Az idei év ötödik hónapjában fontos eseményeknek lehettünk tanúi a RIM háza táján. A hónap elején kezdődött a BlackBerry World konferencia, aminek a legnagyobb sztárja Steve Ballmer volt, a Microsoft vezére, aki Mike Lazaridissel közösen bejelentette a két cég együttműködését a Bing szolgáltatásokra vonatkozóan.

Ugyanitt, vagyis a BlackBerry Worldön rántották le a leplet a BlackBerry 9900-ról, a RIM jelenlegi csúcskategóriás készülékéről, illetve bemutatták az Android App Player koncepciót, vagyis először hangzott el hivatalosan is, hogy a PlayBookon, illetve később a BlackBerryken futni fognak az androidos alkalmazások.

Májusban történt egy fontos változás a BerryBlog életében is, alig több mint egy hónappal az áprilisi dizájnváltás után. Ekkor jegyeztük be a www.berryblog.hu felső szintű domaint, ami a www.berryblog.blog.hu -ra irányít át - később ez még jól jöhet, meg legalább nem happolják el előlünk mások ezt a rendkívül értékes domaint.

Ebben a hónapban jelent meg a RIM saját fejlesztésű Twitter-kliensének 2.0-s verziója, a Facebook-appból pedig újabb béta készült, valamint kiszivárogtak az első képek az új, 3.0-s App Worldről.

A hónap végén egy újabb, titokzatos BlackBerryről kerültek ki képek a netre: a 9900-hoz hasonló felépítésű 9790 külsőre első látásra sokkal inkább hajazott (illetve hajaz ma is) a 9700-as szériára, talán kevéssé exkluzív, mint a nagytesó, cserébe viszont olcsóbb nála. Bár már májusban láttuk róla az első képeket, a készülék azóta sem kapható Európában.

És akkor a végén szokás szerint következzen a hónap BB-celebje, Stefanie Joanne Angelina Germanotta, vagyis Lady Gaga, aki rendszeresen Madonnát megszégyenítő bájjal jelenik meg a nagyközönség előtt, és sosem felejti el felmutatni a BlackBerryjét.

süti beállítások módosítása