenkor érvényes percdíjat fizetni (ami jelenleg olyan 74 forint) hívás esetén.
Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a Red tarifa szépen lassan a legjobb lakossági tarifává növi ki magát, ha valaki irgalmatlanul sokat beszél, abszolút mértékben no brainer, ráadásul most már akkor is, ha a telefonját a határokat elhagyva (szigorúan az EU-n belül maradva) is ugyanúgy akarja használni, mint idehaza. Most pedig következzen a PR-szöveg:
A Vodafone eltörli a roaming díjakat – korlátlan mobilozás az EU-n belül
‘Április 1-től a Vodafone Magyarország átalakítja lakossági és üzleti Red csomagjait, és eltörli az európai roaming díjakat, amely egyedülálló lépés nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is.’ – jelentette be Diego Massidda, vezérigazgató a szerdai sajtótájékoztatón.
Elmondta, hogy az elmúlt néhány évben a Vodafone több olyan piaci újdonságot is bevezetett, amely rendkívül előnyös az ügyfelek számára. A Vodafone mobil szélessávú lefedettsége – amely jelenleg a lakosság 98,4%-a számára elérhető – még mindig messze a legmagasabb Magyarországon, de Európában és a Vodafone Csoporton belül is kiemelkedő. Máig példa nélkül álló szolgáltatásként, a Vodafone bevezette az Európa Napijegyet, amely nagyon kedvező napidíj ellenében, hazai árakon teszi lehetővé a roaming szolgáltatás igénybevételét. A Vodafone Red csomagjai pedig teljesen átalakították a piacot azzal, hogy – úttörő megoldásként – korlátlan hazai beszélgetést és üzenetküldési lehetőséget kínálnak. Diego Massidda hozzátette, hogy a Vodafone Magyarország az ügyfelek igényeit figyelembe véve folyamatosan fejleszti szolgáltatás- és termékkínálatát, amelynek részeként az elmúlt hetekben az internet-alapú hang- és üzenetküldő szolgáltatások piacát is liberalizálta, a VoIP szolgáltatásokra vonatkozó összes korlátozás feloldásával. Ezen felül bevezette a Red Mozi korlátlan videó-szolgáltatást is, amely páratlan kínálatot nyújt filmekből és TV-sorozatokból.
Mától a Vodafone Magyarország előfizetői elsőként Európa-szerte ugyanúgy tudják használni új lakossági és üzleti Red EU csomagjaikat hívások kezdeményezéséhez és adatkeretük felhasználásához, mintha otthon lennének, minden plusz költség nélkül. Ezen túlmenően, az új Világjegy szolgáltatás segítségével Európán kívül – a legnépszerűbb amerikai, afrikai és ázsiai országokban – is élvezni tudják a korlátlan hazai hívás- és üzenetküldés lehetőségét, valamint adatkeretük felhasználását, fix napidíj ellenében, pontosan ugyanúgy, mint a már korábban is meglévő Európa Napijegy esetében.
Viszlát Roaming
„A Red EU Roaming szolgáltatással a Red előfizetők az Európai Unió bármely országában tartózkodva ugyanúgy használhatják telefonjukat, mintha otthon lennének, azaz utazásaik során egyáltalán nem kell változtatniuk telefonálási vagy adatfelhasználási szokásaikon” – hangsúlyozta Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország Lakossági szolgáltatásokért felelős Vezérigazgató-helyettese.
A Red EU Roaming szolgáltatással a Vodafone változatlanul 9990 Ft-os havidíjtól nyújt korlátlan belföldi beszélgetést és üzenetküldési lehetőséget előfizetői számára, és korlátlan hazatelefonálási lehetőséget az Európai Unióból valamint Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Svájcból és Törökországból.
Világjegy„A Vodafone kínálatában továbbra is minden előfizetéses lakossági és vállalati ügyfelünk számára elérhető marad a roppant népszerű Európa Napijegy, ennek mintájára pedig április 1-től bevezetésre kerül a Világjegy, amellyel Afrika, Amerika és Ázsia több országából is hazai perc- és SMS-díjjal lehet hazatelefonálni, vagy -üzenni és a hazai adatkerettel lehet internetezni.” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős Vezérigazgató-helyettese.
