Múlt héten többedmagunkkal lelkendezve számoltunk be arról, hogy elérhető itthon is a RIM alkalmazás-piactere az App World, csak hogy aztán jót koppanjunk hétfőn este, amikortól ismét a jól ismert üzenet fogadott mindenkit, aki a telefonjáról be akart lépni a piactérre:

Először valami átmeneti hibára gyanakodtunk, de az alkalmazásokat azóta sem tudja senki az App World kliensen keresztül letölteni (a PC-s szinkronizált letöltés tapasztalataink szerint továbbra is működik). Tévedés lett volna a magyar App World, vagy valaki durván hülyét csinált a magyarokból Kanadában?

Azt gyanítjuk, hogy egyik sem, inkább egyfajta publikus teszt részesei lehettünk a hétvégén, legalábbis erre utal az az információ, amit két magyarországi mobilszolgáltató, a T-Mobile és a Vodafone is megerősített megkeresésünkre: Az operátorok egybehangzóan állították, hogy az App World hivatalos rajtja februárra (várhatóan a hónap elejére) van ütemezve Magyarországon, ami kifejezetten jó hír lehet annak ismeretében, hogy mennyi ideig tartotta a régiót bizonytalanságban a RIM.

Hogy a februári rajtig mit csiszolnak a rendszeren, nem tudjuk, mindenesetre remélhetőleg kiküszöbölik majd azt a hibát, ami az App World alkalmazás keresőfunkcióját tíz esetből ötször használhatatlanná tette (a program a szokásos hibaüzenetet dobta, miszerint nem érhető el a piactér itthon). Emellett nagyon bízunk benne, hogy a tesztidőszak alatt megvásárolt appokat sem bukja el senki.

süti beállítások módosítása