A Világjegy használata Afrikában (Dél-afrikai Köztársaság; Egyiptom; Ghána, Katar, Tanzániai Egyesült Köztársaság; Kongói Köztársaság; Lesothoi Királyság; Mozambiki Köztársaság) és Amerikában (Egyesült Államok, Kanada, Mexikó) egyaránt napi 1990 Ft-ba kerül, míg Ázsiában (Ausztrália, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Hongkong, India, Indonézia, Japán, Kambodzsa, Kína, Malajzia, Srí Lanka, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland) napi 2990 Ft-ba.
Ha korábban próbáltál Skype-on vagy Viberen (persze nem BlackBerryn) telefonálni valamelyik mobilszolgáltató hálózatán keresztül, elég könnyen azon kaphattad magad, hogy vagy egyáltalán nem sikerült hívást kezdeményezni, vagy a legrosszabb analóg időket idézte a hívás minősége. Ez nem véletlenül volt így, a mobilszolgáltatók számára ugyanis nem túl jó üzlet, hogy te olcsón, ad abszurdum ingyen hívogatod az ismerőseidet mobilneten, amikor akár fizethetnél is mondjuk 30-40 forintos percdíjat a hanghívásért. Szerencsére a mobilszolgáltatók lassan kezdenek észhez térni, itthon a Vodafone jelentette például be büszkén, hogy feloldja a VoIP-szolgáltatások korlátozását.
Persze ez így ebben a formában csak részben igaz, mivel egyrészt csak a jelenleg is elérhető tarifákra vonatkozóan történik feloldás, másrészt a feltöltőkártyás netet használók számára továbbra is tabu a VoIP. Ettől függetlenül szakértők többnyire egyetértenek abban, hogy a Vodafone lépése mindenképpen paradigmaváltást jelent, és idővel a Telenor meg a Telekom is követni fogja a vörösöket.
Őszintén szólva nem tudom, hogy a BlackBerry üzenetküldő- és VoIP-platformját, a BlackBerry Messengert mennyire érintették a korábbi korlátozások a Vodafone-nál, mindenesetre a folyamat így is, úgy is kihatással lehet minden VoIP-alkalmazásra, hiszen általánosságban az internetalapú telefonálás népszerűségének emelkedését eredményezheti, ezzel pedig olcsóbbá teheti a hanghívásokat. Persze ez a folyamat nem máról holnapra fog lezajlani, de az a rossz hírem van a szolgáltatók számára, hogy megállíthatatlan trendről beszélünk.
Egyébiránt beszédes, hogy a telekomosok számára semmilyen tarifával nincs BBM (sem chat, sem VoIP) a mobilhálózaton, hacsak nem fizet az ügyfél a BlackBerry-szolgáltatásért. Ezzel tulajdonképpen kijelenthető, hogy a Magyar Telekom az országban, sőt, meg merem kockáztatni ,hogy a régióban, netán egész Európában egyedüliként pénzt kér egy nem általa üzemeltetett VoIP-szolgáltatásért. Persze nem azért kér pénzt, vagyis nem csak azért, de közben meg próbálj meg BBM-ezni hagyományos mobilnettel. Na ugye.
Ha már itt tartunk, ideje újra szavazni!
Via HWSW.
Néha döbbenten tapasztalom, hogy olyan, egyébként tekintélyes tudásbázist felhalmozó, mindenféle jellegű tőkével elég jól ellátott multik, mint amilyen például a Vodafone vagy a Telenor, hogyan állnak hozzá bizonyos részpiacokhoz, termékekhez. Nemrég írtam egy posztot arról, hogy a két említett szolgáltatónál eltűntek a BlackBerryk a kínálatból, és kértem tőletek, hogy osszátok meg velünk a tapasztalataitokat BB-vásárlás ügyben. Az eredmény mondanom sem kell elég lesújtó lett. Íme néhány szemelvény:
BBq5 több mint egy hónapos vadászatba került (jó ez az én hibám is mert mindenáron fehér kellett), és szolgáltatónál (vodafone) nem is volt soha (meg más BB sem), de az a pillanat különösen gyönyörű volt mikor mentem a mikrosim-ért, ránéztek a telefonra és tányér méretűre nyílt szemekkel kérdezték hogy ez mi??! ...
Heteken át tartó telefonálgatás után 3 hete sikerült hozzájutnom az állítólag a magyar Telenornál utolsó darab z10-es készülékhez.
Vodás boltokban hiába érdeklődik az ember a BB-k iránt, az egyik eladó tőlem tudta meg, hogy árulnak Q5-öt, később már a neten sem volt...
Érdeklődtem a Vodánál, hogy Z30 van-e/lesz-e. Erre bánatomra nemleges választ kaptam, illetve azt mondták, hogy fogalmuk sincs, hogy lesz-e.
Telenornál van előfizetésünk, itt szerettem volna vásárolni Z10-est, de több, mint 1 hét hiábavaló keresgélés után végül egy független Z10-es vásárlása mellett döntöttem.
Én a Telenor kötelékébe igazoltam, és szomorúan kellett lássam, náluk nem kapok Blackberry-t, pedig más márkára nem szívesen váltanék...
Budaörsi Tesco Telenor fiókban, mikor jelentettem, hogy átmennék a T-hez, mert BlackBerry Z10-et szeretnék, az eladó srác megjegyzése az, volt, hogy az nem jó telefon. Nem vagyok vitatkozós fajta, így szépen eljöttem 10 év után tőlük. Androidot ajánlott...
Szívesen látnám természetesen a másik oldal reakcióit is egy posztban, ezért ezt a bejegyzést át fogom dobni a Telenor és a Vodafone sajtóosztályának is, hátha kapnak érdemben valami választ azok, akik nem annyira fontos ügyfelek, de mégis BlackBerryt szeretnének vásárolni.
Az utóbbi hetekben, napokban többen is arra hívtátok fel a figyelmünket, hogy hiába kerestétek, nem találtatok semmilyen BlackBerryt a Telenor és Vodafone üzletekben, illetve a cégek weboldalán. Előbbin különösebben nem vagyok meglepve, hiába tart ki töretlenül a Telekom a márka mellett, még náluk is nagyítóval kell keresni a készülékeket -- szerencsére a webshopból azért rendelhető minden kurrens típus.
A másik két operátornál azonban valóban hiányzik a webshopokból a márka, ami persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet náluk kapni a telefont (a Telenornál például hivatalosan nem lehet kapni iPhone-t sem, de ha valaki nagyon szépen kéri, azért szereznek neki), ám a lakossági szegmensről úgy tűnik, mindkét operátor lemondott. Ami nagy kár, nulla vizibilitással ugyanis nehéz lesz eladást, illetve ismertséget generálni, na nem mintha a BlackBerry fénykorában akkora mennyiségben fogytak volna itthon a Curve-ök meg a Boldok.
A BB10-es készülékek amúgy kósza híresztelések szerint disztribúciós problémák miatt tünedeztek el a két említett szolgáltatónál, de legalábbis én eddig akárkikkel beszéltem a Telenornál és a Vodánál, mindenki biztosított róla, hogy nagyon szeretik a BlackBerryket (nem tudom, ez mennyit számít, de az általam ismert legnagyobb BlackBerry-fanok többsége mobilszolgáltatónál dolgozik vagy dolgozott), és szó sincs arról, hogy kivezetnék a márkát a kínálatból. Szóval ha a két említett szolgáltatónál vagytok és új BlackBerryt szeretnétek, kössétek csak az ebet a karóhoz, és ha nagyon hajthatatlanok, ártatlan tekintettel említsétek meg, hogy sec-pec átviszitek a számotokat máshová, ha ezen múlik -- erre általában a legtöbb munkatárs hihetetlenül készségessé válik.
Telenoros vagy vodás vagy, és nemrég vettél, vagy akartál venni új BlackBerryt? Kiszolgáltak? Elhajtottak? Oszd meg velünk a sztoridat, írj a kommentekbe, vagy az info@berryblog.hu e-mail címre!
Viszonylag ritkán szoktam itt a BerryBlogon foglalkozni a különböző mobilszolgáltatók díjcsomagjaival, kivéve persze, ha azoknak a díjcsomagoknak valamilyen módon közük van a BlackBerryhez, de most mégis kivételt fogok tenni, ugyanis egy nagyon érdekes, és első ránézésre kedvező trend van kialakulóban az ősszel a szolgáltatóknál: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korlátlan beszédperceket és SMS-eket biztosító tarifák ide is begyűrűznek, és közben szép lassan mindenki számára elérhetővé válnak -- erről pedig érdemes egy okostelefonokkal foglalkozó blogon több szót is ejteni.
A belföldi hálózatokba irányuló korlátlan beszédpercek a Vodafone RED tarifákkal jelentek meg tavaly Magyarországon, egyébként éppen egy éve. A tavaly bemutatott RED Standard és RED Super tarifák után a Vodafone mától elérhetővé tette az olcsóbb RED Basic csomagot, ami 9990 forintba kerül havonta, illetve a RED Standard mostantól Plus néven fut. A cég emellett két, olcsóbb tarifával is jelentkezett, ebből az egyikkel a vodás ügyfelek hívhatók korlátlanul, a másik egy kedvező árú alapcsomag.
A matek a Vodafone RED Basic és Plus esetében a legegyszerűbb, ennél a két tarifánál mindenhová ingyen lehet telefonálni és SMS-t küldeni, fontos azonban, hogy a korlátlanság csak belföldön és az alapdíjas irányokba (beleértve a mobilhálózatokat) érvényes, és az adatforgalom nagyon is korlátozott -- előbbinél 500, utóbbinál havonta 2000 MB áll rendelkezésre a csomagba foglalva.
Az 4990 forintba kerülő Go+ csomagnál a korlátlanság csak hálózaton belülre érvényes, hálózaton kívülre 150 perc VAGY SMS áll összesen rendelkezésre egy hónapban. Az adatmennyiség itt is 500 MB, mint a Red Basicnél. A sima Go csomag 2690 forintért 100 perc vagy SMS használható fel, minimális, 150 MB-os adatforgalmi kerettel.
Az új Vodafone tarifák bejelentésére gyakorlatilag azonnal reagáltak a Telenornál is, ahol hogy, hogy nem pont a vodás sajtóeseményt követő percekben sikerült bejelenteni a Flow 1, a Flow Total1 és a Flow Total 2 tarifákat. Amikben az a szép, hogy szinte egy az egyben másolatai a versenytárs ajánlatainak: a Flow 1 például egy ezer forinttal drágább Go+, a Flow Total1 teljes egészében a RED Basicnek felel meg, a Flow Total 2 pedig egy RED Plus, havi négyezer forinttal drágábban. Ha elfogy a csomagban foglalt perc, elég durva percdíjakkal (40 Ft) kell számolni, szóval nem árt figyelni
Lassan kezd már kicsit sok lenni a számokból és az adatokból, úgyhogy gyorsan a lényegre térek: jelenlegi tudomásom szerint egyik tarifa sem tartalmaz BlackBerry adatforgalmat, vagyis nincs hozzáférés a blackberry.net APN-hez, ami a régebbi készülékek tulajdonosai számára nem túl jó hír, hiszen nekik pluszban ki kell fizetni a BlackBerry szolgáltatás árát is a díjcsomag havi díján felül. Az új BlackBerryknél, tehát a Z10-nél, a Q10-nél vagy a Q5-nél (és a hamarosan érkező Z30-nál) azonban más a helyzet, hiszen ezek sem a Vodafone-nál, sem a Telenornál nem igényelnek külön BlackBerry-előfizetést a működéshez.
A Vodafone új tarifáiról itt találsz információkat.
A Telenor Flow tarifákról itt vannak a részletek.